1. Nagyfejű teknősök (Platysternum Gray)

A nagyfejű teknős (Platysternum megacephalum Gray)

Nagyfejű teknős (Platysternum megacephalum Gray).

A nagyfejű teknős általában a teknősök legkülönösebb, legkalandosabb alakjai közé tartozik. Ennek az érdekes teremtésnek jellemző sajátsága, hogy hátpáncélja lapos, nyaklemezén nincsenek bordaszerű nyujtványok. A haspajzsot 25 szaruból álló szegélylemez veszi körül, hátulsó szegélye jelentékenyen fűrészes, nagyon széles és lapos, a hátpajzzsal összefügg, nem csapható fel és 12 lemez alkotja. Feje igen nagy, a teknők közé be nem húzható, egyetlen nagy pajzs borítja s teljesen elcsontosodott halántékfedője van. A farok rendkívül hosszú s teljesen pikkelyek borítják. A mellső lábakon 5, a hátulsókon 4 ujj van, melyek között gyengén fejlett úszóhártya feszül ki. Az alkarok külső részét szétszórtan álló, harántul nagyon elszélesedő, hatalmas szarupikkelyek borítják. Ugyanilyen pikkelyek takarják a lábszárakat és a sarkakat, míg a lábak többi részét és a nyakat szemcsés pikkelyek, a torkot pedig kerek, lapos szemölcsök borítják. A hátpáncél színe világosbarna, fekete pontokkal és sávokkal tarkítva; a haspáncél sárga színű s többé-kevésbbé élesen feketés árnyalatú. Feje felül szürkésbarna, néhány fekete hosszanti csíkkal, oldalt pedig többnyire kerek, sárgásvörös foltokkal. Hasonló színe van a nyak és lábak felső oldalának, mely utóbbiak alul szürkék. A végtagok felső pikkelyei vörösessárga pontokkal tarkítottak.

A fark felül világosbarna, alul számos vörösessárga folttal. Némelyik faj szemén át egy fekete sáv húzódik. Az állat teljes hosszúsága 40.5 cm, a fej és nyak hossza 8.5 cm, a páncélé 15 cm, a farké pedig 17 cm.

A nagyfejű teknős Burma és Sziám folyóiban él. Ritka faj, mely Swinhoe szerint Kuang-tung és Kuang-szi délkínai tartományok nyugati részein is található, ahol a kínaiak „ying-chöü-kvai” (sascsőrű teknős) néven ismerik.

Siebenrock hét élő példányt hónapokon át tartott akváriumában, ahol azok nagyon jól érezték magukat s a hosszú, keskeny csíkokba vágott marhaszívet, melyet hetenként kaptak, többre becsülték, mint az élő halakat. A szívdarabokat nagy mohósággal falták be s lökésszerűen nyelték le, miközben a fejhez viszonyítva nagyon vékonynak mondható nyakukat messze előrenyujtották. A hőmérséklet változásaival szemben kevésbbé érzékenyeknek mutatkoztak, minthogy még decemberben is jól kibírták a fűtetlen akváriumot. Siebenrock megemlíti, hogy ha a vízből kivették őket, hallhatóan trüszköltek s bár a szájukat szélesre tátották, sohasem próbáltak harapni. Ritkán feküdtek nyugodtan; lábaikat mindig mozgatták, fejüket többnyire a víz alatt tartották s csak időnként nyujtották ki orrukat lélekzetvétel céljából. Úgy látszik, hogy ez a faj kizárólag vizekben lakik s a tiszta vizeket jobban kedveli, mint a zavarosakat.