nemzetségcsúfoló

a → csúfoló versek egyik válfaja. Egy-egy versfaragó versbe szedte a falu nevezetesebb alakjait, családjait, „ház”-ait, pontosabban csúfneveiket, a nevükkel kapcsolatos, azzal összecsengő csúfolódó jellegű jelzős kifejezéseket, szólásmondásokat (MNK, 1904B*). Pl.

Váczi mögási,

Pap papoli,

Ugri átugori,

Bőgő bőgőzi,

Borbé borotváli,

Kántor eléneköli,

Némöt nézi,

Darázs mögcsípi...

(Kálmány Lajos gyűjtése)

vagy:

Marciné gólájó,

Dömötöriék póznájó,

Nagyiék patkánnyo,

Baliék békájo.

Árkonálló Pócájék,

Kapacsníző Bognárék.

Sándor silány,

Varga cigány,

Zsedényi tópos,

Király süögös, (süveges)

Nímet muszka,

Szijjártó szuszma,

Mező murna.

(Beke Ödön gyűjtése)

vagy:

Kifuttam az orromat Elek Sándoréknál;

Elköhentém magamat öreg Papinénál;

Fenekelik a hordót Bartha Sándor úrnál;

Szűrik belé a jó bort Szabó Istvánéknál stb.

(Kiss Lajos gyűjtése)

A kívülálló számára látszólag semmitmondó kifejezések, mondatok nagy része utalás egy-egy közismert, tréfás, az említettek számára kudarcot, szégyenletes emléket felidéző eseményre, életük valamely rejtegetni való momentumára, aminek hallatára ökölbe rándult az érintett keze, és mosolyra húzódott a falubeliek szája. (→ még: falucsúfoló, → falusoroló) – Irod. Kálmány Lajos: Szeged népe (III., Szeged, 1891); Kiss Lajos: Csúfolódó versrészlet (Ethn., 1927); Kovács Ágnes: A bolondmesék típusmutatója (AaTh 1875–1899) (Kézirat az MTA Népr. Kutatócsoport adattárában).