
Carleton Daniel Gajduseket nem szokták a magyar származású
Nobel-díjasok között számon tartani. Marx György "marslakókkal"
foglalkozó kutatásai derítették ki anyai ágú felmenői magyarságát.
Ezek alapján is besorolható a "magyar" Nobel-díjasok közé, mint a
többi hagyományosan elfogadott személyiség.
1923. szeptember 9-én született családja yonkersi házában. Szlovák
nemzetiségű apja egy Nyitra megyei faluból, magyar nemzetiségű szülei
Debrecenből indultak el, és New York mellett - az akkor főként
kelet-európai bevándorlókat befogadó, soknyelvű és sokvallású -
Yonkersben telepedtek le. Gajdusek már kamaszkorában lelkes vegyész és
természetbúvár volt: rovarirtó szerek után kutatva, új szerves
vegyületeket állított elő. Ezek közül az egyik, igaz nem rovar-, hanem
gyomirtóként kereskedelmi forgalomba került. Saját olvasmányai alapján
döntötte el, hogy gyógyászattal fog foglalkozni, és azt is kijelölte
magának, hogy ehhez először fizikával, matematikával és biológiával
kell foglalkoznia.
A rochesteri egyetemen természettudományokat tanult, a Harvard Egyetem
Orvosi Karán szerezte meg orvosi diplomáját. Gyermekkorházakban
dolgozott és gyermekgyógyászati szakképesítést szerzett. Közben,
1948-49-ben a California Institute of Technology-n töltött másfél évet,
ahol Linus Pauling és Max Delbrücke keze alatt dolgozott.
Az ötvenes években virológiai és epidemiológiai kutatásokat folytatott
a Walter Reed Army Medical Centerben, a teheráni Pasteur Intézetben és
a melbourne-i Walter and Eliza Hall Institute-ban.
Különösen nagy érdeklődést tanúsított a zárt közösségekben terjedő
fertőző betegségek iránt. Így jutott el Pápua Új-Guinea területére,
ahol a bennszülött emberevő törzsek egyik betegségét, a kurut
vizsgálva derítette fel a fertőző megbetegedés eddig ismeretlen
hatásmechanizmusát. A korábbi nézet szerint járványszerű
megbetegedéseket csak vírusok vagy baktériumok okozhatnak, amelyek
rendelkeznek genetikai örökítő anyaggal (DNS-sel vagy RNS-sel), míg
ebben az esetben úgy tűnik, fehérje molekulák okozzák a megbetegedést.
A kuru a központi idegrendszer gyorsan romló elfajulása, amely főleg a
kisagyat támadja meg.
Gajdusek tisztában volt a vizsgált bennszülött törzs kannibalizmusával
és temetkezési szokásaival. A hagyomány szerint a halott rokon tetemét
a család megette. Ez a tisztelet jele volt, hiszen így az elhunyt
tovább élt a családtagok testében. Ezt a szokást a kuru által érintett
fore törzs és keleti magasföldön élő szomszédaik követték.
Az ausztrál kormány az 1950-es években betiltotta a rituális
kannibalizmust. Az 1957 körül a térségbe érkező misszionáriusok és az
Üdvhadsereg tagjai mindent megtettek, hogy a bennszülötteket
meggyőzzék ennek abbahagyásában. Segített az is, hogy a bennszülöttek
az európaiakra akartak "hasonlítani". Amikor felhagytak a
kannibalizmussal, mintegy öt év múlva a kuru gyakorlatilag megszűnt a
gyermekekben, és mintegy tíz évvel később a serdülők között is. A kuru
gyakorlatilag eltűnt a 1980-as évek elejére...
A nyugdíjas Gajdusek professzor már nem végez aktív laboratóriumi
kutatást, de járja a világot és kivételes kutatási eredményeiről tart
előadásokat, illetve látja el szakmai tanácsokkal a hozzá fordulókat.
Csillapíthatatlan érdeklődésű agyát most elsősorban Shakespeare
szonettjei foglalkoztatják. Véleménye szerint e szonettek bizonyos
része eltűnt, pontosabban eltüntették szokatlan, viktoriánus
eszményekkel össze nem egyeztethető erotikus mondanivalójuk miatt.
Abban reménykedik, hogy az elveszett szonetteket akkortájt
lefordították és talán idegen nyelven valamelyik külföldi könyvtárban
vagy levéltárban fellelhetők.