6. Macskamakik (Cheirogaleus E. Geoffr.)

Madagaszkár két utolsó makinemzetségét (Cheirogaleus és Microcebus) régente az afrikai galágo-félékkel kapcsolták össze, mert külső megjelenésükben nagyon hasonlítanak egymáshoz, és megegyeznek azokkal lábtövük érdekes meghosszabbodása tekintetében is. Azonban a fentebb ismertetett, belső fülükben levő csontos részek eltérő alkotása révén épp annyira különböznek tőlük, mint Madagaszkár többi félmajmai. A Madagaszkár-kutató Grandidier volt az, aki megállapította, hogy a sziget száraz vidékein élő fajok nyári vagy száraz időszaki álmot alszanak, csakúgy, mint a mi téli álmot alvó állataink, és erre a célra rendszerint meglehetős alacsonyan mesteri ügyességgel alvásra szolgáló fészkeket építenek. A száraz időszaki álom bekövetkeztéig gazdagon terített asztalt találnak hazájuk buján tenyésző növényein, s mikor álmuk kezdetét veszi, alaposan meghízva, farkuk tövén elegendő zsírtartalékkal vonulnak el pihenni; midőn néhány hónap multán felébrednek, farkuk duzzanata is eltűnt.

A Cheirogaleus E. Geoffr. (Chirogaleus) nemzetség tagjait rendesen macskamakiknak nevezik, de nem szabad őket a kattával összetéveszteni. Angolul egérmaki a nevük, ami azonban egyáltalában nem találó, mert legkisebb fajuk is, nevezetesen a pamacsfülű macskamaki (Ch. trichotis Gthr.), amely Madagaszkár fővárosa, Tamatave környékéről ismeretes, majdnem 15 cm hosszú, farka meg még ennél is hosszabb, a nemzetség többi tagjai meg mind jelentékenyen nagyobbak. Rendesen elérik az 50–60 cm-t, amiből felénél több farkukra jut.

Testük magában véve nem esetlen alkotású, azonban könnyen ezt a látszatot kelti, mert sűrű, gyapjas prém fedi be és ez bizonyos jólmegtermettséget is kölcsönöz állatunknak, amelynek teste a rövidre hajlított lábakon sohasem emelkedik valami magasra. Fejük kerekded, orruk hegyes; feltűnően nagy szemeik kerekek és sötétek: valódi éjjeli szemek; csak kevéssé előálló füleik csupaszok.

Főtáplálékukat növények adják, de szorgalmasan vadásszák a rovarokat is, sőt a kisebb madarakat és tojásaikat sem vetik meg. Nagy bagolyszemeik a legsötétebb gallyak közt való éjjeli vadászatra is képesítik őket. Zsákmányukat gyors futással közelítik meg és ugrással csípik el.

Leggyakrabban láthatni közülük az állatkertben Milius macskamakiját (Cheirogaleus major E. Geoffr., milii); Madagaszkár keleti részéből származik és Réunion egyik francia kormányzójáról nyerte nevét, mert ő volt az, aki a legelső példányokat Párizsba küldte. Állatunk felül barnásszürke, feje és vállai pirosasak, alsó teste fehér. A színek árnyalatai azonban annyira változhatnak, hogy az állatot egész bizonyossággal csak kimulása után lehet koponyája és fogazata sajátságai alapján meghatározni.