| Temetés | TARTALOM | Időponthoz nem kötött szokások |
A naptári év szokásai
A naptári év szokásai a téli, a tavaszi és a nyári napforduló köré csoportosulnak, de a könnyebb áttekinthetőség érdekében a naptári év rendjében mutatjuk be őket. E dramatikus elemekkel átszőtt és színezett szokások száma és változata tájanként, néprajzi csoportonként rendkívül nagy, éppen ezért csak a legáltalánosabb, legszebb, illetve legarchaikusabb formák megismertetésére vállalkozunk.
Az újévi szokásokat nagyon nehéz elkülöníteni. Ennek oka abban keresendő, hogy egészen a XVI. századig karácsonytól számították az újévet. Ezért a szokásokat sok esetben nem lehet pontosan naphoz kötni. A középkorban a jobbágyok, cselédek felkeresték a földesurat, és ajándékot vittek neki. Talán ennek közvetlen folytatásaként még századunk első felében a pásztorok, cselédek, de a gyerekek is újév reggelén a tehetősebb gazdák házaihoz ellátogattak, ahol verssel, dallal kívántak boldogságot az elkövetkező évre:
| Adjon isten minden jót |
| Ez uj esztendőben: |
| Fehér kenyér dagadjon |
| Füzfatekenőben; |
| Bor, bula, kolbász |
| Legyen mindig bőven; |
| A patikát felejtsük el |
| Ez uj esztendőben! |
(Orosháza, Békés m.) |
{H-604.} A gyerekek, legények kolompokkal, csengőkkel, vasakkal nagy zajt ütöttek, hogy ezzel a házról, a lakóiról, a jószágokról a rosszat elriasszák. Szórványosan a Székelyföldről tudunk téltemetésről, amikor a legények egy szalmabábut, mely a telet jelképezte, elásnak. A Balaton környékén egy hajlott hátú embert az utcán végigkergettek és megvesszőztek: ezt nevezték a télkiűzésnek.
A vízkereszthez (jan. 6.) nagyon sok, jórészt vallásos tartalmú szokás csatlakozik, hiszen ez a karácsony tizenkettedik, zárónapja. A háromkirályok sok hasonlatosságot mutat a betlehemezéssel, de kevesebb benne a párbeszédes forrna. Legfontosabb kelléke a csillag, mely a három királynak mutatta Betlehembe az utat. Ezt már 1540-ben is említik egy Somogy megyei levélben: „Aztán a csillagéneket, ha megvagyon kegyelmednek, küldd alá; ha több énekeket szerezhetsz, azért is légy érte, mert jó gyermekem vagyon itt, kit ha meg nem oltalmazhatok (ti. a töröktől), felküldöm kegyelmednek.” A csillagot egy rúdon vagy az erre a célra használt, rekeszszerűen összeillesztett, kinyújtható, illetve összehúzható szerszámon viszi a fehérbe öltözött három király egyike. A királyok közül Boldizsár arcát bekormozzák, hogy annak szerecsen voltát jelezzék. Sorba veszik a házakat, és ilyen énekkel állítanak be:
| Három királyok elindulának, |
| A csillag, a csillag! |
| Istálló fölött megállapodik |
| A csillag, a csillag! |
| Három királyok elindulának, |
| A csillag, a csillag! |
| Szüz Máriának jó napot mondának, |
| A csillag, a csillag! |
| Szüz Máriának fejet hajtának, |
| A csillag, a csillag! |
(Veszprém m.) |
Miután mindhárman elmondták versüket, élelmet és pénzt kapnak a házigazdától.
Vízkeresztkor a pap és a kántor ínég manapság is sok vidéken néhány ministránsgyerekkel sorba jár a faluban, és megszenteli a házakat. Az ajtóra felírják az évszámot, és alá a három király nevének kezdőbetűit: G+M+B. Ilyenkor a hívek élelemmel, pénzzel adakoztak, amit a gyerekek kosarakba, zsákokba gyűjtöttek össze. 1783-ban írják róla: „Vízkereszt napján bemennek minden házhoz a papok kereszttel, imádsággal és egyetemben kolendálnak”, vagyis adományokat gyűjtenek. Ez a neve ennek akkor is, ha a gyerekek csak magukban mennek, és énekelve a maguk részére adományokat gyűjtenek.
Szakmár, Bács-Kiskun m.
A balázsolás (febr. 3.) elsősorban a magyar nyelvterület nyugati felében ismeretes. Szent Balázs a gyerekek védőszentje, aki nemcsak tanította, hanem megvédte a betegségektől őket. Egy-egy balázsoló csoport több tagból is állt. Így Zalában a század elején így jegyezték fel nevüket: vitéz, generális, püspök, káplár, zászlótartó, strázsamester, szalonnás, ábécés. A sok katonanév azzal indokolható, hogy a gyerekek az iskolába való verbuválás ürügyén tértek be a házakba:
A balázsolásnak azonban az értelmét az adta meg, hogy gyűjtöttek, amint arra sokszor a résztvevők elnevezése is utal: Tarisznyás, Nyársas, Kosaras, Szalonnás, és ennek fejében kérték, hogy a torokfájás (difteritisz) ne szedje áldozatait a kicsinyek közül.
| Kérjük ajándékát, |
| Nyujtsa szent áldását |
| Mindnyájunkról távoztassa |
| Torkunknak fájását. |
| A Szent Balázs torokfájás |
| Merre nincs jobb haszon, |
| Csak adjon az asszon |
| Nyers szalonnát, egy kis kolbászt, |
| Hogy gyakran nyelhessünk. |
(Szántó, Tolna m.) |
A Gergely-járás (március 12.) múltját tekintve régebbinek látszik, mint a balázsolás, de ugyancsak a diákok ünnepe. Gergely-napi köszöntők már a XVII. századtól kezdve maradtak ránk. Egyik legszebb változatukat a csángó népköltészet őrizte meg. Ebből származik az alábbi két szakasz, mely, mint az egész vers, középkori hagyományokat idéz.
| Szent Gergely doktornak, |
| Hires tanitónak, |
| Az ő napján, |
| Régi szokás szerint, |
| Menjünk isten szerint |
| Iskolába. |
| Lám a madarak is, |
| Hogy szaporodjanak, |
| Majd megnőjenek; |
| A szép kikeletkor, |
| Sok szép énekszóval: |
| Zengedeznek. |
A középkorban az iskola számára adományokat gyűjtő diákok, majd azok későbbi protestáns utódai bizonyára jelentős szerepet játszottak a balázsolás és a Gergely-járás elterjesztésében. Ezek a késői utódok a mendikánsok, akik még néhány évtizeddel ezelőtt is nagy ünnepekkor járták a falvakat, és gyűjtöttek a református iskolák számára.
A farsang vízkereszttel kezdődik, és hamvazószerdáig tart, de különösen ünnepélyes az előtte való vasárnaptól kedd estig, amit általában „farsangfarkának” mondanak. Ez a telet, a hideget, a sötétséget legyőző tavasz egyik örömünnepe, melyre már középkori források is emlékeznek. Minden bizonnyal nyugatról került a magyarsághoz, amint azt az osztrák-bajor neve is mutatja, mely családi név formájában már a XIV. században feltűnt. Az egyházak mindig, minden eszközzel üldözték a legkülönfélébb megnyilvánulásait, amit egy 1757-ből származó feljegyzés is bizonyít: „Azt a nevezetet Fársang a Magyarok vették a Németektől, akik a cantu circulatarum, a játékos tréfát mocskot űző cselekedeteiből formáltak; akik sokféle játékokat s bolondságokat indítottak ezen a napon, s ez időben vendégeskedvén, nyargalózván s magokat mulatván.”
{H-607.} A farsang végeztével kiáltották ki azokat a lányokat, akiknek nem sikerült férjhez menniök. Nagy kiabálással a házuk előtt különböző nótákat, rigmusokat mondtak a legények:
| Fassang, fassang három napja. |
| Itt hagyott a lányok anyja. |
| Gyüjjék haza, Pesta bácsi, |
| Mind eladták a lányokat: |
| Kit görhéért, kit máléért: |
| Bagi Katit egy bimbóér; |
| A kondáshét egy malacér, |
| A kántornét egy szoknyáér, |
| A lovásznét egy csikóér. |
(Maconka, Heves m.) |
Moha, Fejér m.
A nyelvterület nyugati részében a farsang végére esik a tuskóhúzás, mely olyan csúfoló szertartás, melyet a legények rendeznek. 1820-ban így írtak róla: „Régente azokkal az eladó lányokkal, kik farsangi napon {H-608.} férjhez nem mentek, mint valamely szilaj kancákkal húshagyó szerdán tőkét húzattak a magyarok.” Az Alföld egyes részein a legények a lány ablaka alatt fazekakkal, vasakkal nagy zajt csaptak, és ezt kiabálták:
| Hushagyó! |
| Itt maradt az eladó. |
| Akinek van nagy lánya, |
| Hajtsa ki a gulyára. |
(Szabolcs m.) |
A farsang rengeteg alakoskodása mellett a gonoszűzés és a termésvarázslás is előfordul a szokások sorában. Ilyenkor baltával fenyegetik meg a termőfákat, hogy kivágják, ha nem adnak elegendő termést.
Moha, Fejér m.
Moha, Fejér m.
Szandaváralja, Nógrád m.
A tél végén, a tavasz kezdetén, általában virágvasárnapon kerül sor a nyelvterület északi peremén, a palócoknál a kiszehajtásra. A kisze jellegzetes böjti eledel: savanyú gyümölcs- vagy korpaleves, amit télen át nagyon meguntak, és meg akarnak tőle szabadulni. A leányok az {H-610.} előző évben férjhez ment menyecske ruháiba öltöztetnek egy szalmabábot, mely a kiszét jelképezi, és azt dalokat énekelve a legközelebbi folyóig, patakig, tóig viszik. Leveszik a ruhát a bábról, és annak csupasz vázát a vízbe dobják. Ilyenkor abból, hogy a szalmát, bábot a víz merre és hogyan viszi, jövendölnek a jelenlevők férjhez menésére. A dalok egy része még napjainkig is a böjttől való szabadulás emlékét idézi:
| Haj kisze haj! |
| Gyöjj be sódar, gyöjj! |
| Haj ki kisze, kiszőke, |
| Gyöjj be sódar, gömbőce. |
| Az a Szabó Margit |
| Olyan hires asszony, |
| Kupát kértünk tőle, |
| A kiszére adott. |
(Felsőszemeréd, Hont m.) |
Amelyik menyecske megtagadta volna a ruha adását, azt kigúnyolták. Azt is tartották, hogy a kisze kivitelével a betegségeket, a ködöt is megszüntetik. Arra is vannak adataink, hogy a szalmabábut nem vízbe dobták, hanem elégették:
| Ég a kisze, lánggal ég, |
| Bodor füstje felszáll; |
| Tavaszodik, kék az ég, |
| Meleg a napsugár. |
| Mire füstje eloszlik, |
| A hideg köd szétfoszlik. |
| Egész kitavaszodik. |
(Hont m.) |
A tavaszi ünnepkör egyik jelentős területe a húsvét, ennek hétfőjén elmaradhatatlan a locsolás, mely régebben vederrel a kútnál történt (l. LIII. kép). A lányok, ha nem mentek maguk, akkor a legények {H-611.} erőszakkal is odacipelték őket. A vízzel való öntözés általánosságban, más esetekben is termékenységvarázsláshoz kapcsolódott. A locsolók később szagosvízzel öntöztek, de éppen úgy kaptak színes és díszített tojást (vö. 401–402. l.), mint korábban. Ez a szokás falun és városban napjainkban is virágzik. Elterjedtek a korszakonként és tájanként változó locsolóversek.
| Vízbevető hetfü nekünk is ugy tetszik: |
| Látjuk az utcákon, hogy egymást öntözik. |
| Öntünk gazdát, asszonyt kedves leányával; |
| Várunk piros tojást, de azt is párjával. |
| Ha párjával adják, megfogjuk köszönni, |
| Ha párral nem adják, nem fogjuk elvenni. |
(Kézdimárkosfalva, Háromszék m.) |
Acsa, Pest m.
A húsvéti tojásnak, mely a termékenység egyik legáltalánosabb jelképe, még a húsvétot követő ún. fehérvasárnapon is jelentősége van. Ekkor küldik a komatálat a keresztszülők keresztgyermekeiknek, a kisebb lányok annak, akit azután meg akarnak tisztelni, barátnővé akarnak fogadni. Ez a szokás legtovább a Dunántúlon és a Palócföldön maradt meg. Így Somogyban egy palack bort, néhány piros tojást és perecet tesznek egy tányérra, fehér vagy színes kendővel letakarják, és úgy viszik a kiszemelt komának. Az átadó lányok ilyenkor a következő kis verset mondják:
| {H-612.} Komatálat kaptam, |
| Fel is aranyoztam. |
| Koma küldi komának, |
| Koma váltsa magának. |
(Somogy m.) |
Gyöngyösön és környékén a lányok kedvesüktől, a legények pedig a lányoktól kaptak komatálat. Ha a komatálat elfogadják, az a vonzalom kölcsönösségét jelenti.
Mezőkövesd
Május elseje a tavasz teljes győzelmének örömünnepe már hosszú évszázadok óta. Ennek egyik legszebb vonása a májusfaállítás európai gyakorlata. A legények kimentek az erdőre, és hosszú törzsű, szép leveles, ágas fát választottak. Ezt annak a leánynak az ablaka alá állították, akinek valamelyik társuk udvarolt, és ezzel kimutatta szándékát. Néhol a legények állítják a fát, míg feldíszítéséről a leány és anyja gondoskodik. Mikor a fa már száradni kezdett, akkor kitáncolták, vagyis kidöntésekor kisebb táncmulatságot rendeztek. A nagy múltú {H-613.} ünnepen a városlakók régi idő óta az erdőbe vonultak, ahol estig mulatoztak. Ilyen előzmények után 1890-től kezdve a május elseje Magyarországon is egyre inkább a munkásság ünnepe lett, amikor felvonulással, majd délután kirándulással és majálissal ünnepelték meg ezt a napot.
A nyári ünnepkör pünkösddel kezdődik, amikor a gyerekek szívesen mennek köszönteni:
| Mi van ma, mi van ma? |
| Piros pünkösd napja; |
| Holnap lösz, hónap lösz |
| A második napja. |
| András bokrétás, |
| Feleségös, jó táncos, |
| Jól möghuzd, jól möghuzd |
| A lovadnak kantárját, |
| Ne tipödje, ne tapodja |
| A pünkösdi rózsát! |
| A pünkösdi rózsa |
| Kihajlott az utra; |
| Szödje föl a menyasszony, |
| Kösse koszoruba. |
(Szeged, Csongrád m.) |
Vitnyéd, Győr-Sopron m.
A pünkösdikirály- és -királynő-választás már említett formáján kívül a leánygyermekjátékok között is szerepel egy változata. Egy kislányt – a pünkösdi királynét – letakarják egy kendővel. Minden házba betérnek, majd fellebbentik a kendőt, és ezekkel a szavakkal megmutatják a királynét:
| Elhozta az Isten, |
| Piros pünkösd napját. |
| Mi is meghordozzuk |
| Királyné asszonykát. |
(Gencsapáti, Vas m.) |
{H-614.} Nyugat-Dunántúl termékenységvarázslás is kapcsolódik a szokáshoz; felemelik a kislányt jó magasra, és ezt kiáltják: ekkora legyen a kentek kendere. Pünkösdkor került sor az erdélyi Apácán a kakaslövésre, kakasütésre. A fiúk régebben eleven kakasra, később csak céltáblára nyíllal lőttek, mely addig tartott, míg a szívet, illetve közepét el nem találták. Közben tréfás siratókat mondogattak, este pedig kakasvacsorát tartottak.
A nyár szokásai között a legjelentősebb a szentiváni tűzgyújtás, azon a napon (június 24.), amikor a nap legmagasabban jár, legrövidebbek az éjszakák és leghosszabbak a nappalok. Keresztelő Szent János tisztelete a katolikus egyházban az V. században alakult ki, s ekkor tették napját június 24-re. Természetesen a nyári napfordulót valamilyen formában a legtöbb népnél megünnepelték, így talán már a honfoglalás előtt ismerhette a magyarság. Ibn Ruszta arab történetíró szól ugyan a magyarok tűzimádatáról, de egyelőre nincs adatunk arra, hogy ez ehhez a naphoz lenne kapcsolható. Mindenesetre a középkorban elsősorban egyházi ünnep, de a XVI. századtól kezdve a források mint népszokásról emlékeznek meg. A szokás leglényegesebb mozzanata a tűzgyújtás:
| Tüzet megrakoljuk, |
| Négyszögre rakoljuk: |
| Egyik szögén ülnek szép öregemberek, |
| Másik szögén ülnek szép öregasszonyok, |
| Harmadikán ülnek szép ifju legények, |
| Negyedikén ülnek szép hajadon lányok. |
(Kolony, Nyitra m.) |
A szokás legtovább és legteljesebben a nyelvterület északnyugati részében maradt meg. Itt még a két háború között gyújtottak szentiváni tüzet. A korok és nemek szerint való elkülönítés felvetette annak a lehetőségét, hogy a csoportok egymásnak felelgetve énekeltek, de alig van pár olyan töredék, mely ennek lehetőségét alátámasztani látszik. A tűzgyújtás után azt átugrálták. Ezt már a XVI. századból említik, de akkor egy lakodalomhoz kapcsolódott, bár Szent Iván-napi tűznek nevezik. Az átugrás célja részben a megtisztulás, részben az, hogy akinek jól sikerül az ugrás, férjhez menjen a jövő farsangon:
| Rakd meg babám a tüzet, hadd csapjon a lángja! |
| Gyönge karjaimat melegitsem nála! |
| Jöttem is, mentem is, arra jártam én is, |
| Gyere, kedves angyalom, ugorj egyet te is! |
| Gyere babám, tegyél rá, hadd szikrázzon lángja! |
| Teritsd földre a subád, hadd fekszünk le rája! |
| Jöttem is, mentem is, arra jártam én is; |
| Gyere, kedves galambom, melegedj meg te is! |
(Tild, Bars m.) |
A Szent Iván-napi tűzgyújtásnak és ugrásnak határozott párosító szerepe is volt, és a téli napforduló szokásaival és népköltészetével lehet összevetni.
Kazár, Nógrád m.
{H-615.} Az ősz szokásai között elsősorban a gazdasági vonatkozásúak dominálnak, talán éppen a rendkívül sokféle és sürgősen elvégzendő munka lehet az oka, hogy a betakarítás idején a más jellegű szokások száma sokkal kisebb.
Az egyik leggazdagabb ünnepkör karácsony köré csoportosul Itt kell megemlítenünk, hogy az egyházi év ünnepkörébe olvadt bele, és azzal sajátszerűen interferál a nép régibb évfordulókhoz kötött pogány hagyományvilága, valamint az újabban alakult paraszti szokások is. A magyar nép vallásos szokásait, az egyházi év ünnepeit e nélkül a kereszteződés nélkül meg sem érthetnők a maguk valójában. Nem kell arra gondolnunk, hogy pogány kori hagyományok továbbélésével van minden esetben dolgunk. Az azonban bizonyos, hogy a parasztság számára oly fontos évfordulók, a tavaszi, nyári, őszi és téli napfordulat szokásai, hagyományai és hiedelmei kapcsolódtak, átolvadtak az egyházi év hagyományaiba. Az egyház évezredes, sok népen kipróbált módszereihez híven ezeknek a szokásoknak egynémelyikét egyenesen megszentelte és a vallás ünnepei közé beiktatta, másokat hallgatólagosan elnézett, ismerve fontos funkciójukat a nép életében. Így aztán a nép ünneplő szokásaiban és egy egyházi évhez kapcsolódó hiedelmeiben a legkülönbözőbb rétegek egymás mellett való békés megférését szemlélhetjük. Ősi, pogány kori hiedelem, újabb fejleményű paraszti babona, germán, szláv hatás s mellette a kereszténység hatására elterjedt szokások s az antik vallási felfogás egy-egy eleme: ez mind fellelhető az egyházi év ünnepeihez kapcsolódó népi szokásokban, ünnepségekben. Ennek legjobb példája a karácsonyi ünnepkör.
{H-616.} A karácsonyi ünnepkör az adventtal kezdődik, melynek első napja az András-naphoz (nov. 30.) legközelebb eső vasárnap. Néhol kezdetét éjféli harangszóval jelezték, ettől kezdve tilos volt minden hangos, zenés szórakozás. A lányok és asszonyok fekete, de legalábbis sötét színű ruhában jártak a templomba.
A Miklós-nap (dec. 6.) megünneplése fiatalabb népszokásaink közé tartozik. Így a gyermekek megajándékozása a magyar falvakban csak az utóbbi évszázadban kezdett terjedni. Az alakoskodásokat is nyugatról vettük át, ezek azonban az ajándékozásnál régebbieknek látszanak. Így 1785-ben Csepregen (Vas m.) már tilalmazzák ezt a szokást: „Mindenekutána ősi időktől fogva tapasztaltatott, hogy némelyek a lakosok közül a Szent Miklós püspök napja előtt való estvéli vagy éjszakai időben különféle öltözetekben és álarcokban járnak házról házra, s a gyenge gyermekeket is helyes elmével ellenkező, ijesztő, csúfos figurákkal rettegtetik, keményen meghagyatik, hogy senki a lakosok közül úgy gyerekeinek, mint alattvalóinak ezentúl ne bátorkodjék engedni Szent Miklós előtti este az ilyen színes öltözetekben való járást.”
A Luca-nap (dec. 13.) a Gergely-féle naptárreform előtt az év legrövidebb napja, ez az oka, hogy sok helyen egészen a legutóbbi időkig a magyar parasztok innen számították a nappalok hosszabbodását. Ezen a napon az asszonyok nem dolgoztak. Ekkor kezdtek hozzá a férfiak a Luca-szék készítéséhez, melynek egyes darabjait más-más fából egy-egy nap faragták ki, úgyhogy éppen a karácsonyi éjszakai misére készüljön az egész el. Aki erre ráült az éjféli misén, az meglátta a nagy szarvú boszorkányokat a templomban, de már szaladnia is kellett hazafelé, mert ha felismerték, széttépték volna. A Luca-nap hiedelmeinek, a Luca-szék készítésének történeti előzményeiről, nemzetközi összefüggéseiről és etnopszichológiai jelentéséről Róheim Géza írta egyik első nagyszabású monográfiáját. Dunántúl ezen a napon a gyerekek sorba járják a házakat, és mondókával varázsolják meg a tyúkokat, hogy egész évben jól tojjanak. Az egész ház népének versben kívánnak minden jót:
| Luca, Luca, kitty, kotty! |
| Sáp, sáp, rud, rud, kukuriku! |
| Annyi csirkéjük legyen, |
| Mint égen a csillag! |
| Annyi pénzük, buzájuk legyen, |
| Mint földön a füszál! |
| Akkora kolbászuk legyen, |
| Mint az országutja! |
| Akkora szalonnájuk legyen, |
| Mint az utcakapu! |
| A doktor, patika éhen haljon, |
| A barmuk a zsirtól megfulladjon! |
| Luca, Luca, kitty, kotty, |
| Kukuriku! |
Szakmár, Bács-Kiskun m.
A szálláskeresés újabban elterjedt vallásos szokás, melyben kilenc család állt össze, és december 15-től kezdve, sorba mindennap máshova {H-617.} vitték a Szent Család képét; ez előtt énekeltek és imádkoztak. Majd egy szegényebb családot megajándékoztak, mintha azt a Szent Családnak adnák.
A legismertebb karácsonyi játék a betlehemezés, melyet a közelmúltban az egész magyar nyelvterületen ismertek, és a városokban is játszották. A templomi misztériumjátékokról már a XI. századtól szólnak feljegyzések, majd később kiszorult a templomból, és a XVII–XVIII. században iskolákban, vallásos egyesületekben adták azokat elő. Úgy látszik, általánossá csak a múlt században vált, legalábbis olyan formában és néven, ahogy napjainkig ismerjük (l. LIV., LV. kép).
A betlehemet általában 16–18 éves fiúk, legények adták elő, csupán a matyóknál (vö. 36. l.) jártak leányok, és a templom formájú betlehemet, melyet belülről istállónak rendeztek be, itt egy idősebb asszony hordozta. A szereplők közül elöl jár a kengyelfutó, aki az erdélyi Tordán ilyen versekkel kér bebocsátást:
Az igenlő válaszra sorba bejönnek a résztvevők. A betlehemi templomot két angyal hozza, őket követi Heródes király, József, az apa, két-három pásztor, akik a templom elé feküsznek ébredezni, és tájanként váltakozó tartalmú énekbe kezdenek.
| Pásztorok, keljünk fel, |
| Hamar induljunk el |
| Betlehem városába; |
| Egy rongyos istállóba! |
| Siessünk ne késsünk, |
| Hogy még ezen éjjel odaérhessünk! |
| Mi urunknak tiszteletet tehessünk! |
| Jaj, szegény, de fázik, |
| Könnyeitől ázik. |
| Nincsen neki párnája, |
| Sem cifra nyoszolyája, |
| Csak széna és szalma; |
| Barmok szája melegitő kályhája, |
| Ökör, szamár lehelete reája. |
(Pásztó, Heves m.) |
Lengyeltóti, Somogy m. XX. század eleje
Az ilyen beköszöntő után általában Jézus születésének rövid leírása következik, majd József elmondja, miként próbált eredménytelenül szállást szerezni, majd a pásztorok hódolnak a kis Jézus előtt. Ezek után következik a komikum, a pásztorok tréfás vetélkedése, kocolódása, s miután megtörtént a megvendégelés, a betlehemezők együtt éneklik el az áldást:
| Nosza, nosza, jó gazda, |
| Bocsáss minket utunkra, |
| Házadra, magadra, |
| Szálljon Isten áldása! |
(Tiszakarád, Zemplén m.) |
Lengyeltóti, Somogy m. XX. század eleje
Kéty, Tolna m.
Természetesen számos más változat, variáció is előfordulhat, különösen, ha a bábtáncoltató betlehemeket is figyelembe vesszük, melyeknek legteljesebb formáit a nyelvterület északkeleti és nyugati felében jegyezték fel. A szatmárcsekei változatnak hét különböző bábfigurája van: két öreg juhász, két bojtár, két angyal, Heródes király, az ördög, a halál és Kismiklós, a gyertyapénzszedő. A menete és az énekei hasonlóak, mint más betlehemeseknél, itt azonban a bábok mozgatását a különleges, erre a célra készült templomszerű tornyos színpadon egyetlen gyerek végzi. Befejezésül a gyertyapénzszedő vonul be a színpadra, és a következő vers hangzik el:
| {H-620.} Pénzt vár ez az erszény, |
| Rézbül kifaragott, megéhezett edény, |
| Ki eddig vót szegény, |
| De most igen gazdag, |
| Mert a kis Jézus megszületett. |
(Szatmárcseke, Szatmár m.) |
A betlehemesek felszerelésüket már advent elején kezdték készíteni, tanulták a verseket, énekeket, és karácsony előtt sokszor tíz napig is állandóan járták a falut, sőt egy-egy csoport a szomszéd településeket is felkereste.
Jákfa, Vas m. XX. század első fele
Karácsony másodnapján, Szent István napjához kapcsolódik az egyik legnagyobb múltú magyar szokás, a regelés, regölés (l. még 29. l.) A nyelvtudomány megállapítása szerint a regek a középkorban királyi, főúri mulatságok lehettek, melyeken a regösök mulattatták uraikat. A szó maga összefügg a sámán révülését jelentő szóval, így feltehetően legalábbis részben a honfoglalás előtti időkig követhető, míg másik oldalról a különféle európai alakoskodó játékokkal tart kapcsolatot. A középkori regösök énekeiben, nótáiban, mókáiban a mulattatás játszotta a főszerepet, sokszor azonban olyan társadalmi visszásságokat mondtak el, melyekről egyébként az ország vagy egy-egy nagytáj vezetői nem szerezhettek volna tudomást.
Alsóhahót, Zala m. XX. század eleje
A regölés időponthoz kötött szokása azonban a nép körében is ismert lehetett. Egy Erdélyre vonatkozó feljegyzésben ezeket olvashatjuk 1552-ben: „A mi Urunk jézus Krisztusnak születésének napja után következik az ördögnek nagy ünnepe, a regölö hét … A sok duska italnak, a sok regelésnek nincsen semmi vége.”
A regölés szokását a Dunántúl, főleg annak nyugati felében, továbbá Székelyföld egyes részein a múlt században még csaknem kétszáz községben ismerték. Gyerekek, fiatal legények főleg állatbőrbe öltözve járták a falut, még a nevük is állatokét idézte: bika, disznó, stb., félelmetesen hangzó láncos botjukat rázták, s köcsögdudájukkal, mely {H-621.} nem más, mint egy cserépköcsög hártyával bevonva, és sok más módon minél nagyobb zajt csaptak, és házról házra járva ilyen szöveggel köszöntöttek be: „Megjöttünk Szent István szolgái, hideg, havas országból, elfagyott kinek a füle, kinek a lába, a kentek adományából akarjuk meggyógyítani. Mondjuk-e, vagy nyomjuk?” Ha a mondásra engedélyt kaptak a ház gazdájától, akkor kezdenek bele az énekbe, amely teli mitikus, archaikus, nemzetközi kapcsolatra utaló vonásokkal. Ennek egyik része, a bevezető után, bőségvarázslás jellegű, sorba minden jót kíván a ház minden lakójának:
| Itt is keletkezik, |
| Egy csodató. |
| Aztat körülveszik |
| Csodatevő szarvasok. |
| Ezer águ boga, |
| Ezer misegyertya |
| Gyulladva gyulladjék, |
| Altatva aludjék |
| Az uj esztendőben! |
| Adjon az Isten ennek a gazdának |
| Egy hold földön száz mérő buzát! |
| Régi rejtem, régi rejtem |
| Sej, regü rejtem! |
| Ez a nagy Uristen |
| Ezt is megengedte. |
| Adjon az Isten ennek az asszonynak |
| Egy tyuk alatt száz csirkefiat! |
| Régi rejtem, régi rejtem, |
| Sej, regü rejtem! |
| Ez a nagy Uristen |
| Ezt is megengedte. |
(Nyögér, Vas m.) |
A második részben a legények és leányok kerülnek sorra, akiket összepárosítanak: összeregölnek. Akikre így sor kerül, azokról azt tartják, hogy a következő farsang után összeházasodnak:
| Itt tudunk egy leányt, |
| Kinek neve Julcsa; |
| Amott tudunk egy legényt, |
| Kinek neve Pista; |
| Isten meg se mentse, |
| Kebelébe rejtse! |
| Kert felé keritse, |
| Utca felől behajtsa, |
| Párna alatt szoritsa; |
| Ugy siktassa, rékassa, |
| Mint koca malacát, |
| De még annál is jobban! |
| Haj, regő, rejtő! |
| Azt is megadhatja |
| Az a nagy Uristen. |
(Miháld, Somogy m.) |
Göcsej, Zala m. 1930-as évek
Az ének után rendszerint beszalad a bikaalak, és ijesztgeti a gyerekeket, lányokat, majd a regösök kérik énekük jutalmát. Ezt is mondja el az egyik legkorábban feljegyzett dunántúli változat:
A különböző változatok gyakran emlegetik a cserfa-, nyírfakéreg bocskort, sokszor mondják magukat Szent István szolgáinak, mindezek nagy régiségre utalnak. Székelyföldön a legényeken kívül a házasemberek is regöltek. Általában nem lányos házaknál, hanem fiatal házasoknál éneklik el a verset, melynek minden sorának végéhez a tartalmilag eléggé nem tisztázott „De hó reme róma” refrén járul:
| Porka havak hulladoznak, |
| Nyulak, rókák játszadoznak. |
| Bényomozok a faluba, |
| Sándor Ferenc udvarára. |
| Ott találnánk rakott házat, |
| Abban látánk vetett ágyat. |
| Abba fekszik jámbor gazda. |
| Belől fekszik gyenge hölgye, |
| Közből fekszik párizs gyermek. |
| Serkentgeti apját, anyját: |
| Kelj fel apám, kelj fel anyám, |
| Mert eljöttek a regesek. |
(Kénos, Udvarhely m.) |
Az erdélyi változatok abban is eltérnek, hogy nem a szarvast, hanem a „rőt ökröt” emlegetik, tehát itt valami olyan alakoskodó szokásról van szó, melynek középpontjában egykor a bika, az ökör állhatott. A magyar néprajztudomány rendkívül sokat foglalkozott a regelés szokásával, verseivel, de vele kapcsolatban eddig még nem tudott megnyugtató, végleges megoldáshoz eljutni.
Az aprószentek-napi (dec. 28.) korbácsolás a régi egyházi eredetű szokások közé tartozik, bár végső soron az ókorig követhetjük nyomát. Ilyenkor a gyerekeket megvesszőzték, annak emlékére, hogy Heródes király a kisdedeket megölette. Egy XVIII. századi feljegyzés írja Erdélyből: „Ezen a napon gyermekecskéket jó reggel vesszővel megütögetik az Atyák vagy mások, annak emlékezetére, hogy gyermekek szenvedtek a Krisztusért, vesszőzték azokat is, akiket szorgosabb munkára próbálták buzdítani.” Máskor mondókákkal a betegséget, a keléseket igyekeztek távol tartani, többek között ezzel a mondókával:
| Szófogadó légy, |
| Ha lenek küldenek, főnek menj, |
| Ha főnek küldenek, lenek menj, |
| Ha vizért küldenek, borért menj, |
| Ha borért küldenek, vizért menj, |
| Egészséges légy, friss légy, keléses ne légy! |
(Zalaistvánd, Zala m.) |
{H-623.} Az év időponthoz kötött szokásai közül csak a legfontosabbakat említettük, de ide tartoznak a névnapok is, amelyeket országszerte megülnek. Ezek közül is a legjelentősebbek éppen azok, melyek a karácsonyhoz kapcsolódnak: István és János. Ilyenkor a gyerekek sorra járják a házakat, elmondják verseiket, és várják az ajándékot. A versek között sok a félnépi eredetű, kántor faragta, de akadnak közöttük valóban értékesek is:
| Serkenj fel, kegyes nép, mert most jön a hajnal, |
| Aranszál-tollakkal repdes, mint egy angyal. |
| Ingó-bingó füszál cifrán felöltödzik, |
| Liliom-rózsába meg is törülközik. |
| Amennyi füszál van tarka mezőben, |
| Annyi csepp viz van a tenger medribe, |
| Annyi áldás szálljék szent János fejire! |
| Szivesen kivánom! |
(Nagyszalonta, Bihar m.) |
| Temetés | TARTALOM | Időponthoz nem kötött szokások |