Eleventojók (Zoarces Cuv.)

Az elevenszülők nemzetségének ismertetőjelei: a hosszú, kissé lapos test; a bőrben szétszórt és magányosan álló parányi halpénzek; az egész felső részt beszegő hátúszó; a 2–3 sugárból összetett torokállású hasúszó; a hosszú és keskeny mellúszó és a test félhosszát elfoglaló alsó úszó, amely a hátúszóhoz hasonlóan, közvetlenül megy át a farokúszóba. Kúpalakú fogaik az állkapcsok oldalán egy sorban ülnek.

Az anyaangolna (Zoarces viviparus L.)

Az anyaangolna 20–45 cm-esre nő meg, de a 40 cm hosszúak már igen ritkák. Alapszíne fakókék, amelyen a háton és az oldalán sötét foltok és csíkok vannak, a hasoldal ellenben egyszínű. A sávozottság átterjed a hátúszóra is, míg a mell- és a hasúszó egyszínű. A hát-, a farok- és az alsó úszóban kb. 200, a mellúszóban 18, a hasúszóban pedig 3 puha sugár csatlakozik egymáshoz. Az anyaangolnát idáig csak az Északi- és a Balti-tengerben, továbbá a La Manche-csatornában találták meg. Az angol partokon és a Keleti-tengerben gyakori. Néha a folyókba is felúszik. A moszaterdővel benőtt sziklás partokat szereti. Eledele kisebb halakból, kagylókból, férgekből és halivadékokból áll. Ikrája pirosszínű. Az ivadék, amikor a világra jön, 3 cm hosszú, de termetesebb ikrásé kétakkora is lehet. Egymásután 200 is születik egyszerre. Az ivadék tökéletesen életképes és teljesen átlátszó, úgyhogy nagyítóüveggel vérkeringése is látható. A fiatalok születésük után pár óráig, vagy egész napon át is mozdulatlanul hevernek a fenéken, s nemcsak fajrokonaik tizedelik őket, hanem saját anyjuk is, ha nem jut elegendő eledelhez. Az anyaangolna halászati nézőpontból jelentéktelen. Csontjai főzés közben megzöldülnek.

Az anyaangolna életmódjáról Duncker és Mohr („Die Fische d. Nord- u. Ostsee”, 1929) a következőket mondja. „A mi partjainkon a leggyakoribb halak közé tartozik, amelyek a 10 m-es mélységvonal felett a tengerifűvel benőtt övben élnek. Előfordul a haffokban és a folyótorkolatok kevert vizében is, ahol a sótartalom mindössze 5‰. Falánk ragadozó létére könnyen kerül horogra. Nászuk augusztusban vagy szeptemberben megy végbe, a terhesség pedig négy hónapig tart, úgyhogy a 4–5 cm hosszú fiatalok decemberben vagy januárban születnek meg. Egy-egy anyának nagysága és életkora szerint 200–400 porontya van. Az ivadékok teljesen fejlettek és nyomban fenéklakókká válnak, úgyhogy a lebegő lárvaállapot hiányzik. Az ikrák aránylag kicsik és kevés szíket tartalmaznak, ennélfogva az embriók a növekedésükhöz szükséges táplálékot az anya testéből kapják, amelyben erre külön berendezések (tüszők, petefészekszemölcsök) vannak. Életkoruk négy, kivételesen kilenc esztendőre terjed. A hímek átlagosan ritkábbak a nőstényeknél. Igen szívós és egy ideig a vízből kivéve is eltartható. Néhány kisebb parti helységben főzve, vagy megfüstölve fogyasztják.”

Elterjedésük déli határa gyanánt Otterström és Wollebaek Gibraltárt, Jenkins pedig Biskayát jelöli meg. Az anyaangolnának sokféle helyi változata van, amelyek testalkatukban, továbbá az úszósugarak és a csigolyák számában térnek el egymástól. Ezeket a helyi változatokat 1917–1918-ban Johannes Schmidt vette alapos vizsgálat alá és megállapította, hogy kialakulásukban a termőhely sótartalmának van a legfontosabb szerepe. Ugyanabban a fjordban több változat is él. Így a fjord bejáratában és a belső zugában egymástól eltérő változatok találhatók. Az utóbbiak zömökebbek és kevesebb csigolyájuk van, mint a nyúlánkabb nyíltvizi alakoknak. J. Schmidt szerint a zömökebb változat annak következtében alakult ki, hogy az anyaangolna szeret egyhelyben megtelepedni, ami a beltenyésztést segíti elő.