A nemesi történelem népszerűsítése

Miközben a forráskritikai módszerrel dolgozó szakszerű történetírás felvirágzott, a magyar történeti ismeretek népszerűsítői a korábbi – latin és magyar– historiográfiai hagyományt ápolták tovább.

A jezsuita Kazy Ferenc (1695–1759) – barokk retorikába öltöztetve Timon eredményeit – a 17. század történetét írta meg, Istvánffy művének folytatásaként (Historia regni Hungariae I–III. (Magyarország története), Nagyszombat 1737–1749, {572.} 1751). Rendtársa, Spangár András (1678–1744) viszont Pethő Gergely 17. század eleji szerény magyar nyelvű krónikáját bővítette ki részint a régi anyag felfrissítésével, toldalékokkal, részint 1732-ig terjedő folytatással (Kassa, 1734, 1738). A címlap a magyar állam tüzetes ismertetését igéri, s a könyv nyújt is praktikus "tudósítás"-okat az ország földrajzi, jogi, gazdasági és pénzügyi helyzetéről, a szerző azonban mindezt vallási szempontoknak rendelte alá, művét is egyenesen Szent István királynak ajánlotta és kiegészítette azt egy "Máriás krónikával", melyből a hazai Mária-tiszteletről értesülhetett az olvasó. Könyvét azzal igyekezett gyönyörködtetővé tenni, hogy a prózát verses betétekkel szakította meg; Szigetvár 1566-i ostromáról szólva például a Szigeti veszedelem néhány strófáját idézte. Érdeme, hogy a könyv toldalékában magyar fordításban közölte Szent István Intelmeit, s ezzel a középkori történeti források nemzeti nyelvű kiadásainak sorát indította el. Az előző periódus egyházi írói között már említett pálos Orosz Ferenc viszont Küküllei János Nagy Lajos-életrajzát adta ki magyarul (1760).

A rokokó kor nemesi társadalmának és irodalmi ízlésének legmegfelelőbb új, teljes magyar történelmet a jezsuita Palma Károly Ferenc (1735–1787) írt (Notitia rerum Hungaricarum I–III. (A magyar történelem ismertetése), Nagyszombat 1770). A szerző Kaprinai István mellett kezdett történelemmel foglalkozni, Nagyszombatban folytatta tanulmányait, és itt írta meg könyvét a nemesi konviktus diákjai számára. Előszavában leszögezte, hogy a haza történetének megismerése korra való tekintet nélkül minden ember számára kedves és hasznos foglalatosság; a közügyek irányítására hivatott nemeseknek ezen felül szükséges is, mert feladatukat a múlt ismerete nélkül nem láthatják el sikeresen. Palma már tudós rendtársainak új kutatásai nyomán dolgozott, a tudományos történetírás eredményeit sűrítette világosan szerkesztett és kiváló latinsággal megírt kompendiummá. A mű szelleme és stílusa egyaránt hozzájárult, hogy kiszorítsa a korábbi kézikönyveket; nagy népszerűségét tanúsítja, hogy két további kiadásban is megjelent (1775, 1785) és magyar (Ketskeméti Zsigmond: A magyaroknak eredetekrül, Pozsony é. n.), valamint német (I. N. Schingler: Vollständiger Auszug ... (Bő kivonat), Selmecbánya 1790) kivonat is készült belőle. Kazinczy kívánatosnak tartotta, hogy az egészet magyarra fordítsák.