
Alfred Bernhard Nobel 1833. október 21-én született Stockholmban.
Nobelius nevű ősei a XVIII. század elején vándoroltak Angliából
Svédországba, ahol azután a Nobel nevet kezdték használni. Édesanyja,
Adriette Aksell-Ahlsell, a neves svéd természettudós, Olof Rudbeck
leszármazottja. Apja Immanuel Nobel mérnök és feltaláló volt.
Házasságukból négy fiúgyermek született: Alfred harmadikként.
Az apa az üzleti életen vállalkozó szellemű, a technika iránt pedig
rendkívül élénk érdeklődést tanúsított. A hadiiparba - főként a
torpedókkal és aknákkal kapcsolatban - számos találmány fűződik a
nevéhez. 1842-ben családjával Szentpétervárra költözött a kedvezőbb
üzleti lehetőségek reményében. Hamarosan gépgyárat és kohót
létesített, ahol az akkor már felnőtt fiaival (Robert-Hjalmar,
Louis-Emmanuel, Alfred-Bernhard) együtt egyre behatóbban foglalkozott
a robbanóanyagok és torpedók konstruálásával. Az angolok elleni krími
háború miatt az orosz hadvezetéstől jelentős megrendelések érkezetek.
A háború után áttért a gőzmozdonyok gyártására, azonban ez nem járt
sikerrel. Vállalkozásába belebukott és tönkremenve visszatért
Svédországba, ahol új lendülettel kezdte meg a robbanóanyagok
kutatását. Célja egy, a puskapornál hatásosabb robbanószer megalkotása
volt: kísérleteik a nitroglicerin alkalmazására irányultak.
Ezalatt az ifjú Alfred - 1850-ben - tanulmányútra az Amerikai Egyesült
Államokba utazott, ahol megismerkedett John Ericssonnal, az akkor már
világhírű mérnökkel, akinek gyárában közel két éven át dolgozott.
1852-ben visszatért Európába, azonban megromlott egészségi állapota
miatt Franzensbadba utazott hosszabb gyógykezelésre, majd
Szentpétervárra ment, ahol benyújtotta első szabadalmát egy újfajta
gázmérőre. Alfred Nobel azonban apja nyomdokain haladva az ő
érdeklődése is elsősorban a robbanóanyagok felé fordult.
1864-ben Párizsba utazott, hogy kísérleteihez pénzügyi támogatást
szerezzen. Általában elutasították, végül is felkeltette III. Napóleon
császár érdeklődését, s jelentős anyagi segítséget kapott. Az új
robbanóanyagot csakhamar alkalmazni kezdték a svéd bányákban, s a Svéd
Vasutak Igazgatósága is ennek segítségével kívánt alagutat építeni.
Ekkor alapította meg Nobel az első Nitroglicerin Társaságot. Felépült
az új gyár is Vintervikenben, Stockholm közelében. Hamarosan gyár
épült Norvégiában és Hamburgban is, de ez utóbbi 1870-ben felrobbant.
Ehhez hasonló tragikus események miatt a nitroglicerin rettegett
szerré vált. Sok ország azt is megtiltotta, hogy területén
átszállítsák. Nobel személyesen elutazott mindenhová, s energiát nem
kímélve magyarázta az új robbanóanyagok hasznát. Közben fejlesztette
is az anyagot. Egy véletlen során figyelt fel arra, hogy a kiömlő
nitroglicerint az ott lévő kovaföld felitta. Laboratóriumi vizsgálatok
során rájött, hogy az ily módon képződő anyag nem érzékeny a
rázkódásra és az ütésre, így az jól szállítható, ugyanakkor gyutacs
segítségével ugyanúgy felrobbantható, mint a tiszta nitroglicerint. E
találmánya - amelyet dinamitnak nevezett el (a görög dünamisz - erő
szó nyomán) -, rövidesen tömeges méretű gyártásra is alkalmassá vált.