Fülszöveg
Bevezetés
Poe Edgar verseiből sokat lefordítottak nyelvünkre, egyik híres költeménye pedig, A holló, valósággal próbaköve lett műfordítóinknak, szinte mindegyikük kipróbálta rajta ügyességét és erejét.
Másképen állunk azonban elbeszélő műveivel. Ezekkel kapcsolatban a költő életéről, embergyűlölő és összeférhetetlen voltáról, alkoholismusáról, delirium tremens okozta haláláról, olyan mende-mondák keríngenek, melyeket nem lehet elég gyakran megczáfolni és kiírtani a köztudatból. Az irodalomtörténet és kritika chiromantistái, a kik szeretnek a műalkotásból, mint egy tenyérből a költő lelkére és életére jóslatokat mondani, Poenak nagyrészt bizarr, phantastikus, sokszor grotesque és borzalmas elbeszéléseit úgy tekintették, mint egy beteg, minden perversitásra hajló, elnyűtt léleknek dokumentumait. Vannak, a kik azt hiszik, hogy csak az tudja igazán hűséggel ábrázolni a gyilkos lelkiállapotát, a ki maga is gyilkosságot követett el. A költői phantasiának e tagadói közé tartozott Poe első életrajzírója is, a ki a tárgyilagos és igazságos kritika leple alatt ráfogásokkal feketítette be a költő emlékét. Még azt is el tudta hitetni többek közt a naiv és arczátlan képmutatással könnyen félrevezethető amerikai közönséggel, hogy Poe elplagizálta Longfellow egy költeményét, a melyről később kiderült, hogy jóval későbbi keletü. Minthogy a rágalmak sokkal könnyebben vernek gyökeret az emberek lelkében, mint az igazság, könnyen megérthető, hogy az igazságra törekvő amerikai irodalomtörténet, élén Ingram-mel, a költő legjobb életrajzának szerzőjével és összes műveinek gondos kiadójával, csak fáradságos küzdelmek árán tudta ezeket az alaptalan pletykákat kiírtani és a költő igazi arczképét a közönségnél elhihetővé tenni. Maga Baudelaire, a ki Poe novelláinak első művészi átültetésével a franczia és ezzel az európai művelt közönséget valóságos klasszikus munkával ajándékozta meg, mely számtalan kiadást ért, - maga Baudelaire is, bár megvédte Poe emlékét támadóival szemben, abban a hiszemben élt, hogy benne a saját decadens lelkének rokonát találta meg, s meg volt győződve, hogy a nagy amerikai költő is alkohollal és más kábítószerekkel teremtette meg magának azt a mesterséges édent, azt a "paradis artificiel"-t, a melynek gyönyörei közt a saját költői remekei fogantak.
...
Valóban a modern irodalmi viszonyok állapota sohasem volt kedvezőbb, mint ma, Poe elbeszéléseinek megértésére és újból divatossá való tételére. Pedig van előadásában valami, a mi nem mindig tetszik az elkényeztetett modern közönségnek. Poe szereti novelláit rövidebb-hosszabb elmefuttatással kezdeni, s ez félrevezet sok felületes olvasót, a ki az első sorok után leteszi a könyvet, holott legföljebb egy-két lapnyi elmélkedés után, mint például a Morgue-utczai gyilkosság-ban, a legérdekfeszítőbb történet közepén találjuk magunkat. Ugyanezt az eljárást szereti alkalmazni, mint késleltetést, az elbeszélés rohamos menetének a lassítására is, így például az Arthur Gordon Pym kalandjai-ban a legizgalmasabb helyeken egyszerre csak rövid előadást tart arról, hogyan kell egy hajót észszerüen megterhelni vagy mint kell a vitorlást vihar esetén veszteg állítani stb.
Mindezek a látszólagos fogyatkozások azonban eltünnek az elbeszélésnek hihetetlenül érdekes fölépítésében, az ötletek rendkivüli gazdagságában és a helyzetek elképzelhetetlen kiélezésében. Az Arthur Gordon Pym kalandjai a borzalom regénye: egy hajótörés és egy délsarki fölfedező út keretébe beleszőve nincs az emberi félelemnek az a változata, a kannibalismustól az élve eltemetésig, a melybe bele ne tudná magát képzelni és saját visióját át ne tudná juttatni az olvasó lelkébe. És mégsem fárasztó olvasmány ez a regény, még a legkényesebb idegzetü ember, még gyermek kezébe is adható, mert távolról sem törekszik a helyzeteknek arra a végtelenül kínos, az olvasót igazán meggyötrő kihasználására, a mi az efajta modern termékeket oly sokszor élvezhetetlenné teszi. A helyzetet ki tudja élezni, de annyi ilyen helyzetet tud teremteni, hogy nem szükséges egyiket sem a mértéken túl kiuzsorázni. Innen van az is, hogy annyi nála a rövid, vázlatszerű novella; hiszen olyan a tartalmuk, hogy épen rövidségükben érik el a művészi tökéletességet. Ha regénynek nyújtotta volna bármelyiket, élvezhetetlen lenne, így pedig valóságos mestermű. Hosszabb lélekzetű munkáiban, mint az Arthur Gordon Pym kalandjai-ban, a témának éles levegőjét az előadás gyorsaságával ellensúlyozza, nem időz soha egy ilyen helyen hosszabb ideig; egy pillanatra ugyan meg tudja feszíteni a lélek összes húrjait, de a következő másodperczben már túl vagyunk a kényes jeleneten s legföljebb egy jóleső zsibbadtság érezteti, hogy kissé megerőltette idegeinket. És még valami. Annyi borzalom után, a melyet e regényében fölhalmoz, a lázadó, vérszomjas matrózok kései, az emberevő vadak ördögi cselszövései között, a víz alatt, a föld alatt és a levegőben lógva, az éhségtől és szomjúságtól halálra gyötörve, a regény hőse és olvasója folyton érzi, valami suggestiv erő állandóan érezteti vele, hogy a szerencsés menekülés lesz az elkerülhetetlen vég, hogy az elpusztíthatatlan, kiírthatatlan emberi remény, az ember élni akarásának ez a halhatatlan terméke, átsugározza fényét, minden sötétségen keresztül, s az egész regény talán nem más, mint ennek az ősi lelki erőnek az életsymboluma.
Király György.
