Vörösmarty Mihály: Fóti dal


Fölfelé megy borban a gyöngy;
    Jól teszi.
Tôle senki e jogát el
    Nem veszi.
Törjön is mind ég felé az
    Ami gyöngy;
Hadd maradjon gyáva földön
    A göröngy.

Testet éleszt és táplál a
    Lakoma,
De ami a lelket adja,
    Az bora.
Lélek és bor két atyafi
    Gyermekek;
Hol van a hal, mely dicsô volt
    És remek?

Víg pohár közt édesebb a
    Szerelem.
Ami benne keserû van,
    Elnyelem.
Hejh galambom, szôke bimbóm,
    Mit nevetsz?
Áldjon meg a három isten,
    Ha szeretsz.

Érted csillog e pohár bor,
    Érted vív,
Tele tûzzel, tele lánggal,
    Mint e szív;
Volna szívem, felszökelne
    Mint a kút,
Venni tôled vagy szerelmet,
    Vagy bucsút.

Hejh barátom, honfi társam,
    Bort igyál,
Víg, komor, vagy csüggeteg vagy,
    Csak igyál.
Borban a gond megbetegszik,
    Él a kedv.
Nincs a földön gyógyerôre
    Több ily nedv.

Borban a bú, mint a gyermek,
    Aluszik.
Magyar ember már busúlt sok
    Századig.
Ideje hogy ébredezzen
    Valaha:
Most kell neki felvirúlni
    Vagy soha.

Bort megissza magyar ember,
    Jól teszi;
Okkal-móddal meg nem árthat
    A szeszi.
Nagyot iszik a hazáért
    S felsivít:
Csakhogy egyszer tenne is már
    Valamit.

No de se baj, máskép leszen
    Ezután;
Szóval, tettel majd segítsünk
    A hazán.
Ha az isten úgy akarja
    Mint magunk,
Szennyet rajta és bitor bûnt
    Nem hagyunk.

Rajta társak hát, igyunk egy
    Húzamost;
Bú, szerelmek, házi gondok
    Félre most:
A legszentebb-, legdicsôbbért
    Most csak bort,
De ha kellend, vérben adjunk
    Gazdag tort!

A legelsô magyar ember
    A király:
Érte minden honfi karja
    Készen áll.
Lelje népe boldogságán
    Örömét,
S hír, szerencse koszorúzza
    Szent fejét!

Magyar ember legyen ember
    És magyar,
Akit e föld hord s egével
    Betakar.
Egymást értve, boldogítva
    Ily egy nép
Bármi vésszel bizton, bátran
    Szembe lép.

Ellenség vagy áruló, ki
    Hont tipor,
Meg ne éljen, fogyjon élte
    Mint e bor.
Áldott földe szép hazánknak,    Drága hon,
Meg ne szenvedd soha ôket
    Hátadon!

S most hadd forrjon minden csep bor
    Mint a vér,
Melyet hajdan frígyben ontott
    Hét vezér;
S mint szikrája a szabadba
    Felsiet,
Úgy keresse óhajtásunk
    Az eget.

Légyen minden óhajtásunk
    Szent ima,
S férfikeblünk szent imáink
    Temploma.
És ürítsük a hazáért
    E pohárt:
Egy pohár bor a hazáért
    Meg nem árt.

Érje áldás és szerencse
    Mindenütt,
Ahol eddig véremésztô
    Seb fekütt.
Arca, mely az ôsi bútól
    Halavány,
Felderûljön, mint a napfény
    Vész után.

Hû egyesség tartsa össze
    Fiait,
Hogy leküzdje éjszak rémes
    Árnyait:
Künn hatalmas, benn virágzó
    És szabad,
Bizton álljon sérthetetlen
    Jog alatt.

S vér, veríték vagy halál az,
    Mit kiván,
Áldozatként rakjuk azt le
    Zsámolyán,
Hogy mondhassuk csend s viharban:
    " Szent hazánk:
Megfizettük mind, mivel csak
    Tartozánk. "

Okt. 5. 1842.

Vissza