makaronizmus

a nyelvkeveredésnek az a fajtája, melynek során az anyanyelvi szövegbe latin vagy más idegen nyelvű szóelemek (képző, ragok), szavak, ill. mondatok szervesen épülnek be. A makaróni stílusú költészetet a 15. sz. végén Itáliában találták ki, majd nagy népszerűségre tett szert Franciao.-ban és Németo.-ban is. A makaronizmus a komikum egyik forrása. Mo.-on először a 17–18. sz.-i → kéziratos énekeskönyvek dalai között találunk makaróni verseket, amelyek elsősorban szerzőik diákos műveltségéről tanúskodnak. Íme a következő 18. sz.-i versrészlet:

Tyúkfiat Egressel szakacs ebédemre készics el

Mádi borom hidegén a kotyogósba légyen.

Lisztibus ex albis Szaporás habarate galuscas

Ez facient vigados borque pohárque viros.

A népköltészetben is gyakori a makaróni vers, dal, különösen a több nemzetiség lakta területeken. A makaróni stílusú alkotások többnyire → táncnóták és → csúfolók. Pl. egy román–magyar táncnóta 3. versszaka:

Fáj a szívem, inyimám, inyimám (szívem)

Elhagyott a drágucám, drágucám (kedvesem)

Addig meg nem vingyekál, vingyekál (gyógyul)

Amíg meg nem szaturál, szaturál. (csókol)

Megszaturál bukurosz, bukurosz, (megcsókol szívesen)

Csak ne legyek miniosz, miniosz. (haragos)

A kevert nyelvű (→ amerikás dal), ill. eltorzított idegen kifejezések és értelmetlen szavak összekapcsolásával keletkezett alkotásokat (halandzsa) nem tekinthetjük makaronizmusnak. – Irod. Jankó János: Kalotaszeg magyar népe (Bp., 1892); Tolnai Vilmos: A makaróni nyelv és irodalom (Magy. Nyelv, 1930); Tálasi István: Makaronikum 1718-ban (Magy. Nyelv, 1931); Kardos Tibor: Makaronikus költészet (Magy. Nyelv, 1932); Kovács Ágnes: Két vegyesszövegű táncnóta (Ethn., 1972).