2. Ameivák (Ameiva Cuv.)

Az ameiva-nemzetségbe a családnak azokat a fajait sorozzuk, amelyeknek hengerded farkuk, apró, kúpalakú, oldalt összenyomott s a koronájukon két vagy három csúcsú fogaik vannak. Nyelvük tokba visszahúzható. Közép- és Dél-Amerikában a mi gyíkjainkat pótolják.

A zöldhátú ameiva (Ameiva surinamensis Laur.)

Zöldhátú ameiva (Ameiva surinamensis L.).

A nemzetség legközönségesebb és legjobban ismert faja. Hossza 38–53 cm, ebből farkára körülbelül 25–36 cm esik. Háta fűzöld színű; az oldalakon zöld vagy barnás alapon függőlegesen futó, fekete csíkokat látunk s ezek közt kerek, kék foltok sorakoznak. A hasat a pajzsok 10–12 hosszanti sora borítja.

Egész Dél-Amerikában előfordul: előfordulásának északi határa Nikaragua. Színében igen változatos. Öreg korban, főleg a hímek, pompás világoszöld színűek. Körülbelül ugyanolyan az életmódja, mint a teju-gyíké. Amíg csak teheti, menekülésre gondol, de ha sarokba szorítják, dühösen harap. Tekintélyes lyukat ás a földbe s rossz időben ezekbe húzódik vissza s tojásait is ott rakja le. Egy fészekben 3–5 tojást talált Göldi. A tojások tiszta fehérek, héjuk meglehetős kemény s ellentálló.

Folyton zizegnek lábai alatt a száraz lombok és füvek. Bár rendesen nagyon félénk és óvatos, a teljesen mozdulatlanul és csöndesen álló megfigyelőtől éppen nem zavartatja magát, közvetlen közelében szaladgál föl s alá, madár módjára fölszed minden táplálékot a homokról, kapargál benne, mint a tyúk, egyik lábát a másik után mozgatva, hellyel-közzel megáll egy pillanatra, hogy egyik hátulsó végtagjával megvakarhassa a fejét s megint folytatja a dolgát. Gosse mindig csak különböző rovarok maradványait s néha-néha bogyók magvait találta a gyomrában. Fákra az ameiva nem kúszik, vízbe sem megy, de ha bedobják, ügyesen kiúszik.