Népszabadság Online, 2005. 01. 13.
http://www.nol.hu

Kiss Melinda Katalin

Könyvtár gombnyomásra

Az élethosszig való tanulás hátterét ma már egyre inkább az interneten található adatbázisok adják. Ha késve is, de a kormányzat is bekapcsolódott a digitális tartalomfejlesztésbe, évrol évre bővül az elérhető tartalom.

Az internet újra és újra változtatásra készteti a könyvtárakat is, amelyek, ha lassan is, de felismerik, hogy a világháló tulajdonképpen a fennmaradásukhoz kínál új formát - mondja Moldován István, az Országos Széchényi Könyvtár elektronikus könyvtár osztályának vezetője. Épp ezért maga a könyvtárosszakma is sokat változott az elmúlt években: mind több könyvtárban van internetkapcsolat, a számítógéphez és a modern könyvtári adatbázis-kezelő szoftverekhez értő szakkönyvtáros. Több főiskolán és egyetemen létesült több-kevesebb informatikai, programozási ismeretet is nyújtó szak, és egyre több a végzett szakember is. Tendencia az is, hogy elkészítik az egyetemi, főiskolai jegyzetek digitális változatát is: mind több intézmény teszi ily módon hallgatói számára hozzáférhetővé saját oktatóinak tananyagait.

Moldován István elmondása szerint egyelőre csak néhány nagyobb magyar nyelvű adatbázissal rendelkező elektronikus könyvtár található a világhálón. Ez persze nem azt jelenti, hogy nincsenek kisebb-nagyobb magánkönyvtárak, hiszen saját weblapjára általában mindenki azt tesz föl, amit jónak lát. Ezek az oldalak viszont nincsenek rendszerezve, és körülményes az elérhetőségük, alacsony az ismertségük. Sokszor kétes a szolgáltatás minősége is, gyakran előfordul például gépelési hiba a sok száz oldalas szövegekben.

Az is problémát okoz az e-könyvtárak megtalálásakor, ha olyan formátumban szerkesztették, hogy az ismertebb keresőprogramok - mint a Google vagy a Yahoo - magát a szöveget, versrészletet nem "látják". Ez persze fölveti a felhasználó felkészültségének kérdését is. - Ma már alapvető fontosságú, hogy az ember megtanuljon a világhálón keresni, mivel vannak olyan hatalmas adatbázisok is, amelyeket egyszerűen nem hoz föl találatként például a Google kereső - mondja Moldován István. Emellett a keresőprogramok nem csak a hagyományos könyvtárhoz hasonló szolgáltatást, letölthető tartalmat nyújtó oldalakat találják meg: sokszor egy-egy állami intézmény honlapját jelzik, amely legfeljebb elektronikus katalógusát teszi elérhetővé, viszont a képernyő előtti olvasást már nem. Ezért a digitális könyvtárak után nyomozva, érdemes az olyan tematikus oldalakat is átfutni, mint például a konyvtar.lap.hu, vagy a digitalizalas.lap.hu.

Honlapszerkesztési sajátosság a szerzői jogi háttér rendezetlensége is: sokszor egyáltalán nincsenek tisztában a jogszabályi előírásokkal az oldalak üzemeltetői.

Néhány lelkes könyvtáros és önkéntes összefogásával 1994-ben jött létre és azóta bővül folyamatosan a Magyar Elektronikus Könyvtár (mek.oszk.hu). Gyűjtőkörébe nonprofit irodalmi, oktatási anyagok, szakkönyvek, esetenként szépirodalmi tárgyú művek, újabban pedig már a csak digitális formában létező időszaki kiadványok, netes folyóiratok tartoznak. A kezdeti lelkesedés nem múlt el: a könyvtár hétről hétre kap elektronikus formában, e-mailen, CD-n begépelt, szkennelt könyveket. Előfordult, hogy egy veszprémi diák Petőfi összes versét küldte el, de eljuttatták már a MEK-hez például a Harry Potter sorozat néhány könyvét is. Utóbbiak közzététele azonban szerzői jogi akadályokba ütközik, mivel a könyvtár nem tudja finanszírozni a jogdíjakat. (A jogszabály szerint szabadon csak a szerző halála után 70 évvel lehet közzétenni, felhasználni a művet, egyéb esetekben meg kell szerezni a jogtulajdonos - szerző vagy örököse - hozzájárulását.)

A jelenleg hatályos szerzői jogi törvény szerint a digitális könyvtárak zárt hálózaton keresztül, oktatási, tudományos célzattal továbbíthatják tartalmaikat. Ezt teszik a nagyobb könyvtárak, amelyek helyi hálózatukon rengeteg dokumentumot osztanak meg - de az interneten ezeket nem publikálják.

Régebbi kiadású szakkönyvek esetében az okoz gondot, ha például több szerző is közreműködött elkészítésében. A MEK jelenlegi anyagi hátterével szinte lehetetlen finanszírozni az írók vagy az örökösök jelenlegi tartózkodási helyének kinyomozását, hozzájárulásának megszerzését. Akad pozitív példa is, amikor maga az író - vagy engedélyével a kiadója - küldi el a művet a könyvtárnak. - Emlékezetes a közelmúltban előkerült csonkítatlan Móra Ferenc-kézirat története: az író örököse maga keresett meg bennünket, hogy a már korábban is elérhető Hannibál tanár úr című regényt egészítsük ki a most föllelt, eddig ismeretlen fejezetekkel - meséli az osztályvezető. Leginkább a kortárs szerzők - például Andrassew Iván, Fábri Péter - használják ki a MEK előnyeit: teret kapnak a megjelenésre, ismertséget, könnyű hozzáférhetőséget és értő, érdeklődő közönséget biztosít számukra. Emellett minden, a könyvtár munkatársainak közreműködésével készült mű letölthető a honlapról.

A MEK sokáig semmilyen állami támogatásban nem részesült, mára viszont az Országos Széchényi Könyvtár egyik kicsi, de önálló osztályává nőtte ki magát. A MEK legutóbb a Hungarológiai Alapkönyvtár digitalizálására kapott megbízást és 45 millió forint támogatást a Nemzeti Digitális Adattár fejlesztésének egyik állomásaként. - Mi néhány kivételes esettől eltekintve nem digitalizálunk, célunk mindössze a különféle szervereken elérhető, már meglévő digitális tartalmak összegyűjtése, rendszerezése, és korrektúrázás, lektorálás után közzététele - mondja Moldován István. Az idén ötmillió forintból gazdálkodhatnak.

Jelenleg 2310 dokumentum érhető el a MEK-ben, naponta több ezren látogatják.

A hagyományos mellett a digitális könyvtári tartalmak megtalálását is segíti a libinfo.oszk.hu oldal, melyen keresztül egyes részterületek - egészségügyi, jogi, műszaki, mezőgazdasági - szakkönyvtárosai is az olvasók rendelkezésére állnak. Ugyanaz a feladatuk, mint a hagyományos tájékoztató könyvtárosnak, aki a katalógusban és a polcok közötti eligazodásban segíti a tanácstalan olvasót, csak az elmúlt négy-öt év alatt országos konzorciummá terebélyesedő szolgáltatás szinte az összes könyvtárra kiterjed.

Az első állami pénzből finanszírozott digitális könyvtári tartalom a Digitális Irodalmi Akadémia volt: az oktatási tárca százmillió forintot szánt a legjelentősebb XX. századi magyar szépírók teljes életművének közzétételére. Az oldalt létrehozó Neumann János Digitális Könyvtár és Multimédia Központ Kht. jelenleg is a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma háttérintézményeként működik.

Az informatikai tárca digitális könyvtárakkal kapcsolatos programja a Nemzeti Digitális Adattár (NDA) és a Nemzeti Audiovizuális Archívum (NAVA) is. A tárca elképzelései szerint a NAVA újfajta közkönyvtár lesz: az audiovizuális dokumentumok kötelespéldány-gyűjtőhelye. - Az NDA sokszínű gyűjteményként működik majd, a digitális könyvtári világot fogja össze, teszi majd egységesen kereshetővé és egy felületen keresztül elérhetővé - mondja Galambosi András, a tárca főosztályvezető-helyettese.

A rendszeren keresztül elérhető tartalmak lehívására közös szabványt alkalmaznak a digitális gyűjteményekben. Az együttműködő tagok között nincs hierarchia, a közreadott tartalmak egységesen jelennek meg, egymás mellett. Egységes az a műszaki rendszer is, ami lehetővé teszi, hogy az NDA-tagok tartalmai folyamatosan kereshetők legyenek, és mindig aktuális találatokat kapjunk - vagyis, ha áthelyeztek közben valamit, akkor azt a rendszer automatikusan követi.