
1900. június 5-én született Budapesten. Kisfiúként testvéreivel
együtt az akkori kor nívós nagypolgári nevelését kapta. A nevelőnőktől
már a családi házban megtanultak németül, angolul és franciául. A zene
sem maradhatott ki az adottságaik fejlesztéséből: Gábor Dénes
zongorázni tanult.
Középiskolai tanulmányait a Markó utcai Magyar Királyi Főreáliskolában
végezte. Ez az iskola felet meg a leginkább korán megnyilvánuló
technikai érdeklődésének. Az iskolai tantervben a matematika és a
fizika hasonló óraszámmal szerepelt, mint a történelem és az irodalom.
A műszaki képzésnek tehát a szokásosnál nagyobb súlya volt.
1918-ban beiratkozott a budapesti Műegyetem gépészmérnöki szakára. Két
év múlva tanulmányait a németországi charlottenburgi Műszaki Főiskola
elektromérnöki karán folytatta és itt szerzett mérnöki diplomát.
Először a nagyfeszültségű távvezetékek műszaki problémáival kezdett
foglalkozni. 1927-ben doktorált, majd Berlinben dolgozott a
Siemens-Halske cégnél. Hitler uralomra jutását követően visszatért
Budapestre, és az Egyesült Izzó kutatólaboratóriumában próbálta
megvalósítani egyik szabadalmaztatott találmányát, az ún.
plazmalámpát. Az elektrongerjesztéses nátriumplazma-lámpa
találmányának elvét még a berlini Siemens cégnél dolgozta ki. Ez arra
a felismerésre épült, hogy az igen kisnyomású gázokban elérhető a
kellő elektronkoncentráció: "…ha egy oxidkatód kisnyomású gáztérben
vagy gőztérben működik, akkor a katódtérbe ionok hatolnak be és
semlegesítik a katód tértöltését, ezáltal megnövekszik az emittált
elektronok száma, és tág határok között változhat a plazmában". Vagyis
a plazmalámpa gyakorlati megvalósításával hálózatra kapcsolható,
nagyon energiatakarékos világítóeszközt lehetett volna előállítani. A
kísérleteiben rendkívül hasznos segítőtársnak bizonyuló Budincsevits
Andorral újabb és újabb konstrukciós javítások révén elérték, hogy a
plazmalámpa élettartama már a több száz órát is meghaladta. Az
Egyesült Izzó azonban elzárkózott a további fejlesztés és
sorozatgyártás elől. Gábor Dénes 1937-ben átköltözik Angliába és
egészen 1948-ig a brit Thomson-Houston elektronikai cég kísérleti
laboratóriumában dolgozott. Itt elsősorban elektronoptikával
foglalkozott, azon belül is az elektronmikroszkóp tökéletesítésével.
Állandó gondot jelentett ugyanis a lencsék gömb alakjából eredő,
szférikus aberráció néven ismert leképezési torzulás, amely úgy jön
létre, hogy a lencsére beeső párhuzamos fénysugarak a peremen jobban
megtörnek, mint az optikai tengely közelében, emiatt a fókuszálás nem
egy helyen jön létre és a kép egy kicsit mindig életlen marad. Gábor
Dénest végül is ezek a kutatásai vezették el a legjelentősebb
tudományos eredményét adó felismeréshez, a holográfia elvéhez. Úgy
gondolta, tökéletesíthető a kép, ha a benne rejlő összes információ
megőrzésére törekszünk. Ehhez azonban nem elegendő a leképezendő
tárgyról visszaverődő elektromágneses hullám intenzitását rögzíteni,
ahogy azt a fényérzékeny filmre vagy papírra szokták, hanem szükség
van a fényhullám fázisának és amplitúdójának a detektálására is. A
tárgy térbeli elhelyezkedésekor ez utóbbi két paraméter hordozza az
információt, így ezekkel együtt kialakítható a teljes térbeli kép.
Gábor Dénes szóalkotásával: a holográf (görögül holos = teljes, grafo
= kép). Kísérletei során a tárgyra vetülő megvilágító fényt egy félig
áteresztő tükörrel kettéválasztotta, és az egyik nyalábot magára a
tárgyra, a másikat közvetlenül a képet rögzítő lemezre irányította. Ez
utóbbi nyaláb referenciahullámként szolgált, amely a tárgyról
visszaverődő és ugyancsak a lemezre vetülő szórt hullámokkal
keveredett.