A solferinói vereség (1859. június 24.) a Habsburg Birodalom kül- és belpolitikai életére jelentős kihatással volt. Ferenc József a csatatéri eseményekből levonta a konzekvenciát, belátta, hogy a birodalmon belül az abszolutisztikus elnyomás tovább nem tartható, azon enyhítenie kell. Ezért menesztette Bachot, majd Johann Bernhard Rechberg-Rothenlöven vezetésével új kormányt nevezett ki. Az alkotmányosság szellemében a Birodalmi Tanácsot magyar főurakkal egészítette ki,1 leváltotta Albrecht főherceget, helyébe Benedek Lajos táborszernagyot, mint Magyarország főkormányzóját és főparancsnokát állította. Megszűntette Magyarország öt kerületre való felosztását, tervbe vette a községi önkormányzatok és az országgyűlés összehívását.

Az ígéretes változásra az Októberi Diploma kiadásával (1860. október 20.) tette fel a koronát. Az okirat a birodalom közjogi kérdéseinek újrarendezéséről rendelkezett. Benne Ferenc József ígéretet tett, hogy a törvénykezés jogát az országgyűléssel és a Birodalmi Tanáccsal közösen gyakorolja, amelyek tagjait a tartománygyűlések választják. Megtartotta viszont kizárólagos jogának a kül- és hadügyet. A rendelkezés értelmében visszaállították a Magyar és Erdélyi Kancelláriát, valamint a Helytartótanácsot.2

Az Udvar újabb kompromisszumkészségét mutatta a magyar politikával kapcsolatosan Deák Ferenc és Eötvös József 1860. év végi bécsi meghívása. A tekintélyes liberális politikusok császári audienciára való meghívása lázba hozta a birodalmi közvéleményt. Az audienciára szóló hivatalos meghívólevelet Vay Miklós kancellár Lónyay Menyhért útján küldte el Deáknak, illetve Eötvösnek, amely december 27-ét jelölte meg az uralkodóval való találkozás időpontjának. December 27-én Ferenc József fél-fél órát szánt a politikusokra, Deákkal a közjogi, igazságügyi kérdésekről, Eötvössel a két ország kapcsolatáról és a német kérdésről tárgyalt. Bár a politikusok kölcsönösen pozitívan nyilatkoztak egymásról, tárgyalásaik eredménytelenül zárultak, mivel ekkor még egyik fél sem volt hajlandó álláspontját a másikkal összhangba hozni.

Az ígéretes eseményt az 1861. január 16-án kibocsátott uralkodói leirat feledtette el. A leiratot Ferenc József az "engedetlen" törvényhatóságok megregulázására bocsátotta ki, benne elrendelte a megyei és városi bizottmányokba választott "hűtlen és felségsértő" egyének tagságának megsemmisítését, az adóbehajtás akadályozásának felszámolását, a törvényszékek működését sértő határozatok eltiltását és az 1848-as törvények közül felülvizsgálat alatt lévők foganatosításának tiltását.3 Ellenszegülés esetére a bizottmányok feloszlatását, illetve az országgyűlés elhalasztását helyezte kilátásba.

A királyi leirat az országban mindenütt nagy ingerültséget okozott. A törvényhatóságok többsége felirattal vagy végzéssel válaszolt rá, melyben visszautasította négy fő követelését, hitet tett 1848 mellett, illetve ismét elvetette az Októberi Diploma alapelveit.

A rendelettel nemcsak szavakban, hanem tettlegesen is dacoltak a megyei és városi testületek. Egyet nem értésüknek több módon adták jelét; mindenekelőtt az emigráns politikusok bizottmányi tagságát vagy tiszteletbeli tisztségviselői rangját továbbra is érvényben tartották, illetve új "összeesküvő és lázító" egyéneket választottak soraikba. Ily módon Debrecen Kossuthot, Klapkát, Kmetyt, Perczelt, Pulszkyt választotta bizottmányába, míg Zemplénben Garibaldi, Cavour, Napóleon herceg lett a megyei bizottmány tiszteletbeli tagja. Ellenszegülésük újabb jeleként a testületek továbbra is az adó- és katonaszedés megtagadására buzdították az ország lakosságát, ami ellen az Udvar csak egy újabb rendelet kibocsátásával tudott fellépni. Plener február 12-én elrendelte, hogy a pénzügyigazgatóságok "kényszerítő eszközöket" is alkalmazhatnak a késedelmes adó behajtása során. A megyei ellenállás további formája a hivatalos idézések, becslések, végrehajtások, fogságba vetések bojkottálása, illetve a bizottságok hatáskörének minél jobban történő kiterjesztése volt. Utóbbi legfényesebb bizonyítéka, hogy a katonaszedésről szóló határozataikat továbbra is érvényben tartották.

Az ellenállásra nem csak a gyűléstermekben, hanem azokon kívül is sor került. Az ország lakossága különböző hazafias ünnepélyeken és koncerteken részt véve lépett fel az elnyomó hatalom ellen. A legnagyobb tiltakozásformáknak Katona József Bánk bánjának Egressy Gábor színtársulatának történő előadásain és Reményi Ede hegedűestjein való részvétel számított. A forradalom évfordulóján, március 15-én pedig országszerte megemlékezéseket, gyászistentiszteleteket tartottak, sőt sok város elrendelte üzletei bezárását is ezen a napon.

Az ellenséges közhangulatot némileg csillapította a január 21-i körrendelet, amely az országgyűlés uralkodói egybehívását közölte a törvényhatóságokkal. Benne Ferenc József a diétát április 2-ra, Budára hívta egybe, melynek céljául magyar királlyá történő koronázását jelölte meg. A rendelet a megyei és városi bizottmányokat több vonatkozásban sértette. Panaszt emeltek az ellen, hogy a rendelet az országgyűlés helyszínének Pest helyett Budát jelölte ki, hogy a követválasztást nem a 48-as törvények szerint írta elő, és hogy az ún. "kapcsolt részek" (Határőrvidék, Horvátország, Erdély) országgyűlésre való meghívását mellőzte.

A hivatalos meghívólevél az ország politikai életét újból lázba hozta. A vezérét kereső politikai elit egyre inkább a fogságából szabadult4 Teleki László felé kezdett fordulni. Teleki első megnyilatkozásai épp erre az időszakra tehetők, az érte szót emelő és őt tiszteletbeli bizottmányi taggá választó törvényhatóságokhoz intézett köszönőleveleivel hívta fel magára a figyelmet, melyekben jelezte, hogy hamarosan kilép a politikai tevékenység terére s vállalja a vezérszerepet.

A politizáló elemek meghatározó csoportja Deák Ferenc köré szerveződött, aki a 48-as alap helyreállításának programját tűzte zászlajára. Kiinduló pontja szerint a Habsburg Birodalom szilárd realitás, s ennek keretei közt kell a magyar nemzeti lét feltételeit újjáteremteni.5 A csoport magját a volt centralisták adták, de a liberális arisztokrácia is képviselve volt benne; a tagok között találjuk, például Andrássy Gyulát és Lónyay Menyhértet is. A csoportosulás a hazai politikai élet centrumában helyezkedett el, mivel ugyanúgy elutasította a konzervatívok kiegyezési kísérleteit, mint az emigráció forradalmi elszakadási törekvéseit.6

Az ország politikai életének kulcspozícióiban ekkor még mindig a konzervatívok ültek, akik nehéz helyzetbe kerültek a január 16-i leiratot követően. Politikájukban, amely az osztrákokkal való együttműködésen alapult, ezáltal újabb közeledés figyelhető meg Deák köréhez. Egyensúlyt vesztett irányvonaluk támogatására február 14-re értekezletre hívták egybe a főispánokat. Az értekezleten a megyei élet vezető személyiségeit a rendzavarások megakadályozására és az adófizetés kötelezésére akarták rávenni. A vezető konzervatív politikusok - Vay Miklós, Mailáth György, Dessewffy Emil, Apponyi György - lemondásukkal fenyegetőzve kívánták a főispánokat kötelességük teljesítésére rábírni. Az értekezletet kihasználva a főispánok felkérték Scitovszky János hercegprímást, hogy tolmácsolja kívánságaikat az uralkodónak, miszerint kérik az országgyűlés Pestre való áthelyezését, illetve azt, hogy arra Erdélyt és a kapcsolt részeket is hívja meg.7

1861-ben a hazai politikai életre még mindig nagy hatással volt az emigráció. A Magyar Nemzeti Igazgatóságot a Habsburg-önkényuralom válsága, a hazai ellenállás erősödése és az olasz egységmozgalom sikeri újból aktivizálták. Kossuth és hívei Magyarország önrendelkezésének kivívását, államberendezkedésének polgári demokratikus újjáalakítását kiáltották ki alapvető céljuknak. Hangoztatták a 48-as alap helyreállításának szükségességét is, de Deákékkal ellentétben ezt csak legális jelszónak tekintették. Arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a nemzet csak maga hajthatja végre felszabadítását, mégpedig úgy, hogy a birodalom fegyveres konfliktusba bonyolódva felbomlik, így Magyarország független állammá válik. A sajtó ebben az időben így rendre közreadta a nemzetközi háborús híreket, kiemelve mindenütt a magyar emigránsok és szövetségeseik tevékenységét - nem ritkán egymásnak ellentmondó értesüléseket közölve.

A közvélemény szemében különös tekintéllyel bírtak Kossuth Lajos megnyilatkozásai, aki közvetlen kapcsolatban állva a hazai ellenállás vezető politikusaival, hol baljós, hol bíztató nemzetközi hírekről tájékoztatta azokat. Üzenetei közül kiemelkedik az 1861. január 18-án kelt, melyben átfogó tájékoztatást adott a magyar felszabadító törekvések nemzetközi vonatkozásairól és kilátásairól. Kossuth e levele a január 16-i leirat kibocsátása, a honvédegyleti szervezkedés megindulása tükrében fokozott hatást gyakorolt a hazai politikai életre, s főleg az osztrák politikával szembehelyezkedő politikai körök figyelmét keltette fel.8

Üzenetében kijelentette, hogy a felszabadító háború tavaszi megkezdésére nem lehet számítani egyrészt III. Napóleon, másrészt Oroszország ellenzése, harmadrészt Anglia status quora törekvő politikája miatt. A háború legfőbb akadályának a román fejedelemségbeli hadműveleti bázis elvesztését tartotta, utalva az év végi oda irányuló fegyverszállítások lefoglalására. A tájékoztató részletesen elemezte azokat a külpolitikai tényezőket, amelyek kedvezően befolyásolhatják a magyar ügyet. Így pozitív eseménynek minősítette a Gaetát fedező francia hajóhad várható visszavonását, amely az utolsó jelentős itáliai Bourbon támaszpont felszámolásával megteremti az osztrákellenes háború megindításának katonai feltételét. Az ígéretes előjelek közé sorolta az olasz politikai egység formálódását: a parlament összeülését, a nemzeti állam deklarálását és a királyi cím felvételét. Az üzenetben Kossuth felsorolta azokat a feladatokat is, amelyek a hazai ellenállási mozgalomra várnak a jövőben. A teendők közül kiemelte azokat a politikai magatartásformákat, amelyekkel biztosítható a külső szövetségesek támogatása a magyar szabadság ügyéhez. Javasolta, hogy követeljünk mindent, "mi egy független nemzetet alkotmányos királya ellenében megillet", azaz Bécs "idegen sereget ne hozasson az országba", "a hazai hadsereg az alkotmányra esküt tegyen s a rendelkezés a hadsereggel a magyar országgyűlésnek felelős kézben legyen" stb... Azaz a 48-as programot azzal ajánlotta híveinek, hogy használják legális eszközként a kiegyezés megakadályozására és a küzdelem előkészítésére.9

A levél hatására a hazai politikai életben a forradalmi szellem kerekedett felül, a közvélemény az emigráció terveiben bízva fordult szembe az önkényuralmi rendszerrel. A hazai szervezett ellenállási mozgalom a fegyveres felkelésre való felkészülést helyezte programjának középpontjába, s élére Komáromy György került.10

Bécs a forradalmi hangulatot érzékelve nagy erővel folytatta a katonai készülődéseket, mindenekelőtt tovább növelte a Magyarországon állomásoztatott, főleg idegen nyelvű katonaság létszámát.11

Az országban növelték a feszültségeket a társadalom ellentmondásai is. Enyhítésére - az Októberi Diploma határozatai alapján - 1861. január végén az Országbírói Értekezlet ült össze. A társadalomban jelenlévő problémákról átfogóan ez a testület tárgyalt először a neoabszolutizmus idején. Az Értekezletet az uralkodó hívta egybe, abból a célból, hogy dolgozzon ki egy javaslatot az igazságszolgáltatás újjászervezésére, azaz arra keressen megoldást, hogy a visszaállítandó magyar bírói szervezet milyen jogelvek alapján ítélkezzék a polgári átalakulás során felmerült kérdésekben.12 Ameddig javaslatait a törvényhozás nem érvényesítette, az önkényuralom idején alkalmazott jogszabályokat tartották életben.

Az Értekezlet megnyitását az országbíró kinevezése körüli bonyodalom előzte meg. Eredetileg Deákot szánták erre a posztra, azonban ő elutasította az ajánlatot, ezért Cziráky Jánost nevezték ki, de ő is lemondott, így végül Apponyi Györgyöt választották meg országbírónak.

Az Értekezletre összesen 60 személyt hívtak meg, köztük a Kúria bíráit, neves ügyvédeket stb., illetve a híres jogászpolitikusok közül Deákot, Ghyczyt Kálmánt, Mailáthot, Dessewffyt stb.

A testület január 23-án kezdte meg működését. Első ülésén (január 23-24-én) az alapelveket határozták meg, majd a munkát az alválasztmányok kiküldésével folytatták, végül az általuk előterjesztettek megvitatása és az országgyűlés elé utalt javaslat szövegének összeállítása után március 4-én fejezték be tevékenységüket.

A fórumon az Értekezlet céljáról két egymással szembehelyezkedő álláspont ütközött össze. Ghyczy Kálmán abból indult ki, hogy Ferenc Józsefnek - mivel nem Magyarország koronás fője - hazánkban nincs joga törvényeket alkotni, és azokon változtatni, így az Értekezlet célja csupán a törvényes magyar jogalkotás visszaállítása lehet. Deák az Értekezlet hézagpótló jellegére helyezte a hangsúlyt, azaz működésének célja az kell, hogy legyen, hogy azokat a jogi hézagokat kitöltse, amelyek a 48-as törvények és az osztrák jogszabályok között tátongnak.

Az Országbíró Értekezlet határozatait összefoglaló javaslat utóbb "Ideiglenes törvénykezési szabályok" néven került be a törvénytárba. Benne, többek között, kinyilvánították az ősiség megszűntét, az ági öröklés intézményesítését, a telekkönyvi rendszer és az úrbér pátens érvényességét.13

Az Értekezlet kinyilatkoztatott tételeihez az egyes törvényhatóságok különbözőképpen viszonyultak. Pest vármegye például a testületet alkotmányellenesnek kiáltotta ki és kijelentette, hogy a magyar jogszabályok alapján végzi továbbra is a törvénykezést. A megyei bizottmányok különösen az úrbéri pátens alkalmazásában tértek el a javaslat szövegétől. A gyakorlatban a pátens végrehajtásának és bojkottálásának széles skálája figyelhető meg. Bihar és Szabolcs vármegye földesurai (köztük Lónyay Menyhért is13) még a császári katonaság segítségét is igénybe vették a pátens érvényesítésére, Bars megyében viszont a paraszti érdekek fokozott szem előtt tartásával történt végrehajtása.

A jobbágyfelszabadításon túl további problémákként jelentkeztek a korszakban a polgári szabadságjogok érvényesítésének és a zsidó lakosság jogegyenlősítésének nehézségei. Végleges megoldás egyikkel kapcsolatban sem született, jelentőségük abban fogható meg, hogy még jobban fokozták az országon belül amúgy is meglévő feszültségeket.

Tovább