1. Vipera-gyíkok (Heloderma Wgm.)

Csontváz tekintetében a törékeny gyíkokhoz állanak közel; termetüket tekintve viszont a varánuszokhoz hasonlítanak, de jóval esetlenebbek. Bőrükön félgömbalakú szemölcspikkelyek láthatók, amelyek a fölszínt érdessé teszik. Kúpalakú, hegyes fogaik mellső és hátulsó felületén csatornák vannak. Két fajuk ismeretes.

A mexikói vipera-gyík (Heloderma horridum Wgm.)

Mexikói vipera-gyík (

Mexikói vipera-gyík (Heloderma horridum Wiegm.).

A meglett vipera-gyík 60 cm hosszú. A bonctani vizsgálatok azt látszanak bizonyítani, hogy a vipera-gyíkok sem az újvilági leguánokkal, sem az óvilági varánuszokkal nem hozhatók közelebbi rokonságba. Bizonnyal rég letűnt geológiai korszakok maradványai. A nagyon szembeötlő állat színe emlékeztet a mi foltos szalamandránkéra. A sötétbarna bőrt a test felső oldalán apró, a fehérsárgától egész a vörhenyes barnáig váltakozó színű foltok tarkítják. A farkat több sárga sáv gyűrűzi. Az alsó test szarubarna alapszínén sárgás foltok vannak.

Ez a gyíkfaj Mexikó nyugati területein fordul elő. A száraz területeket kedveli s önként sohasem megy a vízbe. Lassú, otromba mozgású, éjjeli állat. A nappalt fák tövében vagy növényi törmelék alatt, önásta lyukában tölti, ahol összegömbölyödve mozdulatlanul pihen. Este kezdi meg mindenféle apró állatra vadászatát. Különféle rovarokon, gilisztákon és apró békákon kívül a leguán tojásait is kedveli s ezeket kiássa. Úgy látszik, hogy a száraz, forró évszakot átalussza.

A kreolok escorpion, az aztékok tola-chini néven ismerik ezt a mérges gyíkfajt, amelynek mérges mirigyváladéka a méregfog egy csatornáján folyik le. Az állat fogainak különben csak a hegye látszik ki a foghúsból; de harapáskor az íny visszatüremkedik vagy összezsugorodik, úgyhogy a fogak csaknem egy centiméternyire hatolnak be a sebbe. Ugyanekkor a 4 cm hosszú és 1.5 cm széles méregmirigy is összenyomódik, mire tartalma a szájüregbe ömlik. A mirigy, illetőleg a gyík mérges voltát némelyek kétségbevonták, de Sumichrast több kísérlettel igazolta, hogy ebben az esetben igazuk van a bennszülötteknek.

A gila (Heloderma suspectum Cope)

Külsejében nagyon hasonlít a mexikói vipera-gyíkhoz, csakhogy valamivel karcsúbb. A legfontosabb eltérés a két faj között az, hogy a gila méregvezető fogain öt csatorna van.

Erről az állatról, amelyet hazájában gila, a kreolok pedig „escupion” (köpködő) néven ismernek, Spring kapitány jegyzett föl néhány adatot, mert Arizonában és Új-Mexikóban sokszor volt alkalma megfigyelésére. Tőle tudjuk, hogy augusztusban, homokba vájt kis üregbe rakja le 3–4 gumiszerű tojását. A kikelő fiókák ragyogó rózsapiros színűek, mustrázatuk pedig kékesfekete. Spring főtt húson és levesen tartotta. Kutya, macska nagyon félt a vipera-gyíktól.

Ha ingerlik, mély sziszegést hallat, s fehéres, ragadós tajték habzik szájából, amely az alsó állkapocs kiduzzadó mirigyeinek terméke. 1881 óta a búvárok egész sora foglalkozott ezeknek a mérges gyíkoknak közelebbi vizsgálatával. A megfigyelések végső eredményeként kimondhatjuk, hogy a vipera-gyíkok valóban mérgesek, harapásukkal kisebb állatokat pillanatok alatt halálra mérgeznek, sőt a mérgezés az emberre is veszélyes, ha nem is halálos. Denburgh és Wight legújabb vizsgálatai kimutatták, hogy a vipera-gyíkok mérgének hatása minden jelentős mozzanatában megegyezik a mérges kígyókéval.

Fogságban csupán tyúktojást fogad el s ebből hetenként 2–4 darabbal beéri.