Diánahalak (Luvarus Raf.)

A félholdas halfélékhez csak ez az egy nemzetség tartozik, s ennek is csak egy faja van, amely azonban igen nagy elterjedésre tett szert.

Az ezüstkirály (Luvarus imperialis Raf.)

Az ezüstkirály, vagy Diána hala, Luvarus imperialis Raf., amelynek csak Velencében („pesce gallo”) és a kaliforniai partokon van népies neve („Silver-King”), tetszetős külsejű, de nagyon ritka állat. A Földközi-tengerben fogott példányok közt akadt már 1.75 m hosszú is, de az átlagos példányok csak 50 cm-esek. Törzsének hátulsó része és a farka oldalról lapos. Szája végső állású. Szeme apró. Orra úgyszólván alig van. Mellúszója, a többi makrahal-alakútól eltérően, nem sarlós, de jól fejlett. Hasúszója nem mindegyiknek van, s ha van is, csak néhány rövid sugár maradt meg belőle, a fiataloké viszont nemcsak jól fejlett, hanem igen hosszú is és egy tüske, meg négy osztott sugár alkotja. Az alacsony hát- és alsóúszó a test hátulsó felét szegélyezi, a felnőtteken ellenben a hátúszó mindjárt a tarkón, az alsóúszó pedig a hasúszó mögött kezdődik és mind a kettő igen széles. A hátúszót egy tüske és 11–13, a fiatalokét 22–23 lágy, az alsóúszót egy tüske és 14, a serdületlenekét 18, a mellúszót 14–18 puhasugár alkotja. Csontváza puha. Úszóhólyagja nagy.

Az ezüstkirály színét Sigurd Johnsen, aki a norvég part mentén elevenen kifogott példányt tanulmányozott, így írja le: a háta acélszürke, oldala vörösfénybe játszik, hasa ezüstfehér, a hát- és az alsóúszó sugarai pirosak, a hártyájuk ellenben fekete, a mell- és a farokúszó piros, a hasúszó pedig húsvörös. A hát- és az alsóúszót megelőző tüske fehéres. A fiatalok alak- és színezet tekintetében annyira elütnek a felnőttektől, hogy Risso Astrodermus elegans névre keresztelte el őket. A serdületlen példányok feje aránylag igen nagy és oldalról erősen lapított; fogaik aprók ugyan, de jól fejlettek; hasúszójuk tüskéje hosszú, hátuk ibolyás, vagy rózsaszínű, hasoldaluk ezüstös, egész testüket köralakú feketés pettyek tarkítják.

A Földközi-tengerben is igen ritka. Az olasz vizekben többnyire Szicilia partjai mellől kerül elő. Az Adriában eddig Velence és Spalató közelében fogták. Griffini leírása szerint az olasz partok mentén talált példányok teste ezüstös, vagy aranyszínben ragyog, oldaluk acélkék olykor feketés foltok is vannak rajta, hát- és alsóúszójuk sötétszínű, a többi sárgáspiros. Az ezüstkirályt a Földközi-tengerből még Malta, Nizza és Cette környékéről ismerjük. Az Atlanti-óceánban Madeira mellett találták meg. Az angol partokon idáig kettőt halásztak ki. Előfordul az ír partok mentén is. Az Északi-tengerben mostanáig csak egyetlen-egyszer került hálóba. Ez a példány, amely a bergeni múzeumba került, 40 cm hosszú ikrás volt és Johnsen tengeri füvet talált a belében. A Csendes-óceánban a tenger Kalifornia és Új-Dél-Wales partjaira sodor ki olykor egy-egy ezüstkirályt.

Életmódja ösmeretlen.