katonakeserves, katonakesergő

a keserves válfaja, a katonának besorozott legény szomorú hangulatú egyéni panaszdala. E régies énektípus a magyar nyelvterület keleti peremén maradt fenn legtovább. Költői eszközei lényegében megegyeznek a → keservesekével:

Bánat, bánat, csokros bánat,

Szívemre mért raktál várat?

Bánat reám olyan szállott,

Az ég alatt kettéhajlott,

Ha még egyrét hajlott volna,

Szívem kettéhasadt volna

Kedvem csak születik s meghal,

Minden jó reménység megcsal... stb.

Tartalmi-formai szempontból és főként szerepét tekintve néhány elkülönítő jegye van: így – főként rögtönzött darabjai – lényegében önsiratóknak tekinthetők, melyekben a legény saját várható sorsa felett bánkódik:

Mi haszna szép virágzásom,

Ha mindjárt lesz hervadásom?

Mostan vagyok legékesebb,

Ifjúságom legkedvesebb,

S ha a sorsom jut eszembe,

Csak búsulok keservembe...

szívesen alkalmazzák a → túlzást (Az egész föld kerekségén Nincs nálam szomorúbb legény...) A katonakeservesben a panasz tárgya sokkal konkrétabb, mint a keservesben: a katonaélet keménysége, a távollét és főként a haj levágása foglalkoztatja az énekeseket:

Ha meggondolom magamat,

Hogy majd elvágják hajamat,

Hullanak záporkönnyeim,

Keservesek esztendeim...

(→ még: katonadal) – Irod. Ortutay Gyula–Katona Imre: Magyar népdalok (II., Bp., 1970).