Digitized by the Internet Archive in 2010 with funding from University of Toronto http://www.archive.org/details/lillaanakreonidaOOcsok LILLA ANAKREONI DALOK ^ ÓDÁK MAROSVÁSÁRHELYI GONDOLATOK ^ A LÉLEK HALHATATLANSÁGA DOROTTYA ANTHOLOGIA CSOKONAI VITÉZ^MIHÁLY KÖLTEMÉNYEIBL '(/ K.fi ^>C>C30(« G Y O M A N KNER IZIDOR KÖLTSÉGÉN ÉS BETIVEL 19 2 1. CSsbT Ka 614731 LILLA ÉRZÉKENY DALOK AZ ÉN POÉZISOM TERMÉSZETE Sírhalmok, ó köd-lepte kertek, Te szívborzasztó éjtszaka! Te alvilág vakablaka! Ti holtak, akik Ti itt hevertek! múlandóság birtokának Setétes völgyei. Ahol petécses fántomának Bóbiskolt HerveyI Gyászhely! melytl lelkünk irtódzik, Hol minden érzésünk elhal. Fülünk csak csendességet hall, Szemünk a semmitl kapródzik, Csak kupressz árnyékát láthatja A holdnak fényinél. Midn azt bágyadtan ingatja Egy sír-fuvalta szél. Szörny környék! hová a lélek Ha ólomszárnyakon repül, Rémülve jár, alél, elhl, S félholtan hátrál vissza vélek. Szörny környék! kérkedj Youngoddal, Ki hantodon ragyog; Isten veled s mord ánglusoddal! Én ánglus nem vagyok. LILLA Mások siralmas énekekkel Bgettessék az oboát, És holmi gyász trenódiát Ríkassanak jajos versekkel; Én ily kedvetlen embereknek Nem leszek egyike, Legyen jutalma bár ezeknek A kedves Estike. Nékem inkább oly bokréta Árnyékozza képemet. Melyet nyer a víg poéta Múlatván a szépnemet: Ezt a vidámabb Múzsáknak, S a mosolygó Gráciáknak Fzzék öszve rózsaszín ujjai, Élesztgessék borba ferdett csókjai. Nem mellyel Racint kell kupressz, Melpomene; rózsa, egy kis jácint Tiszteié Egy kis Nékem jobban illene. Mert ez LILLÁM szép szemével Az pedig tekintetével Egyezvén, mindenkor lészen tköröm; S így mindég új dalra késztet új öröm. így veszem fel víg lélekkel, Gyengén rezg lantomat; S majd LILLÁM új énekekkel Lelkesíti húromat. Míg leng a friss esti szell, S szárnyán e nárdust lehell LILLA Rózsában megszállnak a kis istenek És mennybéli koncertecskét zengenek. Lelkünkbl e víg hangokkal Minden unalom kivész, Mert megédesítjük csókkal Ott, hol tartós pauza lesz. Bágyadt nótánk vég szózatja A szép tájt elszunyadtatja; S addig andalgunk az esti hajnalon. Míg egymás ölébe hullunk a dalon. A RÓZSABIMBÓHOZ ki, nyájason mosolygó Rózsabimbó! nyílj ki már. Nyílj ki; a bokorba bolygó Gyenge szellk csókja vár. Nyílj Nyílj ki, Hébe gyenge kerti zsenge: nektárt hint terád. Szz nyakadba Flóra gyenge Bársonyos palástot ád. Ó miként fog díszesedni Véled e parányi kert! Ó, hogy óhajtják leszedni Rólad azt a drága szert! Hadd szakasszalak le, édes Rózsaszál: szép vagy te már. Héj, ha meglát, hány negédes, Hány kacér leányka vár! I LILLA 10 Nem, nem! egy leány se nyissa Büszke fzjét terád. Ültetd kedves Julissa Néked újabb kertet ád. Ott kevélykedj bíboroddal, Ékesebb bíborja közt! Ott kevélykedj illatoddal Kedvesebb illatja közt! AZ ELEVEN RÓZSÁHOZ Nincs Mint tavasszal, nincs se nyáron, te, olyan rózsaszál: díszt nyerne Sáron, Még nagyobb Csak te ott virítanál. Rózsaszínnel játszadoznak Két virító arcaid, Rózsamézzel harmatoznak Csókra termett ajkaid. Látta kellemid Citére Látta és irigykedett. Hogy pirosló lába vére Képeden büszkélkedett. Hófehér tekintetednek Hajnalán nyílásba jött Rózsaszálacskák ferednek Tiszta téjhabok között: Szz Ök mellyed fejér ölére is úgy mosolyganak. LILLA Mint mikor rózsák tövére Gyöngyvirágot raktanak. Rózsa vagy te, rózsa leszel, Rózsa még a selymed is: Jaj de bezzeg kínra teszel, Hogyha van tövisked is! Rózsa! engedd hadd heverjek Éltet bokrodba már, S édes árnyékodba nyerjek Fészket én rideg madár! A DUNA NIMFÁJA Amott egy A nyárfa hívesében fzfa közt Találni a sziget Egy mentében tiszta közt. a vad faunok irtoványi Megtetszenek: Az sz Dunának szép leányi Itt Itt fördenek. Gyakorta a habok tapsolnak Játékokon, S köritök a pintyek danolnak A bokrokon. — förde LILLA is magába, S az istenek Az égrl e barlangocskába Itt Lenéztenek. 11 LILLA 12 A szép halandó a vizekbl A gyepre szállt; Bámulja Zeus a fellegekbl, És felkiált: mely szép halandó „Jön ott el, „Mint amidn a támadandó „Haj, istenek! „Nap mosdva j. „Hószín vállán miként lebegnek „Szeg fürtjei, „Görögvén rólok a vizeknek „Sík gyöngyei. „Csak egy hibát remek tagjába „Lelhetni-é? „Nem szebb-é sima karja, lába, „Mint Vénusé? — hogy nem nézhetünk szemére „De erre j egek! Citére „Mely szép! Most, most „Kár, — — „Szebb nálad ." És nála minden szebbnek mondja Az én tüzem: Csak Vulkán, a Vénus bolondja, És Momus nem. TARTÓZKODÓ KÉRELEM A hatalmas szerelemnek Megemészt tüze bánt. ! LILLA Te lehetsz írja Gyönyör sebemnek kis tulipánt! Szemeid szép ragyogása Eleven hajnali tz, Ajkaid szép ragyogása Sok ezer gondot elz. Teljesítsd angyali szókkal, Szeretd amire kért: Ezer ambrózia csókkal Fizetek válaszodért. AZ ALVÓ LILLA FELETT Nyugodj csendességgel Itten, szép nimfa! Ládd, mely büszkeséggel Féd e boldog fa; Vágyva árnyékozza Tejszín kebledet, Mely duplán boltozza Márvány szívedet. Két szemed héjában Éltem s holtom áll, Csendes árnyékában Álom s Ámor hál; Mind kett szemedre Rózsaláncot fz; Nyugodj csak kedvedre, Nyugodj drága szz 13 ; . LILLA 14 Szép virágszálocska, Mind terülj alá! Híves árnyékocska, Szállj lebegve rá! Édesítsd nyugalmát, Tiszta csergeteg! Jjetek: jutalmát Vénus adja meg. Kis Zefir! mellyére Csendesen borulj, Félfedett csecsére Gyenge szárnnyal fúj St, ha tudsz, lelkébe Búj egészen bé, S tudd meg, hogy fektébe Rólam álmod-é? — Magam vizsgálom. Mit gondol most ott. Vonj szemére, álom! Nem! Dupla kárpitot. Játszodtasd altába Kedves képekkel. Vidd Idáliába, Hogy ne keljen fel. — Mennyi ösvényemben A tövisk s haraszt! Majd ropog mentemben: Ámor! szedd fel azt . . . LILLA Ah, mely édes ízzel Alszik kincsem itt! — Pinty, pacsirta, csízzel Majd felserken . . 15 . . Csitt! . A TANÚNAK HÍVOTT LIGET Itt a liget. — Zöld rejtekébe, LILLÁM, a végre Hogy hívtalak. e cserfák setét Vélek szemközt enyhébe állítsalak. Ezek tanúk, ezek hallották Szerelmem gyászos énekét, Gyakorta vissza is hangzottak Búson a LILLA szép nevét. Halld csak, LILLÁM! mi bágyadt szell Sóhajtoz fenn az ágakon, Nézd, mint ingatja a zöldell Levélt a gyenge lombokon: Mind Kik — mind az én sohajtozásim, a fákon lengenek. Kiket gyakor panaszkodásim ott Mellyembl Nézd feltekertenek. — — nézd, a rétnek b harmatja Még mostanság sem szikkadt Bár reggel olta szárogatja A nyári nap hévségivel; Ezen magános rejtekemnek Mindennapos harmatjai fel, LILLA 16 Az én kiszáradt két szememnek Saját könnyhullatásai. Ezekkel e virágtölcsérek Megtelve vágynak untalan. Hogy e virágok ily kövérek, Ah, nékem ez be sokba van! AZ ESKÜVÉS Esküszöm, szép LILLA! hidd Hogy el miolta kellemiddel Megkötöztél engemet, Már azolta semmi szznek, Semmi nyílnak, semmi tznek Nem nyitom meg szívemet. Esküszöm; s e szent hitemnek, Melyet adtam édesemnek. meg nem csalom. reménykedéssel, viszonti esküvéssel Pontjait Kérlek Hogy is Kösd le szíved, angyalom! Esküszöm hószín kezedre. Rózsaszádra, tüzszemedre. Hogy te léssz csak kedvesem. Esküszöm, hogy míg csak élek. Más szerelmet nem cserélek; senki sem. Vagy LILIM, vagy — LILLA 17 ALKU VITÉZ ÉS LILLA (KETTS DAL) Valld meg, kedves kérlek, Még szeretsz-é? Engem másért, míg csak Meg nem vetsz-é? Én lélek! élek, szeretlek tégedet, Tisztelem jó szívedet Megvethetsz-é? Hidd el, kérlek, :/; kedves lélek! Én szeretlek, Téged másért, míg csak Meg nem élek. vetlek. Százszor már nem mondtam-é. Mégis kételkedhetsz-é? Be nevetlek. Sokszor ám ;/; a lyányka szíve Állhatatlan, És ahoz, ki legjobb híve. Irgalmatlan. Én is attól Mert ez a tartok kis Csalhatatlan. Én is ám; ethikám .•/: hát szíved formáját Úgy tekintsem. Hogy más ifjaknak Rád is hibáját hintsem? B ! ! LILLA 18 Nem, nem; bár más mit tegyen, A mi szívünk hü legyen; Úgy-é kincsem? ;/; Vitéz. Én örökre leszek Kedves lélek Lilla. Én is, kedves! mással szívet Nem cserélek. Vitéz. Én szeretlek, Lilla. Én is téged, Míg csak Ketten. híved. édesem! kedvesem élek! :/; LILLÁM SZÁCSKÁJA Ó, LILLA! LILLA! halld meg Kell hatalmadat. S mely'k isten adta, valld meg, Ily bájos Midn ajkadat? te mátkatályul Egy csókot adsz nekem: Szívem mern elájul. Elhallgat énekem. Szácskád magára nyitja A A szájat és szemet, mennybe andalítja Nektárja lelkemet. LILLA 19 Ajkad virági szebbek Mint rózsa bíbora, És csokid édesebbek, Mint a Tokaj bora. A TIHANYI ECHÓHOZ O Tihanynak riadó leánya! Szállj ki szent hegyed közül, ím, kit a sors eddig annyit hánya, Itt Partod ellenébe ül. a halvány holdnak fényén Jajgat és sír elpusztult Egy magános árva reményén szív. kik bút, bajt nem szenvednek boldogság karjain. Vigadoznak a kies Fürednek Míg azok, A Kútfején és partjain; Addig én És itt sírva sírok, Nimfa! amit én nem bírok. Verd ki zeng bérceden. te, Zordon erdk, durva bércek, szirtok! Harsogjátok jajjaim! Tik talám több erezessél bírtok. Mintsem embertársaim. Kik keblekbl számkivetnek. És magok közt csúfra emlegetnek Egy szegény boldogtalant. Akik hajdan Még jó barátim voltak. felköltek ellenem, B2 LILLA 20 Üldözim pártjához hajoltak: Ó miket kell érzenem, Amidn már k is végre ! Úgy rohannak rám, mint ellenségre, Bár hozzájok hív valék. Nincsen, aki lelkem vigasztalja, Oly barátim nincsenek; Vállat randit, aki sorsom hallja; Már elhagytak mindenek. Nincsen szív az emberekbe: Hadd öntsem ki hát vas kebletekbe Szívem bús panasszait. LILLA is, ki bennem a reménynek Még egy élesztje volt. Jaj, LILLÁM is a tirann törvénynek S a szokásnak meghódolt. Hogy vagy most te, áldott lélek? Én ugyan már elhagyatva élek A tenger kínok között. Ó van-é még egy Erémi szállás Régi barlang, szent fedél, Melyben egy bölcs csendes nyugtot, [hálást E setét hegyekben léi? Hol csak egy lenne párna. Hol sem ember, sem madár nem járna. Mely megháborítana. k Abban gondolom, hogy semmi jussal Ellenkezni nem fogok. Hogyha én egy megvetett virtussal Itt egy kben helyt fogok. LILLA 21 S e szigetnek egy szögében, Mint egy Rousseau Ermenonvillében, Ember Itt A és polgár leszek. tanúlom rejtek érdememmel Ébresztgetni lelkemet. természet majd az értelemmel Bölcsebbé tesz engemet. Távol itt, egy más világban. Egy nem esmért szent magánosságban Itt Könnyezem le halok meg. E napjaim. setét erdben A szomszéd pór eltemet. Majd talám a boldogabb idben Fellelik sírhelyemet: S amely fának sátorában Áll együgy sírhalmom magában, Szent lesz tisztelt hamvamért. AZ ESTVÉHEZ Csendes este! légy tanúja, Mint kesergek én. Szívemet mint vérzi búja LILLA szép nevén. Lágy árnyékkal Szjj be engemet, S e tájékkal Zengd keservemet. Mert csalárd az emberekben Már a szív nag^^on, És az érzéketlenekben Több kegyes vagyon. LILLA 22 Csendes este! ah, tekints Nézd e bánatot Könny helyett szememre le, hints le Tiszta harmatot: Mert elfogytak Régi könnyeim. Ügy rám rogytak Szenvedéseim. Nincsen aki sírva vélem, Szánna engemet, így veszdöm, míg leélem Kínos éltemet. este! már alusznak Mások édesen, Vagy viszonti kedvben úsznak Csendes Ok szerelmesen. Én aggódom; is tegyek? Nincs más módom. Nincs hová legyek. Édes este! ah, ne hagyj el. Zárj le más szemet. És lakásodig ragadj el Innen engemet. Hát mit Csendes este! balzsamozd Durva kínomat, Vagy reám végtére hozd Várt halálomat. Mert fájdalmam Többre többre n, És nyugalmam Senkitl se j. el el LILLA LILLA is midn 23 eszembe Ötlik, elhalok, S újra felfakadt sebembe Szinte meghalok. Csendes este! Még ah, ne hozd el halálomat. Kérlek, ó, ne balzsamozd el Gyenge kinomat. Inkább áztasd Szz szemed te is. És dupláztasd Kínom ezzel is. LILLA vesztén sírdogálni Drága sors nekem. Sírdogálva haldogálni Szép halál nekem. A PILLANGÓHOZ Hamar követje a tavasznak. pillangó, idvezlégy! Még nincs rózsa; s te a kopasznak Még is csókolására mégy? Hímes ama puszpángokra? Hiszen nem a víg kikelet Adott még új kantust azokra; Miért szállsz Átzöldellik ka telet. Menj inkább a setét rögökbe. Állhatatlan selyemmadár! És súgd az dugult fülökbe, Hogy élet és tavasz van már, . LILLA 24 Ládd, A még a földben szunyókálnak Flóra gyenge szüzei, S a napra félve kandikálnak A csirák nedves szemei. Nézd csak, az orgonák tövébe Mely kell szagok lengenek: Menj, fuss a szellk ellenébe, Tán a violák fejlenek. — Eredj s egy hosszú csókkal szídd Zefir ell ki illatjait. És szárnyad zörgésével hidd A napra kisded húgait . ki . Mit? violákról violákra Osztod, te csélcsap, csókodat? Be boldog vagy, hogy egy virágra Nem kötöd indulatodat! De én Ah csak egy rózsát szerettem, csak egy bírta szívemet, S miolta már ezt elvesztettem, ! Örök tél dúlja létemet. Az én lelkem is hajdanában. Mint te, vidám s eleven volt; Míg ifjúságom tavaszában A virágzó LILLA bájolt: De most lomha, s hernyó módjára Mászkál a fanyar bánaton, És a mások mulatságára Magának verskoporsót fon. LILLA Ah! szárnyad eszembe Pszihét s az juttatja bánatjait, És a Pszihe gyötr bánatja Tulajdon lelkem kínjait. Ö is Ámor aranyvárában Egykor édes nektárral élt, És a Gráciák rózsásában Kedvet s örök tavaszt remélt: De egy bbájos hang neszére: E víg szcénák eltntének, halálos gyötrésére S az Ég, föld, mind felesküdtenek. Ó, mikor lesz, hogy bús kínjában Letöltöm hernyó éltemet. És szemfedelem púpájában Kialszom szenvedésemet? Mikor lesz, hogy lelkem letévén A testnek gyarló kérgeit, S angyali pillangóvá lévén Lássa Olimpus kertjeit, Hol tet egyik vigasságból Másikba új szárnyak vigyék, Hogy a szférákban ntt rózsákból ifjúságot igyék? Örök A REMÉNYHEZ Földiekkel játszó Égi tünemény, 25 ; LILLA 26 Istenségnek látszó Csalfa, vak Remény! Kit teremt A magának boldogtalan, S mint védangyalának Bókol untalan. — Sima száddal mit kecsegtetsz? Mért nevetsz felém? Kétes kedvet mért csepegtetsz Még most is belém? Csak maradj magadnak! Biztatóm valál; Hittem szép szavadnak: Mégis megcsalál. Kertem nárciszokkal Végig ülteted; Csörg Fáim patakokkal élteted; Rám ezer virággal Szórtad a tavaszt, S égi boldogsággal Fszerezted azt. Gondolatim minden reggel Mint a fürge méh, Repkedtek a fris meleggel Rózsáim felé. Egy híát esmértem Örömimnek még: LILLA szivét kértem; S megadá az ég. de fris rózsáim Elhervadtanak Jaj, LILLA Forrásim, zöld fáim Kiszáradtanak: Tavaszom, vígságom Ó ! Téli búra vált; Régi jó világom Méltatlanra szállt. csak LILLÁT hagytad volna, Csak magát nekem: Most panaszra nem hajolna Gyászos énekem. Karja közt a búkat Elfelejteném, S a gyöngykoszorúkat Nem irígyleném. Hagyj el, ó Reménység! Hagyj el engemet; Mert ez a keménység Úgy is eltemet. Érzem: e kétségbe Volt erm elhagy. Fáradt lelkem égbe. Testem földbe vágy. Nékem már a rét hímetlen, A mez kisült, A zeng liget kietlen, A nap éjre dlt. — Bájoló lágy trillák! Tarka képzetek! Kedv! Remények! LILLÁK! Isten véletek! 27 ANÁKREONI DALOK A BÚKERGETÖ Ha szíhatok borocskát, A gondjaim csúcsúinak. Ki boldogabb halandó, Mint aki nem sohajtoz? Ki boldogabb magamnál? Hej vízivók! be sürü Pocsolyába foly világtok! Szép volt FILETA, s ifjú Szerelem s dalok barátja; De béka módra zengett, Csigaként tudott szeretni, Vízivó volt Bámúlsz-e? Hej víziszák! be sáros Elmétek és világtok! Kancsót fiú! veszend Ez élet, és ellünk Mint egy palack bor elfogy. Hát kurta napjainkból — - — Hányat lelopnak a búk! Mért bokrosítsam a bajt? Miért fogyasszam éltem, Míg a gohér virágzik? Iszom ha szívem örvend. Iszom ha bánat éri; S ha szíhatok borocskát A gondjaim csúcsúinak. ; ANÁKREONI 32 A BOLDOGSÁG Most jázminos lugasban E nyári hvös estvén LILLÁMMAL ülök együtt: LILLÁM velem danolgat, És csókolódva tréfál, Míg barna szép hajával Zefir susogva játszik. Itt egy üveg borocskát A zöld gyepágyra tettem, És gyenge rózsaszállal Száját be is csináltam. Amott ANÁKREONNAK Kell danái vannak Kaskámba friss eperrel. Egy öszvességgel ily sok Gyönyört, becsest ki látott? S ki boldogabb VITÉZNÉL? KESERÉDES A RÓZSA szép virágszál, De tüske szúrdal ágán. Ha mézet ád is a méh, Fúlánkja néha megcsíp. A bor betölt örömmel, S mámort okoz gyakorta. Szép vagy te LILLA, s édes. Vidít kegyes szerelmed De mennyi Kín is — ah, de mennyi gyötör miattad! ! : ; DALOK A SZEPL Mint egy megért boróka, Mely tiszta hóra hullott Mint a delin fejérlö Rózsába bújt bogárka: Mint a korinthi szl A cúkoros kalácson Úgy bársonyollik, oly szép, Oly édes, egy kerekded Szeplcske LILLA mellyen. Ez az a kies szigetke, Amelybe a szerelmek, Ha keble tengerének Téjhabja közt förödtek. Enyelegve szárogatják Hajók vizes aranyját. Ti szóljatok, reája ha méltó Dühödés-é LILLA mellyen Hullt csókjaim! Egy földi nimfa mellyen. Imádni az hibát is? AZ ELTÁVOZÁS Távol vagyok tetled Ó életem reménye Ó, LILLA földi angyal, Távol vagyok tetled! Elhagytalak, galambom, El — s ah! talán örökre; Miolta oly sok édes 33 ; ! ANÁKREONI 34 Csókok között utolszor Búcsút vevék tetled. ím vissza én se mentem, Te is hiába vártál. De bezzeg aki LILLÁT Elhagyta ah, ha látnád Elhagyta ám magát is — El — s ah, talán örökre. A HAFIZ sírhalma Egy. Sirászi barna hölgyek, Kökény szem leányok. Öltözzetek selyembe És kebletek fejérét Rózsákkal ékesítvén, Karikába vont karokkal Zengjétek e dalocskát Hafiz halomja mellett: „LÉGY IDVEZ, Ó HAFIZNAK SÍRHALMA, MELYBE NYUGSZIK A RÓZSABOKROK ALJÁN KELET ÉDES ÉNEKESSÉ." Mind. Légy idvez, ó HAFIZNAK Sírhalma, melybe nyugszik A rózsabokrok alján Kelet édes énekessé. Egy. Tölts bort, leányka, tölts bort, Kedvellem a piros bort, Mely a sirászi hegynek Boldog kövén tenyészik. Nincs több bor e világon. DALOK 35 Nincs több éhez hasonló; Setét ez és aranyszín Szívem kinyílik ettl, öröm pezseg szememben, Boldog vagyok s alélva Simulok édesemnek, A szeghajú legénynek Ölébe, és elalszom. Felébredek, leánykák, Ittam; de még sem érzek Az én fejembe terhet. Zengjétek, ó leánykák Az égi bor hatalmát. És töltsetek Sírjára A is HAFIZNAK belle tarka rózsa közzé. danái vígak. Az Örömhozók, ersek. Szerelmeket lehellk. Mint a bor, a piros bor. Mind. Légy idvez, ó HAFIZNAK Sírhalma, melybe nyugszik A rózsabokrok alján Kelet édes énekessé. Egy. Édes dolog szeretni. Édes dolog, leánykák! És égi sors az ifjú, A barna fürtös ifjú Lágy Ha karjain szeretni. bort iszom leánykák, Új lángra kap szerelmem, S ha lángra kap szerelmem, C2 : ! : ANÁKREONI 36 Ó milyen édes a bor! Látám az álnok Ámort A rozmaring ligetben. Látám magát alunni Megszántam és ölembe Ringattam a kis alvót. Ó mint aludt s azolta Azt a szeg ifjat én is Ó mint tudom szeretni ! — Szeressetek leányok, És légyetek HAFIZNAK Sírjáho' tisztelettel: Mert édes énekébl Szerelem csepeg reátok, S nótái szíveinkre Mint a nyilak behatnak. Mind. Légy ídvez, ó HAFIZNAK Sírhalma, melybe nyugszik A rózsabokrok alján Kelet édes énekessé. Most nyílnak a virágok Egy. A rózsa, mint királyné. Ül tarka trónusában, S a narcisok körülte Fennállva udvarolnak. Tulipántok és kükörcsök, S jacintusok borúinak Királyi zsámolyára: S a szép tavasz Kék felette kárpitot lobogtat. Viríts becses ligetke, Viríts ezer virággal, — DALOK S felhzd be illatoddal A HAFIZ 37 — halomját! Ti pedig piros leányok, Jertek hegyezni rózsát jó A jó HAFIZ gyepérl, Kinek égi lelke nyájas. Mint rózsa; s drága híre Mint rózsaszag, kiterjedt Szívünkre és hazánkra. Légy idvez, ó HAFIZNAK Sírhalma, melybe nyugszik Mind. A rózsabokrok alján Kelet édes énekessé. Egy. A zöld bokorban A filmilét danolni, hallom Hallgassatok leánykák! Most andalogva lejtz, Majd felfelé cikornyáz, Majd harsog és ledörmög, Kanyarog, siet, rezeg, nyújt. Be hathatós! be vidám! Be gyenge és szerelmes! Ah! így danolgatott A ö, kellemes poéta. Ki ez halomba nyugszik. De lelke e dalok közt Édes lebágyadással Szállott el a vidékrl Éden leányi közzé! Miként eme madárka, Mely már alélva A hullt le rózsa szép ölébe. . ! : ANÁKREONI 38 Légy idvez, ó HAFIZNAK Sírhalma, melybe nyugszik Mind. A rózsabokrok alján Kelet édes énekessé. Légy idvez, ó poéták S bölcsek hazája, S r á s Egy. í z Ellepte a te híred A napkelet vidékét, S a föld-övezte tengert. Mert a te kfalad közt Oltára áll az észnek; És citrom erdeidben Száz verselk danolnak. Kiknek szavára zengnek Az A ispaháni tornyok, Tigris és az Indus. De mely'k tud énekelni Sírász szülötti közzül Ügy, mint ez a mi dallónk, halomba nyugszik? Ki ez Rakjátok, ó poéták. Koszorútokat HAFIZNAK Sírjára, s énekébl Tanuljatok közöttünk Danolni és szeretni. Légy idvez, ó HAFIZNAK Sírhalma, melybe nyugszik Mind. A rózsabokrok alján Kelet édes énekessé. Egy. Szép szüzek Anyáknak a ám az szülötti Ozmán ! DALOK 39 Mégis Georgiának Karcsú leányit inkább Veszi s becsüli Sztambul. Cirkassziátaz éjszak Rózsái ékesítik, S a barna, szép a abné r t A déli nap csudálja. Bogárszemüek a te Lyánykáid, ó Szamarkánd! És rózsaszínnel ékes, Ó K a s i r, a te hölgyed De egész kelet határán m Csak Perzsiába nnek, S a büszke Perzsiában Csak F á r s kies vidékén, S a fársi tartományban Csak a s i r á s z földön Legszebb szemek, karocskák. i És szájak, arcok, emlk, Nyájas leányi szívek, Világ-csudálta szüzek. És ó HAFIZ! tenéked lm e dics leányok Jöttek köszönni dalod. Ily ritka földi nimfák Táncolnak, énekelnek Sírod halomja mellett, A legdélibb leányok. Legszebbek a világon! Mind. Légy idvez, ó HAFIZNAK Sírhalma, melybe nyugszik A rózsabokrok alján Kelet édes énekessé. ANÁKREONI DALOK 40 Egy. Mit érzek! a virágok Bimbóikon kinéznek, Habosán terül az illat, A fellegek szaladnak, Bellök a szelíd nap Mosolyog derit egünkre, A filmilék zenegnek, S egy szellet a rózsának Bimbóiból kilendül: Mit ah mit érzek! édes — E szellet ihletése! — — Ó szent öröm! Szerelmek! Megelégedés nyomási! Te vagy, te vagy HAFIZNAK Árnyéka! csendes árnyék, Te lebegteted hajunkat! Üljünk le sírja mellett A mirtusos ligetben. Üljünk le, szép leányok! Ti barna, kondor ifjak! Kik a narancs-berekbl Most szálltok ez halomhoz! Ó, jó idbe jöttök! Megnyílva olvadoznak H szíveink reátok „S te utazó! ki a szép Város Ne felé igyekszel. térj Fülepte odább HAFIZNAK sírja melll!" O D A K ! D. ! FÖLDI SÍRHALMA FELETT Megkönnyezetlen kell hamuhodni hát Ákászod alján, Földi! tenéked is? Ó néked is, kit dlt hazádért Sustorogó tüzed onta egybe! Természet édes gyermeke ! s a világ Tág templomának beavatott fia Hát amikor törvényit írod, S pitvaraid kinyitod minékünk, — Akkor szorít-é jussa alá korán Korán az élet leggyönyörbb korán ! ! Ó tán irigy Hogy ? s azt akarja. bekötött szem alatt imádjuk? Hát már Apolló, aki fejed körül Ketts borostyánt vont vala, kedvesem Hát már Apolló a halálnak Bne között hidegen danolgat? Nem is danolgat! — Lantjai, füvei, Pindus vidékén dísztelen állanak: Bús a poétaJaj! És én, ki Erato s orvosisten. s Higiéné sorvad. hozzád oly lekötött valék. Én, a barátod, légyek-e szótalan? Ah! megmeredjen szívem inkább. És veled egy por alatt fedezzen ! ÓDÁK 44 E boldog ákász: mintsem egész hazám Közös telében én se legyek meleg; Fejvészem a lantot, s gyepedz Sírod eltt keseregve ülök. Te tiszta polgár, víg, egyenes barát. Mély tudományú, tiszta esz valál; Hempelyge roppant lélek apró Tested erébe, nemes barátom! Mégis becsetlen puszta bogács fedi Hadház homokján szent tetemid helyét. Még sincs, ki lantján a Dunához így keseregne: Kimúla Földi! Nincsen! — De nyugodj e ligetek megett, Nyugodj dics test: én velem is csak igy Bánik hazám, bár drága vérem Érte foly, érte fogy, érte hül meg. Lesz Egy még hív S ezt az a kor, melybe felettem is magyarnak lantja zokogni fog, mondja népünk: Ó miért nem Éltek ez emberi századunkban?! FILLISHEZ A semmiség örök tavába Ifjúkorod javát hiába, Szép húgom, ó ne hányd; Úgy éld virágit a tavasznak, Hogy majd ha mellyeden megasznak. Elveszteket ne bánd. ! ! :! ÓDÁK higyj a nyájason mosolygó, Gráciák kertébe bolygó Lepkéknek, ó ne higyj Ezek csak új rózsákra futnak, És hirtelen vénségre jutnak; Ne A Ne hidd, Én nem tart ez így. neveltem egy virágot, egy hernyócska rágott. Emésztvén édesen; De végre lepke vált belle, S újabb virág után elle Eltnt negédesen. is Kit lopva Ó mennyi bút láttam miatta Már lelkem elcsüggedt alatta, A szívem összvetört; Kedvet haszontalan kerestem Másutt, mihelyt attól elestem. Ki édesen gyötört. A szép napok hosszak valának. Az éjtszakák nem nyugtatának Hogy máshoz hajolt, Szétnéztem, és sohol se láttam Azt, akit oly híven imádtam; S egész föld puszta volt. Most is, ha foly könyhullatásom, Csupán ez egy vígasztalásom Hogy a hitszeg A tiszta szívet megvetette. tet oly forrón szerette, S reám méltatlan ö. Ki 45 . ÓDÁK 46 PARASZTDAL Ama fejér nyárfák A alatt, part felé, Sr rekettye közt vezet Ó ! Egy róna bé. mert ez a hely énnekem Irtóztató; Ott egy vityilló, abba A szép Kató. nyög Hiszen no csendes este van. Nincs semmi szél: Még is hogyan, hogyan rezeg A Ó szép A nyárlevél. Katóm nem ! reszket úgy nyárlevél, Mint én teérted reszketek; Hová levél. Katóm! Katóm! Te tán soha, ki sem jöhetsz Ügy becsukott az a guta Vén mostoha, Miolta szép orcáidat, Szép violám, Ottben az ajtósark megett Megcsókolám. T'od azt hazudtam volt neki: Csak a pipát Hogy a manó el nem vivé . A vén szipát! . ÓDÁK El 47 sem hivé, rá sem hagyá Egy szómat is; Kikergetett, s lelúgozá Subámat is. Azolta erre jönni Nem mertem is én; Tudod, pemetén jár az a Puruttya vén. Csak itt nyögök hozzád, Katóm! E fák alatt; Tudom te is nyögsz Kémény alatt. a setét galambom! füstöl a Kéményetek! Mert tán bizony nagyon alá Füstöl, Tüzeltetek. Héj, héj, az én Nagy tüz szívembe vagyon; is Héj, héj, azért sóhajtok én Ilyen nagyon. De még az isten módot ád — Tudom, hogy ád Kimentlek én vagy meggebed A vén anyád. Ha máskülönben nem lehet. Felégetem Azt a vityillót, s tet is Belé vetem. A is majd meghasad, Kedves Katóm! szívem : ! ÓDÁK 48 Hogy képedet még csak nem is Csókolhatom. Szegény legény vagyok; de csak Egy csókot adj Ihon van a szröm, nesze, Gatyába hagyj. De már reám Az Még is setétedett éjjel is: csak itt Potomra kesergek én is. Bús sorsomat kesergem én, S a szép Katát. Rózsám, aludj helyettem is. Jó éjszakát! SZERELEMDAL A CSIKÓBRÖS KULACSHOZ Drága kincsem, galambocskám, Csikóbrös kulacsocskám! Érted halok, érted élek, Száz leányért nem cseréllek. Megvídító orcácskádat. Csókra termett kerek szádat. Ha a számhoz szoríthatom, nem csókolgatom. Zsuzsiét Ó, hogy kótog a kebeled, Melyben szívemet viseled Ó milyen szép az ajakad, S arany láncra méltó nyakad! ; ÓDÁK 49 Karcsú derekadon a váll is szépen áll; Nem úgy ám, mint a Mancié. Halhéj nélkül Vagy megmondám a majd Szép a hajad szép szála kis csikó hordozta is, kié. is, Ha Nem akasztott Mint a Trézi ember rt haja. vuklija. Édes a te danolásod. Jérce forma kotyogásod; Kittykottyod innepi ének Bús szívemnek, szegénykének. Ha bánátim közlöm véled. Egy szódra lelkem megéled: Ha jó kedvem csucsorodik. Általad megszaporodik. Mikor hideg szelek vágynak. Elveszed mérgét a fagynak; És mikor a hév nyár lankaszt, Nékem te megfrissíted azt. Ó ha téged nem láthatlak, be siratlak! S ha képed kezembe akad. Beg óhajtlak, Szemembl örömköny fakad. Téged hordozlak útamban, Téged ölellek ágyamban És valahányszor felkelek. Szerelmedrl énekelek. D ÓDÁK 50 Együtt be sokszor feküdtünk, Bár soha meg nem esküdtünk! Az éjjel is, csak megintsem, Együtt hálunk úgy-é kincsem? Ó, ha szívünk szerelmének Kis zálogi születnének, ülnének hosszú sorral S ott A kuckóban tele borral ! — Bár csak a feleségemmel Téged cserélhetnélek Hogy fiakat, fel, leányokat Szülnél, apró kulacsokat: Zsanám meg kulaccsá válna, mindég színig állna. Az bre úgy is csikó. Borral Belé férne négy-öt akó. De jaj, engem — ide tova Elvisz a szent Mihály lova. Szerelmed megemészt végre, És te maradsz özvegységre. Keserves sors! adjatok bort! Lakjuk el elre a tort; Ami menne más kutyába. Jobb megy a magunk torkába. Akadtam még egy bankóra, szántam szemborítóra: vakságtól ki már nem fél, Minek annak a szemfedél? Kit De : ÓDÁK 51 Kincsem, violám, rubintom! az utolsó forintom: Érted adom ezt is, tubám! Csak szádhoz érhessen a szám. Itt Ó csókollak, ó ölellek! Míg moccanok, míg lehellek: Tested tegyék holttestemhez, És ezt az írást fejemhez rám egy pint bort: nyugodni egy jámbort „Utas! köszönj „Itt látsz „Kedves élete párjával, „Csikóbrös kulacsával!" A MAGÁNOSSÁGHOZ Áldott magánosság, jövel! ragadj el Álmodba most is engemet; Ha mások elhagyának is, ne hagyj el, Ringasd öledbe lelkemet. Öröm nekem, hogy lakhelyedbe szálltam, Hogy itt Kisasszondon reád találtam. E helybe andalogni jó, E hely poétának való. Itt a magános völgybe és cserében Megfrissel árnyék fedez, A csonka gyertyánok mohos tövében A tiszta forrás csergedez. Két hegy között a tónak és pataknak Nimfái kákasátorokba laknak; D2 ÓDÁK 52 k el, S csak akkor úsznak erre bölcs s poéta j. Ha A lenge hold halkkal világosítja bikkfák oldalát, A szke Estvéli A hs álommal elborítja csendes éjnek angyalát. magánosság! az ily helyekbe Gyönyörködöl s mulatsz te; ah, ezekbe Gyakran vezess be engemet. Szelíd Nyugtatni lankadt lelkemet. Te a királyok udvarát kerülöd, Kerülöd a kastélyokat; S ha bevetdsz is, zsibbadozva szülöd, Ott a fogyasztó gondokat. A félelem Csatáznak A s bú a vad unalommal a tiszta nyugalommal. ott nagy világ jótétedet Nem tudja, s utál tégedet, Ohajtoz a fösvény, de gyötrelemmel Goromba lelkét bünteted; A nagyravágyót kérked A lárma közzé kergeted. hiszemmel Futsz a csatázó trombiták szavától. Futsz a zsibongó városok falától: Honnyod csupán az érez Szív, és szelíd falu s mez. Mentsvára a magán szomorkodónak Csak a te szent erddbe van. Hol biztatásit titkos égi szónak Hallhatja a boldogtalan. ÓDÁK Te azt, ki 53 megvetette a világot, ez nyakára hágott, Vagy akinek már Kiséred és ápolgatod; Magát magával Te szülöd a Naggyá biztatod. virtust, csupán te tetted az olyan bölcseket, Kiknek határtalanra terjegetted Testekbe kisded lelkeket. Tebenned úgy csap a poéta széjjel, Mint a sebes villám setétes éjjel; Midn teremt új dolgokat S a semmibl világokat. Ó kedves istenasszony! én is érted Gyakorta mint sóhajtozom. Mert szívemet baráti módra érted Midn veled gondolkozom. Ártatlanul kecsegtetel magadba. Nincs tetetés sem csalfaság szavadba, Hív vagy, nem úgy mint a mai Színes világ barátai. Lám mely zavart lármák között forognak büszke lelkek napjai. Krl kövekre görgenek, zajognak, Mint Rajna bukkanásai De ránk mikor szent fátyolid vonulnak: Mint éji harmat, napjaink lehullnak, Tisztán, magába, csendesen: Élünk, kimúlunk édesen. A — St akkor Vak is, mikor szemem világán kárpitot sz az halál: ; ÓDÁK 54 Ott a magánosság setét világán Behullt szemem reád talál. Síromba csak te fogsz alá követni, A nemtudás kietlenén vezetni Te leszel ah a sírhalom ! Völgyén is rzangyalom. Áldott magánosság! öledbe ejtem Ottan utolsó könnyemet, Végetlen álmaidba elfelejtem Világi szenvedésemet. Áldott magánosság te légy barátom, sír lesz örök sajátom. De ez napom mikor jön el? Áldott magánosság, jövel! ! Mikor csak a SZEGÉNY ZSUZSI A TÁBOROZÁSKOR Estve jött a parancsolat Violaszín pecsét alatt. Egy szép tavaszi éjtszakán Zörgettek Jancsim ablakán. Épen akkor vált el tlem, Vígan álmodott fellem, Kedvére pihent ágyában, Engem ölelvén álmában: Mikor bús trombitaszóra Ülni kellett mindjárt lóra, Elindulván a törökre; Jaj! talán elvált örökre! ÓDÁK Sírva mentem kártélyáig, S onnan a kertek aljáig. Indult nyelvem bús nótára Árva gerlice módjára. Csákóját könyvvel öntöztem, rá kötöztem; Tíz rózsát hintek lovára, Száz annyi csókot magára. Gyász pántlikám A lelkem is sírt bellem Mikor búcsút véve tlem: „Isten hozzád!" többet nem szólt. Nyakamba borúit s megcsókolt. 55 MAROSVASÁRHELYI GONDOLATOK ! ^= ^iMMkA«ai^i^i^^afe MAROSVÁSÁRHELYI GONDOLATOK*) A ti szavatokra lelkem felhevüle, És Vásárhely kies halmára repüle, Melyrl végig nézvén a székely földeken, A hs forrásokon, a fenyves bérceken: E felséges vidék úgy magához ragadt. Hogy szk elmém épen a felhkig dagadt. Színültig tölt édes hazámnak képével. És a történetek zajgó tengerével; St kijebb csapongván a népek sorsára. Hol örült, hol búsult, mint világ polgára. Mi is emelhet fel egy halandót jobban. Mint ha az emberség tüzétl fellobban, S úgy nézvén a földet mint azonegy tanyát. És a természetet mint egy közös anyát, Az emberiségnek sorsán gondolkozik, S az egek tisztébe beleavatkozik? Ó emberi szívnek állhatatlan volta! (így szólék magamban) ó már a miolta E földön értelmes porképek mozganak. Mennyi változások, hány szcénák voltának Hányszor mutatta meg az emberek szíve, Hogy a jóltév mennyeiek míve; De miatta hányszor kellett e világnak Piacává lenni minden gonoszságnak? Ha egy ember támadt, aki áldást ontott Embertársaira, száz volt aki rontott; Ha sok század alatt egy nép addig hága Hogy már mennyországgá lett az országa, *) Eleje elveszett. MAROSVÁSÁRHELYI 60 Egy nap a hódító véget vetett néki, S ma csak bús pusztákra rogynak omladéki. Keletrl fúj a szél... az éjszín haboknak Cseppjei lomozó szárnyáról csorognak, Arról j amelyrl a dákok földére A szkiták bajuszos tábora betére. Mondd meg nékem, komoly fuvallat! látod-é Azt a Volga síkját, mely volt az Árpádé? Vannak-e ott, kik még magyarul szólanak? Sóhajtasz elsuhansz értem elmúlta- — — — — Elmúltak, bedltek abb' a sírhalomba, [nak! Melyhez közelítünk mi is minden nyomba. Tán nem is! ki tudja! egyszer megeshetik a Paris helyét gonddal keresgetik Trója és Babilon jöv tudósai, S fókákkal pezsegnek London tört tornyai. Hátha még ez a vár, melyen andalgók most, Vagy ledül, vagy riz messzeföldi lakost? Vagy nagy birodalom fényétl sugároz, Hogy Vagy benne két-három medvefi kopároz? Csuda gondolatok, kétséges jövendk. Változó országok, emberek, esztendk! Múzsák! kik e várnak alját megültétek. Elbuggyant elmémet, kérlek, segítsétek. Mondjátok meg nekem, mi f oka annak. Hogy itt szabad népek, ott rabszolgák vana vidék puszta, ott terem s mosolyog, [nak? Itt éles az elme, ott ködbe tébolyog, Itt kastélyok állnak, s gályák a partokon, Ott holt csendesség ül az omladékokon? Gyarló tudatlanság! zablátlan indulat! Két démon, mely minden szépet jót f eldúlat, Mely a kegyetlennek botot ád kezébe, S gyáva félelmet önt a gyengék szívébe, Itt GONDOLATOK 61 Mely a babonának felhozván fellegét, Elzárja a napnak fényét és melegét, S hideg homályában oly csudákat tészen. Melyek az észcsirát elfojtják egészen. Csak a tudatlan f, csak a zablátlan szív, Ami téged, ember, magad kárára hív. Ahol a szív feslett, a f meg agyatlan, Ott az emberi sors megsirathatatlan. Múzsák! most oly helyen elmélkedek, amely — A világ abroszán legkritikusabb hely. Mely a csinos nyugot A hatalmas éjszak s s a durva kelet közt tehetetlen dél közt Középpontban lévén, tisztán kimutatja Milyen még az ember s földünk ábrázatja. Itt van a legvégs oltára Pallasnak, Az emberiségnek, a csinosodásnak; Ezentúl keletre nevet a szép Moldva, De a termés-elme nincs mással megtoldva; Tovább túl az Éjszin tengernek habjain. Vad tatár lovagol gazos parlagjain; Túl a zömök kalmük hordja sátorfáit. Túl a mongol futja salétrom pusztáit; Azontúl lakoznak a mandzsuk fiai, A tarka tigrisek s a hajnal lovai. Ezek mind okosok; emberek, de vadak. Kiknek, seinkként, f céljok a hadak. Kikben a hódítás nemtelen szerelme Elfojtja amit hoz a jó föld s szép elme. És ki az, ki végig nézvén e népeket, E világnak felén elnyúló földeket. Ne borzadna, vagyis ne sírna ezekre A még boldogtalan félig-emberekre! Fordulj tehát, elmém, boldogabb táj felé, Hol már a népeket az ész felneveié, 62 MAROSVÁSÁRHELYI Szemléld végig Erdélyt és Magyarországot, Hol érzeni kezdik már a napvilágot, Járd el Germania hajdani Bakonyát, És csudáld most benne a Múzsáknak hónát, Lépj a franciáknak kimívelt kertébe, S a perui kincsek negédes csrébe. Hol a másik tenger kékell kárpitja A leszálló napnak ágyát ki- s benyitja: Nem kezd-é szívedbe nemes öröm szállni. Látván hogy az ember emberré kezd válni? Nézdamunkáséjszakmintnyüzsög és zsibong S dolgos méh módjára, keskeny kasában Az éjszak a köpü, a világ az a rét, [dong, Melyben a kincseket kurkássza szerteszét, St számos rajt bocsát a messzi határra A Bengala s Boston virágzó partjára; De túl a szelíd dél áldott határain Nézd a barna népet forró homokjain, Vagy hever s éhezik a paradicsomban. Vagy koldul, lop, öl, vagy prédál alattomRongyos birtokosi a gyémántoknak, [ban. Mord s paraszt kertészi a füszerszámoknak. Te vagy hát, ó Maros jámbor magyar vára, k Hol öszvefut a jó s a gonosz határa. Te vagy a pont, melynél a vadság eltnik, Te vagy, hol az ember érezni megsznik? Vigyázz! mert közel van a homálynak partja. Elnyel, ha az észnek fénye meg nem tartja. Akinek díszére építsél templomot. És a vakság ellen hányj több-több ostromot. Tele oly lelkekkel termékeny kebeled, Kikben meg-megannyi Mentorid tiszteled, Kiket a nemzetnek és a két hazának A biztató egek gyámolúl adának. GONDOLATOK Rajta, nemes 63 lelkek! álljunk ki a gátra, Már Európában csak mi vagyunk hátra. Hívnak magok után a többi nemzetek! Magyarok! derék nép Imit késtek? jöjjetek! Mit késtek? termékeny bennetek az elme, Forr szívetekben a dicsség szerelme, A durvaság ellen közös kötést fonjunk, S Atlástól Pontusig örök sáncot vonjunk. Vitéz lángotokat jobbra fordítsátok, S a békesség édes hasznát munkáljátok. Megyünk, nagy nemzetek! íme Daciának Túlsó határán is már megindulának. Törjük az akadályt, melytl nem mehetünk. Mi az emberiség kertébe sietünk. Vajha Moldvának is kies parlagjai. Ameddig terjednek a Pontus habjai, Magyar koronánknak árnyékába menne, S a csángó magyar is polgártársunk lenne. A LÉLEK HALHATATLANSÁGA E Je ne veux pas argumenter avec vous, ni mérne tenter de vous convaincre; il me suffit de vous exposer ce que je pense dans la simplicité de mon coeur. Rousseau. I. RÉMÍT S VIDÍTÓ KÉTSÉGEK Lenni? vagy nemlenni? — kérdésekkér[dése! Melynek nehéz, kétes, szép a megfejtése. kérdés, amelyet ha mélyen vizsgálok, több mélységeknek mélyére találok. Lát és habzik az ész, a szív fél és óhajt, S bennem a kérdésben forgó lélek sóhajt, Érzem nemes voltom, érzem gyengeségem, S reményem beborul és derül kétségem; S mikor a mozgó sárt az égig emelem, Az isteni lángot egy porba nem lelem. Csillagok közt hordnak étheri szárnyaim. De a sír partjára húznak ón lábaim; Az ég s a föld között függök utoljára, Én angyal meg állat, vagy csak por meg pára. Nagy Még Ha most vagyok, látom, mindég is kell len- [nem: S ha nem leszek, csapás volt az élet bennem. De ha el kell múlnom, mi szükség volt élni? Egy elveszendnek miért kell remélni? Azért? hogy ezer baj, bú, betegség között, Mint egy számkivetett és mint egy üldözött Vágyakozzam dicsbb rendelésem felé. Egy méltóbb országba, s még se menjek belé? Legyek, hogy szenvedjek? és bánjam létemet? Reményljek, de ez is gyötörjön engemet? így örök semmiség óhajtlak tégedet. Vedd vissza méhedbe vexált gyermekedet. ! — E2 ! A LÉLEK 68 Boldog! százszor boldog, aki nem született, Aki nem ízlelte még meg az eleteti De jaj aki egyszer van és kezdett lenni, Örök halál annak semmiségbe menni. Ha nem levek vala, e nagy jót nem tudnám, S a nem esmért halál karjain aludnám: De az élet bennem mihelyt szikrát vetett. Fellobbant a hozzá vonszódó szeretet. ! Létei! te mennyország ezer Ínségbe Nem-létei! te pokol még nem is. érezve is állok virágzó éltem szigetjében, Itt Egy kszikla tornyán a hab közepében, Itt nézem partotok kétes messziségét. Az én lételemnek folyását vagy végét. Alattam a chaosz bg Az elementumok fogát csattogtatja, torkolatja S varázsló bal kezét sárgán nyújtván felém, „Elveszel!" így ordít, s rémülést önt belém. De A kárpitja alól a kék reménységnek mosolyogva égnek. hogy mennybl szállt belém a lélek, S ha elvész is e test, jobb részemmel élek. testvér csillagok Bíztatván, Ó, édes érzési az örök léteinek. s ermbe nevelnek, A halhatatlanság kezdeti már ezek. Amiket most bennem gondolok s érezek! Melyek vígasztalnak És te, ki így érzed tulajdon lételed, Ki önnön erdet vizsgálod, képzeled; Te ki esmérni tudsz sok ezer dolgokat, Azoknak Ki ítélni formáját, számát, nagyságokat; is mersz, te kinek Ez a megteremtett leveg, nem elég víz, föld, ég, HALHATATLANSÁGA Hanem magad 69 körül építsz új világot, Majmolván a munkás mindenhatóságot; Te, ki által mozgok, növök és dolgozok. Eszmélek, Ítélek, vágyok, gondolkozók, Örvendek, búsulok, reménylek és félek. Te csuda valóság, belém szállott lélek; Te igazgatója e pormachinának, Teremtett istene e kis planétának, Szállj magadba, nézd meg ön természetedet: Meríts ert abból s fejtsd meg lételedet. OKOSKODÁSOK, ÉRZÉSEK IL Tudom hogy létedet nem lehet tagadnom, meg kell adMiért vitatja hát oly sok gondolatlan, [nom; Hogy ami meg nem tud halni, halhatatlan? Úgy van mert csak ott gyz a lerontó halál, Ahol megosztható részecskékre talál. Amelyeket külön szedvén vas ujjával. Egyesíti önnön elementumával. És hogy nem vagy te test, azt is ! Ront ugyan, ily jeles machinákat ront el, De mindent új képre s új életre bont el; Ö a természetnek segédje s szolgája. általa forog ennek karikája; De legkisebb rész sem veszhet el kezérl, Ö csak bont, de számol minden részecskérl. Mert aki e mindent semmibl alkotta, A megsemmisítést magának tartotta. Nem halhatsz hát te meg, ó nemes valóság. Ha csak maga egykor a mindenhatóság. Ki akart, és véled közlötte lételét. Lángodra nem fúja a semmiség szelét. LÉLEK A 70 De egy bölcs istenrl azt állítni vétek, (St hogy említem is, tán azzal is vétek) Hogy egy a maga képére teremtett Nemes valóságot csak azért teremtett, Hogy a bú baj közül semmiségre híja, S önnön Emberek lehelletét mintegy visszaszíja. jó atyja! tudjuk valójába, Hogy egész mivoltunk por s árnyék magába, És amit adtál is azt sem érdemeljük; Ügy van! hatalmadat rettegve tiszteljük. De te, ó jóságnak kútfeje s tengere, Kitl e lelkes sár ennyi áldást nyere, Örvendhetsz-é egykor, örvendhetsz-é annak, Hogy haláltmennydörögj egy halhatatlannak? Hogy aki áldhatná felséges nevedet, Elvesszen, átkozván a léteit s tégedet? És aki lenni kezd, elre rettegjen? A bölcs és sír közt mordon ténferegjen? A megholtak közül ne említsen senki? S az életre minden irtózva lépjen ki? Ó nem! nincs becsesebb javunk az életnél. És te oly kegyetlen soha nem lehetnél, Hogy e legfbb jónktól megfosztanál minket, S megcsalnád az erre vágyó lelkeinket. Igazság istene, jók s rosszak bírája! Kinél bevall mindent az esztendk szája, Ki részrehajlástól soha meg nem rontott Jobb kezeddel tartod a mérsékl fontot, Hogy vonhatsz a sírnak szélén örök határt, Ha Ha addig oly ritkán fizetel méltó árt? azok, kik sújtó pálcádtól nem félnek, Veretlen maradnak, st még És aki a virtus pusztáján bújdoklik, vígan élnek; HALHATATLANSÁGA 71 Sír, szenved, s a bnnek körme közt fúldoklik? Uram! te, ki magad vizsgálod szívemet, tiszta érzésemet: világába megyek, erkölcs az mihelyt De Nem tudom, mithigyjek, érezzék vagy tegyek; Ha az embereknek dolgait vizsgálom, Tudod rólad való Azt a jó, bölcs, igaz istent nem találom. Kit a természetnek világában leltem, S ki eltt oly megtölt szívvel térdepeltem, Mert lám a virtusnak semmi becse nincsen: Ne Ö is légyen! senki az oly szíveknek még rá se tekintsen, mindég elég bére. Akik érdemesek annak érzésére. De mikor azt látom, hogy t csúffá teszik. Szidják, háborgatják, üldözbe veszik, Verik, tömlöcözik, halálra hurcolják; Már ezek a szívet nagyon marcangolják, mikor látom, hogy a gonoszoknak Tündökl napjaik kényekre forognak. Szabadon ferednek az ártatlan vérbe, S a szüzek erkölcsét nyerik érte bérbe, A szegényt a törvény útján megkéselik, S a rongyos árvának kenyerét benyelik. Magok az álnokság hálóját hintik el S a törvény kötelét csúfolva tépik el: Még is a boldogság mosolyog le rajok, Szívek víg és nyugodt, virít az orcájok. S kivált, Hát ezekért folynak Paktolus habjai? Ezekért vésdnek Quito havasai? Ezekért jön-e fel a nap minden reggel. Hogy jót tenyésztessen fénnyel és meleggel? Fúljanak a zajgó habba minden gályák. Melyek az öt világ kincsét vondogálják. A LÉLEK 72 Száradjon el fü, fa, erd, mez és kert, Minthogy nagy obb részént csak rosszakért heAz áldott nap váljon tznek katlanjává, [vert. Ezt a szép világot tegye bús pusztává, Süsse ki a kényén él gonoszokat, S egy nagy földindulás falja bé hamvokat! Legalább e közös vég veszedelembe Az a vigasztalás Hogy a tomboló fog szállni szivembe. bn jaját is megérem, S az igazság karját egy részrl dicsérem. De hát a szenved jámbornak jutalma Hová lett? hol van a virtus diadalma? Azt e düledékek ormán, e félelem Rettent mezején nem látom, nem lelem. Itt együtt hever a lator palotája, A jámbor kunyhója és akasztófája; Egy szél fúja hamvát itt egy jó atyának. Egy szehd gyermeknek s ezek gyilkosának; A végs káromlás, a végs könyörgés Hangjait egyszerre fogta el a hörgés; föld pusztán forog az üregben E kerek Hordozván a néma halált gyász leplekben, Bús gyomrába zárta az emberi nemet, S egy sorsra juttatta a vétket s érdemet; Nagy „Itt sir! de amelyre csak ennyit írhatok: laktak tollatlan két lábú állatok." csak állatok st még a barmoknál napig mászó kukacoknál Még annyival ezek szerencsétlenebbek. Amennyivel nálok voltak nemesebbek. ket a beléjek oltott ész megcsalta. Az erkölcs ösztövér reménnyel hizlalta, És k, kik kérkedtek a szabad lélekkel, Úgy van S a porba ! fél ! HALHATATLANSÁGA 73 Most együtt hevernek a hitvány férgekkel. Ti boldog tigrisek, ti boldog madarak, Boldog halak, kígyók, férgek és bogarak. Te szerencsés holló egynehány száz télig, Te szerencsés kérész reggeltl estvélig, Ti a természetnek szülöttei vagytok, S egy ily édes anyát soha el nem hagytok: De mi az erkölcsnek, e száraz dajkának, S az észnek, e tlünk vállalt mostohának, Hideg intésein makacsulva járunk, A nyert jót megvetjük s képzelteket várunk. Néktek szrt és tollat ád édes anyátok, Mindennap terített asztallal vár rátok. Igaz szomjatokat kristály vízzel oltja. Hajlékotok a föld, vagy az erdk boltja; De mi mezítelen jövünk e világra, S azonnal szükségünk van a társaságra, Étünk, itunk, ruhánk izzadságba kerül, S még fiatal fejünk gondba s szbe merül. És, hogy bátorságba tehessük magunkat, lm fel kell A ti áldoznunk a szabadságunkat. érzésitek fájinok, tartósok. Elmétek egyforma, lábotok futósok, S egyiket is a szív lázadt indulatja Szokott fekvésébl ki nem forgathatja, Sem az elméskedés szomorú hagymáza A táplálás útját meg nem tofánázza. Látástok, hallástok élesek tinéktek. Hogy meg ne ronthasson ravasz ellenségtek, S hogy az enni valót feltalálhassátok, S e múló életet jobban kóstoljátok; De a mi szemeink könnyet is hullatnak, Füleink rezzennek, ajakink jajgatnak. Mikor édes hazánk a szélveszek között, A 74 LÉLEK Mint egy roncsolt gálya a szirthoz ütközött, Mikor vallásunkra készül új fergeteg, Mikor embertársunk rab, koldus vagy beteg, Mikor szüléinket vagy magzatjainkat, Szerelmes párunkat vagy jó barátinkat, A halál karjain meghlve S kínunkat a fáknak Hát még s csókoljuk, néktek panaszoljuk. a becsület, melyet akkor adott Nékünk a természet, mikor megtagadott. Mikor eredeti forrásit bedugta, S vad lábunk a virtus csóváit felrúgta; Hát még a becsület hányszor búsít minket, Hányszor lázasztja fel délceg érzésinket? Ti, ti, mindezeket még nem érzettétek; Kevés, de jó s nyugodt érzés a tiétek. Még ez mind elmúlnék; de nagyobb kínunkra Rá van az eszmélés vetve a nyakunkra, Hogy régi fájdalmunk felmaradjon ebben, S amin átalestünk, rágjon mérgesebben; St, hogy a jövend S még a jók között bajtól is is rettegjünk, féljünk, keseregjünk. Istenem! ha szét kell csakugyan oszolnom. is kell a te munkádban vádolnom! Ah, mit Még areménységis, e legfbb orvosom, Csalárd ajándékod, hóhérom, gyilkosom. Miért szükség nékem az haláltól félni. Ha csakugyan egykor meg kell sznnöm élni? Mért oly édes nékem az halhatatlanság. Ha ez a reményem mer hasztalanság? Bizony drágán vesszük ama színes jókat, Melyek elcsábítják a vak halandókat. ;: HALHATATLANSÁGA Ha ez a vágyásunk csak magunk 75 szerelme, S hiábavalóság és lélek gyötrelme! Ugyan, ha már ételkivánás van bennünk, És még sem lehetne itt e földön ennünk: Ha a leghevesebb szomjúság unszolna, S ez egész planétán egy csepp víz sem volna Nem azt mondhatnám-é, hogy aki teremtett, Kegyetlenségének tárgyává engem tett? Meg ne ütközzetek ha ily nagy ügy fell Egy alacsony példát merek hozni ell: Egy együgy állat, egy gólya mit szólna, Ha néki jó szárnya s egy ország nem volna, Amelyben bujdossék; pedig a teremt Belé adta volna, hogy oda vágyjon ? Úgy van! e bölcs isten, ez élk jó atyja Még a barmoknak is szívét megnyugtatja, És betöltvén minden állat kívánságát, Örvendve szemléli kedve tölt világát. Ugyan hát, ó, ugyan csak az ember volna. Mely többet kívánna, semmit sem kóstolna? Kinek az erkölcsi világ csak kárt tenne, A természet pedig mostohája lenne? Kiazemb erek köztnyomnavagy nyomódna, S még mint állat is csak tengene, kínlódna? Én ugyan, ha nincs más élet énérettem. Meg nem köszönhetem, hogy emberré lettem És ím egy ily fényes gylés hallatára. Az emberi hitvány kevélység truccára. Leteszem az eddig viselt méltóságot, S az állatok között kérek boldogságot. Te, ki Ermenonvill rideg szigetében Nyugszol a nyárfáknak leng hívesében, — A 76 LÉLEK Ébredj fel, és bámulj egy lelkes állatot, Ki mér tenni nálad nagyobb áldozatot; Te a társaságban az aprós hibákat Nem trvén, ohajtál oly messzi pusztákat, Hol még nyers fiai a nyers természetnek Kevélyek, gonoszok, hiúk nem lehetnek. Én pedig ket is kerülni kívánom, S hogy hasonló lelkem vagyon, azt is bánom. Akarom, hogy elmém seíétségbe ejtsem, A vétket, a virtust, mind mind elfelejtsem. Ez odvas makkfának kongó oldalában Eszem, iszom, egyéb állatok sorában. — Az Itt égre élek, nem itt nézek, földön jót nem teszek, itt rothadok, veszek. halok, sr De mely homály gombolyog felettem ? Mely váratlan szélvész ordít, zúg mellettem? A zápor lerohan, s az ég sarkalatja Lelkemet s a bérces erdt rázkódtatja; Míg szólok, ím cserfám menedék tövére A sustorékoló gyantaláng léére. én magam maradok, Fut minden fenevad, Futnak k, én fázom, s a tüzért szaladok. Hah! hogy lehet még is oly er lelkembe. Hogy e tzrl is az ember jut eszembe? A vadak e körül meg nem mernek állni, — — — A pongó szereti, de nem tud csinálni. Érzem, hogy lelkemnek tehetségi nagyok, Hogy én a lélek helytartója vagyok. Hogy már e földön is több vagyok baromnál, S tán messzi reményem több csupa álomnál. Érzem, hogy ha itten betöltöm helyemet. Édes ráeszmélés fogja fel lelkemet, S így lebegvén az én uram trónusáig. f HALHATATLANSÁGA 77 Kilátok az örök létei központjáig, Hol eredetemnek kezdetét fellelem, S a végtelen idk kerekét képzelem. Isten! akit fednek általlátszó leplek, Még Add egyszer zsámolyod eltt letérdeplek, tlem lehányt istenképet. Melyet a makacsság orcámról letépett. Nem! hanem a kevély alázatosságnak, A rendetlen széltl forgó okosságnak Csalóka míve ez. Bocsáss meg, istenem! Ha vakon nem lehet hinnem, reménylenem; Hogy, az igazságot keresvén, tántorgok; A tetled adott lámpásodnál forgok. Mely, mikor megbotlom, jóra akkor vezet, S azon pontban érzem a mennyei kezet. vissza a — Imé míg magamat embernek számláltam. Az emberiségnek becsét nem vizsgáltam: És most, hogy elhagytam az emberi nemet, Négy milliárd ember tölte be szívemet. Uram! mind egyforma teremtésid ezek. Kikkel én egyaránt gondolok, érezek; Csakhogy némely része már kifejtve vagyon, A többi még buta, kicsinyég vagy nagyon, Ki dolgos, ki lomha, ki tüzes, ki hideg; Ki durva vagy szelíd, ki társas vagy rideg. Még is mindeniknek szívén van egy pecsét, Mely jegyzi és rzi az emberség becsét. A London utcája, a Húron posványa A jövend boldog életet kívánja; A csendes kínai s a kóborló tatár Érzi St hogy a halál nem legvégsbb határ; az a kannibál, ki dühödt bélibe A LÉLEK 78 Önnön embertársát vendégeskedi be, S az ötig olvasni nem tudó déli nép, Hiszi, hogy lelkestl a halálba nem Ha ezek mind St lép. hisznek, én kételkedjek-é? ha hibáznak is, én bölcsebb legyek-é? Én is ember vagyok: és embertársamnak Köz hibáját miért szégyenljem magamnak? Ha úgy nem Ítélek és érzek, mint ezek, Talám akkor botlom, vakulok, vétkezek. Négy milliárd ember: felséges társaság! Hamarább vét négy öt, mint ily nagy sokaság. St ha ez mind görbén találna is nézni. tartoznám szemem szemekhez intézni? S kivált mikor szívem így verne bellem: „Ah ez édes hibát ne zavard el tlem!" Nem Sem több sem kevesebb, csak ember lehetek. Sem barom, sem angyal lenni nem szeretek. De itt ezt kérdheti egy világ polgára: Hogy jutott minden nép ennek tudására? Barátom! hányd fel bár a könyvek asztagát. Meglátod, hogy egy nép sem formálta magát, Egy ember, egy nem köz lélek, egy isteni Szokatlan ervel felruházott zseni Látta, amit mások nem láttak s a vadon Népnek eladta, szelíden, szabadon. A gyenge fél hitte az ersnek szavát, nem tudva érzette önnön maga javát: hogy a szíve nem kiált ellene, nemes sorsához illene, S hogy ez az Vagyis, amely bimbót nyerses természete S Látta, Még beburkolt kérgek alatt rejtegete, Mihelyt egy boldog fény s meleg kifejtette. Mindjárt magáénak vallotta s szerette. — ; HALHATATLANSÁGA Én ugyan Hogy állítni 79 nagyon merészelem, régibb út a hit, mint sem az értelem, S hogy minden nép elbb lett theologussá. Mint kételkedvé vagy filozófussá. in. NÉPEK Reveláció, filozófia nélkül. Es én, hogy példát is hozzak a népekrl. Miként képzeldtek azok a lélekrl Vagy kettt említek, kit a szent hagyomány Utján nem vezet még az ész és tudomány. Kik a bevett vallás álmában nyúgosznak, Állatként éreznek s kicsit gondolkoznak. A szkíták, tatárok, s akik az éjszaknak Fagyos vagy mérséklett öve alatt laknak. Azt tartják s reménylik, hogy ezen testekkel, E kívánságokkal és e szükségekkel, Amelyekkel bírnak földi életekbe. Egy éhez hasonló helyre költöznek Hogy be. ott nyilazással töltik napjaikat, S büszkén ugrattatják délceg lovaikat: Azért, ha meghalnak, sírjokba rakatják Mind azt, aminek ott hasznát gondolhatják. nem marad onnan a kard a kopjával. Vagy a nyusztos kalpag ráró bokrétával, Ki A A buzgány, a puzdra, a varrott sátorok, csigás szerszámok, s több becses bútorok. S az így felkészített sírjánál az úrnak Kutyát, lovat, szolgát s ágyast agyon szúrnak. Például halljátok egy lappon érzését. Ki látván halála elközelgetését. ! ! A LÉLEK 80 Megnyúgodt vadsággal, hideg reményében, Ezt mondja megásott sírjának szélében: „Légyen vége életemnek, nem bánom, légyen [vége Hajtó szell csónakomnak f ájdalmim kemény[sége. Ni, hogy mosolyognak felém, közepén is a kínínak. Ezer szép istenasszonyok udvarából Odinnak, Kiket a hatalmas Odin, az isteneknek ura. Állított ki kastélyából élmbe a kapura. Már a kék szem Valkirák a legjobb sert készíMár Odin palotájában az asztalt is terítik, [tik, Hol vaddisznó sodort eszem a boldog istenek[kel, S a kopjákról beszélgetek a harcon elestekkel, És ott Karinton apámmal a fels helyen ülök, S odvas kaponyákba töltött zab sertl részegü[lök. Wallhallának kies földe, hová most kell [bujdosni. Hol a mohos szírt pompáját tiszta tó szokta [mosni, Hol a szép nyírfa bokrokat aranyos zúz teríti, S ha es és', a nyíl húrját meg nem pötyög[síti; Fogadj, fogadj bé engemet! nem hazudtam, [nem féltem, Nem loptam el más tarándját, harc és fegyver [közt éltem. Odin elöttf élelemnek szavávalnem állokmeg Lefolytak éltem napjai mosolyogva halok : [meg." HALHATATLANSÁGA Lám mely 81 boldogító a vallás érzése! S bár ily együgy is, lelket ád ihlése. Hányszor vigasztalja ez a néger szívét. Mikor már nem bírja elcsigázó mívét, Mikor a potosi bányák éjjelében, Az élet és pokol kölcsönös szélében, Hol csak jajszók s bilincscsörgések hallatnak. A rabság s a kínok már lelkéig hatnak, S a pogány keresztyént átkozván magába, Elszánva ugrana az ércek kohába. De csak visszahátrál, letörli könyveit, S a tágas tengerre fordítja szemeit, Mely hazája között, ahová vágyódik, S nyomorgatásának földje közt hánykódik. Gondolja: majd elj az a perc végtére. is a kínok végére, elér És az esti szellk lágymeleg szárnyain Általrepül lelke a tenger partjain, S majd otthon egy tarka publikánná válván, Melyben seivel egyik fáról másra szállván Zengi új örömét és elmúlt kínjait, S átkozza a kávés kertek vad urait. Ez, amit így képzel a feketék neme. éjszaki s déli hitnek egy láncszeme. Az Mert ahol a tisztelt elefántok laknak, S ennivaló fészket a madarak raknak, A fázó ímaus bérceitl fogva, Ameddig a déli tenger ér zajogva Földünk legszelídebb s legrégibb nemzeti, Kína és India, s a jó szag szigeti. Azt hiszik, hogy csupán e testé a halál, A lélek megmarad, csakhogy más testbe száll. ^Bizonyos számok van, mondják, a lelkeknek, F A LÉLEK 82 S egy kies planéta lakások ezeknek, S ha e boldogságban vétkezni találnak, Számkivetés gyanánt e földre leszállnak. Itt a durva testet magukra öltözvén, Egy állatból másba sokáig költözvén, . Végig tapasztalják e bú-baj világát, S elfelejtik els létek méltóságát. Ha egy testek meghal poklokra hányatnak, És a furiáknak kezekbe adatnak, Hol ha a kiszabott büntetést kiállják. Az istenek másik állatban próbálják, Most egy jó ifjúban, majd egy szép leányban, Kígyóban, kutyában, féregben, fácánban. Közbe megtörténik, hogy büntetésében Árnyék módra bolyong az ég üregében; Sokszor a tengerek mélyére lökdik. Onnét a kietlen szárazra vetdik, Felcsapódik a nap tz kemencéjébe, S vissza a leveg zúgó örvényébe; Maga s minden dolgok írtózva utálják, S az elementumok visszahajigálják. Ezer esztendkig tart így e vándorlás. Míg a sok kín, próba, bánat és gyakorlás A mennybl szállt lelket úgy ki nem tisztítja, Hogy virtusát semmi már nem mocskosítja: Ekkor a teremt magához felvészi, S önnön istensége részesévé teszi. — — Bangó képzeldés! de nem bolondság a Háromszáz milliom ember boldogsága. Ez a hit csinálja ket csendesekké. Jókká, dolgosokká, mértékletesekké; Ez okozza, hogy a vért nem kívánják, S még az állatot is kímélik és szánják; k HALHATATLANSÁGA 83 miatt nem fognak kardot gyilkolásra, Puskát védelemre, ágyút hódításra. Külömben ily gazdag országnak lakosi. Gyémánt hegyek s arany bércek birtokosi. Kiknél a fszerszám erdszámra fekszik, Kiknek gyomjaival Schönbrunn is dicsekszik. Kiknek lakóhelye az édenbe ese, senkire se, Kikre minden szorul és Régen azt tehetnék földünk több részével, E k Amit most London tesz Gangesz mellékével. Boldog! ki a tündér románok helyébe Utazók Írásit forgat a kezébe, Melyekben szintannyi a sok viszontagság. Az emberi virtus, ész és balgatagság, Szinte annyi szelíd s vad szcénák festetnek, Mennyit a firkálok nem is képzelhetnek; S ami több, mind igaz, ami itt íródik. Ami a képzésbe vagy szívbe nyomódik; S mikor végig vittük a könyvet s a napot. Mind tudomány, amit az elménk megkapott. S aki ásítozva ül toilettjéhez, S unalommal nyúl egy utazó könyvéhez. Kis olvasás után emberré kezd lenni, Földekrl, népekrl esméretet venni. Rátalál helyére e nagy planétában, az emberi nemzetek láncában? S mi Azt érzi, hogy ott jár és ébren álmodik. Egyre tanúi s múlat, henyél s okosodik. F2 A LÉLEK 84 IV. BÖLCSELKEDÖK Filozófia, reveláció nélkül. Most már a Partja szentté lett régi hagyományok melll beljebb visznek a kormányok Olyan emberekhez, kik a természetnek S csupa okosságnak útján lépegetnek. Itt népes országot nem szükséges várnunk, Csak apró különös csoport közt kell járnunk; És hogy mindnyájáról ítéletet tegyünk, Csak három haldoklót látogatni megyünk. Az els Atheus, ki hogy nem láthatta Az istent s a lelket, vakmern tagadta; Erkölcsi jó s rossz közt külömbséget nem tett; Mindent csak magáért s magából teremtett: Életét s dolgait aszerint követte, Amint az állati ösztön ingerlette; S csak ott rizkedett világos vétségtl, Ahol retteghetett földi fenyítéktl. Most már belé lépvén a halál révébe, Ilyen formán érez elfásult szivébe: „Megvan! vártam Hogy megbomlik is egykor azt. ez a durva matéria, Es a dolgos er kifogy, S más formákba öltik machina-testemet A dúló elementumok, És én nem leszek én. Érzem: ez a halál! Melyen túl mi van? ami volt Hitvány létem eltt. Bennem az éltet Tz felgyúla, s elalva már; S most is gyertya vagyok, gyertya, de mely Hát kívánjam-e létemet? [nem ég. — " HALHATATLANSÁGA 85 Kívánom: de tudom hogy lehetetlen az. Bárcsak téged, ers vad ész, Megcsalhatna nemesb sorsra esenked Szívem; bárcsak ez a remény Felnyitná lecsukott életem ajtaját! Adjátok nekem, állatok. Csendes, tompa, hideg véreteket. Miért, Mért gondolkozom én? s miért Képzdök, habozok, rettegek, érezek? Ó, amelyet igen hiszek, A nemlétei örök tengere mint ijeszt; S amit nem hiszek, a becses Élet s boldogodás, mely igen édesít! Lévk létele s kútfeje. hogyha te élsz, oltsd ki szorongató vagy ó Eszmélésemet, ó Szánj meg, hogy nevetem léted, erd, neved. Isten, — E bús haldoklótól menjünk ébredtebbhez, E retteg szívtl jobbhoz, csendesebbhez. A hajnal szárnyai engemet felvésznek, S a Kína termékeny partjain letésznek. És itt, hol nagyot szült a Lu tartománya. Hol virágzik egy szép folyóvíz párkánya. Háromezernél több tanítványok között Egy nagy bölcs már szinte a sírba költözött. Egy, földünk barátja, és az ég kedvese, Napnyugot csudája, kelet Socratese, kinek nemes munkáiba Confucius, Eltnik egy vagy két aprólékos hiba; — Kicsakannyitmondott,mennyitérzettstudott, Ki világosított, de még sem hazudott; Aki egy legnagyobb s legrégibb nemzetet Törvényre, erkölcsre s jó rendre vezetett. : A LÉLEK 86 Ezt látjuk itt. Már ö az Istent dicsérte, a halhatatlan lelket nem esmérte, Egy foggal feljebb volt amaz epés bölcstl; Halljunk hát egy-két szót a csupa erkölcstl: De „Ó halál! te szelid álomnak testvére, Mikor vetsz örök zárt szemem fedelére? Mikor száll testemre az a vég nyugalom, Amellyel örökre biztat a sírhalom. Hogy a semmiségbe létem visszaszálljon; S bellem csak egy por és csak egy név válElalszom mint fáradt, s úgy fogok aludni, [jon ? Hogy arról semmit sem fogok magam tudni. Mert amit beszélnek a megholtak fell. Hogy holmit csinálnak még sírjokon bell. Azok az élknek setét álmodási; Mert csendesek minden halottak alvási. Mélyen alusznak k; s mi, akik eszmélünk, Örólok álmokat látunk és beszélünk. Alusznak? De ugyan lehet-é az álom? Én az álmot élet nélkül nem találom. Hiszem ha porrá lesz testünknek porfala. Csak semmivé válik, ami semmi vala; Az ember egy bzös dögbálvánnyá lészen, Bomlani kezdenek a részek egészen; A könnyebb s folyó rész magát feljebb vonja, S a göröngy közt marad csak a skeletonja; Ez is nem sokára, bár érck volna is. Egy rakás agyaggá változik maga is Az olajos részek az áerbe mennek. S a A sír körül lidérc formába jelennek: sós és a kövér részecskék meggylvén Földszínen maradnak, s öszveegyeslvén plánta gyökerek által felszívódnak, A HALHATATLANSÁGA S bellük a füvek így lesz az A élbl s 87 barmok táplálódnak. minerál s televény, részekbl plánta és növevény, Melyet ha az él állatok megesznek. földi Belle magoknak testet s növést vesznek, vigyáz a természet, mi Hanem, alszunk így S nincsen forgásiban hízak és enyészet. Pontos forgásának örök karikája Egynek elmultával másikát táplálja. ! — Mi voltam magam is, míg még nem születtem, Míg fbl s állatból e testet nem vettem? Aludtam mélyen a semmiség ölében A magam nem tudás csendes éjjelében; Míg a természetbl, mint egy annak megholt Részecskéje, akkor ki nem f esiettem volt; így fogok bomlani újonnan beléje. Mint annak egy megholt piciny részecskéje. Köszönöm, hogy nemes állatnak születtem, S nem bánom, hogy ismét minerállá lettem. De te, mennynek ura, miért teremtettél, Egyéb állatoknál okosbbá mért Miért adtál nékem több s tettél. jobb tehetséget. Hogy sok eszköz által érj el azon véget. Hogy az ételt, italt, levegt megszrjem, S szabad lévén, a sok bút bajt nyögve trjem? Hogy egy romló testet neveljek s hizlaljak: S egy kis jóért ezer gonoszt tapasztaljak? Nem! te bölcs teremt, mindent jól alkottál! Te egy vagy és minden; s a te véged ott áll. Hol a mi karikánk forgása kezddik, S ahol te kezddi, létünk ott végzdik. Ahol szent ujjaid hegyét végig vonod, A jó rendnek láncát ott akarod s fonod. Mindennek célt, rendet és eszközt csinálsz ki, " : A LÉLEK 88 S egy részért az egész útjából nem Megvan a Megvan a Teremtél föld s a k, hogy állsz ki, talpat csináljon, hogy éljen s tápláljon; hogy egy önkényt való fü és fa, állatot, Sokaság mozogjon, légyen él s haló; Teremtél embert is, hogy jót s gonoszt tegyen, Hogy bolond és okos itt a földön légyen. Minden egy tulajdon pontot nyer magába Ez okos és bolond, jó s rossz világába. Tled vagyon célja, eszköze mindennek, S az a boldog, aki megfelelhet ennek: Míg az eszköz megvan, addig kergessünk célt, S aki a célig ért, az nem hiába élt. Én tudom, és önnön érzésem hitet el. Hogy vissza nem éltem e rövid élettel. Hogy rendelt helyemet bétöltni kívántam, S ha olykor hizakot ejtettem is, bántam. Ésmost.hogymunkámatfolytatnimegszünöm, Csak hibám szomorít és nem feltett bnöm. S midn visszaadom lételem az égnek, Csak e vigasztaló indulatim égnek. Hogy helyemet méltóbb teremtésnek szánja, S hogy azt én is bírtam, soha meg ne bánja ! A harmadik halott ezt még többre vitte Mert a halhatatlan lelket is már hitte, S önnön méltóságát az isten létével Egybe tudván kötni, bírt nemesb elmével. Sokrates ez, kinél a pogányok között Más világra szebben senki sem költözött. Akiben szemlélni legtisztábban lehet, Hogy egy természetnek fia mire mehet. Akit Apolló is legbölcsebbnek vallott. Kit a bölcs Athenas nagy örömmel hallott. HALHATATLANSÁGA Hanem 89 siettetvén bal gyanúságait, Egy napon ölte meg ötét s gyilkosait. Menjünk tömlöcébe, hol a f bölcsekkel Készül a halálra megnyúgodt lélekkel. Imé a halálos mérget mostan adja néki könyvezve, a tömlöc hadnagyja, bölcs hideg vérrel vészi azt kezébe, S így szól barátinak a halál révébe: A „Lelkek lelke, te nagy, bölcs, igaz és örök Jó Isten, ki az én szívemet esméred. Kérésemre figyelmezz. És juttass hamar engemet E földön lefutott vándori napjaim célja felé. Lelkem erlködik. És áldott kebeledbe Készül szállani, jó atyám! Boldog Itt a vég; megivám kelyhedet ó halál, S néhány percek után testemet itt hagyom. Hogy hogy, drága barátim! Mért vagytok szomorú s levert Ábrázattal? az én végemet is hideg Megnyugvás szemivel kellene néznetek. Mégis szántok; ez a bú Megbánt, férfiak! engemet. Ah, híjátok el balzsamomul az észt S a virtust. De te sírsz Chremesem, és Platóm, könyvezel? Ó ég! — Ó jó isten, ugyan hová te is 90 Lett és lészen Mely a A LÉLEK ama szent filozófia, földi halált semmibe véteti? Bátran, drága barátimi Majd egykor ti is engemet Megláttok. Mit is ér sirni, sóhajtani, S e történeten nyögve kesergeni? Hát egy bntelen embert Rettegtethet-e az halál?" V. KERESZTYÉNSÉG Filozófia is, reveláció is. Ily érzések között múlt ki az üldözött Sokrates keserg tanítványi között, Kinek nagy lelke volt és tiszta erkölcse, Ez a régi világ feddhetetlen bölcse; De akit setétnek s kicsinynek találunk, Mihelyt egy haldokló keresztyént vizsgálunk. Kit a kitisztázott értelem okosít, S maga az igazság napja világosít. Méltó s épületes, ha, akik még élünk. Hogy ilyen haldoklót gondosan szemlélünk! Elégnek ágyához tudnálak vezetni, Akirl jó példát s tudományt vehetni; De tegyük most hátrább tíz nappal magunkat, S halljuk végóráján önnön halottunkat. Kinél a jó lélek magyarázására Alig akadhatok nemesebb példára, így szól hát e gyenge portestbe öltözött Szép lélek magához vég hörgési között: : HALHATATLANSÁGA 91 „Mennybéli lángnak kellemes isteni Szikrája! hagyd el, hagyd el ezen halál Alá vetett testet: te játszó Eszköze a repes örömnek, Búnak, reménynek! Már napod itt vagyon, Hogy célra jutván végy diadalmat a Természeten, s a boldog élet Szent palotái felé emelkedj. Halld, azt kiáltják fent amaz angyalok Jer drága húgunk, égi rokon, jövel! Már én nem esmérek magamra, Megzavarodtanak érezésim, Béhullt szememnek már elaludt tüze. Híg éltetim széjjel oszoltanak! Lélekzetem kezd sznni. Ó hát. Lelkem! ugyan csak ez-é kimúlni? — A föld Nem ellem szemem magos ég kinyílt távozik és látja többé. A És benne száz kar Szerafimnak Zengedezése fülembe csendül. Kik általadván szárnyaikat nekem. Gyors repdeséssel mennybe emelkedem. Fúlánkod, ó halál! mutasd már. És diadalmadat, ó koporsó!" • DOROTTYA VAGYIS A DÁMÁK DIADALMA A FARSANGON FURCSA VITÉZI VERSEZET IV. KÖNYVBEN Vos etenim, Juvenes, animos Illa Virago geritis muliebres Viri. Ennius. ELÖLJÁRÓ BESZÉDJE AZ ÉLBESZÉDNEK Közönséges dolog az authoroknál elljáró beszédet de írni, még közönségesebb el nem olvasni. az ol- vasóknál, azt soha Mind a kettnek szintúgy okának kell lenni, mint annak, hogy a poéták ajánlólevelet írnak, a Mecénások pedig nem is válaszolnak rá. Lás- suk tehát mind a kettnek az okát. A KÖNYVÍRÓ élbeszédet csinál, több- vagy sokat akar magáról az olvasóval elhitetni, hogy ezt a munkáját ennyi s ennyi esztendk alatt, éjjeli, nappali nyire ezen két okból : 1 . munkájával, szorgos hivatala mellett is, ennyi s ennyi hiteles írókból, szakadatlan elmélke- déssel, stb. dolgozta ki; ez Németországon charlatánságból, másutt igen csak kevélység- bl esik meg; 2. vagy alázza munkáját, cse- kélységét emlegeti, bocsánatot kunyorál, s még is a végén haláruló kofa kodik a rongyos lelk Z o i 1 módra u s s a 1 ez ; huzal- még na- gyobb kevélység az elsnél, de talám gya- — Ami engem Nihil mi hi arrogo, quamquam nec derogo quidquam; nem is hánytatom magamat, mert az hiúság! De nem is alázom ám, mert az meg alacsonyság! korlottabb is. illet, ; 96 Az OLVASÓ elfordítja az élbeszédet, mert 1 vagy megunta már az említett két hibával rakva lév praef atiókat 2. vagy szükségtelennek tartja az udvaron való bemenetelt, mi. : ; kor az ember a kert alatt ablakon jét is beszólhat. is elkerülhet s az — Még aki ráveti is fe- az elbeszéd elolvasására, belé unatkozik minthogy az többnyire mind tanítói, atyai vagy audenciás tónuson vagyon írva, s többnyire mind egy a foglalatja. Ezen az okon én minden élbeszédemben kettt csináltam 1 valamely interesszáló ma: . teriáról való értekezést iktattam belé; 2. ne- vetséges, csíps és eleven beszédbe öltöz- tettem ; hogy amaz az elmét mulattassa, s értelmet, ez pedig az az olvasó ne állhassa meg, hogy élbeszédemen végig ne menjen; amidn osztán mind énrám, mind rá az a jó háromlik, hogy munkámat abból a szempontból amibl én óhajtom. Ezakültornác, melyben annyit végez- fogja nézni, hogy hosszas és néhol tünk, nem ott ütközöl. bvebb ki ott Most menj bé az él- szatiriai beszédjeimen, többé, jámbor magyarom ! meg elházba; diskurzusra várattatol. — Múlasd magadat; rakd le ott a kritikus pálcáköpenyegedet, theologus süve- dat, filozófus gedet, és akkor szívesen lában, DOROTTYA lát, magában a s z á- és az egész farsangi kompánia. Magamat ajánlom! ELBESZÉD Minden mondanivalók között legelsnek tartom, hogy ennek a versezetnek, mely a maga nemében magyar nyelvünkön els próba, eredetét, okát és alkalmatosságát eladjam. Somogy vármegyében lakám 1 799-ben, és szerencsém vala sok vidám házaknál esmeretségben lenni. Elhozódtunk együtt-másutt az idjárásról, a télrl, a fejér vagy fekete karácsonról, s több effélékrl, amik a mindennapi beszélgetésnek vagy kezdete, vagy pótolói szoktak lenni. Ilyen intermezzo ritkán esett meg, kivált ha vegyes volt a társaság, hogy el ne jött volna a f á r s á n g. Látám, hogy errl kivált a szépnembéliek nem épen részvétel nélkül tudnak szólani, látám, hogy nagy részént sajnálkoztak, hogy oly rövid idt szabott kalendáriomjok az országos bohóskodásra, láték modelleket a Dorottyára, de amely modellek itt is csak olyanok valának, mint mind azokban a tartományokban, amelyekre szólott a régi lcsei kalendáriom. Azonnal feltevém magamban, hogy amit egy vagy más személyben nemcsak akkor, hanem életemnek megrendült napjaiban, nemcsak Somogyban, hanem akárhol is valaha láttam horatiusi sóra valót, azt egy (a maga nemében gondol- G ELBESZÉD 98 tátva) tökéletes ideálban költöképen eladom. — így kerekedett DOROTTYA. Ennek a képzelt személynekmunkálkodást Handlung) kívántam adni, hogy az in- is (actio, teresszéjéta versezetnek azzal isneveljem. Erre a célomra azt költöttem, hogy az én Dorotytyám nem csak szívében, hanem személyesen is kikél a farsang ellen, akit szinje úgy felvettem ideális személynek. És ez a KARNEVÁL. De mi lett volna bellem, ha az én két ideálom egymás ellen feltámadván, egy kurta duellumra ment volna ki köztök a dolog? Nem lettvolnaazegészmesézetnekkifejtdéseigen együgy? vagy Dorottya kisasszony kikarmolta volna Karnevál úrnak mind a két szemét, vagy ez az úr ölön kapta volna a tisztes Mamzelt s úgy vágta volna a hófúvásba, hogy kellettháttennem mellékszemélyeket, mellékképeket s epizódákat. így a mesézet is tarkább, a csomó is többszeres, a kibontása is tartóztatóbb lett. Belé keveredtek a dologba majd minden dámák a Dorottya részire, s majd — minden gavallérok a Karneváléra, st hogy az Epopoeában annyira kedvellett ma eh inak is, az álmélkodásnak nagyobbítására, mely a vitézi versezetnek f célja és vége ki ne ma- — radjanak, részt vettek a történetben Eris, Fáma, Vénus stb. Ilyen móddal formálódott osztán egy magános gondolatból EGÉSZ KÖLTEMÉNY, melynek továbbá egyéb hía nem hanem hogy képekkel, festésekkel, beszédekkel, s több effélékkel színt és ert nyervén magának, versekbe öntettessék. volt, Nem história hát ez; annyival inkább nem ELBESZÉD 9Ó mely él vagy megholt individuumokat sértegetne; st nem is szatira, noha ez utolsónak tulajdoniból, valamint minden comicum poéma a világon, egy kis lelket kölSemmi magános történet csönöz magának. (az egy farsangi diskurzuson kívül, amit az elébb már említek) nem adott erre alkalmatosságot vagy materiát. Még annyi valóság sem vetett ennek a költeménynek csak akkora talpot is, mint amennyin fundálódott akár a Taspasquillus, — soni Elragadtatott Vedre, akár a Boileau Pul- Popé pitusa, akár a Ellopott Vuklia. Három dolgot találhatnak az olvasók egész versezetemben olyat, amibl a valósággal megtörtént históriára gyanút csinálhatnának. Az els ez, hogy az id, amikor a farsangi állapotok esnek, a poéma menetelébl nyilván kijön. De, azt én nem is tagadom, hogy 1799-ben írtam, s a dolgokat is arra a télre költöttem. Akkor idén volt a farsang ó szoolyan kurta, morú folyása az esztendnek! mint a viganó leányinak a derekok. De azon a télen esett-e afféle bál vagy efféle história, amitnékem csupán csak versekbekellett volna minden költi tehetségnélkül foglalnom? arról szóljanak az egész táncoló publikumnak mind — — a két rendben Más lév érdemes tagjai. az, hogy a tartomány, a helység, st a ház is precíze ki van téve, ahol a dorottyai intrigék estek. „Somogyban [KaposMégis csak várott! a herceg kastélyában! d k i — kellett — ebben valaminek annak — lenni. sak a poéták! Miért itt? és precíze nem másutt, egyebütt, akárhol, hanem Hamiitt? s itt, G2 és — ELBESZÉD 100 precíze itt?...?" Kérem alázatosan, a hold ugyan elég tágas lett volna, és ott az együgyük állítása szerint Dávid hegedülvén, nem lett volna szükség a toponári zsidókat Pegazus szárnyain felforspontoltatni: de én földi, s különösen nemzeti dolgokat kívántam írni, hogy némely nemzeti visszaéléseket inkább megróhassak. A földön kellett hát játékomnak nézhelyét felütnöm, és általán fogva nemzetemnek lakóföldén valahol. Ha csupán az üres álmélkodás lett volna a fcélom; jutalmamat pedig abban helyhettem volna, hogy Szabadvölgyi úr ezt mondja költeményemre „ ejnye no, az ilyen amolyannak be gyöngyesze van! Ugyan no, hogy tud már ilyen átkozott portékát kigondolni? Mi ördög " vagy, hogy Háromlovy uram úgy elandalodjon rá, hogy egy pipa dohánya tízszer is elaludjék az olvasás közben, az asszonyság pedig a sok csuda képekkel majd minden éjjel vele álmodjék: már úgy bezzeg jöttek volna ám drágalátos szcénák, s a drágalátos : — szcénákban gyönyörnél is gyönyörbb peripeciák. Csak vegye az emberi lélek méltó képzelre! egy kies rézerd, túl az Óperencián egy kerek erd, melyben ezüst madarak szólnak ez már valami: de abban osztán egy arany vár, mely kakassarkantyún forog — — — mármegmegvalamibb;hanematündérkirálykisasszony, akinek minden pillantatjára orientálísi gyöngyök peregnek hohó, ez már nem lári-fári! Hát még a szép királyfi, a gyémánt buzgánnyal, a tátos lóval? s több ilyen álmélkodásra méltó jelenések szinte az akas- ELBESZÉD 101 tyányi hegyig, mely 50 mértföldrl, az egy ers griffmadáron kívül, mindent magához szippant? Már ilyen istóriákat talám nyolc lovas debreceni szekérrel is lehetne a pesti vásárra vitetni, mint a lipsiaira a sok Feengeschichtéket mit einem saubern Titelkupfer. Már az efféle költemény nyalatná magát, mint a méz de a szatíra vajmi ; nyögve nyel orvosság! Akárhogy légyen: énnékem hazámban kellett helyheztetnem a költeményt. Hogy pedig annak egész gyében szituációját Somogy várme- választottam, az hogy a sokszor említésbe nem azért esett, abuzusokat ott találtam volna legjobban; épen nem! Abban a nemes megyében, melyre én mindenkor idilliumos elmerüléssel emlékezem, a barbarizmusnak sincs helye, de a luxusnak vétkesebb neme sem verhetett jött még fészket. Nemesek annak nemesei, mint mindenha valának, s tel- jesek a nemzeti buzgósággal. Egy SZÉCHENYI provinciájában mit találhatna az ember szatírára valót? „Node kérem, hát csak kellett mégis valami okának lenni a Somogy választásában, ok nélkül csak a poéta sem csinál valamit." — Sem több, sem kevesebb okom nem volt, — mint az, hogy akkor ott laktam. Azonban, ha mindjárt Zágor vármegyét, vagy Berzence és Bodrog vármegyék közül akármelyiket választottam volna is szcénául csak fennmaradt volna az elbbi kérdés, hogy mit vétett Berzence vármegye ? stb. Csak olyan kérdés az, hogy mulató személyeim közé miért vittem ; 102 ELBESZÉD muzsikálni in specie a toponári zsidókat, és nem a keszthelyieket vagy nagykahiróiakat? Harmadik, ami valamely igazságra való célzásomat gondoltathatja, hogy mind a ez, gavallérok, mind a dámák közt olyan karakterek, beszédek s környülállások találtatnak, melyek igen nagy precízióra mutatnak. Örülök, ha úgy van: st ha ezt sokaktól, s kivált nagy bélátású olvasóktól hallom, el találom bízni magamat. Minden szép tudományoknak és mesterségeknek, jelesben a poézisnak is, f végek az ámulás(Táuschung);hat.i. eleven és természeti eladásunkkal az olvasó, szemlél vagy hallgató képzeldését annyira elámíthatjuk, hogy azt, ami költött szcénánkba vagy indulatunkba, mint valamely maga új világba, a reális szituációjából általvarázsolhat- Aki tehát azt hiszi, hogy az én poémámleírott személyek lehetetlen hogy valóságos és él személyek ne volnának, s hogy a tlem eladott történeteknek nem másoknak, hanem igazság után írottaknak kell lenniek; az, minden becsülettel (engedelmet kéelámult; és rek a technikus terminusról) én minden bizonnyal, legalább rá nézve poéta vagyok. Mert az egész nemes vármegyében, mindazokat, valakiket esmérni s tlök esmértetni szerencsém volt, tanúbizonyságul hívom, hogy az egész tartományban, a Balaton és a Dráva partjai közt egyetlen egy személyt sem találhatni, aki az én leírásommal és mesémmel megegyezne; tanúbizonyságul hívom a juk. ban — — ELBESZÉD 103 Múzsákat, kicsinytl fogva nagyig. Kliótól fogva Urániáig mind a kilencet pedig kilenc dáma közt csak nehéz titkot tartani hogy az egész poémát mind magok diktálták, kit Csökölben, kit Hedrahelyen, amely két faluban pedig, hogy mentségemre ezt is fel- — — hozzam, egy dámát sem találtam, akit ideálnak felvehettem volna; st a dáma név is oly idegen az ottvalóknál, hogy én egyiknek sem mernék evvel a névvel tisztelkedni. Más az, hogy én Kaposváron mindöszve is csak egyszer voltam, akkor is betegen és kúra kedvéért; a herceg kastélyában pedig soha — sem voltam, és még annyit sem tudok róla, mint az els konzulnak st. cloudi palotájáról. „Hogy tudom hát mégis leírni?" A Mátyás király palotájáról Füsüsné is tud beszélni valamit, ha járt valaha benne. poétának lenni épen azt teszi egyiket, — De hogy költeni és képzelni tudjon az ember. Legprecízebb látszik leírva lenni a KarneKapósba való bemenetele, vagy az E inEzt azután szúrtam belé, mikor már zug. az egész poéma el volt készülve. Fényt és pompát akartam vele adni a történetnek, vévén az ideát a nmélt. fispán excjának beiktatásakor tett solennitásból, mely az eltt való nyáron esett. De ha valaki az én farsangi colonnejaimnak vezérit az akkori vezér urakból akarná kiókumlálni nem tudom, hogy találná fel a marcali osztályban madame Cserházynét? Értenek engemet, akiknek illik. Egyébaránt, nem szükség apologizálnom: négy esztend olta esmérik sok úri rend urak vál — ; — ELBESZÉD 104 és asszonyságok ezt az én tréfa versemet; elégnek olvastam fel magam is némely víg kompániákban, elégnek megvan kézírásban is. Mindenütt jó kedvvel fogadták, senki benne meg nem ütközött.Legnagyobb jutalmam egykét kacaj volt; legnagyobb büntetésem pedig egy-két legyez legyintés. Ez egyik sem düjti el a tornyot: valamint maga sem az egész „DOROTTYA, vagy a dámák diadalma a farsangon"; ha mindjárt még tízszer volna is írva IV. könyvben. Mégis képzelem, hogy találkozni fognak olyan nénék, akik vagy itt, vagy amott megbotránkoznak, vagy ebbe, vagy amabba: szja lelkem! a hajlott idnek tulajdona a botorkázás, és bajos dolog a tárgyakat tisztán és a magok formájában látni pápaszemen, vagy, hogy a genus ellen ne hibázzak máma- — — szemen Képzelem más hogy sok húgak mint fognak ! oldalról azt tetszeni is, magok- nak, mikor a szép szemek, orcák, kezek, a szerelem diadalma, s több effélék fordulnak el, hogy dagad gyzni vágyó szívek, hogy futnak majd a tükörhöz, majd a toiletthez s mit látnak? amaz elsápadva kuncsorog emennek liliomiért s rózsáiért. Te szegény tükör! és te könyörül toilette! Semmi: ez mindennapi dolog, az ilyen a boldog kultúrához tartozik, és a világ magától megy. Ájulnak a stuccerek truppjai egy nimfa eltt, kire születtekor sem a bába, sem édes mámikája nem nevetett; és a nimfa maga is kezdi hinni, hogyazájulásigkifáinultnemeslátogatóknem csapodárkodhatnak, s a jó tükör csak reggel — ELBESZÉD hazudik. A 105 Flórától kicifrázott Párkák nyújtják vagy elmetszik a megbutúlt érzésüeknek éle- tek fonalát; és a salátának önteni való nyüttes románokból lepáriált levelek szinte ontják a temjénfüstöt a karmin istenasszonynak... De elég a szatírából. Folyóbeszédben hamarább megneheztelnek azért, mint a versekben. Azt mondám az elébb, hogy ez apoéma — nem szatira, szatira ez a most is azt mondom, hogy nem poéma. „Mi hát?" Epopoea comica. „Mi?" Poéma heroico-comicum. „Micsoda?" Már ez franciául is, olaszul is, csak ilyen formán hangzik, tehát németül magyarázom — komi schesHeld enged icht.Magyarúlnem merem addig a nevét emlegetni, míg részenként okát nem adom. Hátul kezdem fejtegetni. VERSEZET. Már ez régen megvan téve annak, amire ö jó: hadd tegyen hát nálam is Carment, mint poéma költeményt: bárhogy kiáltsanak is, akiknek vagyon szájok, kedvek, idejek a kiáltásra. Superintendens Szilágyi olyan régen vette fel ezt a szót, s azolta olyan régen élünk vele minden ellenmondás nélkül, hogy ez a szó már preskribált. VITÉZI. Ezt jobban szeretem a bajnokinál aheroicum kitételére noha nem ragaszkodombelé makacsul. Sem a vitéz, sem a bajnok, nem teszi ki eléggé a herost: míg nem akarjuk. Egyezzünk meg valamelyikben, s mindjárt heros lesz akár a bajnok, akár a vitéz ; — ELBESZÉD 106 és csak azon a becsületes úton, metek Heldje. amin a né- — Mi a valóságos heros, és mi a heroikus cselekedet, s miben áll poemának természete? az nem a heroicum farsangi dis- kurzusba való. írtam errl az Árpád név alatt Írandó epopoeámnak rövid rajzolatjában és mely reménylem, nem sokára kiAddig a tudni kivánó olvasótól egy kritikájában, jöhet. kevés várakozást kérek. FURCSA. Ez nékem annyit tesz, mint komi k u m. Az Árpádra írott kritikámban ennek az elnevezésnek is okát adom, s kérem, hogy akik benne meg találnak ütközni, függesszék fel addig a recenziójokat, míg az említett kri- — Ott az epopoeának tudományát bvebben eladom: most csak arról szólok egy keveset, milyen móddal kívántam légyen ezt a DOROTTYA nev furcsa epopoeát annak formájához alkalmaztatni. Magában a vitézi epopoeában marsok próbát tett hadi dolgokban gyönyörköd nemzetünk, melyek között a bels érdemre nézve legderekabb gróf ZRÍNYI Miklósnak, tika kézre kerülhet. ama szerencsétlen vadásznak, „Adriai tenvitéz nagyatyjának, ger Sírén áj a", melyet gr. Zrínyi Miklósnak tetteirl szerzett, és amelyet én, minthogy rongyos a Szigetvárban elesett csak kevés és nem kapható régi exemplárban lappang a nagyobb könyvtárakban, szándékozom Árpád kidolgozása eltt históriai és esztétikus kommentáriussal kiadni, ha az Isten egészségemnek és csendes életemnek kedvezend. A közép, vagy bajnoki epopoeában ELBESZÉD 107 már nem csak próbákat, hanem valósággal szerencsés csinálmányokat anyai nyelvünkön. is A furcsa epopoea még mutathatunk az, amelyben egy-két fordítást ugyan magyarul is olvashatunk; de eredeti próbát még nem tettünk. Ez az a DOROTTYA, mellyel én poétái literatúránknak ezt a hízakját betölteni igyeEbben az akció, vagy munkálkokeztem. dás, melyet én a deák fabula után meséz e t n e k nevezek, egészen költött, amint már oda feljebb eladám; költöttek a személyek is, karakterestül együtt. Mivel pedig a költésnek törvénye a ver isi mii i tudó (Wahrscheinlichkeit), azaz, hogy a dologban semmi képtelenség ne légyen, s az olvasó képzelhesse, hogy az megtörténhetett :eztatörvényt én is szemem eltt kívántam tartani. Hanem, mivel a komikumnak természete megenged egy kis nagyítást (Übertreibung), amely tisztességes fillentés a komikus poétának célját s az munkájának benyomását hathatósabban segíti én is néha ebbl az okból a személyeknek egyes vonásait sakülönös történeteket szaporítottam, halmoztam, nagyítottam; hogy így a festés elevenebb és behatóbb légyen de képtelenségekre még se fajuljon el. Epopoeámnak megkívántam adni az esztétikai egységet is, hogy a benne lév egy és simplex akciót az olvasó elméje egyszerre könnyen felvehesse és végig láthassa, mely akció, vagyis végbevitt cselekedet rövideden ebben áll: DOROTTYA a maga leánytársaival, a rövid farsang és a kevés me- — f : ; ELBESZÉD 108 nyekz Karnevál és az ifjak ellen hadat indít, és mikor már ket szinte meggyzte, Vénus a dámáknak miatt, minden kívánságokat megígérvén, emezek eránt megbékélteti. f Ezen akció mellé epizodákatis tettem, vagyis olyan mellék történeteket, amelyek a történetnek természetével megegyeznek, származásokat mintegy amattól kölcsönzik: s annak interesszéjét, behatását és egész fényét nevelik, segítik. Ilyen epizodium a többek között a kaposvári ebéd, a tánc, a lokájok és szobaleányok közt esett küls csata, mely utolsóval, mint valamely umbrával akartam a galant csatának fényét felemelni. Ha pedig olvasóm alacsony történeteket, s egy Gerg hajdú szájába ill szókat talál ebben az epizodiumban: jusson eszébe, hogy a dramatikában is vagyon Niederkomisch, Possenspiel. Opera Buffa, s holmi Monodráma, Duodrama stb. Lesz, aki ezekben több kedvet talál, mint a Cythere pompás megjelenésében és orációjában: lesz, akinek jól esik ez utolsót f olvasni, nyomban mindjárt egy cselédházi szcéna után. Az én szerzeményemnek interesszéje áll a nemzeti luxusnak és elkorcsosodásának kigúnyolásában, s ifjainknak és leányinknak csintalan, st sokszor pajzán mulatságaiknak megbüntetésében. Mert aki azt gondolja, hogy a comica poesisnak célja (már az akár epikus, akár drámai, akár más kisebb darab légyen is) csak az olvasó mulattatására s ne- — vettetésére irányoz: az, ítéletem szerint, hi- ELBESZÉD 109 bázik. Bizonyára valamint az egész poéziscélja az emberi szív jó nak, úgy ennek is f vagy rossz, nemes vagy ertlen, okos vagy bohó voltának eladása, mely által amazt lelpedig helyre hozni iparkodik. Ezt a nemes célt pedig (kivált a sokaság eránt) nem holmi sikeretlen szentenciák, sem nem az oskolai száraz deklamációk éretik el az íróval; hanem a nézésére kitett példáknak s a munkálkodásba hozott érzéseknek és indulatoknak van az a behatóbb erejek, mely által a Múzsák boldogítóivá lesznek az emberi nemzetségnek. Hogy pedig az említett célra jobban eljuthasson az epica poesis, és szebb formában bájolhassa bé magát az olvasó fantáziáján keresztül annak szívébe; több eszközöket is vett fel, melyekkel én is igyekeztem élni. Ilyenek a leírások, a képek, melyeknek a kesítni, ezt f — nagy esztezisi erehasonlítások (similék), melyek a történet eladásának elevenséget, gyönyörködtet tarkaságot és néha festés és jó elrendelés által jek vagyon; ilyenek a világosítást is szereznek. Nálam a komikumnak kútfeje az, hogy a történetet, mely magában nevetséges, úgy adom el, mint nagy és fontos dolgot, hogy a fontosság és az olvasónak interesszáltatása még nagyobb légyen, munkálkodó személyimnek sok gáncsot és akadályt szerzek céljaiknak elérésében, de az akadályokat utoljára egy váratlan eszköz által, st isteni közbenjárással hárítom el, hogy az addig várakozó s kételkedésbe tétetett olvasót a cso- 110 ELBESZÉD mónak feloldása egyszerre lepje és nyugtassa meg. Ez neveli a csudálatosságot is, mely az epopoeának tulajdona, és amely az én epikus versemben már a történetben magában is megvan, a machinák által pedig szaporíttatik. Azt mondhatná valaki, hogy jobb lett volna a csomónak kifejtését magából a dologból s magok a munkálkodó személyek által tétetni meg: de egy az, hogy a dámáknak annyi pre- tenziójáról tenni emberi ern felül vagyon, és csak a hatalmas ciprusi istenasszonynál van az a bség szarva, melybl mindnyáját ki lehessen elégítni más az, hogy a visszavonást is Eris csinálta, a megbékélést is istenasszonynak volt ill véghez vinni. Stílusomat szándékoztam célomhoz, a dologhoz és a személyekhez alkalmaztatni és hogy epopoeám néha-néha drámai formát is végyen magának s annálfogva még tarkább légyen, a szcénák pedig jelenvalóbbá és érdeklbbé legyenek: imitt-amott magokat beszéltetem a személyeket, mely az olvasónak unalmát is ébreszti. Vesse össze a figyelmetes ember Bordácsnak, Dorottyának, Rebekának, Opornak, Gergnek és Vénusnak beszédjeit, reménylem, nem fogja azokat cél ellen valóknak vagy unalmas pótolékoknak tartani. Egy szóval, óhajtottam az epopoeának egész formáját, természetét és alkotását, a legjobb mustrák után, ebben a kis munkámban is követni. Amely célból még a küls szokott módra is vigyáztam. így p. o. a poémának elején, mindjárt kiteszem a materiát rövideden és világosan hogy pedig az egyke; ; : ELBESZÉD 111 vésse sokat igér, magahányi és olyan scriptor ciclicushoz ill, az a komikumban elmehet, különben a valódi epopoeában szenvedhetetlen volna. Ilyenkomikuma felkiáltás is, vagy a segítségül való hivás, a butelliához: más heroico-comicus poéták más-más felkiáltásokat gondoltak az én farsangi poémámhoz s annak foglalatjához ez nem éppen alkalmatlan. Munkámat IV könyvekre osztottam; mely felosztás a történetnek és a poémának ter; nem is lehet az, akármely ok nélkül való. Ami utoljára a versemet illeti, ha vitézi epopoeát írtam volna, a hexameterre esett volna a választásom; egy ilyen popularis és csupán mulattató eposzhoz jobbnak tartottam a szokott ketts mészetébl foly; költeményben is strófákat. Akárhogy ítéljen ezen els igyekezetem fell kedves nemzetem: én azzal nyugtatom meg magamat, hogy jobban szeretek középszer originál lenni, mint els rangú fordító. Adják az egek, hogy egész nyaláb remekek homályosítsák meg minél elbb ezt az én csekély próbatételemet! Iram Debrecenben, febr. 6-dik N. 1803. — CS. V. M. : ! ! > .ífj^^y- ELS KÖNYV EBÉDIG SUMMA YA Mikippen az Carnevalnagi pompával Kapós Váróit bé menvén, holoth is ebidöl vala és az Matricullat föl nittatia vala; kin az Dorotthia kis Azzonnac löön nagi bussulása. r Éneklem a fársáng napjait s DOROTTYÁT, Ki látván a dámák bajos állapotját, Karnevál s az ifjak ellen feltámada, S diadalmat is nyert pártára únt hada. Oly lármát, zendülést, viadalt beszélek. Amilyet nem láttam, miolta csak élek, Amilyet nem említ semmi istória, Meg nem merne tenni maga 1 a francia Miként inzurgála amazon módjára Egy nagy dámatábor Karnevál hadára. Vajha méltóképen le tudnám rajzolni. Milyen vitézséggel tudtak harcolni, S miket vittek végbe felforrott mérgekbe. Hát férhet ily harag angyali szívekbe? 2 Igazán, hogy minden századnak a végén Nagy dolgok esnek meg a föld kerekségén k Farsangi jó borral habzó BUTELLIA Melytl a Múzsákban gyúl a fantázia, Te tölts bé engemet él spiritussal. Hadd danoljak harcot én is Enniussal. — EBÉDIG 113 te NANÉT! tlem szívességgel vedd el, Ha munkámnak becset szerzek szép neveddel: Legalább, ha könyvem végig nem olvasod, És Megpróbálhat'd rajta frizérozó Az örvend FARSANG 3 vasod. kiindult Budáról, Tudósítást venni a magyar hazáról, S lajistromba szedni az új menyecskéket, Öszvejárt sorjába minden vármegyéket. Fejérvár és Veszprém csínos két vidéki Teljes örömére szolgáltak néki. Majd Szálának keskeny, de kies csúcsánál Általjött a jégen Tihany hegyfokánál, S kiszállván Balaton szántó di révére, Az áldott országba, Somogyba, béére. Löllén egy stációt csinálván magának, Lengyel urak Tótiának, 4 Tótiból mint teljes kész lakodalomba. Behajtatott vígan a víg Nagy-Bajomba 4* Igyekszett a És ott ama magyar jószív uraknál. Kik közt holtfélben is vidám szívvel laknál. Kipihenvén magát, másnap kés reggel Megindult Kapósba parádés sereggel. Kapós, fvárosa Somogy határának, S herceg ESZTERHÁZY dominiumának. Mely az elmúlt nyáron felette örvendett, Keblébe fogadván annyi úri rendet. Kik a nagy SZÉCHÉNYI fispánságának pompával s fénnyel udvariának. Kapós, hol másként is igazságot tenni, A megye tisztjei öszve szoktak menni. Kapós volt a vidám Farsangnak is célja. Hol szállásává lett a herceg kastélya. Hallatlan H : 114 I. 5 K Ö N Y V nyugodott meg. De bezzeg elre Nem tudta, mi szélvész támad jövendre. Sokszor, hol örömre készülget az elme. Ott lepi meg nem várt baja s veszedelme. Sokszor torrá válik a víg lakadalom, S a muzsikát ketté vágja a siralom, De míg még a lenne. így járt a Farsang is. Hogy e zrzavarra Múzsám reá menne Itt — Elbb kell kezdenem elbeszélésemet, Farsangi víg humor! csiklandj fel — engemet. M étrombitaszóval elhagyá már A Farsang, vivén sok vezett, kísért, [r 1 Ki szánon, ki lovon, ki csak gyalogjába Örömkurjantással siettek nyomába. Dob- s Kiki elvette legcifrább köntösét, Hogy fitogtathassa magát, pénzét, sét. Villog az ezüst kard s az arany paszomány, Virágzani látszik tlök a tartomány. A szépség angyali magyar szz formába Leszálltak az égbl a földi szánkába Gyenge szivecskéik elre repesnek, Hogy mégma trtfognak vetni egykegyesnek. Azért rendbe szedvén szemek s orcájokon, csak bájoló s beható azokon. Köntöseikbl is azt vették magokra. Ami jobban illik egy ily angyalokra. Szívhalászó hajók drágaköve s tje Hószín nyákok s fülök aranyos függje, Rezg billegéssel amidn lengenek. Minden érz szívben reszketést szerzenek. A szép kantusoktól kirózsádzott szának Pompásabban diszl tavaszt nem kívánnak. A sok slepp, az á la Bonapart s vigánó Ami EBÉDIG 115 A rakoncák között suhognak piánó. — meg! kedves angyalkák! „Imé egy poéta siet utánatok, „Álljatok álljatok! „Szánkáitok nyomát lantolva késéri, „Hogy társaságtokba vegyétek, azt kéri. „Öröminnepteket danolni kivánja: „Aki rá nem hallgat, dljön fel a szánja!" ^ így szólék hozzájok. De rám nem hallgattak, S helyet valamelyik szánkában nem adtak. Én hát csak utánok ballagék fáradtan, S ímé a Pegazus élmbe lepattan. Felugrám e szárnyas paripa hátára, Felettek repkedtem Mongolfír módjára. 6 A levegégnek felsbb országából Mindent pontról-pontra láttam a szánkából. Ó miket láttam én ó miket csudáltam Kivált a trompzbe ha lekukucsáltam. 7 ! I Mint mikor a küls princek mulattára Udvari szánkázást csapat Pétervára, 8 És éjszaknak minden szépsége pompáson Láttatik egynéhány szánkában summáson; Szibéria minden nyuszttal, hermelinnel A cár udvarából kijön vegyes színnel; Az európai követek indulnak, Arktos dicsségén csudálva bámulnak: Ilyen pompa volt itt; ennek látására Ily csudálkozással bámult Kaposvára. Én pedig felettek az aether útjain Úgy lebegek vala Pegazus szárnyain, Mint midn Blanchard úr úszkált az áerben, S egész Bécs bámulva nézte a Práterben. H2 ; 116 A K Ö N Y V I. lovak és szának öt osztályt tevének, öt járása szerént Somogy vármegyének. 9 Vezette mindenik osztályt egy oly nemes, Ki gavallér s ilyen frangra érdemes. BONGORFI, egy dísze a magyar hazának, Lovaglott eltte Kapós zászlójának. Közép idej , de a virgonc termet És fris elme benne vígasságra termett. Különben is Bécsben, s más küls országban Eleget forgódott a nagy világban. Vidám a módos a ruhája. lépked büszke paripája. nézése, Cifra, s cifrán CSERHÁZY vezette, meg is érdemiette, Marcali osztályát Ki e szép hivatalt Ha nézzük ruháját és deli termetét. Régi seivel tündökl nemzetét. Fiatal , van egy szép kis felesége. Ebben van neki f gyönyörsége Kinek cafrangozott hintó-szánja megett Pompásan vezérli a lovas sereget. Az igali népnek vezére volt ECSE, Kinek sokra nézve lehetett ily becse. Ö a frank és német könyveket forgatta, A szép assemblékat gyakran látogatta, 10 magának. S ezzel oly tudományt szerzett Mely díszére lehet egy világfiának. Még a lóhátról is játszik a dámákkal. Mulattatván ket sok elmés tréfákkal. A katonaságot viselt BORDÁCS Sziget Lobogója eltt katonásan igét. Torzonborz bajusszá eléggé mutatja, [zatja Hogy Bordács inkább Mars, mint Vénus magDe különben tudjuk, Vénus Marst kedveli: Bordács is ezt sok nyers dámáknál felleli. EBÉDIG 117 Tanult lova hortyog s ugrándoz alatta, Ura száján pereg ilyen olyan adta. SZEMÖVEL, egy módos ifjú gavallérral, Babócsa érkezett gyönyör manérral. Szelíd vezetje ennek a kolonnák Csak most adott kezet egy szép kisasszonyMátkája portréját a mellyen viseli, [nak. Szája mosolygással, szeme tzzel teli. Kardja brilliántos, stikkolt a ruhája, Kellemes lejtt jár kisded paripája. Öt f vezeti hát ezek valának somogyi sereg öt f osztályának. Mindenik magával szép népet vezetett, Mely zászlója alatt lóháton léptetett. A meglett idej urak a dámákkal Körültök s utánok csúszkáltak szánkákkal, Melyekben mint annyi égnek szülöttei Jöttek a Somogynak mosolygó szépei. A Kik közt a szép Laura, Szemnek mátkája. Olyan mint Etelka, a világ csudája: Képén olvashatni azt a boldogságot, Amelyért kedveli Szem a világot. Másikszánban Madám Cserházy né vagyon, Szép kis ifjasszonyság, még fiatal nagyon. A nagyvilág tet galántúl nevelte. Mellyel természeti kellemét emelte. Igéz mikor játszik, bájol mihelyt táncol, Ha diskurrál, minden szívet hozzá láncol. Muzsika, hímvarrás, könyvek olvasása, A finomabb érzés és erkölcs forrása. Édes versengésre ébresztették nemét. Díszeltetvén benne a szépség érdemét. Úgy fénylett egy másik szánon Amália, — 118 I. K Ö N Y V Mint a majoránnán szenderg Grácia, Azok a szépségek, kik véle valának, Megannyi próbái voltak a hibának: Ötét úgy nézhetni, mint egy tökéletest, Kinek minden ízén Vénus egy Vénust fest. Mint midn az éjnek setétes kárpitja Bakacsin-sznyegét kétfelé A kinyitja, hajnal pirosló orcája kiderül, Atlac felhkbl sztt kantusa szétterül: Úgy leng kétfellrl haja, mely fekete. Úgy fénylik körüle rózsás tekintete, Szeme két csillaga úgy derült ki erre, Mintha két Phosphorus ragyogna egy szerMosolygó ajaki fejl rózsabimbók, [re. 11 Melyeken cukorrá változik minden csók. Hószín nyakán örv van, mint a gerlicének, Gyengébb a harmatnál bre szép kezének. Pihegcsél mellyé kerekded két halma Az emberi nemet nevel szép alma. De mit festem én azt, amit az isteni Kéz is csak remekként akart teremteni? Elég, hogy olyan, mint az a rózsaszál. 12 Mely a C i p r i s mellyen hasadó félben áll. — Istenek! istennek! ugyan milyen zsinat, Mely ennyire borzaszt minden érzinat? Mi harmóniátlan lárma jön fülembe. Mintha nyolc kutyafi zúgna egy verembe. Vagy mintha Ahá!... itt az elftt kása poffangana? — jön egy szán, s benne két vén zsana. Beszélnek magok közt, az ördög tudja mit. vagy valamit. 13 az egyik, egy öreg kisasszon. Ki méltó, hogy reá örök párta asszon; Tán a szengelléri borsot, DOROTTYA ; EBÉDIG 119 Mert úgy is már akkor viselt agg koszorút, Hogy a burkus kezdte a másik háborút. Még sem olthatta meg annyi sok esztend, Bár már hatvanötöd-fre lesz menend, Most is a legényért mindjárt kardra kelne, Csak vén oldalához dörgöl fát lelne. Pedig már felszántott tisztes orcájának lúdgégét könnyen csinálnának A brén Úgy pislog behullott szeme két 14 tájéka. Mint a kocsonyába fagyott varasbéka. A vénség beverte púderrel hajait, Kitördelte kettn kivül a fogait: Úgyhogy ha bélottyant ajakit kifejti, A hamut mamu-nak, a szöszt pösz-nek ejti. Akár nézz elaszott br és csont karjára. Akár két, irhával bevont rakoncára. Lohadt mellyen csomó ruhák tekeregnek. Melyek közt elhervadt csecsei fityegnek: levélben. Mint két darab vackor a Amely alatt fonnyadt egész szszel s télben; Vagy mint midn az ért uborkát leveszik, S a napon megaszván, a kóc közzé teszik. Egyszóval nincsen már benne semmi épség, Már elfelejtette nevét is a szépség: Mégis lám, akinek kén litániázni, Itt mér a fársánglók között botorkázni. Mellette aki l, az öreg ORSOLYA, Biz az is csak olyan elcsiszolt korcsolya; S csak annyival különb mamzel Dorottyánál, Hogy asszony, s ötször volt Himen oltáránál De abban rajta sem vág ki Dorottya, sr — Hogy néki is tetszik Ádám állapotja. hogy vén lányt s vén asszonyt a manó Oly helyre is viszen, hová nem volna jó. Igazán, 5 120 I. K Ö N Y V Mit keresnek ezek farsang innepében, Kik úgy látszatnak a szépek seregében, Mint mikor a rétnek virági kinyilva Mosolyognak s köztük áll két rothadt gilva, 1 De ám légyen! úgy is farsang van most épen, Maskarára nem lesz szükségünk ekképen. Az egész tábornak OPOR fvezére Mind az öt osztálynak volt teljes díszére. Mert nemes nemzete régen fényeskedik, S vitézséggel híres sökkel kérkedik. Maga is az élet legszebb tavaszában Nagy magyar gavallért mutat formájában. Fekete bajusszá fedi vidám száját, Árnyékozza barnán pirosló orcáját. Bátorsága teljes két szeme forgása, Természeti vitézt mutat mozdulása. Válla, mellyé, combja s minden tetemei mivei, Fvezérhez illk s az ég Nyusztos kalpagjának kócsag-bokrétája Gyengén leng, ha fuvall a szell reája. Prémzett zöld mentéje fekete báránnyal Szépen öszveillik a skarlát dolmánnyal. Rojt s paszamánt veres nadrágát drágítja. Magyaros derekát arany öv szorítja. Almás paripáján cafrangok függenek, f Amelyek szittyái módra készültének. Lova kevélykedvén a rajta ülvel. Hortyog, táncol, kapál, nyerít délceg fvel. Ggösen megy ell, mint fvezér lova: A truppok kisérik és a szának tova. — A Ekkép ezer öröm és kiáltás között múlató sereg Kapósba költözött. ; EBÉDIG 121 Karnevál a herceg kastélyába szállá, Hol már elkészítve vala a bálszála. Lovokról az urak mindjárt leugrálnak, Avagy szánjaikról módosan kiszállnak, S fhajtva köszöntvén a szép angyalokat, Lesegítik fogott karokkal azokat. — így szedik a vidám népek, mikor megért, pirosló bakart és a fejér gohért Mint itt a lyánykákat, külömb öltözetben, A víg gavallérok e dámaszüretben. A Megtele vendéggel már a szála szépen, S a dél órája is elérkeze épen. Az urak múlatnak egyetmás beszéddel. Míg elkészülnének mások az ebéddel. Egyik azt vitatja, hogy Bonapart megholt, Másik, miket csinált, mikor inzurgens volt. Egyik arról beszél, melyik jobb paripa. Más, hogy az övénél nincs szebb tajtékpipa. Némelyik dicsekszik futos agarával. — Vagy ennyi lépésre járó puskájával. A dámák eltt is forr sok matéria: Az a szép gavallér kinek az úrfia? Az a jeles köntös ug^^an hol készüle? Az a fülönfügg mennyibe kerüle? Mért van ennek s ennek most oly ritkasága? A kávé, a cukor mért oly méregdrága? Míg ekképen zik a terhes unalmot. Várván az ebédet, hegedt, cimbalmot: ím a toponári zsidók bekerülnek, És muzsikájokkal helyekre leülnek. Hajdú, lokaj által elkészül az asztal. Mely már sok elvásott hasakat vigasztal, 16 8 122 I. K Ö N Y V Megfrissítö levest nyújtván a gyomorba, Mely pacallá vált a tegnapi mámorba. — Egy De kicsiny csendesség volt az az étel, ital S éledvén az A ebéd hevítvén a belet, a szív verere, által vendégek kedve új életet nyere. felett; — hogy a leves alatt minden falat; De már a hús után a diskurs kezddik. Csakhogy még országos dolgokról vivdik; Majd a becsináltak hozzák a tréfákat, A vitzet, a bon-mot, az anekdotákat; 17 Úgy is szokott lenni, Elzárja a beszéd útját A sült megvettetve nézi az asztalon. Mint törik a kacajt mind a két oldalon; S mikor a csemegét kezdik hordogatni. Bezzeg auditort is irmagúl kaphatni. E történt meg itt is. Már az ebéd végén L b e r atyánk s K o m u s országlott a gégén, Már a nyájasság is pillangó szárnyakkal i 1 Repkedvén enyelgett s játszott az urakkal. Víg öröm és tréfa ült minden homlokon. Gráciák cicáztak dámák pillájokon. Már a galánt lelkek nem gyztek nevetni. Sok szemek kezdenek együtt beszélgetni. Barátság s szerelem köztök mulatozik, A vígság zászlója alatt alkudozik. Míg a toponári Azsáfok szép számmal Múlatják az asztalt muzsikaszerszámmal. Édes áriákat Amphion módjára. Vagy fürge tust húzván az ivók számára. Végre a vendégek, hogy megelégültek, S már minden poszpásztok asztalra kerültek; Parancsol Karnevál, töltsenek borokat. EBÉDIG S a köz egészségért igyák Maga egy nagy pohárt, meg 123 azokat, mely arany egészen, És drága kövekkel csillagzik sok részen, S amint mutatják a jelek oldalában, 19 A Kupa hercegé vala hajdanában Egy nagy pohártmegtölt zákány ijóborral, 20 S fejet hajtván minden vendégeknek sorral, „Adja isten, igy szól, többször is, másszor is, „Hogy igy megviduljon köztünk a komor is; — „Más egészségeért, a magunk hasznára, „Eresszük ezt a bort a többek útjára: „Adjon Isten sok pénzt, bort, búzát, pecsenyét, „Éltesse vármegyénk új vejét és menyét; „Éljen a barátság köztünk s a szerelem; „Aki A A engem szeret, igy ék egyet velem!" vendégek erre éljent kiáltanak, muzsikák pedig örömtust rántanak; Tajtékzó poharát Karnevál kiissza, S az urak prozitot kiáltanak vissza. Mind elcsendesednek az egész szálába, S Karnevál felállván bársony trónusába. Az egész népséget körül megtekinti, S felvont szemöldökkel figyelemre inti. Hí ment, egy kellemes termet fiatalt, Ki visel general-násznagyi hivatalt. ül székébl mellle, Felszólítván A NAGY MATRIKULÁT elkéri tle. Hímen a székébl elfordulván balra. Egy potrohos könyvet feltesz az asztalra. Még aCalepinustíz nyelv grapsája, 21 Vagy a vén Coccejus minden tipikája Hozzá képest tetszik finger-kalendernek. Vagy etuisbe ill dirib-darab szernek. 22 : 124 I. K Ö N YV E nagy könyvben fel van jegyezve sorjába Minden dámák neve pro-memoriába, Akik már tizenkét esztendt elhagytak, Hanem hatvannégyet még meg nem haladtak Mert ez a két határ amaz epochában, Melyben már, s melyben még van tüz a dámáAki az idnek e két pontja közt él, [ban. Az a férfiképtl holdvilágon Legyen kicsiny, vagy nagy; sem fél. szelíd, vad, vén [vagy hlt; — Mégis elvágja az, hidd, ameddig megsült. Mindezeknek nevek hát lajitsromképen Fel vágynak ama nagy könyvbe írva szépen. És akik el vágynak véve, vagy jegyezve, Egy veres kereszttel vannak megjegyezve. De, ah! benne, amint oda kandikáltam, Igen kevés veres keresztet találtam. Elég, hogy a dámák hatvannégytl fogva — Esztend-szám szerént voltak itt kiosztva; Akik pedig örök pártában maradtak, Nevek mellé asszú fügécskék Karnevál a jegyzkönyvet írattak. kinyittatja, S elbb kurioze keresztül forgatja, Oztán kikeresve Somogy rubrikáját, Kimennek kezébe adja a pennáját. Hímen hát a pennát dugja a füléhez, S Karnevál is így kezd beszélni népéhez; „Urak! asszonyságok! tudjátok tisztemet, vezérlett engemet, „ím én azért jöttem ide mostanában, [tában. „Hogy tudjam, ki van még, s ki nincs már pár„Hogy megköszönthessem az új asszonyokat, „S más farsanggal férjhez adhassak másokat. „Amely most kzzétek : EBÉDIG „Igaz, 125 hogyamenyk véiiDubranowskyja „Már elkomorítván a hypochondria, „S irigyelvén a más gyönyörségeit, [23 „Kurtára szabta ki a farsang ideit: „De mégis, azt tartom, elég id annak. „Hat hét is, akiben virgonc erek vannak, „St öt hét alatt is férjhez lehet menni, „Akit a legények el akarnak venni: „Egy hét leánynézés, második szeretés, „Harmadik, negyedik, ötödik hirdetés. „Most nincs egyéb hátra, hanem hogy tudhas[sam „ A férjhez menteket, s ket felírassam Hímen hát szép szerrel „írja ntáros 'ram!" Megtöltvén pennáját veres cinóberrel. Amint a társaság maga jelentette, A férjhez menteknek nevét feljegyzetté. Karnevál elbámult, mely kevés a számok, Akiknek készülnek a vénusi hámok, Látta, milyen sokak itt a szubjektumok. De sem kopulájok, sem predikátumok. Látta, mely szomorú képpel búsonganak. Akiken különben rózsák virítanak; S mint rideg violák, a puszta homokon, 24 Magánoson sírnak únt árvaságokon. Látta, hogy Dorottya, s akik már vénecskék. — : — — Dohognak magokban, hogy k nem menyecs- Egy-két fogacskájok csikorog szájokba, [kék; A vénség ráncait szedik több ráncokba: S mint a világa-únt, és megszáradt avar, 25 Melyet a homályos déli szél felkavar. Mindenik úgy susog és morog magában Elélt idejének kelletlen voltában. ; 126 I. K Ö N Y V Ezt jól észbe vévén Karnevál, ezennel Helyére téteti a könyvet Hímennel S hogy a kedvetlenség több ert ne végyen, S netán az örömben nagyobb csorbát tegyen, Látván, hogy poszog már sok aszú pöfeteg, S az ifjaknak lábát bántja a viszketeg; Mond: „hozzanak el máslás-butelliát, „Készítsék a zsidók a kanafóriát, „Jöjjön az asztalra auszprugés „Azután perdüljön mindjárt egy piskóta, 26 fris nóta!" Meglett. — Aszúszlt az urak ivának, A dámák feketén egyet kávézának. S asztaltól felkelvén prozit-kivánással Udvaroltak orca- és kéz-csókolással. : MÁSODIK KÖNYV E S T V É L SUMMA I G Y A: Mikippen roppant Tancz tartatic vala és le ülénec vala hogi yacczodnánac, és az Dorotthiáual és mind az több Kisasszonokual chuffolcodnac uala, es mikippen Isten Ázzon Eeris álmilkodásra miltógalibacat töönvala; az Dorothiapenighzüébengonozt forralvala,mikintazIffjacathadvalmeghkerülné. Megpendül egyszerre Zeng Izsák száraz fája, szerszámokkal Kellemes hangzások a szálát betöltik, Az ifjú szíveket örömre felköltik. Mindenütt a vendég kezd már örvendeni, S viszketeges lábát táncra készíteni Az unalom s bánat iromba szárnyakon Kirepül lekókkadt fvel az ablakon. Hogy az urak csendes táncot tehessenek, Izsákék szép lejt minétet kezdenek; Mert hamar megromlik a gyomor fzése, kiséri bandája, — Hahogy étel után nagy a test rengése. — Karnevál felkiált: „Urak, egyet szólok! „Itt sok új mátka van: gondolkodjunk rólok. „Úgy is az utam is érettek tettem, „Az urakkal együttköztök ebédlettem, [gyen), „Engedjük meg nékik (hisz az úgy sem szé„Hogy az els rend tánc most az övék légyen. 128 II. KÖNYV „S ekként kézfogójok ittlétemben essék, „Hogy megemlegessék." Mind rámondják: [Tessék! mások, kik pártába sülve A széken, kanapén maradának ülve, Magokban zúgódtak, mivel szégyenlették, Hogy köztök e csúfos különbséget tették. Rendes is volt látni, miként sok vén dada Többektl kiválva a széken kushada. S miként néhány csalfa ifjú sok agglantot Újjal mutogatván, nagyokat kuccantott. De Dorottya s Kezddik a minét. — Három gavallérral Három deli dáma kiáll szép manérral; Franciás táncokat kezdik fhajolva, Folytatják páronként viszontag másolva. Sétáló lábokkal Egymásnak Z bett ejtenek. oldalvást suhanva lejtenek. Mint midn szerelmes górjércéje megett A dagályos kakas érezvén meleget, Enyelegve játszik, taréját berzeszti. Oldalt forog, tipeg s szárnyát leereszti: így tesz a gavallér itten a dámának Kényes tempójára a francok táncának. Sem kedvem, sem erm nincsen arra nekem, Hogy minden sor táncot leírjon énekem. Az els társaság mihelyt elvégzetté, A rendet a többi új házas követte; [tett, S hogy minden mátkapár egy-egy táncolást A szála s muzsika mindennek szabad lett. Ismét megzendülvén a húron a minét, Ecsé kézen fogja madám Cserházynét, Cserházy helyreáll a szép Belindával, ESTVÉLIG 129 Opor is Rózsival, a legszebb lánykával: Negédes módira léptetik lábokat, S dupla fhajtással végezik táncokat. De miként a május mosolygó havában, természet csendes lévén magában, Tisztán fénylik a nap, vidám a mezség, Lassú andalgásban hallgat az erdség. Nincs semmi zaj, csupán a madárkák zengnek. Vagy a virágok közt etéziák lengnek; 27 De felkeveredvén a vídi pusztáról. Vagy a Szengellérnek borsterm szirtjárói Zablás sárkányán a garaboncás deák; 28 Már a forgószéltl csikorognak a fák. Ropog a pásztornak kunyhója fedele. Kavarog a vetés, a víz habbal tele. Egyebütt csendesség látszik völgyön, hegyen. Csak ott van fergeteg, ahol átmegyen. Toll, kóró, falevél, ringyrongy, egyetmással. Zúg a poroszlopban forgó karingással, A megrémült banya teheneket fejet, Háza oltalmáért készíti a tejet: Ily zavart forgószél tódult a szobának, Hogy a hebehurgya langauszhoz fogának. A Opor kilenc anglus kontratáncot jára; Még sem szállt lankadtság vagy görcs az inára, Olyan derék stuccer nincs is tán Londonban, Aki ennyit tudna gyzni egy húzómban. Bongorfi egynéhány személyt öszveszede, És álla polacca a táncnak eredé. Maga volt a vezér, a többek követték, Kik a lengyel tempót emberül megtették. I 130 II. KÖNYV menést tészen a springer a sakkban, 29 Mikor harmadfelet ugrik a likakban; Ilyen a darvak, midn kikeletre. Sereggel elmennek a rétre, ligetre: Elre hányt lábbal és billeg nyakkal Sétál az els pár a többi darvakkal. Vagy miként Végezvén a lengyelt, stájeron forognak, szála közepén tipegnek, tapognak. így lépked, igy kereng Békés vármegyében. Az alföldi magyar gazdag szürjében A Hét-nyolc nyomtató ló, midn patkós lába Tapos a világnak legszebb búzájába. Jártak galoppátát, straszburgert, hanákot, Valcerest, mazurkát, szabácsot, kozákot. E módi bolondság többre De is megy vala, a vitéz Bordács végre felszólala: „Uraim! az urak magyarnak tartanák „Magokat: de ki tót, ki német, ki hanák. „Mért nem táncol magyart az anglus, francia? „Csak a magyarnak kell más nemzet módia? „így vesztjük hazánkat a magunk kárával, „Küls tánccal, nyelvvel, szokással, ruhával. „Mi? hát az uraknak nem jut már eszébe, „Mikor fispányunk bé ülvén székébe, 30 „A legels táncot magyaron kezdette, „S minden hazafi szív becsülte érette? „Nemzeti táncuknak légyen els jussa: „Magyart! ilyen adta vén Jebuzéussa!" Rá rándítja Izsák peng muzsikáját, S a palatínusnak elkezdi nótáját. Minden magyar szivek azonnal buzdulnak, Ösi természetes lángjaiktól gyúlnak. 1 E S T V É L I G 131 Felséges állásba teszik termeteket, Valódiba szedik férfiúképeket; Benne a rátartós ggje Ázsiának Díszt ád Európa csínos módiának. Csak a magyar tánc az, mely soha sem jára 3 egészségnek semmi ártalmára, Mivel mérsékelve mozgatván bennünket, A jó Frisíti elménket, testünket, vérünket. Csak a magyar tánc az, mely díszesbbé teszi Az embert, és soha hívságra nem veszi, Mert ha csak vitézi módra nem öltözött, S ha nincs sarkantyúja, csúf a többi között. Csak a magyar tánc az, mely bír oly érdemmel, Hogy legjobban egyez a szz szeméremmel. Mikor sok külföldi táncban a módosság, S a legúribb fogás, legnagyobb pajkosság. Nemes magyar táncom! ki si nyelvünkkel S ruhánkkal jöttél ki dics nemzetünkkel, — Ki európai finnyás lakhelyeden Máig sem szenvedtél mocskot szépségeden. Ázsiai színben fénylik nemességed, S még a módi nem tett alacsonynyá téged: ím a küls népek bámulják díszedet, S tulajdon nemzeted nem becsül tégedet! — Azonban míg ezek ekképen folyának, Tréfából kezet nyújt Bordács Dorottyának, Egy pár ugrós tánccal tet megkínálja, S hogy e szerencséje lehessen, instálja. Nem kellett hosszason hívni ám kemét; Felszedi a székrl elpetyhüdt tetemét, Ürög, forog, tipeg, lóbálja a kócot, görcs farának csinált vala pócot. Melybl 12 ; 132 II. KÖNYV Bordács s az egész nép a fejét lesüti, Nevettében majd a guta meg nem üíi. így táncol a tátos banyák paszitjába Varázsló pemetjén a vasorrú bába. 32 Már éppen elüte nyolcat a toronyban, Estve volt, s elég lett a tánc egy húzómban Szakadt az izzadság mindegyik vendégrl, Kiki panaszkodni kezdett az éhségrl, A hajdúk, lokajok asztalt készítenek. Ezüst kések, villák, kanalak pengenék. „Míg, úgymond Belinda, asztal fog készülni, „Avagy nem jó lesz-e egy játékhoz ülni? „Míg felj a leves, eleget játszhatunk, „Tán egy sor zálogot addig kiválthatunk." Egy tágas sarokban Belinda szavára Leülnek a dámák s az urak jobbára. Mindjárt különféle játékokhoz fognak; Vígadnak, divatja vagyon a zálognak. Midn „A KIT SZERETSZ?" ez a játék jára. Reá megy a kérdés egyszer Dorottyára. — A! kit szeretsz? Mit adsz enni? Hová viszed? — Felel: akárkit szeretek. — Annyit, amennyit ve[hetek. —Ágyba. — Brávót kiálta[nak. S a nagy kacaj miá majd hanyatt hullanak. „Ágyba? (felszól Ecse egyik szugolyába) „Koporsóba! ugy is ott áll a fél lába, „Megvette a hideg már benne az ikrát. „Vén üszög a madám, nem vethet már szikrát. „Csak lássák az urak! a jó lélek mit vár. „Ha a banyaposz is virítni akar már?" 33 A vén Andelgunda hallván e szavakat, ! E S T V É L I G 133 Dorottya fülébe feccsenté azokat; Kézrl kézre adák egymásnak a vének, S kótyogos szívekben megkeseredének. Galiba lett volna a kompániába, De a levest épen hozták a szobába, [nevess „Imádkozzunk! együnk! csitt! hallgass! ne „Együnk! (felszólalnak) majd elhl a leves." Asztalhoz ülének, evéshez fogának. Édes tréfák között együtt múlatának. De É r s, egy mérget kever babonás, 34 Akitl származik minden visszavonás. i Ki a jó sziveket öszveháborítja, férjt, feleséget egymásra buzdítja, Ki az édes mézbe vegyíti a mérget, A A legszebb virágba, gyümölcsbe rejt férget. Ki a csendes lelket bujtja háborúval. Nyugvó bizodalmát zavarván gyanúval. Ki jajgat a szelíd békesség láttára, S ha pert, lármát sajdít, fakad hahotára: szemmel nézvén a vígságot, mulattatta e szép társaságot; Eris kaján Amely „Hát az énhatalmam? (így szól bús kedvében. Hol orrát, hol farát vakarván mérgében) „Hát az én hatalmam, amelyet mindenek „Az egész világon eddig esmértenek, „így csonkíttasson meg? így nézzem hunyt [szemmel, „Mit tesz a barátság a víg szerelemmel? „Ezek örvendjenek? én csak epedjek-é? a triumfus nem lesz ám ezeké. „Ó nem! „Hó barátim, ahol legtöbb kedvet vártok, „Ahol nyerekedni készültök, ott ártok. „Hála istenimnek, hogy társaságtokba — 134 II. KÖNYV vannak; búvok majd azokba. „Ordas epesárral torkig töltöm ket, „Öszveháborítom az örvendezket. „Rajta! per! irigység! bosszúállás! szégyen! „Vénlyányharag! kudarc! kofaság! így lé- „Vén banyák is — — [gyen!" Ezek hát, s többek is, véle felkészülnek, Denevérszárnyakon utána repülnek. Maga beléüle egy nagy katulyába. Rongyos pudermantelt vetvén anyakába. A szélnek ereszti öszvecsapzott haját; Két kis pudli húzza lebeg hintaját. Melyben a szellkön magát felemelé, S az éj homályában tart Kaposvár felé. Valahol végig ment, borzadtak az egek. Küszködtek a holddal borongós fellegek. A baglyok civódtak a több madarakkal, A zúzos fák egymást verdesték gallyokkal. Kapós udvarára mihelyt beléptete, Mindent megigézett mérges lehellete. Az udvari kopók s agarak morogtak, Benn az istállóban a lovak hortyogtak. Üstökbe ment Jancsi csatlós a kocsissal. Pörölt a kis Náni az öreg Marissal. Mihelyt a konyhába a fejét bedugta. Fbe verte egymást fazékkal a kukta, Fridrik szakács perbe szállván a dajkával. Leöntötte nyakát egy zsajtár csávával. Onnan a szálába bésuhanván Eris, Zúgni kezd a dáma és a gavallér is. Serteperthy uram azon kezd pörleni, Hogy az asztalnál megunt vesztegleni; ESTVÉLIG 135 feddi, hogy az gorombaság, múlatni akar a társaság. A dámák között is néhány szúrós szóba Egy kis csata forma esik hébe-hóba. ízetlenségre kezd a barátság válni, Koppóházy Holott De még okát senki Erist k nem sem tudja feltalálni, látták, ki Bolygatta már tündér orcával ket mérges párájával. A volt legfbb gondja, hogy egyet válaszKire leghathatósb dögséget árasszon: [szón, De ki lett volna az egyéb Dorottyánál? Eris is hát ennek áll meg a hátánál. — Azon töprenkedik, miként verhetné be Pestisét legjobban az öreg nénébe. A szegény Dorottya, nem lévén már foga, Csak holmi lágyacskább csemegén nyámmoNéhány kráfli álla tányérján eltte, 35 [ga. Mellyel görcsös gyomrát apránként töltötte, Eris hát tündéres erejét felvéve, S magát egy gömböly kis formába tévé; S midn a fortélyba jó módot talála, Dorottya tányérján egy kráflivá vála. Ah! vigyázz kisasszony, most vigyázz ám na- — [gyon, ím a tányérodon méreg s veszély vagyon. Ne higyj minden színnek s kráflinak; mert veEzer bajt szereztet, meglásd, ha lenyeled, [led Ah, kérlek kisasszony! kérlek sz hajadra. Úgy sem vagy már gyermek, jól vigyázz maMit teszek ím, imé a kráflit felveszi [gadra, A gondatlan öreg s nagyon mohón eszi. márhiába megvan Megeszi megette ! — — 1 — I — I : 136 II. K Ö N Y V Éris kivánt célra jutott szándékába. Már látom reszketeg fogja el tetemét, Már vasvilla módra hányja a két szemét. Morgásra áll szája, forog benn a nyelve, Keser aggsággal van mellyé megtelve. Bús melancholia gzölög a fején, A harag rozsférge bántja ülhelyén. Éris öszvejárja bell minden tagját. Szívére, májára kiönti maszlagját. Minden belsrészre utat fúr magának. Kivált hol fészke van ahiszterikának. Most a mértékletlen öröm erlteti. Hívságra, kacajra, dévajságra veti Majd egyszerre csügged feje komor bútól. Haragtól fojtódik és irigy gyanútól; Egy indulat ert vesz más indulaton. Mint mikor hullámmal zajog a Balaton. Végre a fekete sárepe elteli, S minden más érzésit egyszerre elnyeli. Felpattan a székrl s Erist a gyomrába Beviszi magával egy oldalszobába. Hol egyedül lévén, pályát nyit magának. Szabad gyeplt ereszt minden haragjának, Szz ráncait hideg könnyekkel áztatja, S aszú kökörcsinjét ekképen siratja: „Egek! már én tehát csak azért születtem, „Hogy férjfi soha se feküdjék mellettem? „Miért juttattatok hatvan esztendre, „Ha szert nem tehetek egy rossz fkötre? „Vártam, sokatvártam aztnemmondhatjátok; „Várásom bérét hát mért meg nem adjátok? „Mindég jó hiszemben ültem az adventet. ; E S T V É L G 137 Hogy tán tesz kér nálam egy komplimentet „ „A farsangot mindég töltöttem vígsággal, I „Hogytánnemgyötörtöktöbbéalyánysággal: nem is véltem s már itt volt hús- „Mit ér? [hagyó — „Húshagyó! húshagyó! engem itthon hagyó! „Mivel érdemlettem? egek! ugyan mivel? „Lám lett volna mivel, csak lett volna kivel. „Sem pénzét, sem eszét én nem néztem volna, „Sem nemét, sem képét, csak férjfi lett volna. „ Mondtam hogy akárki légyen hozzá megyek, , „Kezet csapok vele, csak leány ne legyek. „Boldogabb férjfiú nem lett volna, mint „Úrrá tette volna tet egy fköt. „Hordtam volna mindég saját tenyeremen, „Csak könyörült volna pártát únt fejemen. : „De hiába! mégis egy sem jött eszére: volt, aki engem meg nem kére! „Be bolond „Akárkinek tárva volt szívem birtoka; „Az ég, a föld tudja, én nem vagyok oka. „Sokszor végig néztem ezt a világot már: „A legény elttem úton-útfélen jár, „A férjfi megannyi, mint az asszony, látom: „Mért nem jut hát köztök nékem egy sajátom? „Mért kell nékem ilyen bségben szkülni, „S szomjan a kád vízben Tantalusként ülni? „Mért alkotott az ég asszonynak engemet? „Vagy hát mért teremtett férjfiúi nemet? [na, „Ha asszony nem volnék, vagy férjfi nem vol„Édes boldogságom ürmöt nem kóstolna. „De imé aggságban emésztem napjaim, — — „Az idvel együtt terjednek kínjaim, „Komor magánosság fonnyasztja éltemet; „S még hajadon fvel eltemet engemet. 138 11. K Ö N Y V „Hogy nyújtóztatnak ki, hogymegyekpártába, „Ó, majd a szenteknek Paradicsomába? „ Ó, szégyenletemben meg kell halnom ott is, „Mikor vén lyánynak mond egy hitvány halott [is. is e kis társaságba „Annyiszor keverik az embert csúfságba. „Anélkül nem esett egy tánc vagy egy játék, „Hogy illetlen dolgot vagy mocskot ne láték. „Hát már, hát így kell-é nékem holtig élnem? „ Hogy szerelem hely ett csúfot kell remélnem ? „Nem, nem! Vagy azokon boszút fogok „ Akik oly vastagon mertek volt tréfálni [állni, „Vagy azt megmutatom, hogy ids-létemre, „Ervel is ifjat kerítek kezemre. „És így tán ah, megállj! csendesedjél sze„Holott ímé most — ; — [gény, „Te csak egy leány vagy, de hány ott a legény ? „Mit gondolsz Dorottya? jobb, magad meghú[zod, „Vén vagy, a meghlt brt már hiába nyúzod. azzal nem kapnál: véle kezet csapnál; „Mit érne harcolnod? férjt „De ám ha kapnál s is, „Mit tenne e kurta kis gyönyörséged, a halál is kandidált már téged? „Mit próbálsz? mit kérdesz? belle mi hasz- „Midn [nod? néked megasznod. leányfvel kell „Úgy nem lehet „Ám lássad. Hát mégis? is — — — [fussatok! „Fussatok elmémbl gyáva gondolatok! „Bosszút kell állanom. Sokba megbántottak, „Sokba csúfot tettek, azt az átkozottak. „Nem csak rajtam, hanem több leányokon is, „Mártán, Adelgundán, Rebekán, máson is. " ; E S T V É L I G „Az a zálogosai játék sokat — : 139 serte, s én ne szóljak érte? „Hát a mátrikula? „Ah, ah! az nem lehet! betörök, bérontok, „Asztalt, kompániát, táncot széjjelbontok, „Földig legázolom ket a nyelvemmel; „Másszor ne játszanak a becsületemmel, „Kivált a Farsangot mert másként is ennek „Tulajdoníthatom az okát mindennek „A Farsangot azt, azt, még lejebb gázolom, „Haját széjjeltépem, szemét kikarmolom. „De, hogy annál jobban megszégyenüljenek: „Minden hajadon lyányt felbújtok ellenek. „Orsolya, Rebeka, Magdaléna, Márta, „ Adelgunda, mind, mind, akin csak van párta, „St ha párta nincs is, de férj nélkül maradt, „Nem ád kérésemre tán üres kosarat. „Nem ád; szemeikbl olvastam elre, „Miként borzadozott mindeniknek szre. — — — — „ket veszem mellém — — várjatok, várjatok, a lyánykákkal oly csúful bántatok. E szókat alig rebegé ki „ Várj Farsang Orrán, száján forrtak a méreg tajtéki. És újabb lángoktól lobbantatván vére. Az oldalszobában egy kommódhoz ére „Ti, kik ! , Ahol öszveszedvén minden indulatját, meg a vén lyányok áldozatját. így tette A frizér-serpenyt egy zugban meglelé, És azt a kommódra köhögve emelé. Fenekére rakott kéngyertyát, s e felett Néhány bálbilétet s szerelmes levelet. Három szüzkoszorút, három fürt hajával, rakásra teve egy tucet kártyával. Ott volt Florentina s a Tündér Ilona, 36 A 140 II. K Ö N Y V S valamennyi tökét életében vona, 37 Ezeket meggyújtá: s nem gyzvén szellvel, Gerjesztette tüzét az elkötvel. Ekkor, mint megannyi áldozómarhákat. Kiválaszt száz derék fekete balhákat; Augspurgi láncokkal öszvepórászolja, 38 S áldozó tüzére mindnyáját feltolja. Mint midn a három kép Hekaténak 39 Innepén áldozni kell egy vén papnénak. Az áldozat füstje gombolyog a lángon, S a fekete bikát hozzák az istrángon: így áldozik itt is Dorottya. Végtére Egy üveg timolajt önt a szenecskére, S felemelvén szemét: „Ó édes szerelem!" így szól, „tégy már egyszer, tégy kegyelmet [velem. „Ha most is sóhajtok, szemem most is nedves, „Ha ez áldozatom teeltted kedves: „Ennyi férjfi közül juttass egyet nékem, „Aki felépítse puszta düledékem. „Vagy ha még hatalmas szódra sem hajolnak, „Ha engem s társaim tovább is csúfolnak: „A bosszúállásra segéljed munkámat. „Dupla áldozattal adom meg hálámat." Ámor ezt hallgatta, nevette és jelül Egy kisded mennydörgést durranta bal felül,40 Melyre az aerbe magát felemelte Eris s az áldozat tüzét elpeselte. HARMADIK KÖNYV ÉJFÉLIG SUMMA YA Mikippen az Dorotthia Kiss Ázzon az tamétalan Züzekvel thábort yáratván és Carneual Vitézeivel zertelen nagi Imda lén; mell Könivnec is alkalmatosságával ki s mit tött ? avagi chinált ? avagi niert és veztöít ligien; zeep rendvei voltakippen megh írván látod. így lévén, Dorottya kiment a szálába, Ahol a tánc vala legszebb divatjába. Az urak, a dámák a kölcsön vígságban Képzettek magokat boldogabb világban. Más pedig, akinek a jöv munkára Szüksége volt teste lelke nyugalmára, Édesdeden pihent, míg a tölt hold haladt, A jóltév álom superlátja alatt. Csendesség volt: csupán a muzsikahangok Mozgatták az üvegtáblát s a firhangot, S a dobogó lábak zörgettek taktusra A fél szenderedett éji Zefirusra. A kastély echózott az örömlármával; A cseléd, a vendég, az úr a dámával Játszott, tréfált, táncolt, vígadt az A udvarban, nagy palotában, tornácban, pitvarban. Csupán Dorottyának kóválygott a Kit megvesztegetett az Eris mételye; feje. 142 KÖNYV III. A mord indulatok szívében, s a megett Mind elterjesztették a bús fergeteget. Nem lelvén már kedvét, dúltfúlt magában S belé vágta magát egyik szugolyában br kanapéra, hol némán vesztegelt, És lelke a harag sovány mérgén legelt. Most egyszer lehetett látni valahára. Hogy piros színt is vehetett magára; Egy De az ö pirossá hamar elenyészett; hamar sárgává lett. beszédformán tenni. De annak nehezebb volt értelmét venni. Mint amit a Delphis vén Pythiája mond. Ha Phoebus meglepi, jövendöl s félbolond. Egyszerre felugrott az ágyszékrl, készült, Pírja kékké, kékje Láttatott szája Meg is — akart indulni s újra Adelgunda hozzá méné a székre dlt. — „Jókor jövel!" Mond néki Dorottya: „lelkem újonnan él. „Titkot közlök véled; szíved legyen helyén. — jöttél jó idején. „Gyere a szobába „Gyér hamar, ne késsünk, titok, jól esmérlek! „De hidd be magaddal Orsolyát is, kérlek." Orsolyát béhitta, s a muzsikaszónál Eltnt a három vén az oldalajtónál, így mennek a három fúriák morogva, Csókoló kígyókkal, s egymást kézen fogva Tulajdon anyjoknak örök homályába A Styx mellékének egyik barlangjába. Mikor a királynak s népnek eszét vesztik, Rá a hadat, pestist és veszélyt terjesztik, így lépdegél együtt a három Párka is, Az öreg Atropos, Klotho és Lachesis, : ÉJFÉLIG 143 Kiki a szerszámot vivén a markába, Az élet és halál fonószobájába. „Édesim! Dorottya nékik így beszéle: „Sorsom keserség, s tiétek köz véle. „Az én fájdalmamból ti is részt vehettek „S feltett szándékomban méltán segíthettek. „Boszúállás tíize perzseli mellyemet, „A méltatlan szégyen elfogyaszt engemet. „Halált s elégtételt szomjznak csontjaim; „Rajta! ne késsünk már szenved társaim! „Duplázzuk meg azt a csúfot az ifjaknak, „Amit már ennyiszer reánk raktak s raknak. „Kevélységek szarva szinte az égig ér, „Annyi esztendktl fogva bennünket vér; „Törjük le s nyerjük meg érdemlett becsünket, „Csúf jóknak tárgyává tettek már bennünket! „Éreztessük vélek, mely súlyos a harag, „Melyet a megvetett asszonyi szív farag, „S mely érzékenybosszú.melyetamegsértett „S gyalázott szerelem önnön magáért tett. „Tudjátok, hogy itt a Farsang; jól láttátok; — „Mely vad ésgorombavolthozzámshozzátok; „Láttátok mely víg volt szomorúságunkra, „Mely büszke és szúrós csúfoltatásunkra, „Ugyan lehetne-é néktek rá nem állni, „Ha e tanácsomat merészlem ajánlni, „Hogy az örömét fordítsuk bánatra, „S duzzadt hetykeségét méltó gyalázatra? „S ha magam elkezdem ez intézetemet, „Lehetne-é néktek elhagyni engemet? „De ám legyen tlem mind mind elálljatok ! „Magam is — indulok. Eljöttök? Szóljatok!" ; 144 KÖNYV III. Az Eris szikrái, amelyek titokban Eddig a banyáknak szívekben, májokban. Mintegy hamu alatt, még benn lappanganak. Egyszerre kiütvén, lángokká válának. „Megyünk menjünk!" amit mondhattak, ez Indultak s mindenik már bosszút f orrala. [vala — De Dorottya, ki már haragja tajtékát Jobban kifzte volt, így közié szándékát: „Nem, nem! gondolkozva kell bánni nagy fá„ Sok kézzel kell neki menni s sok baltával, [val, „Nagy munkába kezdünk, mely ha végbe mé[gyen, » Vagy öröm lesz „Nékünk is bére, vagy örökös szégyen. kárt tehet a hebehurgyaság. jobban tud trni egy társaság. azokkal közöljük dolgunkat, „Kik sorsokhoz fogják mérni a sorsunkat. „Ha egyszer Rebeka s Márta meg nem veti „Zászlónkat, a többi önkényt is követi. „Mindent, akit velünk a közügy egyesít, „Majd a közpróba is egyaránt lelkesít. „Ez tehát tanácsom: rajta! ne késsetek, „Minden társainkba oly lelket öntsetek, „Hogy közgyalázatunk megtromfolására „Kiki a közmunkát vállalja magára. „Töltsétek bé ket bels háborúval, „Karnevál s az ifjak eránt új bosszúval. „Valakiket köztök hajlandóknak láttok, „Magatokhoz vévén, hozzám behozzátok. „Én addig az egész dolgot megforralom, „Kifzöm s egyszerre nékik kitálalom." „Jót, rosszat „Elbb is ; ÉJFÉLIG 145 Ezt mondván, ama két banyát elereszti, S zajos szívét újabb habokba sülyeszti. Hányja veti végét, elejét dolgának, Kivált miként kezdjen néki a csatának. A harag, boszúság gyakran kilankasztja, S plánumának folytát közbe megakasztja; De vídúl, hogy immár dolgai jól mennek. Mivel néhány dámák nála megjelennek. Kikkel már Orsolya és Adelgunda szólt, S kiknek már a szívek a Dorottyáé volt. Ezek után több-több gyüle zászlójához, Újabb truppok jvén a többek truppjához. Úgy forrt már a leány s asszony a szobában. Mint a szentelt szüzek Vesta templomában, S mint a lefüstölt raj az új kasban bell, — Zúgtak, zsibongottak az ajtón két fell. Könny volt Orsolya- és Adelgundának így nevelni számát szoknyás verbungjának Mert az asszonyi szív s a leányi elme. Kivált ha búja van, vagy pedig szerelme. Az oly ámítónak könnyen lesz zsákmánya, Aki a leseket csínos pontból hányja. Eris sem henyéle a többi társával, S minden rést és utat megrakott mínával. Most pedig (ki tudná még meg is gondolni Álommézzel kezdi !) Izraelt locsolni, a bgst, kit altató méze Mindjárt a legmélyebb álomra igéze. Izraelt, A bgje melll feldüle Izrael, Helyét alattomban Eris foglalá el, S olyan vén zsidóvá válék azon nyomban. Amilyen rabbi nincs lembergi templomban, Felveszi a vonót, kapja a húrokat, J ; 146 ; KÖNYV m. Széjjel igazítja s tekeri azokat, Rajtok száz diskordánt hangzatokat csinál, Melyek berohanván a fül dobjainál, A nyugovó lelket úgy felháborítják, Hogy gondolatjait egymásra zúdítják, A szép harmónia, mely a holt húrokról Az érzinakba szállong és azokról A lélekbe felhat s a szívbe benyomul. Hogy azt az erkölcsnek szentelje templomul. Egyszerre elhagyá a húrt, az inakat, A lelket, a szívet s a jó rend megszakadt. Jól tudta azt Eris, hogy a szív útjának Birtokán hatalma van a muzsikának Mint a zöld Hortobágy kövér mezejében A csintalan betyár, ha a szél mentében Süvegmocskot éget a szalmán, vagy pipán,41 Maga meg odébb áll gyalog vagy paripán Hiába hangicsál a duda, furulya. Összebg a marha, megszalad a gulya. Tehén, üsz egyre szalad a cserénynek. Van baja, van mérge a szegény legénynek: így ama szédít hangok bubájára. Az Eristl titkon húzott muzsikára Tódult a dámáknak nagyjok és aprajok Zrzavar lett, ki-ki bámulta, mi bajok ? Szintúgy törték, nyomták az ajtón magokat. Ott hagyták a táncot s a gavallérokat. — 1 — Dorottya már szintén ugrott örömében, Tajtékba lábbogó szíve reményében; S köröskörül nézvén az amazon hadat. Gyzött már elre nyúzta is a vadat. A boszúállásnak, trucnak kívánsága Benne a legfelsbb garádicsra hága; I : ÉJFÉLIG Karnevált már saját lábánál képzetté, Í47 — S mint csókolják kezét az ifjak mellette. Gyenge kevély cip ugyan mit nem tennél, Ha te a süvegnek fhelyére mennél? Most te is szabsz törvényt ezer galántoknak: Akik imádói a piciny láboknak Sok férfiész saját kapitoliomát Elhagyja s csókolni leszáll lábad nyomát. Mihelyt tanácskoztak együtt egy keveset, is sok szóval, kevés sóval esett, minden bibéjét gyarló szép nemeknek És Jlleték (de amit a küls füleknek Nem lehet most nekem eltrombitálni. Szent titok! melyeket tilos profanálni): Dorottya kiválaszt egyet nagy felhanggal. Aki a szálába menjen követranggal, S mondja meg az ottan lév vendégeknek. Mi a kívánsága a dámaseregnek. REBEKA vala ez, a tisztes Rebeka, Kinek sz a haja, görbe a dereka. Ki hajdan magának, most pedig másoknak. Sok próbán általment kerítje soknak. Ékesenszólóbb , mint akármely kofa. Meg is van edzdve orcáján a pofa. Ezt választották ki Dorottya s a szépek. Hogy az ifjak eltt legyen az képek. Ki is állt nyúlbrös szalupban a dada; Melléje Dorottya még kilencet ada. Amely — nem tudták odaki, hordta ki ? a szép nimfákat mi a Bent egy-két if jasszony csak úgy csilleng-filKongott már a szála Hogy : k [leng, J2 ; : 148 III. KÖNYV Mint a szedés után az elhagyott billeng, S midn épen immár azon töprenkedtek, Hogy a sok dezentír szépek hová lettek ? S egy kurázsis ifjú szinte már értek ment Rebeka s az egész követség megjelent. Kacagtak az urak és brávót tapsoltak, Mert ebbl egy jeles maskarát gondoltak. Karnevál maga is (nem tudta) vígadott, Hogy a dámasereg ily szép tempót adott. De midn azokat különös gálával Látták vala lenni szeriz mínával. Nem tudták a dolgot egybe mire vélni. Mígnem missz Rebeka így kezde beszélni „Uracskáim! engem azok küldöttének, „Akiket az urak meg nem érdemlenek, „Azok, kiket ide hozott ma a szánka, „Az a sok ifjasszony s drága szép leánka, „Kiknek, bár magokat oly nagyra nézik is, „Lába kapcája sem lehetne egyik is, „Mért vágynak oly nagyra a gavallér névvel, „Ha úgy bemocskolják azt a szilvalévvel ? „Phi arra a névre fel sem nyitnám számat, « Vagy a zsibvásárba vetném a pundrámat. „Mit ér a fodros haj ? a mándsét? a tászli? „A zsinóros nadrág, ha az ember bászH? 42 „Pedig mely kényesen, feszesen, begyesen „Járnak az uracskák végig aPartesen? — ! — „Az úr „Mért is Pozsonyban eleget nem fentergett: produkál hát itthon „Azért mert nem szabad? is Schloss[berget? 43 azért mert nem [illik? „Azért mert az urak mind csak kákompillik! „Magok elcsergetik másutt súgárjokat, ; ; : ÉJFÉLIG „S itthon 149 még csúfolják a szegény lyányokat. az urak s úrfiak „Kereken kimondom „Csak ahol nem kéne, ott csintalan fiak. „Ez a Locsperdi is, az ebágyrúl esett, „Mit tesz? mért jött ide ? nálunk mit keresett? „Léhütni jött ebbe a kompániába? „Diktom.faktom vesszen pokolkurvanyjába! is magát, hogy már, „Farsangnak hívatná „Pedig pernahájder, gézengúz, koszlobár. mér hányni a dámáknak fittyet: „Mégis : — ! „De megtanítjuk ma ezt a kótyonfittyet. „Meg és minden leány fülébe pesel ma „Néked szól a lecke te gizgaz! te selma! „De hogy követségem hosszason ne essék . ; ! : „Idejöttöm okát meghallgatni tessék. „Minden rangú dámák egyes akarattal „Engemet küldöttek oly parancsolattal, „Hogy kívánságokat adjam el pontban „Az uraknak mely is áll e három pontban „Elsben az urak szabad tetszésünkre „Ezt a gaz Karnevált adják ki kezünkre „Másodszor haladék nélkül felkeressék „A nagy mátrikulát, hogy megégettessék; , Harmadszor, valakik most is ntelenek, „Minket solenniter mind megkövessenek. ; „Ha e kívánságot a szála felhagyja, „S követölevelét nékem ki nem adja, „S a mátríkulával ezt a gaz spicbubot: „Ellenségnek tartsa az asszonyi klubot." — „Ellenségnek tartjuk az asszonyi klubot, „Magunkközt egyet sem esmérünk spicbubot; (Ilyen választ ada Bordács Rebekának) „Szüksége van nálunk a mátríkulának ; : 150 III. „Eb, aki kenteket, „Diktom ! s KÖNYV néném megköveti ! az öreg fart visszacepelheti." E szókra az urak mind kacajt ütének, a lyánykövetek felmérgesedének. S mihelyest az egész követségcsoporttal Rebeka visszatért a kerek réporttal Seregét Dorottya mindjárt összeszedte, S egy rendes ármáda formájába vette. — De : — Nyilj meg most, Helikon ! nyilj meg ; s ti [magatok Szép istenasszonyok elttem dalljatok. 44 Ti elmondhatjátok, jut is eszetekbe. Kik állottak belé a leányseregbe. Kik voltak vezéri az amazonoknak, S örök egri nevet kik nyertek magoknak. Egy ers négyszeg corpust formálának Akik legaggottabb leányok valának. A sereg derekát ez a népség tette Kommandóba ket Adelgunda vette. A két szárnyán álltak mintegy könnyebb A fiatal szüzek felkötött szalupban: [truppban E gyönyör népet Magdaléna vezérelte ell, a bal, Márta a jobb fell. Hátúi a vasasok nehezebb osztálya Az özvegyasszonyok seregét formálja. Lassú, de kemény nép rezervaként vágynak; : Orsolyát tisztelik vezérl hadnagynak. Az avantgárdába, mely mindnyája között A legkatonásabb formába öltözött. az eleven Freykorok valának, Akik már férj nélkül szülni is tudának. Azok ; ÉJFÉLIG gyönyör nép Rebeka vezette, egy Fris és ! ; 151 fortélyos, vakmer próbált hadverö. Ezek a vezéri s osztályi valának Ennek a rettent dámaármadának. Melynek fkormányát Dorottya tartotta, S mint generál en chef maga mozdította. 45 Nem választott ki egy helyt egyenessen. Hogy ahol nagyobb baj esik, ott lehessen. sz s próbált banyát melléje vett, S egy vén guvernantnétadjutantjánaktett. 46 Ekkor az ütközet módját igy rendelé. Tizenkét Hogy a front léptenként menjen eléfelé: könny nép akként fordúlgasson, Hogy minden sort s rendet zavarba hozhasÉs a mátrikulát csalfán, vagy mérészen [son, (Mely a triumfusban legszebb préda lészen) Kerítse kezéhez az ellenség ell. A szárnyi Egyszóval vigyázzon minden oldal fell: A hátulsó sereg még most szótól várjon. Minden rést és utat keményen bezárjon: Most pedig egyszerre az els dobhangra Az egész avantgárd üssön a Farsangra, 47 S ha lehet Karnevált hadi fogllyá tegye. Vagy a mátrikulát kezébl kivegye De ha rabbá esik, kedvezzen Himennek, Lánc közt is tisztelni kell a rangját ennek. ^ Mikor a táborban mindent elrendele: Üle egy divánra, kit nyolc szz emele, 48 S onnan igazgatta a népet, a helyet; És, mint egy feldmarsal, perspektíva helyett. Hogy ráügyelhessen a nagy armadára. Egy vén pápaszemet feltett az orrára. : 152 ; : KÖNYV III. Külön-külön minden vezért és hadnagyot Serkentgetvén, nékik mindent jól megha[gyott. — „Most már eljött a perc, így szóla nyájához: „Hív barátináim kezdjünk a munkához. ,,Csak bátran! velünk lesz a boszú s szerelem, „Menjünk! már zsebemben van a gyzede! [lem." E szókra Tesztilis felveszi kezébe A sereg zászlóját, melynek a végébe Leng pántlikákkal körül koszorúzva untukkal bodrozott fköt volt húzva. Az apróbb zászlók is lobognak szép sorral Kiken Vénus látszott, bölcsvel s Ámorral. Megindul a sereg a selymek suhognak, A pádimentomon a cipk topognak Szikráznak a tüzek a dámaszemekben, Keblekben kurázs van, fegyver a kezekben — ; Harnádel, strikknádel, ördögpokol-nádel, Melynek külömb nemét ma sem számlálnád Almaev kis kés, etuis bicskia, [el, 49 Szemnyilak, csókcsákány, mosolygásfrin[gia. Dorottya s a rúdon függ 50 díván megett F hadi muzsika gyújtá a sereget. Lizette, a szépen hárfázó Lizette: lyányok farsangi marsát elkezdette Mellette a nótán tíz hárfa hangozott. Húsz tambura s doromb akkompanyírozott. Mások vagy letörvén a butellák alját. Azzal trombitálták a Lizette dalját. Vagy holmi nagy smukkos katulyát tártának, A : ; : ÉJFÉLIG 153 S két frizr fésvel azon dobolának. Az egész ármáda danolta a marsot, S úgy tették hangjánál a truppok a marsot. Eris pedig szíve teljes örömében Felemelvén magát pudlis szekerében, Titkos kacajok közt lebegett felettek S denevérnimfái körülte repkedtek. Mikor a nagy korpus a szálába kijött, Már az avantgárda Karneválra ütött, A pajzán Freykorság tet megtámadta, Ki kezét, ki haját s köntösét rángatta. Lármás csivogással mind rá kezdtek esni Maga volt s oltalmat nem tudott keresni, így jár az a szegény bagolyfi is épen. Ki elhagyja enyhs odvat délközépen, Mihelyt a madarak látják, körülveszik. Akármerre fordul, meg nem menekeszik Míg a kányák zik, a csókák csácsognak. Cseveg a sok veréb, a varjak kárognak. Csúfolja, csipkedi, rángatja mindnyája, Tele a tollával mindeniknek szája. Már a nagy sereg Magának foglalván, is a csatapiarcot elkezdte a harcot. A bal szárnyon álló könny nép sok szzzel A mátrikulára ütött kemény tzzel. Hímen felkiáltott: „Urak! ne hagyjátok! „Most a mátrikulát mindjárt nem látjátok." Ezt a gavallérok hallván, oda mennek. Hogy segítségére legyenek Hímennek. De már akkor körbe fogta a lyánycsoport. Verték a széjjelhányt székek között a port. Szörny a zaj s lárma. Ezek megragadják : 154 III. :: : : KÖNYV Híment és a könyvet, amazok nem hagyják Most ezek hányják el a széktl azokat, Majd azok nyomják el onnan a lyányokat. Finisnek már a könyv épen kezében volt, Kiáltott a sereg, a gyznek tapsolt De alig csípte meg Károly egy keveset, Elejté a könyvet, s a lábára esett. Oda ugrott Károly, a prédát már hozta De Rozika tet agyon Más fell csiklandozta. az ifjak e szép harc neszére Indulni akartak Hímen védelmére a könny sereg jobb szárnyával Márta Kirukkolt s ellük az utat elzárta. Keresztül próbálnak az ifjak rontani De ennyi szép ellen ki tudna állani? Egyedül maga volt oly gavallér Albert, Hogy ennyi amazon ellen indulni mert. De Thrézi A ellent állott: de egy pillantása szz szivében halálsebet ása. Visszapillantott rá haldokló kedvese, S a sebhedt bajnok is a földre leese. szép Ez esetre a harc nagyobb tüzet kapott. Felzendült mind a két népség s összecsapott. Csatáztak a merész dámák az ifjakkal Szerelem mérgébe mártott szemnyilakkal; De a kézszorítás és sóhajtás heve Sok szépek szívében nagy pusztítást teve. Sok gavallér pénzt is adott a spionnak. S kitudta bibéjét a szép kisasszonnak: Melyért az amazon hullott is a harcon, Koccant a csákány is a keblen és arcon. ! ÉJFÉLIG Már a gavallérság jóval is 155 innen járt; Hogy Dorottya oda veté az okulárt. A legszebb szárny vesztét dívánja sáncáról Meglátja s a közép sereg derekáról Négy ers csoportot kiküld sietséggel, Hogy a gyzött félnek légyen segítséggel, Kik is kiszegezett pagnéttal kiálltak, 51 S tüjökkel eleven sorompót csináltak. Azonnal Boriska, ezek kommendántja, A gavallérokat oly mérgesen bántja. Hogy perl nyelvének s éles szablyájának Ellene tovább már nem állhatának. Egy fköt spádé vala a markába, Amellyel úgy szúra Lajcsi nadrágába. k — Hogy amint sok tréfás társaságban hallik, Még most is meglátszik puliderjén a lik. Ez alatt a harcnak legjobb divatjában Ámor, ki sohasem nyughatik magában. Elméjét egy hadi fortélyon hánytatta; A kis szerelmeket mind öszve hívatta, Kénkövet, kanócot, ásóval, kapával, S a hamar-szerelem fris puskaporával Adott a kezekbe, hogy azzal menjenek A házba, megmondván mitévk légyenek, Megértvén Ámornak e parancsolatját Az apró minrök; a szála padlatját Mindjárt mesterséges mína alá vették S a házban lévket tzzel felvettették. Ah! e sebes tzláng hányat felpörköle. Hányat ejtett sebbe, hányat meg is öle Sokan, igen sokan, mintegy félhalottak A A földre s az urak ölébe hullottak. rúgó salétrom minden észt és csontot 52 156 III. KÖNYV Saját forgójából kihányt, széjjel rontott. S a láthatatlan láng gyújtván a velket, Édes csiklandással emésztette ket. Hej te ravasz Ámor! miket fel nem találsz? Egy fell nem gyzvén, másutt is praktikálsz! Van-e olyan szíve az asszonyi nemnek, Mely utat nem nyitna a bájoló szemnek? Dorottya, akihez a láng fel nem csapott nagy diván miatt ütdést nem kapott. Azért kevés népét ismét serkengette, Az elszéledteket újabb rendbe szedte. Fellobban villogóbb tzzel a harc lángja, Verdesi a padlást a csatázok hangja. Szék, asztal zörömböl, a dob, trombita zeng, Csizmától, ciptl a pádimentom reng. Legelbb is Rózsi, a legszebb amazon, Ecsével szembe állt s ert is vett azon: A — Már szinte életét el is fogyasztotta. Pardon! sa kardját nyújtotta. De Johanna, kinek rózsákba mártatott Kiált Ecse: Orcája született hajnalszínt mutatott, Johanna újonnan Ecset megtámadta: De orcáját Ecse addig cirolgatta. Míg mind elenyészett a Johanna vére, S hajnalszíne maradt az Ecse kezére. Iromba lett a szép cerussa s míniom, Olyan lett a rózsa, mint a sásliliom. így halnak el gyakran egy orcafogásra — Sokan, kik rá szoktak a képmázolásra, Azok, akik nappal angyali bálványok, Éjtszaka lüdércek s mer boszorkányok. 53 " ÉJFÉLIG 157 A virgonc Bel ind a szokott tréfájával Bordács úrhoz szalad vigyorgó orcával. „Mosszi! az úr is csak oly életet él; „Mire nézte most is a farsangot? s nem fél, „Hogy hadifoglyommá teszem, megköttetem, gyz hintóm eltt kevélyen vitetem?" „S Ekkor oly bájoló szemekkel tekintett Az úrra, mint Vénus, mikor Marssal csínt tett. Az úr mosolyogván, a nagy bajusz alól, „Eredj te kis pajzán! a lyánykának így szól, „Tudod már sok ízben ellenem pártoltál, „Faludat prédáltam, ismét meghódoltál. „Kardom most sem tompa, ha tompa meg[fenem: „Hogy mersz, pajkos madár, felkelni ellenem! így szólott és magát a nimfa megadta. Tudván, Más nem soká lesz jószága alatta. oldalra Chioris, kinek termetében Minden kellemesség volt csak a szemében, (Szikrázó nyilat szórt arra, aki nézte, Alélt pillantása halkkal megigézte; De mikor A csillogó rezgése szétreppent, nehéznyavalya édesen tört mindent). Chioris az ifjakat sebes pillantással Srn lövöldözvén, hullatta rakással; Kivált rátalálván a deli Vincére, Ezer tüzkacsintást szórt rá szegénykére. A triplázott villám elfogá a szemét, Megelektrizálta mindenik tetemét. Lángolt az orcája, dobogó szíve vert. Élt még, de nem tudta, s eszméletlen hevert, Chioris oda ugrott s a maga csókjára Kicsalta lelkét is halvány ajakára. — 158 III. KÖNYV Azonban Ámor is a harc közepében Achillesként nyargal hadi szekerében. A szép szem Chlorist, ki elandaloda Holt bajnoka mellett s nem vigyázott oda; Chlorist elütteti a rúdnak végével, Lerogyik s fekvését festi szz vérével. Eltapodta tet az Ámor szekere, Öszvejárattatott mellyé s minden ere. így esett el e két bajnok egy csatában, metaforában. S mind ketten megholtak — k— 54 Ámbátor a fejem toalett volna is, mellyembl coquet nyelv szólna is, Bár próbát romános elmésséggel teszek, Kurtizán S ékesebben szólok mint a hofmaitresszek: festhetem le teljes valójában Mindazt, ami esett ebben a csatában. Másként is sok itten, ami titok és szent; S még a poéták sem tudhatnak itt mindent. Még sem Elég, Víttak hogy a dámák, még és kik bár hullottak srn hulltak az ifjak is. Tovább is tüzesen folytatván a harcot, gavallérokon tettek sok kudarcot. E mellett a szegény Farsang oltalmára. Ki a sok dáma közt már majd pórul jára, Más fell Hímennek s a mátrikulának A Védelmére számos ifjak tartatának. Azonban a dámák megmozdíthatatlan Nagy ármádiája mégis mind untalan Attakban volt sok szép ifjaknak kárára, Vagy a két szárnyáról kicsapott portára. Dorottya mind újabb csatára rendelte Vezérit s a lankadt szíveket tüzelte. is, ÉJFÉLIG 159 OPOR, hogy már végét vesse a csatának, stratagémát gondolt ki magának, Mellyel minden truppot zrzavarba tegyen, S Dorottya, a vezér, tehetetlen légyen. Annyi sok hatalmas szemmel és szablyával Egy új Szemközt állván, így szólt felséges orcával: „Halandó angyalok! kedves szép ellenség! „Kiket bennünk ural minden érzékenység, „Kik bírván szívünket a természet jussán, „Törvényt szabtok nekünk szépségtek trónu„Hogy ellenkezhetnénk tovább tivéletek?[sán „Itt a kéz! itt a szív! csakhogy békéljetek. „Tudjuk, miért vagytok haragban erántunk; „Mert véletek nagyon hidegképen bántunk: „Nohát ezen vétkünk jóvá tételére „Én, mint a farsangi tábor fvezére, „Még ma egy kisasszonyt kívánok elvenni; „S tudom, vitézim is mind így fognak tenni. „De én annak adom cserébe szívemet „Aki legelször megcsókol engemet." — Édes kotlós anyjok egy kotyogására fut a sok csirke egy szem gabonára: Minden kisasszonyok akként tódulának Hogy — Legels csókjára Opor orcájának. Senki sem ügyelt már zászlóra, vagy sorra: Isten hozzád jó rend! hajde mind Oporra! Szintúgy rúgták egymás cipellje sarkát, Tapodták, hasgatták egymás sleppje farkát; Az elsk hátrálták az utóimenket, hátulsók visszahúzták az elsket; Lármáztak, zajgottak, porfelleget vertek. A Asztalt, széket, bgt, cimbalmot levertek. Tört a pohár, palack, tányér, táca csörgött; 160 III. KÖNYV Ugattak a pudlik; ajtó, Ifjúként szaladtak még ablak zörgött. a vénlantok is. Sem hadnagy, sem svadrom, sem rend. St ma- A [gok dívánt emel szüzek elfutának, marsai Dorottyának. kitört S keze, lába is NEGYEDIK KÖNYV HAJNALIG SUMMA YA vitéz Dorotthia sok Züecnek hallatlan keserüsighire az faidalmos háláival küzködnéc és hogi mikippen ochódnék föll, miért hogi Carnevallal egietemben az Matriculla Sácmánra yutván; mell is tüzvel megh ígettetic vala, az Carnevál penigh meg zabadói vala, mellecnec utánna ezödben Kegies Olvasó az Vin Gergnecbezidit,és azipp Venus Isten Azzonnac is miklnt törtenéc az alazállássa ickesRithmusocval eldbe adattat nac. Mikippen az vdd Mind rátódúla már kíváncsi vágyással dámáknak nagyja, apraja rakással Oporra, hogy tet mindjárt megcsókolja: De a gavallérság tet meggátolja. 55 Az ifjak hatszeres karéba állának, S Opornak eleven sáncot csinálának. Már egy dámának sincs, akármerre térjen. Sem rése, sem módja, hogy Oporhoz férjen. Néha erszakkal rohantak ostromra. Néha rimánkodtak, sírtak, de potomra. És mivel a karén által nem törhettek, A Szégyennel, bosszúval hátrálni kezdettek. Mint vert had egyenként kiki visszatére Felsült kívánsággal a tábor helyére, Ahol már összetört zöld dívánja mellett Megsebhedt marsaljok csak alig lehellett. K 162 IV. KÖNYV — így nyög Dorottya néki„Hát a vitézeknek így kell-é tenniek? [ek „El kell-é hagyniok kiszabott rendjeket, „A fegyvert, a zászlót, a fövezérjeket? „Gyarló nép! egy ravasz ellenség szavára „Úgy kellett rohanni a férjfi csókjára? „ Phi szégyen! gyalázat! gyáva terem tvények, „Kikbl így zhetnek csúfot a legények! „De lám hívságtokért megvan a jutalom; „Od' a szép becsület, od' a diadalom, „Helyébe csak szégyent, kudarcot kaptatok, „S ím félholtan fekszem én is miattatok." „Hitetlen nép ! — ! A szégyen és bosszú ket eltöltötte, Lesütött orcával álltak körülötte. Dámaszokás szerént sírtak haragjokban, Átkozván magokat, és Oport magokban. S fájlalván hséges vezérjeknek estét, Hószín karjaikra felvevék kék testét. Bévivék szomorún az oldalszobába. Ahol helyheztették puha nyoszolyába, Vigasztaló szóval, kávéval élesztek, Szederjes sebeit kötözni is kezdték. De néki nem lévén többé bizodalma. Elnyomván testének, lelkének fájdalma: „Gyalázatban, úgymond, tovább miért élek? — „Inkább becsülettel hal meg a nagy lélek. „Ti, kik okoztátok rajtam e csúfságot, „Hogy tukmálhatjátok én rám e világot?" E szókra sebérl tépvén a flastromot. Meg is tette mindjárt a testamentomot. Öt vén dáma leül a toilettéhez, Apollónka pennát dug a fél füléhez, : HAJNALIG 163 A Schreibkalenderbl a böjtnél kiszaEgy tiszta levelet, kétfelé hajtja azt [kaszt 56 ; A gyászos íráshoz készül keseregve, — Dorottya elkezdi diktálni heregve: „Én alább is megírt kisasszony, DOROTTYA, Letelvén világi életem robotja, Egyébként ép s csendes elmével diktálom, Csak hogy az ifjakat szeretem s útálom. Én, mondom, e nemes megyében születtem, S eredetet régi törzsökházból vettem; De amelynek bennem magva fog szakadni Jószágomról tehát rendelést kell adni. Elsben is hagyok kétezer szuverént, — A bécsi bolondok házának a szerént Hogy fundusok légyen az olyan szüzeknek, Kik kosarat adván magok kérjöknek, Mint szokott, örökös pártában sültének: Ezek a bolondok házában éljenek! Másodszor testálok a szülk házára Kilenc ezer tallért, az olyak számára. Akik csúnyák lévén, vlegényt nem kapnak, S természeti tzök miatt félre csapnak. Harmadszor keresett jószágomnak felén Egy jó fundációt állítok Fenteién, Melybl esztendnként megtartván a számát, Férjhez kiadjanak tizenkét vén dámát. Felén egy Vestalis templom építtessék. Melyben húsz vén szznek lakás rendeltessék. De úgy, hogy mindnyája járjon fkötvel. Mert igen éktelen járni leányfvel. Továbbá, ha ama költ jó kedvébe. Aki most itt múlat, ebb' a vármegyébe. Leírná a dámák mellett tett harcomat, S hattyúi szárnyain zengné halálomat; K2 . 164 K Ö N Y V IV. Minthogy, amint mondják, eddig minden na[gyok Üresen bocsáták: néki fundust hagyok. 57 Lencseni kertemet mezei házommal, 58 Minden bankóimat az egész smukkommal Adják néki: ebbl holtig elverselhet, S Beócián Parnasz hegyeit emelhet. De a buffánomat mégis Orsolyának, 59 A két mopszot pedig adják ki Mártának. Végre a széjjeltört dívánnak fájából, S vlegényt nem esmért nyoszolyám aljából Egy castrum doloris készüljön számomDe nevem ne messék kbe a síromra; [ra, 60 Ne tám az utazók, kik ott szájonganak. Még holtom után is lyánynak csúfoljanak.— Testem pedig a két pázsimhoz temessék, 61 S legalább porom is férjfi porhoz essék. Ezen testamentom végrehajtójának — REBEKÁT Amidn .." Eszókméga száján valának :— Rebeka, az elszéledett s ott kint verekedett, Triumfált sereggel, örvend lármával Bejött a Farsanggal s a mátrikulával. Alig pillantá meg Dorottya félfell. Azonnal oly édes öröm lepte bell, ki Népet rendbeszedte Hogy elfelejtkezvén — minden fájdalmáról. leugrott ágyáról. Életrl halálról s pedig fogva élek már, így szóla, „ Itt vagy „Hol a könyv? majd gondot viselek én róla. „Élek már! már több írt ne is kössetek rám: „Mindjárt felöltözöm; hol van, hol a ruhám?" Igaz, hogy Dorottya mindjárt megújula. Ruháját rávette, tapsolt s meggyógyula. ! — ! — : HAJNALIG 165 Mihelyt Rebekával elöbeszéltette, kézre Karnevált miként kerítette: tanácskozott a sereg nagyjával, Mit tegyen e régen várt hadifoglyával? Kik közt arra ment ki a dolog summája, Hogy csak hadi törvényt tartsanak reája. De hogy kéznél légyen, csukják bé azonba; Bé is csukták tet kemény áristomba, Amely oly keserves fogház és kaloda, Hogy a napfény soha bé nem süthet oda Ers és kemény az asszonyok fogsága, Nehéz az embernek onnét szabadsága. Oly hely, mint aminn Ulissz hajdanába A Palládiumért bémene Trójába. Mégis mennyi csinos urak s bölcsek vannak, Akik e fogságba víg szívvel rohannak. St ezt a fogságot vásárolják kincsen, S örülnek a rajok vert ers bilincsen. Hogy Azon — Végre megtétetvén rá a szentencia, Felhozza a setét tömlöcbl Lídia. Arany nyakláncokkal megbilincselt lábbal Kijve Karnevál a vén porkolábbal. Strimfligalandokkal jól hátraköttetvén Két kezét s drabantok között kisértetvén, S így nem is ügyelvén az mentségére, Ezt a szentenciát olvasták fejére „Sok lévén KARNEVÁL bneinek száma, „Méltónak ítélte erre minden DÁMA „Hogy mátrikulája porrá égettessék, „Maga hóhér ál talcsonkán ereszt essék; „MENJEN VÉGHEZ, dátum Kaposvár s a [többi, „DOROTTYA, mintaszék feje, és atöbbi." ; 166 Ki : KÖNYV IV. ment húsz dáma az oldalszobából, is S rógust rakván a A ! tüzet tört nagy öröm s dívánnak fájából, tánc közt gerjesztették, — És a mátrikulát hamuvá égették, Innen van, hogy ma már nincsen többé vén [lyány. Mert az esztendeit más nem tudhatja hány; S ha egyszer a képét jól kimázolhatja, Magát gyenge szznek szabadon mondhatja. Már épen kivitték a szegény Karnevált, Már épen fegyver közt a veszthelyen állt Mikor lárma esett ott kinn a pitvarban, Kiáltanak tüz van tz van az udvarban A szobából minden ember kiszalada, : ! S Karnevál odabé egyedül marada. Hímen eloldotta a békót lábain, S a strimflikötket eltépte karjain, Akkor vették észre a dámák magokat, Mikor már szabadon látták a rabjokat. Kés volt már akkor. Már ket nevette Karnevál és magát az ifjakhoz vette. De nem tévén a tüz semmi veszedelmet. Szüntetvén a bál is a lármát, félelmet Opor úr azonnal kérdezkedett róla. Melyre a lokajja, Gerg ekép szóla: „Tens uram ! A kázus minthogy hosszas [lévén, „És ezek a lyányok igen sok csint tévén, „Meg is unván talán a tens úr hallgatni: „Méltóztassék velem egy pipát gyújtatni." „Nem kell: csak mondd, Gerg!" „Tens [uram, tehátlan HAJNALIG 167 „Igazán hogy minden lyány cseléd orcátlan, „Kivált azok, akik lokajok közt nnek, „S az úri udvarba csak léhtni jnek. „Én ugyan helyet sem adnék egyiknek is, „Ha mindjárt csupádon széllel élnének is. „A konyhára hordják a pletyka beszédet, „Mindég derogálják a férjficselédet. „Mindég csak cserfelnek, osztán nyalnak [falnak, „Morzsáját sem látjuk a bels asztalnak. duggatni; „Csak kurafioknak szoktak „Tens úr kár ezeket lyányfvel járatni. „De hogy egyik szómat másikba ne öltsem, „És a tens úrnak is úri kedvét töltsem: „Most is, míg az urak ott benn múlatának. „Ni a szedtevették mit nem csinálának! „Lecsepültek minden becsületes legényt, „Lajhának, kappannak csúfolták a szegényt, „Ihogtak vihogtak, nyakunkra tódultak: „Megkövetem még a nadrághoz is nyúltak. „Nézze csak a tens úr, milyen ez a mente, „Nánika a sterccel ni hogy összekente. „Tens úr egy culától én ezt fel nem veszem, „A szátisf akciót az úrért megteszem. „Megszültem az úr ura atyja mellett, „De még senki rajtam ilyen csúfot nem tett. k — ! — ! „Egészen bolondot csináltak bellünk, „A mondért, süveget elkapkodták tlünk. „Azt mondták, hogy jobban illik kemeknek, „Csak szoknya kell nekünk bodzfa legények- „Még a vitézkötést feltették búbjokra, [nek. „Ó, hogy a jéges verne kobakjokra „Fridrik szakács épen az ágyon szunnyadott, „Hogy hatod magával Manci rátámadott. ! — ! 168 IV. , Leöntötték : K Ö N Y V szegényt ; az mégis szerencse, „Hogy veres nadrágját nem érte a lencse „De bezzeg, mikor a fejére tapinta, „Már a haján folyt le a híg palacsinta. „Felugrik haraggal, szidja sok adtá-val „S bemázolja képét egy tál kocsonyával. „Tens úr azon semmi épséget nem hagyott „Didergett a cula, majd hogy meg nem ! [fagyott. „Úgy kellett! magam is nagyon bosszankod- [tam; „Mégis a kacajtól meg nem tartózkodtam, „Mikor kocsisunkat négyen körbe vették, „Futni akart Jancsi, de nem eresztették: „A fél sarkantyúja akadt a szoknyába, „S Kalárival együtt zuhé a csávába, „Ecse úr hajdúja épen ott pipázott. „Mellé suhan két fraj, s mikor nem vigyázott, „Szájából az ég pipát kitekerték, S uram ImégaPámpám farka alá verték !62 „Ne hagyja ked magát, pajtás felkiáltok, „Ti is az emberbl csúfot mért csináltok? „E szómra egyikhez a kostököt csapja, „A másikat pedig futtába megkapja, „ I „S úgy szúrja farába a nyúl-ispékelt, „Hogy most is keresik a nyúl-ispékelt. „Míg Ferkó egy lészán hortyog s nyújtja [brét, „A cafjához kötnek egy nagy kancsó lrét; „Pakolj Ferkó kiált a dévaj nemzetség: „Talpra ugrik Ferkó s bezzeg volt nevetség! — ! ; „Egy külföldi tarka ánginba öltözött „Francia pázsi volt itt a többek között, „E tett nagy zavarást itt a fejérnéppel, : : HAJNALIG 169 „Új módit kapatott, fképen a széppel. „Ritka oly szobalyány, frizérozó s dajka, 63 „Hogy ne jutott volna néki kalamajka. „Tán nem is maradtak itt már olyan frajok, „Kiknek e pázsival ne lett volna bajok. „Tens uram nem tudom, ki tart ilyen pázsit, „Nem szeretem benne azt a nagy kurázsit. ^Ragadós a módi, kivált ha francia, módia. „Pedig a magyarnak árt az „Most ugyan még kin jár a cselédszobában „De hátha kedvre kap benn is a szálában?" „Jól van Gerg, jól van de a tz hogy esett?" „Elmondom, méltassék várni egy keveset. „Már semmi csendesség nem volt a szobá[ban, „Állt a patália kint is a konyhában, „Már a legénység is néki dühödt, mordult, ! — ; „Egy szóval a kastély fenékkel felfordult. „Azt mondják de arról aláson követem, — reá meg nem esküdhe[tem tzhelyre feküdni akara, „De mellé egy legény sok parázst kapára. „Nem tudom, nem láttam, elég az hozzája, „Azt mondják, kiégett a Lizi szoknyája. „Sikoltott, szoknyáját rázta a dévaj szz, „Egymást érte, szintúgy hullott róla a tz. „Ráesett egy parázs a Pampám hátára, „Kifutott ordítva s ráment a szénára. Laci szerencsére „Meggyúladt a széna „Ott feküdt és álom nem jött a szemére „Nem voltam ott, — „Lizi a — ! „Látja, hogy mellette a tz lángot „Valami baja „Kicsapott „De volt, mindjárt nem vetett, kelhetett. már a láng lármát kiáltottunk, míg vízért futottunk. eloltotta, : : 170 „Megsznt IV. : KÖNYV a tz, mire mi elértünk oda még „Kijött Laci, és — Náni vagy kicsoda." E szókra az urak s dámák kacagának, Némelyek Gergvel így is tréfálának „Bizony Gerg a tüz már nagyon láttatott, „Még is, a jó Laci, jó hogy nem alhatott, „S eképen a tüzet hamar megolthatta, „De tudod-e Gerg Lacit mi bánthatta?" E tréfára Gerg így felelt valódi Orcával: „Az olyast vizsgálni nem módi! „Az ily kérdést tartom igen helytelennek: „Elég, hogy elaludt a tüz, hál istennek! ! I „Hát a tens urak is és tens asszonyságok, „Mikor utóiéri az álmatlanságok, „Milyen mulatságot találnak magoknak: „S szabad-é azt osztán vizsgálni másoknak? „Az ily kérdést tartom igen helytelennek: „Elég hogy elaludt a tüz: hál' istennek!" Mindnyájan kacagtak e feleletére; — Hihet, jól reá talált a bibére. Egymásközt sok furcsa tréfára fakadtak: S az öreg szolgának egy pohár bort adtak. Szinte helyre állott volna a csendesség, S meglett volna köztök a kívánt békesség: A dámák szüntetni kezdték haragjokat. Nem bántván Karnevált s a gavallérokat: De éj igazán, hogy a háborúságba, Mely Trójától fogva esett a világba, Csak belé kell jönni mindég a dámának! Most is a lett oka az új galibának. Egy nimfa, kit Virgil s utána mindenek Olyan irtóztató formában festenek, 64 — ; HAJNALIG 17! néha rémülést hoz is ránk, sokszor angyali orcával jön hozzánk Holott, habár De Egy nimfa, kit Kozma zeng trombitával, Repül szárnyakkal és felfútt pofával Festett rozsólisos szalmás üvegére, 65 Egy FAMA-VOLATOT tévén címerére Egy nimfa, ki Virgil paraszt idejébe Maga hordta a hírt a világ fülébe. De most nála bérért szolgálnak, mint úrnál, ; A Novella, Zeitung, GazettaésJour[nal. 66 Egy nimfa — de ki ne esmérné miss Fámát Újabb zendlésbe hozott minden dámát, Mivel elhírlelé a bálban egyszerre, (Hihet, hogy Eris vette tet erre) Elhírlelé mondom, hogy hallván mindenek Karnevál ittlétét, rá felzendültenek. Hogy nincs olyan ember, ki rá nem neheztel, Mivel ilyen kurta farsanggal ereszt el. Amelyben így felsült mindennek a kénye. Kinek a szíve fáj, kinek az erszénye. Ihon a tislér céh hiába fárada. Mivel a sok bölcs mind nyakán marada; Alig van kenyere s ftje szegénynek. Pedig hetibért is fizet a legénynek. Sok szegény varrónék jó bizodalomra Megvarrtak húsz-harminc fkött potomra; Ötöt ha eladtak hat-hét forintjával S még most is adósok a tintuk árával. Majd minden kalmárok bankrótokká lettek, Akik sok jegyruhát elre megvettek, így jár a szcs, szabó s minden mesterember. Kiket jó haszonnal biztatott december. Kivált a cigányok, a szegény cigányok — ; 172 IV. ; : KÖNYV hogy itthon vesztek a leányok, Minthogy rá nem szokván kaszára, kapára. Támaszkodván csupán a más lagzijára. Hát az a sok lezsák eszemiszom pajtás. Kiknek csak a tánc kell és a kancsóhajtás. Kik ha tivornyázó házat nem találnak, Életnek sem tartják ugyan mit csinálnak ? Hol él most sok szegény svalér e nagy télben? Aki bablevest is alig kaphat délben [67 Mert sem uram öcsém nem tarthat most sok Fájlalják, : [bált. Sem asszony húgomhoz leánykér nem szállt. Pedig csak oly helyen néha jól lakhatott, S a két lovacska is abrakot kaphatott. St még a papság is haragszik reája, Mivelhogy az idén kevés a stóla ja. Ezt hírlelvén Fáma, s több ilyen formákat, Ismét zrzavarba hozta a dámákat. Dorottya gondolván, hogy majd mellé állnak Ezek is, és feltett céljában szolgálnak Nyugovó vitézit ismét felzendíté, S holnapra egy újabb csatához készíté. Orsolyát, Rebekát s a több vezéreket Feleszelte, miként rendeljék népeket, S majd mikor az ifjú urak lefekszenek, Vélek s Karnevállal mitévk légyenek. Mert már a hajnali kakasszó is hallott, Szkült már a hideg setétség s pittymallott. Megfordult a göncöl szekere tengelye, — kés álomnak eljött az ideje lankadt gavallér rikácsolt a torkán, Pislogott a dáma, mint a vén boszorkán. S a A ; : HAJNALIG De — ; ; 173 midn már épen fekünni készültek, Egy új tüneményen mindnyájan elhltek. Amint a harmatos rózsákba öltözött Hajnal már feltetszett a csillagok között S ert vévén a már szenderg éjtszakán, 68 Besütött a szála kelets ablakán A gyertyák nyomorult fénye halványodott, Tükör, fal és edény öszverózsásodott. 69 A gyönyör Foszfor ezüst világával Játszott a bíborba borúit ég aljával, S a hó fejér egén elszórá azokat A ragyogó kisded hajnalcsillagokat. Úgy tetszett, hogy mint ha lassú zengzetek is Jöttek volna onnan s valóban jöttek is Mert egy-két perc múlva mindjárt a mennyei Karoknak hallattak édes koncertjei. Melyre az érzékeny szívek megolvadtak, Repestek a velk, vagy elandalodtak. Örült minden lélek s örömét mutatta. Örült s örömének okát nem tudhatta. Már a földi fénynél pompásabb világgal Borúit el a szála s díszlett méltósággal, Már a fél-felébredt szellk által hozott Gángesi kellemes szagtól illatozott — Midn egy tündökl felh béhempereg. Gombolyagjain ül a szerelemsereg. Maga a nyájasan mosolygó Citére Ülvén diadalmi aranyszekerére, A hajnali pompás felhbl kiderül, S eltte minden fény sötétségbe merül. Tejszín combján játszik nyilazó kis fia, Kinek szemén tüz van, száján ambrózia. A felhnek mintegy mennyei pázsitnak Hajlásin friss rózsák és jácintok nyitnak. 70 : 174 IV. KÖNYV Melyek Citérének egy mosolygására Teremnek a hattyúk lábának nyomára, S rajtuk a tetszetes Gráciák táncolnak, Midn ezer apró szerelmek lantolnak. Édes igézésnek, másnak nevezzem-é Azt, mely közönséges és mind a két nemé, Mikor Citére eljöttét erezik ? Sokan ezt hatodik érzésnek nevezik. Elég, hogy mind az öt érzés részt vesz k [ebben. Részt, és semmiben sem vesz érzékenyebben. Ezt érzé minden szív most is, míg végtére így szólt az életet lehéll Citére „Halandó szép nimfák él templomaim, „Kikben temjéneznek hív indulataim, „Ti, kiknek szemében élet és kedv játszik, ! „Orcátokon saját kép vonásom látszik, „Ti, kik lecsaljátok mennybl a vígságot, „Hogy Paradicsommá tegye e világot, „Halandó nimfáim lejöttem hozzátok, ! „Hogy végezésemnek törvényét halljátok. „Az az istenasszony, Citére, én vagyok, — „Akinek áldoznak szegények és nagyok, „Ki eltt a király kihág trónusából, „Büszke felségébl s bíbor ruhájából, „Kit jóltevjének szólongat szívében „A hideg vér bölcs kedvese ölében, „Ki jó órát teszek néha a vénnek is, „S a mindennek szkét látó szegénynek „Ki áldott békóban tartom a szíveket, „S kedves áldozatra szorítom ezeket. „Még a hiéna is, bár szeme szikrádzik, „Foga vérbe féred, nékem megjuhádzik. is; 71 ; ; HAJNALIG 175 72 „Elttem a lajhár fris játékot tészen, „S e leglomhább állat vidám s virgonc lészen, 73 „Beborítom a nagy bal én át lángokba, „S párt keres a fagyos grönlandi habokba. „Béönthetem tüzem egy férgecskébe is, „Bár kicsiny a szíve s hideg a vére is. „St bogaracska nsz másik bogaracskán, „Sok millió nemzik fiat egy fogacskán. „Egy szóval nincs állat, melyben tüz nem [érzik „ St ezt a nem mozgó plánták is mind érzik. 74 „A pompás pálmának, a „Fajtái silány penésznek mind az én híremmel tenyésznek. [75 „Én hozom az ifjú rózsát bíbor színbe, „És a liliomot tiszta muszelinbe „Hogy így lakadalmi öltözetben szépen „Fogadják el Zefír csókját mátkaképen, „Én általam élnek s magzanak mindenek, „Nálam nélkül minden dolgok kietlenek. „Citére vagyok én ti is mind esmértek; „Bár szájjal titkoltok, de szívvel dicsértek. „Most pedig közétek jöttem olyan véggel, „Hogy felv^tsam a múlt lármát békességgel; „Hogy kívánt örömöt hozzak le azoknak, „Kik nyomorúságot képzelnek magoknak; „És hogy a sok bút, bajt, panaszt eltérítsem, „S köztetek hatalmam s nevem dicsítsem. „Mivel tehát fként azon aggódtatok, „S haddal Karneválra azért támadtatok, „Hogy kurta a farsang ebb' az esztendbe, „Hosszabbra szabatom azt is a jövbe. ; „Elre titeket asszekurállak is, „Hogy nagyobb divatja lesz a lagzinak „Megvölegény ellik árva nyoszolyátok, is; ; 176 IV. ; KÖNYV „S leányságtok után vígság jön reátok. „És azok az ifjak, kik most csekély tzzel „Láttatnak traktálni akármelyik szzzel, „Jöv k idén, mintha nem is volnának, neki dühödnek is a dámának. „Úgy „Mert fiamnak, kit most hintóm oldalánál „Nyilat köszörülni láttok a fáklyánál, k „Fiamnak meghagyom, hogy minekutána már a nyilról mind Mars, mind Diána, „S fráter Schwarztól fogva ezek az iste- „Letett [nek 76 „Kéziv helyett puskát, flintát szerzettének: „Hányja el nyilait, tegzét, számszeriját, „Tanulja meg is az artilleriát; „Rakja körül övét apró mordály okkal, „S lje az ifjaknak szíveit azokkal „St akiknek nagyon kemény a zuzzájok, „Baka-mangaléttal lövöldözzön rajok „Vágott golyóbissal, tirolisi stuccal „Szálljon szembe holmi makacsabb kuruccal. „Annyi lesz a sebhedt minden palotában, „Mint az invalidus katonák házában. „De még is ha látom, hogy a lövöldözött „Szívek nem keresnek írt a dámák között, »Vagy pedig sebjeket titkon gyógyíttatják, „És a leánykérést mind csak elmúlatják: „Behozom szokásba (sok már csinálja is), „Hogy legényt megkérni merjen a dáma is. „És ha a legénység mégis durva lenne, „S a kér leányhoz hozzája nem menne: „Lehozom az égbl Juno virágjának 77 „Magvait s kiosztom minden leánykának; „Tudom, hogy lábra kap a dámavilágban, „Jobbanmintakrumplimár Magyarországban. HAJNALIG 177 „Addig is, mivelhogy a leány életnek „Legnagyobb unalmat a párták tétetnek: „Kimennek szokásból lassanként azok is, „St lyányfvel járnak még az asszonyok is. „Itt van egy f nimfám, ki a nagy világban „A mai dámák közt lábra kelt hívságban, „Mindenhatóságát oly nagyra terjeszti, „Hogy a fél világnak könnyen eszét veszti; „Ö az, ki a régi nemzeti ruhákat „Paraszttá, és korccsá teszi a „Ö az, ki dámákat azokat rakja több formába „Mint ami van Ovid Metamorfózába; „Úgy hogy a dámákról meg tudnád magát „Tanulni a LINNÉ históriáját is is. meg bár, ne tovább egy fertályóránál, „Bécsben a Szent István öreg templománál: „Állj „Látszottbuffánmedvét, tüskés sündisznókat, „Mesterséges hangon csivogó rigókat, „Vannak nyaktekercsek, puffadt pelikánok, „Barázdabillegk, sleppfarkú fácánok, „Van ott ölni tanúit baziliszkus szeme, „S kivált a lepkének mindenféle neme: „Mind ezek a módi nimfa teremtvényi, „S a kipallérozott hívság leleményi. „Ö a tálalója aus-zúgnak, kontónak, „Ö oka számtalan konfiskációnak, „Ö teremt a földön galánt szegényeket, „Donna Olympiát, báró von Nichtse78 [ket. „Ö az, ki elkezdvén sokszor csak egy kényen „Henyél stucceren, egy borbélylegényen; „Mindjárt sok gróf ócskák „St „Ö a deákok tette Parist modernjéhez abban koledálnak. is e szép bolondságon is áll- [nak, L 178 IV. KÖNYV „Királynévá hajdan szinte fél világon. „E nagy nimfa által a dáma felkapja „Hogy csak patyolatja légyen, vagy kalapja, „Hogy az asszonyok is lyányfvel járjanak, még — a falukon is erre rá szokjanak. „Légyetek hát jöv farsangig békével, „S elégedjetek meg Venus végzésével." „S Ezt mondván nyájason mosolyga feléjek, S éltet örömöt lehellé beléjek. A Gráciák pedig oldott övezettel Reájok pillantván édes tekintettel, A kellemességnek s élvény ifjúságnak 79 Hajnalló felhjén a hintóhoz hágnak; S annak zsámolyánál igy szóla Thália, Thália, a köztök legdélibb Grácia: „Szépek! ajándékot tlünk is vegyetek. „Hogy e jeles napról megemlékezzetek. „Termetetek deli, orcátok kellemes, „Szivetek érzékeny és elmétek nemes, „Szemetek tz légyen, rózsa ajakotok, „Hulló hó kebletek, muskotály csókotok; „Vén, komor, formátlan ne légyen köztetek: „Egy szóval mihozzánk hasonlók légy etek." E szókra a felh ket béterité, Tetszetes ifjakká tévé s megszépíté. Ezért oly gyönyörük a Somogy dámái. Mert a Gráciák igaz kópiái. k DOROTTYA leveté a vénség sznyegét. Mint a kigyó szokta téli lebernyegét. 80 Bételének gyenge hússal agg ráncai, Kinövének mind a harminckét fogai, HAJNALIG Felderült ajakán fris I7d rózsák nyilának, Szemein idegen lángok lobbanának, Ösz haja tündökl bársonnyá barnúla, Szive benn repesett, teste megújúla: Egyszóval belle csudáltam magam is Delibb dáma válék, mintsem Szemiramis; Kerekded fara is úgy domboroda ki, Mintha birsalmából harapták volna ki. — De már a lángok is épen látszatának, Melyeket az égi lovak fuvallának; Szikrádzott a napnak rúdja a föld felett. Tzbe lángba borúit az egész napkelet. Eltnvén a halvány hajnalcsillag szinte: Népének Citére elkészült inte; Fel is kerekedvén hattyú hintájába, Fénybe hagyott mindent és ambróziába. — — De ÁMOR a szép fény s illat közepébl Kiválasztván egy pár nyilat a tegzébl, Ráteszi keményen felhúzott ijára — S ellövi Oporra s a szép Dorottyára. Dorottya Oporral mindjárt kezett csapott: Levágatta tulkát s hívatta a papot. L2 JEGYZÉSEK A DOROTTYÁRA 1 Karnevál (Carnaval, Carnoval) olasz szó teszi azokat a nagy farsangi maskarás bálokat s mulatságokat, amelyeket az olasz; országi nagy városokban, kivált Velencében, szoktak tartani. Tesz átaljában csak farsangot is. Itt személynek vétetdik. 2 Hát férhet ily harag stb. Virgilnál: Tantaene animis coelestibus irael 3 A frizérozó vasat, mint sok olvasó nálam is jobban tudja, elbb holmi hányt vetett papiroson próbálják meg, hogy nem éget-é nagyon ? Ez is elég szerencséje sok szegény verses könyvnek. 4 Ai. Leng y el familiaTi\ró\,Tóti^eá\g az emiitett famíliáról nevezi magát, Somogy — vármegyében. 4* Ez a Nagy-Bajom Somogynak közepén esik, sok urak lakják, kivált lakták ezeltt. Az odavaló víg társaságokról láss egy tréfás megjegyzést Korabinszky Lexikon von Ungarn. Art. Nagy-Bajom. 5 Kapos-Mér, ahonnan nevezi magát a fekszik Kaposvárhoz félt. Mérey família, órányira. 6 Mongolfiernevü francia találta fel Parisban 1783-ban a levegégben hajót, melyen azólta BlanchardT, kirl az alábbi versekben szó lesz, sok ízben produkált, nevezetesen is. Olvashatni errl a híres ma- Bécsben — ! JEGYZÉSEK 181 Fábián wr köznép számára kimagyar fizikájában (Veszprém, 1803. a 75—77. lap. chináról a t. adott n.8.) 7 Ez a trompöz, franciául trompeuse, magyarul csali ruha, olyan patyolatdomb, amelyet kebleikre az olyan dámák tesznek, akiknek nincs ott mit mutatni. Azt tartom, helyesen De, idvel, olyan fiatal és ép Gráciák is felrakták, akiknek van mit mutatni: ! — már ez nem szinte oly helyesen 8 Pétervára, (Petersburg,Pefropolis), az orosz császár lakvárosa, ahol pompás szán- kázások tartatnak. Péterváradját hibásan hívják sokan Pétervárának. Ennek igaz neve Pétervárad, Peterwardein, Petrovaradinum. 9 Öt szolgabírói ydrása/ Somogy várme- gyének ezek: kaposi, marcali, igali, szigeti és babócsai. 10 Assemblé, olv. asszamblé, átaljában gylés, gyülekezet különösen múlató társaság a nagy városokban s udvarokban. 11 Phosphorus, magyarul hajnalcsillag. Ez ama szép Vénus planéta, mely mikor ; estve jár fel, Hesperusnak, esthajnalcsillag- nak mondatik. 12 Cypris nevet szigetérl. is visel Venus a Ciprus — 13 Szentgelléri bors. Azt tartja az a vén banyák éjtszakánként megnyergelvén az embereket, a SzentGellért hegyére járnak rajtok borsért. 14 Lúdgége névvel nevezik a Duna két mellékén a tésztának az a nemét, amelyet a Tisza körül csigának hívnak. Ezt orsó hegyé- együgy nép, hogy JEGYZÉSEK 182 vei kanyarítják meg egy kivölgyelt vagy kibarázdolt deszkácskán, faluhelyeit pedig a szövöbordán. 15 Gilva, gomba neme, mely rothadásnak indult gyertyán-, bikk- és szil-törzsökökön pezsdül ki. 16 A íojDO/zár/2:s/ddA:nevezetes muzsikusok Toponár nev mezvárosában Somogy vármegyének, mely a tek. Festetics famíliának uradalma s Kaposvártól nem messze esik. 17 Vitz, német szó, jelent elmésséget, hir- telen találó észt s azt bou'mot is, amit a franciáknál elmés mondást, vagy erre ejtett találmányos feleletet. Mátyás /c/rá/í/íúgyadják el, mind a históriák, mind a tészen, t. i. a regék, hogy a bonmóknak barátja volt, s szerencsés volt azokban: de az ilyen bonmós lelket minden valóságos nagy-emberekben feltaláljuk az egész világ históriáján maga is keresztül. 18 Liber atyánk azaz: Bacchus. Komus pedig a vendégségnek hajdani istene. 19 Kupa herceg nagy és nevezetes fejedelem volt a Somogyságon, Szent István király idejében. 20 Zákány, nevezetes helység Somogy vármegyében, nem messze a Drávától tar; tozik a mélt. gróf Széchenyi familia uradal- mához. Borai híresek és kelendk. 21 Ca/ejo/nuSi4mörMS,augustinianusbarát XV-dik században, egy nagy deák dictionariumot írt, melyhez idvel 9 10 nyelven való magyarázatokat adtak, s a felsbb volt a — ADOROTTYÁRA 183 híres munka volt a tudósoknál. Most hasznavehet. Van némely kiadásában idkben is magyar nyelv is mellette. Született ez az ember Calepióban Bergamo városa mellett és a nevét hazájáról vette. 22 Etil is francia szó, átaljában minden amiben sok darab tartatik különösen pedig, és itt, jelenti azt a kis cifra tokot a dámáknál, amelyben apró kés, tükör, pugilláris, szagos üveg etc. vagyon. 23 Stanislaus Dubranowsky mathematikus és kalendáriom-csináló volt a XVIII. tokot tesz, ; században. 24 Rideg annyit tesz, mint egyedül való, magános p. o. rideg fa, rideg marha, rideg ; legény. 25 Avar, azaz: lábán maradt száraz gyepfü. 26 Auszprug, vagy Ausbruch néven ejti német a magyarok aszúszlborát. 27 Az etéziák kánikula idején lengedez és issza a szelek. 28 A garaboncás deák fell az a mese van népünknél, hogy sárkányokon jár és a forgószelet támasztja, kivált ha, ahol ron- gyos köpönyegjében kéreget, tejet és kását nem. adnak néki. 29 Springer német szó, magyarul ugró, egyik tiszt a sakkjátékban. A községnél a neve kutya; nem csinosabb neve volna-e lovas vagy huszár, mint franciául is chevalier? 30 Mikor fispánunk beülvén székébe, a legels táncot magyaron kezdette. Amire itt célozás van, valósággal meg- ! JEGYZÉSEK 184 esett a nmélt. gróf Széchenyi Ferenc nak fispáni beiktatásakor, 31 Az igazi magyar /cíazc excjá- 1798. 4. júl. a lassú verbun- kos, amit b. eml. eleink, kik a nemzeti dol- gokat korcsosodó unokáiknál jobban kedvelték, szebb és méltóbb kifejezéssel nemeses táncnak neveztek. A mi hiú, szapora és rendetlen táncunk, melyben asszonyszemélyek is ugrándoznak, ölelkeznek, keringenek, s kiki magáért és párjáért táncol, egész formájával megmutatja, hogy tót eredet, az ázsiai gravitással és méltósággal átaljában ellenkezik ezt én a nép után nevezem kuferces táncnak. Ilyen megkülönböztetéssel, reménylem, megesmérik az olvasók a magyar tánc fell tett Ítéletemnek igaz voltát. Az ilyen táncról tették a külföldiek is azt a sok jeles megjegyzést. Mikor a francia háború idején sok anglus nagyemberek lakának vala Bécsben, egy anglus az ott lév magyarok táncában 300 figurát számlált meg. Ezt produkálni s hideg vérrel felszámlálni csak anglustól és magyartól telik. Jusson eszedbe, édes magyarom! ahalhataüan Kaunitznak ama mondása, hogy nemzeti karaktere csak az anglusnak és a magyarnak van s érezvén jobban-jobbannemzetiméltóságodat,becsüld meg még az aprókban is magadat 32 Paszit, vagy paszita, túl a Dunán a keresztelkori vendégség. 33 Banyaposz néven ismeri a nép némely helyen a pöfeteget. Lycoperdon Bovista. L. 34 Eris görög szó itten az egyenetlenség és visszavonás istenasszonyát jelenti. ; — : ; ADOROTTYÁRA 185 35 Krá fii, magyarul fánk és olasz tészta. 3d Florentina, Tündér Ilona. Ezek a régi öregeknek s a mai községnek esméretes románjaikj vagy istóriáik melyeketa szürboltokban árulnak a tót bibliopolák. 37 Tkét vonni. Szokásban vagyon sok helyeken, hogy mikor a farsang elmúlik, ameg nem házasodott ifjakkal és férjhez nem ment leányokkal, valamely darab fát vagy tkét nevetségnek okáért megemeltetnek, vagy egy helyrl más helyre vitetnek. A csinosabbak az olyan személynek zsebjébe egy ; kis forgácsot, szilánkot st vagy zsindelyt tesz- levelekbe s cédulákba is zárnak. Ilyenkor az csinál legtöbb nevetséget, hogy a furcsa emberek miképen fortélyoskodnak, hogy vigyáznak magokra s hogy nek, affélét szeddnek rá stb. 38 Augspurgi láncok. Olyan finom apró láncocskát csinálnak az augspurgi mesteremberek, hogy azzal a bolha lábát is megköthetni, s ha a bolha ugrik, utána rándul. Az ára egy láncocskának csak 15 kr. Három kép Hekate. A régi mesék azonegy istenasszony az égen Luna vagy a hold, a földön Diána vagy a vadászatnak istenasszonya, a pokolban vagy a 39 szerint holtak alsó világában Proserpina, akinek, mint minden odavaló isteneknek, fekete marhákkal áldoztak. Virgilius emli a Tergeminam Hecaten, tria virginis ora Dianae, és Ho ra tius a Diua trifonnist: mert három fejjel festették közbül állott a leányf, jobbról a lóf, balról pedig a kuiyaf. : JEGYZÉSEK 186 40 A mennydörgést ']ó isteni jelnek tar- ha balfelöl tották a rómaiak, talált imádsá- vagy áldozások idején hallatódni. Erre van itt a célozás valamint több régi pogány ceremóniákra, kivált amelyek a rómaiaknál gokra, ; megvoltak; de mindazokat bajos volna ilyen szk helyen eléggé megmagyarázni az azokban járatlanoknak. Virgiliusnak Aen. L. II. v. 693. az Anchises imádságra Intonuit laevum. 41 Hortobágy pusztáján, mely az úgynevezett Hortobágy folyóvíznek, vagyis Tiszaszakadéknak környékén esik a debreceni és újvárosi földön, s közönségesen az alföldi legelk körül, szokások holmi pajkosoknak, hogy pipájokba süveg vagy' kalapmocskot tesznek, melynek füstjét ha messzérl a gulya megérzi, szerte széjjel szaladoz. 42 Bászli némely környékeken annyit tesz, mint másutt baszuta, liphec, pipogya, és ami odaalább elfordul, kákompilli stb. 43 Partes! Schlossberg! íé.\áa\om,hogy nagyon is esméretes nevek és helyek, amelyeken való lelki, testi és világi elromlások az ifjaknak, nemcsak egy szatiristának érdemlené meg a figyelmét, hanem olyanoknak is, akik vagy könyveikkel vagy hatalmokkal hamarább fordíthatnak a dolog nevén! . . . — Nem elég a bnt megtiltani, hanem a bn- eltörleni; vagy a gyökecsegtet eszközeivé tenni. A legutálatosabb úgynevezett /freuzertheaternél mi közönségesebb fészke és menedékhelye a bnöknek. Tegyük virtus nek eszközeit kellene nyörségeket a — virtus : ADOROTTYÁRA 187 oskolájává a theatrumot, s érzékeny ifjainkat bátran vezethetjük akkor belé a gyönyörségek nemes érzést fognak bennek, mint a ; Róma és Athenae nevendékiben, felindítani! Mi44 Nyílj meg mosi Helikon! stb. kor Virgilius a háborúra felkölt itáliai vitézeket el kezdené számlálni, így kiált fel egész — — enthusiasmussal Aen. Lib. VII. v. 641 646. Pandite nunc Helicona, Deae, cantusque [movete, quemque secutae reges, quae Qui bello exciti Conplerint campos acies quibus Itala iam [tum Floruerit terra alma viris, quibus arserit armis, Et meministis enim, Divae, et memorare ; [potestis Ad nos vix tenuis famae perlabitur aura. 45 General en chef a legfvebb vezére egy sok ezerbl álló fegyveres seregnek, akitl függnek osztán minden osztályos generálisok. 46 Guvernantné, franciául Gouuernante, a nagy házaknál a gyermekeket nevel s az azoknak gondját visel asszonyszemély. 47 Avantgárdé, elsereg, elre indított, vagy az ütközet elejére állított kisebb sereg. 48 Diván, igen apró lábakon álló neme a kanapénak. Minthogy ezt a török szokásoknak követésére vették fel az európaiak ezért neveztetett dívánnak a Törökország ftanácsáról, a dívánról, amelytl van ez a szónk : is : divánkozní. — 49 Harnadelsib. Nade/ német szó, magyarul tt teszen. Egyszer egy német tech- JEGYZÉSEK 188 nologikus könyvben a tnek 22 nemét olvastam meg pedig sem a hájvarró, sem a bornyomózsák-varró, sem méginkább a bocskorfüz tü nem vala meg benne. 50 Fringia. Ezt a szót a kard vasakra szokták felütni annak jóságának jeléül és bizony; ságául. 51 Spanyol mesterségben sorompónak nevezik a hadi a hegyes vasazott karókból készített és forgatható palánkokat, melyeket a gyalogság eleibe szoktak hányni, hogy a lovas nép el ne gázolhassa azt. Németül spanische Reiter. 52 Minörök a tábornál azok, kik mínát ásnak, vagy akik a puskaport földlyukakba rejtvén, azzal az ellenséget, vagy annak azokat valamely épületjét felvettetik. 53 Cerussa, tesz fejér festéket, fehér kendzöt miniom pedig egy neme a piros festéknek. A jóféle orcafest piros szinnek a neve ; karmin. 54 Toalett, toilette, teszen franciául asz- különösen pedig asszonyi ékesgetésre készühkisí'iókos asztalt; kurtizán, courtisan, udvari ember, hízelked, dámák körül hivalkodó; coquette, tetszeni kívánó, színes, mézes mázos beszéd, szerelemhez ért dáma talkát, stb. 55 Carré, tesz itten különösen négy szegs egy bizonyos helyet bekerít letre álló katona-csoportot. 56 Schreibkalendernek, vagy írókalandárjomnak hívják a németek a negyedrétü árkusra nyomtatott kalendárjomot. ADOROTTYÁRA 189 57 Eddig mindennagy ok üresenbocsáták. Ha mások ezt mondják, nem jól mondják, mert p. o. nmélt. gr. Széchenyi Ferenc excja egy presentben is 100 rf., a grófné excja egy ódámért külön 50 rf., mélt. gr. nga, a hadi oskoláról Festetics György írott ódámért 100 rf., más ízben 25 rf., ismét 30 rf., ismét 40 rf., mélt. gr. Erddy Zsigmond né ö nga 5 vagy 6 sor versemért 12 adtak, aranyat, t n. Fráter István úr 50 hogy most mást ne említsek. Méltatlan panasz az, hogy nemzetünkben Mecénások nincsenek vágynak igen is, csak az íróink vagy importunusok ne légyenek, vagy sor- . ; didusok. Principibus placuisse viris, non ultima laus est. Horat. 5% Lencsen, egy puszta Somogyban Nagybajom mellett. 59 A buffán, magyarul /wrí/aöíá/í/, talán a módinak minden bolondsági között a legképtelenebb bolondság vala! Ez márkiment a szokásból de a mopszok, vagy a dámáknak ölbeli kis kutyáik, még is a Gráciák szol; galatjában vágynak. 60 Castrum doloris nevet visel a nagy emberek halálára felállíttatni szokott gyászalkotmány, melyben a megholtnak érdemei szoktak példázatokban eladódni. 61 Pázsi, franciául page, olyan nemes gyerkc, akit a nagyobb udvaroknál nevelnek. 62 Pampám nev pudlija volt Somogyban JEGYZÉSEK 190 egy uraságnak, kinek házánál esméretségben voltam. Furcsa kutya volt! Fies nobilium tu quoque Pudlium. Me 63 Horat. dicente. A kalamajka egy szrbl való fényes matéria, amelyet kivált régi magyarjaink men- tebélésnek viseltek. 64 Egy nimfa, kit Virgil stb. Lásd: Aen. Lib. IV. V. 174. sqq. 65 Hogy a literatúrában még a rozsólisos is kell citálni! Vide sic: butellára Rosolio di Acqua d'oro, all'Insegna della Fenice in Bologna Michael Kozma. Fáma Volat. In Bologna: pedig Kozma Mihály, míg élt, budai rozsólisos görög volt. 66 A Novella, Zeitung, Gazetta, és Journal mind olasz, francia és német nevei az ujságleveleknek. 67 Sualir, vagy Svalje, franciául Chevalier, nemes vagy nemeske'd. 68 Kelets, vagy napkelets; keleti vagy napkeleti. így ejtik ezt néhol magyar hazánkban, és Ítéletem szerint nagyon helyesen. Va- gavallér, Ritter, lamint ezekbl : /«/, innen, vég, hátúi, el vagy ell, utói, közép, stb. ezen szók jönnek: túlsó, stb.; úgy nem tudom, mi okon lehetne kicsúfolni azon helységeket, melyeknél szokásban vagyon az éjszaksó, napkelets, déls, napnyugotsó iermmációl Kivált hogy a só és sö szuffixumok mindig helyet jelent szókhoz ragasztódnak. 69 Foszfor, görögül Phosphorus, deákul Lucifer, magyarul hajnalcsillag. Lásd az I. K. középs : ADOROTTYÁRA 191 70 Citére, görögül Cythere, deákul Venus, a szerelem istenasszonya, ki hattyúkon jár. 71 A hiéna egy kegyetlen ragadozó állat, melyet soha tökéletesen meg nem szelídíthetni. Irtózva kell olvasni, amiket errl az állatról írnak az utazók és természetvizsgálók aki magyar olvasóim közül a hiénáról keveset vagy éppen semmit sem tud, ne mulassa el megolvasni, amit Raff után felle beszél t. Fábián József úr a Természeti Históriának (Veszprém 1799) 477. és 498. lapj. 72 Lajhár, Földi és Fábián elnevezések után az a minden állatok közt legtunyább, leglassúbb és legostobább négy lábú állatocska, mely görögül Bradypus, deákul ígnavus vagy Tardigradus, franciául Parresseux, németül Faultier, az amerikaiaknál pedig a maga sipítnya szaváról Ai nevet visel. Mint- hogy ennek természetét is járatlan olvasóim magyar könyvbl is megtanulhatják, utasítom ket az említett históriájára Fábián úrnak, a lap. Vessék ezzel egybe a Földi 604—606. jegyzését is, melyet a Természeti Históriának (Pozsony, 1801) 55-dik lapj. tészen, Blumen- bach után. Megnézhetni J. Fr. Blumenbachs Handbuch der Naturgeschichte. 73 A baléna legnagyobb neme a cet- halaknak, st legnagyobb állat a mi földünk kerekségén; mert 10 15 öl van a hosszasá- — van a teste 100-annyi temérdekség, mint a mi ökreinké. Terem az éjszaki és déli Oceánuson; legjelesben pedig ga, s áltáljában az éjszaki pólus felé hajló kietlen Grönlan- diának környékén. Ennek is egész formáját, JEGYZÉSEK 192 természetét és fogása módját megolvashatni Földinél a 108—109. lapp., hosszasabban pedig Fábián Ráfijának 588. lapj. egészen az 598. lapig. 75 Hogy a plánták is szaporodnak s magvaikból hasonló fajtát tenyésztetnek, azt a paraszt ember is tudja. Hanem hogy erre a tenyészésre szintúgy a plántákban is hím és nstény nemet állított a természet, mint az él állatokban, azt ember. már nem tudja minden A régi bölcsek valamennyicskére saj- dították ezt a dolgot; de világosan s határozottan legelször Millingthon nev anglus írt a plántáknak nembéli különbségekrl; pedig élt a XVII. század végén. A növények nemzrészei a virágban vágynak. Itt az én verseimnek megértésére elég ennyit tudni: hosszabban ennek fejtegetésébe ilyen helyen nem bocsátkozhatom. 15 Apáim a legels és legszebb, nemesebb, pompásabb neme a plántáknak; a penész pedig legutolsó és legsilányabb. Errl méltó lesz tanulatlan olvasóimat a hely szk voltához képest megvilágosítni. Azt gondolja a természetet nem esmér ember, hogy a penész csak valami rusnya por és pelyhes nyálkaság, mely a romlásnak és rothadásnak következése holott mind az, ami nekünk ilyennek látszik, egynehány ezer apró plántákból öszvecsoportozott erdcske, amelynekgyökerei, szárai,ágai, virági és magvai vágynak, s amelyet jó nagyító üvegen szemlélni kibeszélhetetlen gyö: nyörség. Ha feketedni kezd, jele, hogy megérett s már veszni tér. Többnyire hamar feln ADOROTTYÁRA — 2 óra ha nedvességet, me- 193 (nyáron 1 alatt, levegt kaphat), de némely esztendszámra is eltartanak. Van penemei leget s rekedt amint a természetírók számlálják, 15 faja, fajok közül némelyiknek egyes szára van, némelynek ágasbogas, háta tartós, kilence múlólagvaló. Nemi neve Linnénél Mucor, és tartozik a gombák rendébe. 76 Schwarz Berchtoldotíartlák a pusEurópában. Élt kapor els feltalálójának a XII. században freiburgi fi volt és franciskánus barát. 77 Jünó, amint Ovidius beszéli, magtalan lévén, Jupiter a maga fejében a fegyveres Minervát foganta, kit oztán a Vulkánus kalapácsa szabadíta ki onnan. Ezen bámulván Júnó s hasonló páratlan nemzésre törekedvén, elindult az öreg Óceánhoz, hogy tle tanácsot kérdjen a fell, mi móddal lehetne néki is férfi nélkül gyermeke. Ez útjában elfáradván, betér Flórához s közli véle szándékát. Flóra a kertjébe viszi tet, egy virágot mutat néki, amelyet ha csak ujja végével érintene is, azonnal fogadna méhében. Úgy is lett: és Mársot szülte, a hadak istenét. Más dig, mely — : alkalmatossággal, vendégségben midn Jupiter asztalánál ülne, jól talált lakni látával s azonnal megterhesedett. mezei sa- Ebbl szül- te a hasonlíthatatlan szépség Hébét, az ifjúság istenasszonyát s istenek pohárnoknéját. Csudálatos költemény ez, holott a salátának vizes és hideg természete mind a két nemet meddvé teszi! 78 Donna Olympia, egy nagy famíliából JEGYZÉSEK 194 való, de szegény és büszke spanyol úriasz- szony a Holberg egyik vígjátékában. Báró v. Nichts a németeknél olyanforma szólás, mint magyarul a Sehonnai, vagy Semmiházy uraság. Td Él vény deákul vivax, olaszul, franciául németül lebhaft. Ellenkez jelentés azzal, hogy halovány, halvány. A deáknál ezek a grádusok vágynak: viuens, vivus, vividus, vivax; az olasznál szint ezek; a franciánál: vivant, viable, vif, ü/uace; a németnél: vivace, lebend, lebendig, lebhaft. Nyelvünkön még eddig csak e két szót gyomroztuk: eleven. Ha azt akarjuk, él és hogy jövendben a tudományokban, muzsikában, képírásban etc. elbb menjünk: sok szavakra s meghatározott értelmekre kell szert tennünk. Ama két régi szónkhoz hadd járuljon hát hozzá az élvény, mely ellen semmit az új voltán kivül nem vethetni. Ha jól emlékezem, Benk úr valahol ilyenformát akar az élénk szóval kitenni. Nagyon helyesen! Valamint /é/ gyökértl félénk, úgy él gyökértl élénk jön. Ezt is adjuk a többihez, s nékünk is 4 grádusú szavunk lesz az élet ideájára, mint az itt elhozott nemzeteknek. Aki az új szókat nem trheti, mondjon le az új ideákról is. Elég tágas a Kaspium homokpusztája! ott életében sem hall egy új szót is! 80 Amely régi brét a kígyó tavasszal elveti, az felette vékony, halovány és lenge: a lebernyeg ilyen ruhát jelent a magyaroknál p. o. a rongyos, kopott, vékony, szélszr ; köpönyeget lebernyegnek csúfoljuk. Deákul ADOROTTYÁRA 195 és görögül ez a kígyóhártya Syphar és Léberis, ahonnan ez a példabeszéd leberide; nem jól is van: Nudior jön-é hát ez a leberis gyar nyelven lebernyegnek? ma- U T S Z ÓBARÁTAITÓL ELHAGYva, kora legkiválóbb embe- reitl félreism erve, költi önérzete büszke föllángolásában. Csokonai Vitéz Mihály (1773—1805) azt a kijelentést tette, hogy a XX. század számára irt. Az id elérkezett, s ha azt kérdezzük magunktól, mit jelent számunkra Csokonai költészete, el- ször isalaposválogatástkelltennünkmüveikö- Bármennyire a messze jövbe irányult a költ tekintete, nem kerülhette el, hogy a kor áldatlan viszonyai között annyi engedményt ne tegyen közönségének, amennyi sokszor épen az zött. éhenhalástól megmentette. Költeményei között sok a személyes vonatkozású, a pártfogók kegyének szóló, s ez késztetett bennünket arra, hogy egy helyütt eltérjünk kiadásunk egyik alapelvétl, hogy t. i. válogatunk, de semmit nem csonkítunk,s ezt épen a leghatalmasabb alkotásánál, a LÉLEK HALHATATLANSÁGÁnál kellett megtennünk; ez tudvalevleg egy elkel úriasszony halottas búcsúztatójának készült s el kellett hagynunk az aktuális vonatkozású befejez részleteket, még pedig azért, mert a költemény csak így hat, mint mvészi kerek egész és filozófiailag zárt egység. Annál teljesebben, összes bevezetéseivel és leg- U T O S Z O 197 apróbb jegyzeteivel együtt közöljük azonban Csokonai komikus eposzát, a DOROTTYÁT, ugyanabból az esztétikailag igazolható okból: amint a terhel, aktuális részletek elhagyása csak emelheti a komoly és filozófiai irányú költemény összhatását, úgy a tréfás kis eposz komikus benyomásának a fokozását a legkisebb apróságok, az elavult célzások, fura megjegyzések nagy mértékben elsegítik. Egyébként, amié válogatás után Csokonai munkáiból megmaradt, az nemcsak önmagában Jelenti az abszolút mvészi értéket, hanem a magyar költészet fejldésében is egy olyan fokot képvisel, melynél magasabbra csak Vörösmarty vitte egy negyedszázad múlva. Csokonai alkotó tehetsége fként a magyar költi nyelv fejlesztésében nyilatkozott meg. A nyelvben, mint a bánya sötétjében a faragatlan márványtömbök és nyers ércek, minden Jö- vend nagy mremek lehetsége megvan szen ezek alapjában véve (hi- meglev elemeknek eddig nem sejtett kombinációi és variációi); a költnek, a nyelv bányászának, ezt a dús anyagot nemcsak ki kell aknáznia, hanem megformálnia s ezzel a késbbi nemzedékek közkincsévé tennie. Vannak költk, akiknek nagysága nem ezen a téren nyilatkozik meg, akik mesterei ugyan a nyelvnek, de inkább ÚJ eszmék, új mformák megteremtésével váltak ki, így például Petfi. Csokonai nem az utóbbiak közül való; bár a maga kora költi mveldési törekvéseinek a színvonalán áll, mégis elssorban mint a nyelv mvésze, a magyar nyelv eddig nem sejtett szépségeinek és UTÓSZÓ 198 a fölfedezje érdemli meg figyelmünket. Ötört elször széles ösvényt azon a területen, melyet utána mind hatalmasabb országúttá, népek útj'ává tágítottak Vörösmarty, Arany és Babits Mihály. Akik a modern magyar költészet iránt nem elfogult idioszinkráziáual viseltetnek, s is tudják, hogy ez a költészet a közvetlenül megelz korszak tehetetlen epigónjaival szemben épen az igazi, nagy magyar hagyományt képviseli, azok meg fognak bennünket érteni, ha azt állítjuk, hogy Csokonai a kiinduló pontja annak a nagy föllendülésnek, mely egyrészt Petfin és Tompán keresztül Adyig, másrészt Vörösmartyn és Ara- érzik és igazolni nyon keresztül Babitsig vezet. Amit a költ álma csak sejtetett, az a XX. században csakugyan megvalósult; nemcsak értjük a mveit, hanem értékelni tudjuk a jelentségét is, hála a legújabb irodalmi föllendülésnek. Budapest, 1921 július havában. KIRÁLY GYÖRGY. LAJSTROM LILLA. ÉRZÉKENY DALOK Az én poézisom természete 7 Sírhalmok, ó köd-lepte kertek A rózsabimbóhoz Nyílj ki, nyájason mosolygó 9 Az eleven rózsához 10 Nincs tavasszal, nincs se nyáron A Duna Nimfája Amott egy nyárfa hívesében Tartózkodó kérelem A hatalmas szerelemnek 11 12 LILLA felett Nyugodj csendességg el 13 tanúnak hívott liget Itt a liget. Zöld rejtekébe Az esküvés Esküszöm, szép LILLA! hidd Alku Vitéz és Lilla. (Ketts dal) 15 Az alvó A — LILLÁM A szácskája Ó, LILLA! LILLA halld meg tihanyi echóhoz Ó Tihanynak riadó leánya! Az estvéhez Csendes este! légy tanúja 16 el 17 18 19 21 LAISTROM 200 A pillangóhoz 23 Hamar köuetje a A tavasznak reményhez 25 Földiekkel játszó ANÁKREONI DALOK A búkergetö 31 Ha szíhatok borocskát A boldogság Most jázmínos lugasban Keserédes 32 32 A RÓZSA szép virágszál A szepl 33 Mint egy megért boróka Az eltávozás 33 Távol vagyok tetled A Hafiz sírhalma 34 SIRÁSZI barna hölgyek ÓDÁK D. Földi sírhalma 43 felett Megkönnyezetlen kell hamuhodnihát 44 Fillishez A semmiség örök tavába 46 Parasztdal Ama fejér nyárfák alatt Szerelemdal a csikóbrös kulacshoz A . . Drága kincsem, galambocskám, magánosssághoz Áldott magánosság, jövel! ragadj Szegény Zsuzsi a táborozáskor Estve jött a parancsolat 48 51 el 54 . L A I S T R O M 201 MAROSVÁSÁRHELYI GONDOLATOK 59 A LÉLEK HALHATATLANSÁGA l. Rémít s vidító kétségek Okoskodások, érzések IIL Népek. (Reveláció, filozófia nélkül) IV. Bölcselkedk. (Filozófia, reveláció n. 84 nélkül) V. Keresztyénség. (Filozófia ció is, revelá- 90 is) DOROTTYAvagyis A DÁMÁK DIADALMA Elljáró beszédje az élbeszédnek ... Elbeszéd Els könyv. Ebédig Második könyv. Estvélig Harmadik könyv. Éjfélig Negyedik könyv. Hajnalig Jegyzések a Dorottyára UTÓSZÓ 67 69 79 95 97 112 127 141 161 180 196 ESZTENDBEN^ „ L L I L A " CIMÜ ANTHOLOGIA CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY MUNKÁIBÓL A KNER-KLASSZIKUSOK IV. KÖTETE. MEGJELENT 1200 PÉLDÁNYBAN. A FAMETSZÉSÜ KÖNYVDISZEKET KOZMA LAJOS RAJZOLTA UNIVERSiTY OF TORONTO LIBRARY vO U P P ml DO NOT REMOVE ÍO (uj < 2 •H 4J cö s o o CQ o •s •H THE CARD FROM THIS POCKET S^^