Eötvös
és Deák császári audienciájától az Országbíró Értekezletig
A
solferinói vereség (1859. június 24.) a Habsburg Birodalom kül- és belpolitikai
életére jelentős kihatással volt. Ferenc József a csatatéri eseményekből levonta
a konzekvenciát, belátta, hogy a birodalmon belül az abszolutisztikus elnyomás
tovább nem tartható, azon enyhítenie kell. Ezért menesztette Bachot, majd Johann
Bernhard Rechberg-Rothenlöven vezetésével új kormányt nevezett ki. Az alkotmányosság
szellemében a Birodalmi Tanácsot magyar főurakkal egészítette ki, leváltotta
Albrecht főherceget, helyébe Benedek Lajos táborszernagyot, mint Magyarország
főkormányzóját és főparancsnokát állította. Megszűntette Magyarország öt kerületre
való felosztását, tervbe vette a községi önkormányzatok és az országgyűlés összehívását.
Az
ígéretes változásra az Októberi Diploma kiadásával (1860. október 20.) tette
fel a koronát. Az okirat a birodalom közjogi kérdéseinek újrarendezéséről rendelkezett.
Benne Ferenc József ígéretet tett, hogy a törvénykezés jogát az országgyűléssel
és a Birodalmi Tanáccsal közösen gyakorolja, amelyek tagjait a tartománygyűlések
választják. Megtartotta viszont kizárólagos jogának a kül- és hadügyet. A rendelkezés
értelmében visszaállították a Magyar és Erdélyi Kancelláriát, valamint a Helytartótanácsot.
Az
Udvar újabb kompromisszumkészségét mutatta a magyar politikával kapcsolatosan
Deák Ferenc és Eötvös József 1860. év végi bécsi meghívása. A tekintélyes liberális
politikusok császári audienciára való meghívása lázba hozta a birodalmi közvéleményt.
Az audienciára szóló hivatalos meghívólevelet Vay Miklós kancellár Lónyay Menyhért
útján küldte el Deáknak, illetve Eötvösnek, amely december 27-ét jelölte meg
az uralkodóval való találkozás időpontjának. December 27-én Ferenc József fél-fél
órát szánt a politikusokra, Deákkal a közjogi, igazságügyi kérdésekről, Eötvössel
a két ország kapcsolatáról és a német kérdésről tárgyalt. Bár a politikusok
kölcsönösen pozitívan nyilatkoztak egymásról, tárgyalásaik eredménytelenül zárultak,
mivel ekkor még egyik fél sem volt hajlandó álláspontját a másikkal összhangba
hozni.
Az
ígéretes eseményt az 1861. január 16-án kibocsátott uralkodói leirat feledtette
el. A leiratot Ferenc József az engedetlen törvényhatóságok megregulázására
bocsátotta ki, benne elrendelte a megyei és városi bizottmányokba választott
hűtlen és felségsértő egyének tagságának megsemmisítését, az adóbehajtás akadályozásának
felszámolását, a törvényszékek működését sértő határozatok eltiltását és az
1848-as törvények közül felülvizsgálat alatt lévők foganatosításának tiltását.
Ellenszegülés esetére a bizottmányok feloszlatását, illetve az országgyűlés
elhalasztását helyezte kilátásba.
A
királyi leirat az országban mindenütt nagy ingerültséget okozott. A törvényhatóságok
többsége felirattal vagy végzéssel válaszolt rá, melyben visszautasította négy
fő követelését, hitet tett 1848 mellett, illetve ismét elvetette az Októberi
Diploma alapelveit.
A
rendelettel nemcsak szavakban, hanem tettlegesen is dacoltak a megyei és városi
testületek. Egyet nem értésüknek több módon adták jelét; mindenekelőtt az emigráns
politikusok bizottmányi tagságát vagy tiszteletbeli tisztségviselői rangját
továbbra is érvényben tartották, illetve új összeesküvő és lázító egyéneket
választottak soraikba. Ily módon Debrecen Kossuthot, Klapkát, Kmetyt, Perczelt,
Pulszkyt választotta bizottmányába, míg Zemplénben Garibaldi, Cavour, Napóleon
herceg lett a megyei bizottmány tiszteletbeli tagja. Ellenszegülésük újabb jeleként
a testületek továbbra is az adó- és katonaszedés megtagadására buzdították az
ország lakosságát, ami ellen az Udvar csak egy újabb rendelet kibocsátásával
tudott fellépni. Plener február 12-én elrendelte, hogy a pénzügyigazgatóságok
kényszerítő eszközöket is alkalmazhatnak a késedelmes adó behajtása során.
A megyei ellenállás további formája a hivatalos idézések, becslések, végrehajtások,
fogságba vetések bojkottálása, illetve a bizottságok hatáskörének minél jobban
történő kiterjesztése volt. Utóbbi legfényesebb bizonyítéka, hogy a katonaszedésről
szóló határozataikat továbbra is érvényben tartották.
Az
ellenállásra nem csak a gyűléstermekben, hanem azokon kívül is sor került. Az
ország lakossága különböző hazafias ünnepélyeken és koncerteken részt véve lépett
fel az elnyomó hatalom ellen. A legnagyobb tiltakozásformáknak Katona József
Bánk bánjának Egressy Gábor színtársulatának történő előadásain és Reményi Ede
hegedűestjein való részvétel számított. A forradalom évfordulóján, március 15-én
pedig országszerte megemlékezéseket, gyászistentiszteleteket tartottak, sőt
sok város elrendelte üzletei bezárását is ezen a napon.
Az
ellenséges közhangulatot némileg csillapította a január 21-i körrendelet, amely
az országgyűlés uralkodói egybehívását közölte a törvényhatóságokkal. Benne
Ferenc József a diétát április 2-ra, Budára hívta egybe, melynek céljául magyar
királlyá történő koronázását jelölte meg. A rendelet a megyei és városi bizottmányokat
több vonatkozásban sértette. Panaszt emeltek az ellen, hogy a rendelet az országgyűlés
helyszínének Pest helyett Budát jelölte ki, hogy a követválasztást nem a 48-as
törvények szerint írta elő, és hogy az ún. kapcsolt részek (Határőrvidék,
Horvátország, Erdély) országgyűlésre való meghívását mellőzte.
A
hivatalos meghívólevél az ország politikai életét újból lázba hozta. A vezérét
kereső politikai elit egyre inkább a fogságából szabadult Teleki László felé
kezdett fordulni. Teleki első megnyilatkozásai épp erre az időszakra tehetők,
az érte szót emelő és őt tiszteletbeli bizottmányi taggá választó törvényhatóságokhoz
intézett köszönőleveleivel hívta fel magára a figyelmet, melyekben jelezte,
hogy hamarosan kilép a politikai tevékenység terére s vállalja a vezérszerepet.
A
politizáló elemek meghatározó csoportja Deák Ferenc köré szerveződött, aki a
48-as alap helyreállításának programját tűzte zászlajára. Kiinduló pontja szerint
a Habsburg Birodalom szilárd realitás, s ennek keretei közt kell a magyar nemzeti
lét feltételeit újjáteremteni. A csoport magját a volt centralisták adták, de
a liberális arisztokrácia is képviselve volt benne; a tagok között találjuk,
például Andrássy Gyulát és Lónyay Menyhértet is. A csoportosulás a hazai politikai
élet centrumában helyezkedett el, mivel ugyanúgy elutasította a konzervatívok
kiegyezési kísérleteit, mint az emigráció forradalmi elszakadási törekvéseit.
Az
ország politikai életének kulcspozícióiban ekkor még mindig a konzervatívok
ültek, akik nehéz helyzetbe kerültek a január 16-i leiratot követően. Politikájukban,
amely az osztrákokkal való együttműködésen alapult, ezáltal újabb közeledés
figyelhető meg Deák köréhez. Egyensúlyt vesztett irányvonaluk támogatására február
14-re értekezletre hívták egybe a főispánokat. Az értekezleten a megyei élet
vezető személyiségeit a rendzavarások megakadályozására és az adófizetés kötelezésére
akarták rávenni. A vezető konzervatív politikusok - Vay Miklós, Mailáth György,
Dessewffy Emil, Apponyi György - lemondásukkal fenyegetőzve kívánták a főispánokat
kötelességük teljesítésére rábírni. Az értekezletet kihasználva a főispánok
felkérték Scitovszky János hercegprímást, hogy tolmácsolja kívánságaikat az
uralkodónak, miszerint kérik az országgyűlés Pestre való áthelyezését, illetve
azt, hogy arra Erdélyt és a kapcsolt részeket is hívja meg.
1861-ben
a hazai politikai életre még mindig nagy hatással volt az emigráció. A Magyar
Nemzeti Igazgatóságot a Habsburg-önkényuralom válsága, a hazai ellenállás erősödése
és az olasz egységmozgalom sikeri újból aktivizálták. Kossuth és hívei Magyarország
önrendelkezésének kivívását, államberendezkedésének polgári demokratikus újjáalakítását
kiáltották ki alapvető céljuknak. Hangoztatták a 48-as alap helyreállításának
szükségességét is, de Deákékkal ellentétben ezt csak legális jelszónak tekintették.
Arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a nemzet csak maga hajthatja végre felszabadítását,
mégpedig úgy, hogy a birodalom fegyveres konfliktusba bonyolódva felbomlik,
így Magyarország független állammá válik. A sajtó ebben az időben így rendre
közreadta a nemzetközi háborús híreket, kiemelve mindenütt a magyar emigránsok
és szövetségeseik tevékenységét nem ritkán egymásnak ellentmondó értesüléseket
közölve.
A
közvélemény szemében különös tekintéllyel bírtak Kossuth Lajos megnyilatkozásai,
aki közvetlen kapcsolatban állva a hazai ellenállás vezető politikusaival, hol
baljós, hol bíztató nemzetközi hírekről tájékoztatta azokat. Üzenetei közül
kiemelkedik az 1861. január 18-án kelt, melyben átfogó tájékoztatást adott a
magyar felszabadító törekvések nemzetközi vonatkozásairól és kilátásairól. Kossuth
e levele a január 16-i leirat kibocsátása, a honvédegyleti szervezkedés megindulása
tükrében fokozott hatást gyakorolt a hazai politikai életre, s főleg az osztrák
politikával szembehelyezkedő politikai körök figyelmét keltette fel.
Üzenetében
kijelentette, hogy a felszabadító háború tavaszi megkezdésére nem lehet számítani
egyrészt III. Napóleon, másrészt Oroszország ellenzése, harmadrészt Anglia status
quora törekvő politikája miatt. A háború legfőbb akadályának a román fejedelemségbeli
hadműveleti bázis elvesztését tartotta, utalva az év végi oda irányuló fegyverszállítások
lefoglalására. A tájékoztató részletesen elemezte azokat a külpolitikai tényezőket,
amelyek kedvezően befolyásolhatják a magyar ügyet. Így pozitív eseménynek minősítette
a Gaetát fedező francia hajóhad várható visszavonását, amely az utolsó jelentős
itáliai Bourbon támaszpont felszámolásával megteremti az osztrákellenes háború
megindításának katonai feltételét. Az ígéretes előjelek közé sorolta az olasz
politikai egység formálódását: a parlament összeülését, a nemzeti állam deklarálását
és a királyi cím felvételét. Az üzenetben Kossuth felsorolta azokat a feladatokat
is, amelyek a hazai ellenállási mozgalomra várnak a jövőben. A teendők közül
kiemelte azokat a politikai magatartásformákat, amelyekkel biztosítható a külső
szövetségesek támogatása a magyar szabadság ügyéhez. Javasolta, hogy követeljünk
mindent, mi egy független nemzetet alkotmányos királya ellenében megillet,
azaz Bécs idegen sereget ne hozasson az országba, a hazai hadsereg az alkotmányra
esküt tegyen s a rendelkezés a hadsereggel a magyar országgyűlésnek felelős
kézben legyen stb. Azaz a 48-as programot
azzal ajánlotta híveinek, hogy használják legális eszközként a kiegyezés megakadályozására
és a küzdelem előkészítésére.
A
levél hatására a hazai politikai életben a forradalmi szellem kerekedett felül,
a közvélemény az emigráció terveiben bízva fordult szembe az önkényuralmi rendszerrel.
A hazai szervezett ellenállási mozgalom a fegyveres felkelésre való felkészülést
helyezte programjának középpontjába, s élére Komáromy György került.
Bécs
a forradalmi hangulatot érzékelve nagy erővel folytatta a katonai készülődéseket,
mindenekelőtt tovább növelte a Magyarországon állomásoztatott, főleg idegen
nyelvű katonaság létszámát.
Az
országban növelték a feszültségeket a társadalom ellentmondásai is. Enyhítésére
- az Októberi Diploma határozatai alapján 1861. január végén az Országbírói
Értekezlet ült össze. A társadalomban jelenlévő problémákról átfogóan ez a testület
tárgyalt először a neoabszolutizmus idején. Az Értekezletet az uralkodó hívta
egybe, abból a célból, hogy dolgozzon ki egy javaslatot az igazságszolgáltatás
újjászervezésére, azaz arra keressen megoldást, hogy a visszaállítandó magyar
bírói szervezet milyen jogelvek alapján ítélkezzék a polgári átalakulás során
felmerült kérdésekben. Ameddig javaslatait a törvényhozás nem érvényesítette,
az önkényuralom idején alkalmazott jogszabályokat tartották életben.
Az
Értekezlet megnyitását az országbíró kinevezése körüli bonyodalom előzte meg.
Eredetileg Deákot szánták erre a posztra, azonban ő elutasította az ajánlatot,
ezért Cziráky Jánost nevezték ki, de ő is lemondott, így végül Apponyi Györgyöt
választották meg országbírónak.
Az
Értekezletre összesen 60 személyt hívtak meg, köztük a Kúria bíráit, neves ügyvédeket
stb., illetve a híres jogászpolitikusok közül Deákot, Ghyczyt Kálmánt, Mailáthot,
Dessewffyt stb.
A
testület január 23-án kezdte meg működését. Első ülésén (január 23-24-én) az
alapelveket határozták meg, majd a munkát az alválasztmányok kiküldésével folytatták,
végül az általuk előterjesztettek megvitatása és az országgyűlés elé utalt javaslat
szövegének összeállítása után március 4-én fejezték be tevékenységüket.
A
fórumon az Értekezlet céljáról két egymással szembehelyezkedő álláspont ütközött
össze. Ghyczy Kálmán abból indult ki, hogy Ferenc Józsefnek mivel nem Magyarország
koronás fője - hazánkban nincs joga törvényeket alkotni, és azokon változtatni,
így az Értekezlet célja csupán a törvényes magyar jogalkotás visszaállítása
lehet. Deák az Értekezlet hézagpótló jellegére helyezte a hangsúlyt, azaz működésének
célja az kell, hogy legyen, hogy azokat a jogi hézagokat kitöltse, amelyek a
48-as törvények és az osztrák jogszabályok között tátongnak.
Az
Országbíró Értekezlet határozatait összefoglaló javaslat utóbb Ideiglenes törvénykezési
szabályok néven került be a törvénytárba. Benne, többek között, kinyilvánították
az ősiség megszűntét, az ági öröklés intézményesítését, a telekkönyvi rendszer
és az úrbér pátens érvényességét.
Az
Értekezlet kinyilatkoztatott tételeihez az egyes törvényhatóságok különbözőképpen
viszonyultak. Pest vármegye például a testületet alkotmányellenesnek kiáltotta
ki és kijelentette, hogy a magyar jogszabályok alapján végzi továbbra is a törvénykezést.
A megyei bizottmányok különösen az úrbéri pátens alkalmazásában tértek el a
javaslat szövegétől. A gyakorlatban a pátens végrehajtásának és bojkottálásának
széles skálája figyelhető meg. Bihar és Szabolcs vármegye földesurai (köztük
Lónyay Menyhért is) még a császári katonaság segítségét is igénybe vették a
pátens érvényesítésére, Bars megyében viszont a paraszti érdekek fokozott szem
előtt tartásával történt végrehajtása.
A
jobbágyfelszabadításon túl további problémákként jelentkeztek a korszakban a
polgári szabadságjogok érvényesítésének és a zsidó lakosság jogegyenlősítésének
nehézségei. Végleges megoldás egyikkel kapcsolatban sem született, jelentőségük
abban fogható meg, hogy még jobban fokozták az országon belül amúgy is meglévő
feszültségeket.