vesszőparipa

→ utánzó játékszer. Kisfiúk bugás fejű nádat vagy vesszőt kezükben tartva, azt lábuk közé veszik, s szaladgálnak, lovagolnak vele. Petőfi Sándor „Szülőföldem” c. versében így ír gyermekkorára visszaemlékezve:

Lovagolok fűzfasípot fújva

Lovagolok szilaj nádparipán,

Vályúhoz mék, lovam inni kíván

Az ókori római gyerekeknek is kedvelt játékszere volt.