1. Mozgómellű teknősök (Cinosternum Spix)

Így nevezik az Észak-, Közép- és Dél-Amerikában élő ama mocsári teknősöket, melyeknek kicsiny, keresztalakú, vagy nagy, tojásalakú hasi teknőjük van; ennek elülső, vagy elülső és hátulsó vége mozgathatóan van megerősítve a hátpáncéllal mozgathatatlanul összekötött középrészen. A lábujjakat úszóhártyák kötik össze. A mellső lábaknak öt, a hátulsóknak 4 karmuk van, mivel ez utóbbiak külső ujjain hiányzanak a karmok. Farkuk rövid s némelyik faj farkának végén árszerű függelék van. A fejet egyetlen vékony pajzs födi, míg a mellső lábak külső részét és a lábtövek hátulsó felét egész sor nagyobb és félhold alakú pikkely borítja. A lábszárak és a nyak többi része csupasz, vagy pedig parányi szemölcsök takarják be.

A haspáncél nagysága – amint Siebenrock kimutatta – úgy ezeknél, mint az előbb leírt teknősfajoknál az életmóddal van összefüggésben. A kicsiny, keresztalakú haspáncéllal bíró fajok pocsolyákban és mocsarakban élnek, ahol a víz zavarossá tétele által menekülhetnek el az üldöző ellenség elől s ezért nincsen különösebb védelemre szükségük. Ellenben a nagy haspáncéllal rendelkező fajok, melyeknek haspáncélja a mellső és hátulsó rész fölcsapódásával a teknőket tökéletesen bezárhatja, tiszta vizekben élnek, ahol sokkal jobban ki vannak téve az üldözéseknek.

Az amerikai mocsári teknős (Cinosternum pensilvanicum Gm.)

Amerikai mocsári teknős (

Amerikai mocsári teknős (Cinosternum pensilvanicum Spix).

Az amerikai mocsári teknős kicsiny állat; teljes hosszúsága 15 cm, páncéljának hossza pedig 11 cm. Nemének többi fajaitól főleg abban különbözik, hogy haspáncélja mérsékelten nagy s ennek mellső lemeze jóval keskenyebb, mint a hátpáncél nyílása; mell-lemezei háromszögűek, vagy a has közepén csak egészen rövid közös varratot alkotnak. A hátpajzs olajbarna, a haspajzs pedig sárga vagy narancsszínű. A páncél egyes lemezeinek összes varratai sötétbarnák vagy fekete színűek. A barna fejet és a nyak egy részét szabálytalan, sárga színezetű vonalkák, csíkok és foltok tarkítják. A lábak és a fark színe sötétbarna, alul pedig világosabbak. A szem szivárványhártyája sötétbarna.

Az amerikai mocsári teknős az Egyesült-Államok keleti felének déli részein nagyon gyakori, az északi részeken ritkább. Életmódja csaknem teljesen megegyezik a vízi teknősökével, de – Müller C. szerint – inkább a mocsarakban tartózkodik, mint a vízben. Tápláléka apró halakból, rovarokból és férgekből áll. Mozdulatai a vízben nagyon meggondoltak. Óvatosan a kiszemelt zsákmány mellé úszik, majd alája bújik s azután erőteljesen beléje harap. Az amerikai horgászok gyűlölik, mert beleharap a csalétekbe s ha a horgot érzi, olyan hevesen vergődik, hogy nagy halat sejtenek a horgon. A tél beálltával a moha alá bújik és csak májusban jelenik meg újra.

Ha ingerlik, gyakrabban kitátja a száját, mint a mi vízi teknőseink s úgy tesz, mintha harapni akarna. Dühös, erős vérzést okozó harapásokat is tud osztogatni, de könnyen és hamar megszelídül, az ápoló kezéből is elveszi a táplálékot és talán csak abban különbözik a többi édesvízi teknőstől, hogy mohóbban fal, mint emezek. Az a példány, melyet Müller ápolt, végre olyan kövér lett, hogy páncélját nem is tudta bezárni, mert a teste mindenütt kidagadt belőle. Fischer J. falánksága miatt úgy ezt, mint rokonait malacoknak mondja a teknősök között. A Cinosternum hímjén Siebenrock által felfedezett cirpelőszerveket ezen a fajon könnyen meg lehet figyelni, ha sikerül a hátulsó lábát elkapni és kinyujtani. Ezek a szervek a lábszár és comb hajlatánál lévő egy-egy tojásdad foltból állanak, melyet szarududorok alkotnak; dörzsölésükkel cirpelő hang adható.

A pézsmateknős (Cinosternum odoratum Daud.)

A pézsmateknős hátpáncélja fiatalabb korában fedélalakú; haspáncélja kicsiny, keresztalakú és a hátsó lemezek nem mozgathatók. Nagy feje van, hosszú, hegyes orral, villásan elágazó orrpajzzsal. Még jobban kedveli a sötétséget, mint az előbbi faj; Hanau és Werner szerint úgy látszik, hogy jószántából sohasem hagyja el a vizet. A hátpáncél sötétbarna színű, feketén vonalkázott vagy foltozott; feje felül sárgásan pettyezett vagy márványozott, oldalt sárga hosszanti sávokkal díszített. E faj hím egyedeinek is vannak jól fejlett cirpelőszerveik. A fogságban nem olyan szívós, mint az előbbi faj.

Tojásait nagyon szereti a tavak mellékén található korhadt fatuskókba rakni s egy tó partján kis területen egyízben 362 tojást találtak egyszerre, melyek legalább 60 teknőstől származhattak, minthogy egyszerre 4–7 tojást raknak. Húsa, mint neve is utal rá, pézsmaszagú.

A floridai mocsári teknős (Cinosternum bauri Grmn.)

A Cinosternum-ok többi fajai, melyeket eddig elevenen hoztak át Európába, általában hasonlóan viselkednek, mint az előbb leírt fajok. A floridai mocsári teknős abban különbözik az amerikai mocsári teknőstől, hogy hátpáncélja keskeny és ezt három világos hosszanti csík díszíti. Első leírója szerint Florida nyugati részein a félig sós vizekben gyakran előfordul.

A braziliai mozgómellű teknős (Cinosternum scorpioides integrum Lec.)

Az egyetlen mozgómellű teknős, amely Brazíliában előfordul. Göldi szerint növényi és állati táplálékkal él. Jellemző, hogy a hímnek nincsenek cirpelőszervei s háromszögű hátpáncéljának pajzsai feketén szegélyezettek. Hazájában „musszuam” néven általánosan ismerik és a hátteknője végén átfúrt lyukon keresztül húzott szíj vagy zsinór segítségével összefűzve féltucatjával vagy tucatjával kötegekbe fűzik össze s százával szállítják a parái piacra, mert csemegeként vásárolják. Tojásai hosszúkásak, 34 mm hosszúak, 18.5 mm harántátmérővel, keményhéjúak, símák s enyhén világossárga színűek.