3. Az Árpádkori magyar pénzek finomsági adatai.

–1/1000-ben kifejezve. –

Szent István pénzeinek finomságát dr. Gasparetz Géza Elemér, a többi éremfajét magam állapítottam meg – a Nemzeti Múzeum éremtári anyagán – próbatűvel és savakkal, próbakövön végzett vizsgálattal. Tökéletes eredményeket természetesen csak igen nagyszámú pénzek vizsgálata és az eredmények átlagos középszámának kiszámítása nyujthatna. Erre azonban sem időm, sem alkalmam nem volt. Kénytelen voltam minden éremfajnál néhány érempéldány finomságának megállapításával beérni, így is sok időbe került a finomsági mérések kivitele.[1]

Az egyes finomsági adatok mindazonáltal kielégítő magyarázattal szolgálnak a pénzek finomsági fokának meghatározásához, különösen azért, mert az egyes uralkodók, sőt egész korszakok éremfajai rendszerint nem mutatnak túlnagy eltérést. A hol pedig ily eltérés van – a XII. században –, ott silányabb minőségű ezüstről lévén szó, könnyebb a meghatározás s így több darabot voltam képes definiálni. A pénzek törvényes finomságát azután (a mű szövegében) az egyes uralkodók vagy korszakok pénzeinek együttes mérlegelésével és a középkori technika figyelembevételével állapítottam meg. Eredményeim tehát nem tekinthetők elszigetelt, egyes adatokon nyugvó, hanem az átlagos számítást megközelítő pontosságú megállapításoknak.

A finomsági adatok felsorolásában a művemben megállapított chronologiai sorrendet követem:

Éremfaj (CNH. száma) Finomsági adatok
Szent István
1 0.900, 0.890, 0.880, 0.860, 0.860, 0.850, 0.850, 0.820, 0.800
5–6[2] 0.850, 0.820, 0.730
Péter
8 0.890, 0.880, 0.870, 0.850
Aba Sámuel
10 0.900, 0.880, 0.850
I. András
11 0.890, 0.880, 0.830
12 0.910, 0.900, 0.900, 0.890, 0.880, 0.860, 0.850, 0.810, 0.790
Béla herceg
15 0.900, 0.900, 0.890, 0.870, 0.860, 0.850
I. Béla
16 0.910, 0.900, 0.890, 0.880, 0.850[3]
Salamon
19 0.910, 0.880, 0.860, 0.850, 0.840
19A 0.510
20 0.880, 0.850, 0.800
22 0.848 (186 db. átlagfinoms. a főfémjelző szerint)[4]
21 0.900, 0.880, 0.870
Géza herceg – I. Géza
23–24 0.922, 0.854[5]
0.900, 0.860, 0.850, 0.800
0.850 (1531 db. átlaga a főémjelző vizsgálata szerint)[6]
Szent László
25 0.880, 0.860, 0.850
27 0.890, 0.860, 0.850
36 0.880, 0.875, 0.850, 0.825
31 0.900, 0.870, 0.850
Szent László
26 0.880, 0.860, 0.820
34 0.880, 0.860, 0.810
37 0.900, 0.860, 0.830
28 0.900, 0.880, 0.850, 0.830
32 0.880, 0.860, 0.850
33 0.880, 0.870, 0.850, 0.820
Kálmán
45 0.900, 0.860, 0.850, 0.840, 0.820
38 0.880, 0.850, 0.790
41 0.890, 0.850, 0.825, 0.810
46 0.880, 0.875, 0.840, 0.800
43 0.900, 0.860
42 0.875, 0.850, 0.850
48 0.890, 0.850, 0.820
47 0.900, 0.880, 0.840
40 0.880, 0.860, 0.850, 0.810
49 0.910, 0.880, 0.875, 0.850, 0.825
50 0.400, 0.350, 0.200, 0.200, 0.150
II. István
51 0.880, 0.860, 0.810
39 0.880, 0.830
53 0.875, 0.850, 0.800
78 0.825, 0.800, 0.750, 0.750, 0.710, 0.690
71 0.775, 0.750, 0.725, 0.675, 0.325 (!)
75 0.820, 0.800, 0.775, 0.750, 0.700
76 0.700, 0.620, 0.450 (!)
65 0.775, 0.750, 0.675
II. Béla
59 0.710, 0.650, 0.650, 0.610, [20 próba átlaga:] 0.525 ½,[7] 0.450
61 0.810, 0.800, 0.780, 0.750, 0.700, 0.675
81 0.800, 0.780, 0.750, 0.680, 0.650
79 0.800, 0.750, 0.750, 0.700, 0.225 (!)réz
74 0.820, 0.780, 0.700, 0.675
83 0.800, 0.780, 0.720, 0.550, 5 péld:réz
56 0.350, 0.275, 0.200, 0.200, 0.200, 0.150, 0.150
69 0.500, 0.400, 0.225, 0.200, 4 db.:réz
88 0.250, 0.200, 0.200, 0.150, 0.150, 150, 4. db.:réz
90 0.400, 0.400, 0.375, 0.300, 0.250, 0.250, 0.200, 0.200, 0.200, 0.200, 0.180
II. Géza
63 0.480, 0.450, 0.450, 0.400, 0.350, 0.200, 0.150, 4 db.:réz
269 0.350, 0.250, 0.200, 0.150, 3 db.:réz
92/93 0.650, 0.500, 0.480, 0.450, 0.400
64 0.700, 0.650, 0.625, 0.600, 0.575
67 0.610, 0.580, 0.450, 0.420, 0.380, 0.300, 0.300, 0.200
149 0.600, 0.600, 0.580, 0.550
169 0.600, 0.580, 0.550
150 0.600, 0.580, 0.500
114 0.600
115 0.650
136 0.600, 0.580, 0.550, 0.500
118 0.600, 0.520, 0.500
124 0.650, 0.650, 0.600, 0.550
160 0.600, 0.600, 0.580, 0.550
125 0.650, 0.625, 0.625, 0.600
126 0.650, 0.650, 0.625, 0.600
132 0.600, 0.580, 0.550, 0.500
133 0.620, 0.600, 0.600, 0.580, 0.550
145 0.600, 0.550, 0.550, 0.500, 0.500
147 0.600, 0.550, 0.500
144 0.580, 0.550, 0.500, 0.500, 0.490
II. László
94/97 0.480, 0.450, 0.400, 0.380, 0.350, 0.300, 0.200
IV. István
104 0.800, 0.750
109 0.850, 0.820, 0.780
III. István
122 0.650, 0.650, 0.600, 0.600, 0.550, 0.500
146 0.580, 0.550, 0.550, 0.500, 0.480, 0.480, 0.450
151 0.600, 0.580, 0.550
119 0.650, 0.625, 0.600, 0.600, 0.600, 0.580, 0.550, 0.550, 0.550, 0.450, 0.400
129 0.600, 0.550, 0.550, 0.500, 0.400, 0.250 (!)
123 0.600, 0.575, 0.550, 0.550, 0.500
137 0.580, 0.550, 0.550, 0.500
157 0.580, 0.580, 0.560, 0.540, 0.510
153 0.610, 0.580, 0.500, 0.480
III. Béla
111 0.660, 0.650, 0.620, 0.600, 0.600, 0.525, 0.450, 0.420
127 0.680, 0.650, 0.600
117 0.580
279 0.780, 0.750, 0.700, 0.680
271 0.750, 0.710, 0.700, 0.700, 0.680, 0.680, 0.650
280 0.800, 0.780, 0.750, 0.700
278 0.750, 0.720
275 0.810, 0.750, 0.700, 0.680
272 0.850, 0.820, 0.800, 0.800, 0.780, 0.660
263 0.800, 0.780, 0.720
110 0.550, 0.150 (!) 3 db. réz (hamis?)
135 0.580, 0.550
105 0.750
143 0.680, 0.620
108 0.650
17 0.800, 0.760
106 0.920
Imre
113 0.650, 0.580
II. András
116 0.550, 0.500
I. csoport
171 0.880, 0.850
173 (174)[8] 0.790, 0.780, 0.750
183 0.800
175 0.720
181 (182) 0.750
190 0.700
191 (191A) 0.650
204 0.720
305 (306) 0.740, 0.700
II. csoport
176 (177) 0.780, 0.750, 0.720
224 (225) 0.800, 0.720
189 (189A) 0.700, 0.675
195 (196) 0.720
194 0.700
209 (210) 0.680, 0.650
226 (227) 0.680
III. csoport
172 0.800
179 (180) 0.780, 0.700
199 0.750
200 0.720, 0.700
301 (302) 0.680
308A (309) 0.720
303 (303A) 0.700
IV. csoport
206 (207) 0.650, 0.600
214 (215) 0.650
208 (208A) 0.700, 0.650
216 (217) 0.750
219 (220) 0.720, 0.680
221 (222) 0.750
212 (213) 0.700
(223) 0.700
II. Andráskori érseki veretek
186 (187) 0.680
184 (185) 0.720
188 0.720
Korponai lelet
33–35 0.710, 0.700, 0.680
IV. Béla
229 (231) 0.800, 0.760, 0.720
I. csoport
228 (232) 0.850, 0.800, 0.780, 0.780
230 0.820
253 (254) 0.850, 0.800, 0.760
258 0.800, 0.780
II. csoport
234 0.890, 0.780
235 (236) 0.780
237 (238) 0.880, 0.830
241 (242) 0.870, 0.830, 0.790, 0.750
244 (244A, 243) 0.850, 0.800
246 (247) 0.850, 0.820
259 0.860
260 (262) 0.780
268 (268A) 0.880
V. István
285 (285 A) 0.800, 0.780
287 0.810, 0.760
289 0.780, 0.760
(291) 0.800, 0.750
294 0.820
297 (298) 0.800, 0.760
IV. László
310 0.830, 0.780, 0.780
311 0.760
315 0.780
316 0.810
317 0.790
318 0.800, 0.760
323 0.800, 0.760
328 0.800, 0.750
330 0.780
331 0.800
III. András
I. csoport
362 0.760
369 0.810
370 0.880, 0.850
381 0.800, 0.780
II. csoport
357 0.800, 0.790
363 0.860
365 0.900, 0.860
375 0.780
378 0.850, 0.800
379 0.900
380 0.800
Venczel
383 0.830, 0.800, 0.760
Ottó
387 0.800
(II.) András herczeg szlavón veretei
197 0.750
203 0.720, 0.680
308 0.700
Báni hatás alatt vert magyar pénzek
IV. Béla
248 0.890, 0.820
251 0.880, 0.840
256 0.890, 0.850
V. István
284 (286) 0.860
IV. László
312 (313) 0.800
319 0.820, 0.760
336 (337) 0.810, 0.760
III. András
358 0.810
373 0.800
Magyar veretű bécsi denárok
V. István
347 0.750, 0.720, 0.680
348 0.700
Magyar veretű kis bécsi denárok
IV. László
350 0.690
Érmihályfalvi lelet éremfajai 0.760, 0.710, 0.680, 0.680, 0.660, 0.650, 0.650, 0.650, 0.650, 0.640, 0.630, 0.630, 0.630, 0.625, 0.620, 0.620, 0.620, 0.610, 0.600, 0.600


[1] Egy délelőtt 10–12 darabnál többnek finomsága nem állapítható meg, ha kellő pontossággal járunk el.

[2] Külföldi utánveretek.

[3] 1531 db C. N. H. 16., 23. és 24. érem finomsága a főfémjelző vizsgálata szerint 0.850. Harsányi Pál szíves közlése.

[4] Harsányi Pál szíves közlése.

[5] Jeszenszky Géza. (N. K. 1914. 63. l.)

[6] 1531 db C. N. H. 16., 23. és 24. érem finomsága a főfémjelző vizsgálata szerint 0.850. Harsányi Pál szíves közlése.

[7] Jeszenszky Géza mérése és szíves közlése. Egyes finomság: 0.624–0.356 közt.

[8] A zárjelben levő szám a megfelelő obolust jelenti II. Andrástól V. Istvánig.