Verses gúnyiratok

A politikai irodalom röpirat-válfajának elszaporodásával egyidőben megnőtt a politikai versek, aktuális strófák, verses röpiratok, pasquillusok száma is. Ennek a műfajnak néhány olyan változatát, amely a nemesi-nemzeti ellenállás sodrában született, korábban ismertettük már. (20. fej.) Most a pasquillus-költészetnék a jozefinizmusból táplálkozó áramlatára s a forradalmi szervezkedéssel egyirányba mutató darabjaira irányítjuk a figyelmet. Találunk köztük éles antiklerikális verseket, nagy számmal, olvashatunk verses támadásokat a hírhedt Szaicz Leó ellen, (de megszólal a klérus és Szaicz védelme is), megismerhetjük Trenk politikai verseit, szatíráit s a Trenket támadó pasquillusokat; tanúi lehetünk protestánsok és katolikusok verses hitvitájának, s ha nem is sűrűn, de találkozunk franciákat dicsőítő strófákkal. Megjegyzendő {185.} azonban, hogy – például – az antiklerikalizmus nemcsak a jozefinista oldalon jelentkezett, hanem feltűnt a nemesi ellenállás politikai költészetében is. E nagykiterjedésű pasquillus-költészet szerzői közül néhányat ismerünk is, többek között Fekete Jánost, Nagyváthy Jánost, Trenk Frigyest, Nagy Jánost, s az egyházat védelmező, Trenket gúnyoló Tóth Farkas jezsuitát.

Az antiklerikális pasquillusok támadják a pápaság intézményét ("Minden viszontagságoknak | Az volt a nagy kútfeje ..."), szót emelnek a lelkiismereti szabadságért ("Hiszen ki-ki szabad maga | Lelki esméretével | Nem is birhat minden ember | Más emberek eszével"), ostorozzák a püspökök evilági gazdagságát ("Minek a sok ezüst az arany papoknak | Ezzel vakulnak meg, mennek a pokolnak"). Trenk Mérőserpenyő című munkájának verses jelmondatában azzal vádolja a klérust, hogy a vallás csak eszköz a kezében világi gazdagságának növelésére ("Végy el a papságtól minden nyereséget | Megtagad azonnal minden istenséget | Templomot és oltárt és minden szentséget | Leront és falba rúg minden kegyességet"). Az egyik ismeretlen szerzőjű pasquillus a népek közti uszítást rója fel az egyháznak:

Én úgy látom, hogy a papok
   Álnok maximájok ez,
Mely az egész földön nékik
   Vak tiszteletet szerez:
A felhevült országokat
   Zűrzavarba keverni,
S ezen mesterségek által
   Abbúl hasznukat nyerni.

Az éles fogalmazású, de költőileg kezdetleges versezetek közül a frappáns megformálással is kitűnik Nagyváthy János verses figyelmeztetése kortársaihoz:

Édes embertársam,
Értsd meg lételedet:
Ne add árendába
A papnak eszedet.
Gondolkozz, vizsgálódj,
Erre való az ész;
Aki vakon hiszen,
Papok szamara lész.

Vallás-cserélés című művének ez a mottója nem az egyetlen költői vállalkozása Nagyváthynak. Egy németből magyarított, 1790-ben megjelentetett verses munkában (A veres barátnak egy el-pusztult templom omlása mellett való szomorú képzelései ... ) a templárius (veres barát) szájába adja a humanizmus, az egyenlőség és a szabadság megvalósulását körvonalazó felvilágosult utópiát:

{186.} ...
Akkor az okosság vakságbúl veretett
Bilincse elszakad, mellyel megköttetett,
S ama vért szomjúzó lelki mészárosok
Lerakják szégyelve kezükbűl pallosok.
Szabadsága lesz a lelkiismeretnek,
Szabad lesz ekkor az emberi nemzetnek
Gondolkozni, írni, szólni és ítélni
...

Kíméletlen a válaszok, az ellentámadások hangneme is. Tóth Farkas jezsuita A Trenk csúfos ember című pasquillusban eleveníti fel a kalandor hajlamú Trenk viselt dolgait, s "szégyenpadra állítja a "vén dögöt", ki "alig bírja tök fejét", s kinek "nyívek eszik már velejét"" (Ballagi Géza). Az itt idézendő strófák a mérsékeltebbek közül valók:

Freyherr, még sincs annyi földje,
Hová fáradt fejét tegye,
Más tűzhelyen melegszik;
Papot, szentet s barátokat
Ostromol, nem kőfalakat,
S májor címmel dicsekszik.
...
Tovább lakott a tömlöcben,
Mint sem az annya méhében,
Mégis szabadságról szól.
Elszokott szeme napfénytől,
Reszket keze bilincsektől,
Mégis rútul biláncol.

A személyeskedő hangnem egyik jellegzetessége volt ennek a műfajnak, emellett azonban – jelen esetben – Trenk élete, életmódja is provokálta azt. A személyeskedés olcsó fogásaival még a nagynevű történész, Katona István Trenk ellen írt latin nyelvű pamfletjében is találkozunk (Trenckii Bilanx pondere vacua, 1790). Egyébként a politikai költészet egyik kedvelt változata volt az országgyűlési követeket támadó vagy biztató, gúnyoló vagy bátorító vers, amely különösen az országgyűlések idején virágzott, jóval 1790 előtt már, s utána is, majd egy évszázadig.

Az ismeretlen szerzőtől származó A Frantz Országi Zendülés címen elterjedt vers (szabad fordítása a Berlini Pap versének) a franciaországi "változásokat" üdvözli erős királyellenes indulattal:

Fussatok! Fussatok! Negédes Királyok!
Ti szabad nemünket tapadó dagályok!
Meg-rendül Széketek karjai inognak,
A dörgő Mennykövek már bosszút morognak.

{187.} S fülünkben ismerősen cseng a felszólítás:

Páris! intlek, légy most Sparta s rab-láncodat
Szakaszd széjjel, mutasd erős szándékodat.

Találóan jegyzi meg e versről Eckhardt Sándor: "Ilyen verseket olvashatott Batsányi is, mikor saját hazájának figyelmét irányította Párizsra költeményeiben."

A felekezetek között újra felszított ellentétek, a türelmi rendelet körüli harcok is bő forrásai a pasquillusoknak. Egyik-másik vers-váltásban a régi hitviták elvakult szenvedélyei élednek ujjá. A protestáns indulatra –

Felhozta az Isten magyarok csillagát,
   A ki megrontotta Róma birodalmát,
Kezeinkbe adta a Pápisták haját,
   Hijában kiáltják ezután Máriát. –

nem kevésbé indulatos katolikus válasz érkezik:

Régen bőg Lutherus és Kálvinus Rómára,
   De talált a bika kemény oroszlánra,
Te is, a ki fecsegsz szűz Máriára,
   Jól meg lásd, hogy ne juss az akasztófára.

Tovább élnek a kuruc költészet tónusaival is színezett, a század első felében, a század közepén keletkezett paraszti énekek; köztük nem egy az elnyomott, nyomorgó jobbágyság panaszainak, végső elkeseredettségének költői foglalata. A Nincs boldogtalanabb a parasztembernél kezdetű verset nemcsak Dubinszky Mátyás énekeskönyvéből (1787) ismerjük, hanem lejegyezte gazdag gyűjteményébe két évvel később Jankovich is, az előbbinél teljesebb változatban. Ugyancsak 1789-ben jegyezte le Jankovich a Porció-éneknek egy olyan változatát, amely – írja Eckhardt Sándor – "egy szolgát tartó paraszt" átdolgozása "a maga szája íze, szükséglete szerint". A Porció-ének változatai egyébként nyomon követhetően terjedtek ebben a korban; s 1790-ben a Porció-ének megjelent a ponyván is Öt szép mulatságos világi ének között.