{424.} Somlyó Zoltán (1882 Alsódomború 1937 Budapest)
Vidéki kispolgári család gyermeke. Fiumében, Nagyváradon, Szegeden, majd a fővárosban újságíró. A Tanácsköztársaság mellett foglalt állást. A két világháború közt jobbára másodrendű és bulvárlapokban publikált, sokat nélkülözött, nemcsak a hivatalos irodalom, de a Nyugat is mellőzte. Első köteteiben (Dél van, 1910; Az átkozott költő, 1911; Északra indulok, 1912; Sötét baldachin, 1913) már maradandó vonásai vannak jelen: az egykor népszerű, merész témájú Maria Abariendosban az érzékiség, a vastag színek és a háttér nyers realizmusa; nemegyszer áthatja az érzés mélyről feltörő őszintesége:
| A szűk Könyök uccán hazamegyek, |
| most hajnali három óra, |
| Istenem, vezess a jóra! |
| Békevirágok e szürke kövek |
| és béke a hajnali ég. |
| Istenem, szeretsz-e még? |
| Züllenem, hullanom rendeltetelt |
| és lehull, aki arravaló ... |
| Légy velem, mindenható! |
| (Hajnali imádság) |
A Nyugat kapuja csak ritkán nyílt meg kócos, elhanyagolt külsejű versei előtt. Értékes vonásai ugyanis elmerültek a divatos mélabú szó-özönében, az "átkozott költő" magatartása, a bohém szegénység friss képei és az őszinte erotika a szokványos halálhangulattal keveredtek, s a Kosztolányitól átvett művészi pasztelltónusokból kiríttak a banalitások, üres sortöltelékek, pontatlan jelzők. Csak legszebb szakaszait jellemzi, amit Devecseri ír róla, hogy "hunytszemű, biztosléptű kötéltáncosként sétál a banalitás örvényei felett". A Nyugat költői általában nagy műgonddal írnak Somlyó művészi felelősség híján a legkisebb belső ellenállás irányában dolgozik; nem annyira a mondanivaló irányítja tollát, mint inkább a rímek irányítják képzeletét és íratnak le vele gyakran semmitmondó vagy keresett sorokat. Kosztolányi mondta róla, hogy "senki, ki újabban verset írt, nem követte ily ösztönösen a jelképes költészet tanítását, mely a verset 'jó kaland'-nak tekinti, és senki sem köszönhet ennyit a véletlen ez áldott és termékenyítő szerencséjének ..." Somlyó megbecsülését az is megnehezítette, hogy pénztelenségében könnyű sanzonokat gyártott. Első korszakának terméséből kiemelkedik Kenyér (1912) című "misztérium"-töredéke, melyben a keserűség először szólal meg nála a lázadás hevével.
A tízes évek derekán skálája némiképp szélesedik. A szimbolista lírából átvett művirágok helyett most egyre nagyobb mértékben él valóságos élete jellemző képeivel, s ilyenkor érzékletes, friss és művészi (Artista-hotel, Falusi udvar); művészi anélkül, hogy esztéta lenne. Ekkor keletkezik {425.} a Nyitott könyv (1916) című verses önéletrajza nagyváradi, szegedi és pesti hírlapírói korszakáról. Kissé könnyű, de hangulatos és színes pasztellek sorozata ez a század eleji hírlapíró fiatalság életéről, dokumentum-értékű képekkel az áporodott vidékről, a pénz elaljasító hatalmáról és az országban kezdődő erjedésről.
A proletárdiktatúra bukása és az ellenforradalom alatti elnyomás elmélyítette költészetét, őt magát tisztábban látóvá tette. Most egyre meggyőzőbb a lázadása, a proletárokkal való együttérzése (Épülő ház, Ebéd) és a jobb jövőbe vetett reménykedése. Művészileg is letisztul. 19201937 közt írt verseinek többsége mentes a salaktól; korábbi versei gyakran szegték kedvünket. Egyénisége is élesebben rajzolódik ki. Nyers indulatok lobognak benne (A barbár), vad őszinteséggel gyón verseiben (Levél atyámnak), nyíltan megvallja bűneit, szegénységét, élete kudarcát:
| Bocsásd meg nékem, hogy az élet elvitt ... |
| ... |
| Hogy alkudoznom kelle, mint a kalmár |
| és elfeküdnöm, mint a céda nő. |
| Hogy üzlet lett az ajkamon a dal már, |
| melyből a fény, a hő már eltünő, |
| hogy szívemmel már annyit tisztelegtem, |
| hogy önmagam se tartom tiszteletben. |
| (Rubinstein 34. opusához) |
Forró szociális harag lobog benne, együttérez az éhezőkkel, észreveszi a munkanélküliséget, fellázad a társadalom méltatlan berendezése ellen (Cirkusz, A költő lanttal, Az élet asztala). Általában meglepő módon az ellenforradalom alatt írt szociális tartalmú verseiben meggyőzőbb a társadalmi indulat (Ima az emberért), mint a Tanácsköztársaság idején írt indulóiban.
Pályája utolsó szakaszán kifejező eszközei is finomulnak, leegyszerűsödnek (Még nem, Nem!). Ugyanakkor kitűnő megfigyelésen alapuló, megrendült hangulatokat is ki tud fejezni:
| Esőköpeny-é vagy télikabát: |
| az ember összehúzza jól magát, |
| hogy minél kisebb és szürkébb legyen, |
| mikor végzete útjain megyen. |
| A bánatnak, mely mindig célt kutat, |
| így legalább mind kisebb célt mutat. |
| S az éjben, amely végleg ráborult, |
| vér nélkül ússza meg a háborút ... |
| Mert ő már se nem úr, se szolga itt. |
| Csak önmagának teszi dolgait. |
| S ha egy nap megbicsakolja magát, |
| egyetlen szót se szól száz éven át ... |
| (Az ember összehúzza jól magát! ...) |