Nagy szeget ütött az is fejembe, hogy noha leggyakrabban és legszínesben forgatják a Luther+ és Calvinus+ maradéki, hogy a Szentírás ellen osztogatják a pápisták egy szín alatt az úrvacsoráját: de ebben derekas fondamentomot nem mutatnak. Mert a pápisták nem tagadják, hogy Krisztus két szín alatt osztogatta szent testét, vérét a végvacsorakor, hanem csak azt tanítják; hogy Krisztus arra nem kötelezett mindeneket; hogy két szín alatt vegyék az Urat: Ezt pedig ilyen világos jelenségekkel állatják
Először: A Krisztus példája magán, parancsolat nélkül, nem kötelezi a híveket. Mert Szent Pál és Szent János egyenlő értelemmel mondják, hogy vétek ott nincsen, ahol törvényszegés nincsen. Másképpen azért a Krisztus példája nem kötelez arra, hogy minden ember házasság nélkül éljen, csak egyszer, csak vacsora után, csak férfiaknak adassék az úrvacsora; noha Krisztus csak úgy adta: azonképpen a két szín vételére sem kötelez csak magán a Krisztus példája, ha errűl parancsolat nem adatott.
Másodszor: Krisztus nem parancsolta, hogy minden ember két szín alatt vegye az úrvacsorát. Ezt így bizonyítom:
Elsőben: Ama parancsolat, Igyatok ebből mindnyájan, nem kötelez mindeneket közönségesen; hanem azokat illette, kik a végvacsorán Krisztus asztalánál voltak. Ennek három igen világos bizonyságát találom a Szentírásban: I. Mert Szent Márk megmagyarázza, kik légyenek Omnes; azok mindnyájan, kiknek mondotta Krisztus (parancsolva-é, vagy kínálva, nem vizsgálom), hogy igyanak; azt írván: Et biberunt ex eo omnes, és ivának mindnyájan abból. Mely mondásból kitetszik, hogy Krisztus csak a jelenlévő apostoloknak mondotta, hogy mindnyájan igyanak. Mert ha egyebekre is terjedett a Krisztus szava, nem mondhatta Szent Márk, hogy mindnyájan ittak abból a pohárból. Azért Krisztus, eldarabolván falatonként a kenyér színét, külön mindenik tanítványnak osztogatott abban; de az egy pohárban el nem oszthatá szent vérét, azért mondá, hogy: Mindnyájan igyanak abból a pohárból; és ketten, hárman azt mind meg ne igyák. Miképpen ha egy kis ital malozsát ád gyermekinek valamely atya, azt mondván, hogy abban mindnyájan igyanak; csak azt jelenti, hogy ha egyik mind megihatná is, de csak annyit igyék, hogy jusson mindeniknek. Ezt más szókkal világosban jelenté Szent Lukács, mikor azt írta, hogy a pohár-adásban Krisztus így szólott: Accipite et dividite inter vos; Vegyétek és osszátok el tiközöttetek; kik, tudniillik, jelen vagytok. Mert ama szó vos, ti, csak a jelenlévőkre szolgálhat. II. Nemcsak azt mondja Krisztus, hogy igyanak mindnyájan a pohárból: hanem nevezet szerént és mutatásképpen, ebből a pohárból mondja, hogy igyanak: ex hoc, melyet nékik ada: Tehát ama szót: Igyatok ebből mindnyájan, csak a jelenvaló apostoloknak mondotta; és nem azoknak, kik nem ihatnak abból a pohárból, melyet akkor Krisztus eljegyze ama mutató igével: ex hoc, ebből. Bizonyos pedig, hogy mi abból a pohárból nem ihatunk, melyet pronomine demonstrativo* mutata akkor Krisztus; mert ki tudja, vagyon-é és hol vagyon most az a pohár, mely akkor Krisztus kezében volt? Következik azért, hogy ama szókat: Igyatok ebből mindnyájan, nem mindeneknek mondotta Krisztus. III. Szent Pál a Corinthusbéliekhez írt levelében, előszámlálván az úrvacsorájáról, ami közönségesen illeti a községet, épen és helyesen kihagyja ezeket a szókat: Igyatok ebből mindnyájan. Ha mindeneknek és nemcsak apostoloknak mondotta Krisztus, hogy abból a pohárból igyanak: sem feledékenységből, sem gonoszságból ki nem hagyta volna Szent Pál ezeket a szókat; ott kiváltképpen, ahol arra felel, hogy úgy adja a hívek eleibe a sacramentom dolgát, amint Krisztustul vette. De azért hagyá el, mert azt csak a jelenvaló apostoloknak mondotta Krisztus, és nem illetett mindeneket közönségesen. Vagy ha nem úgy vagyon, adják okát, miért hagyta el ezeket a szókat Szent Pál apostol?
Másodszor: Ama mondás: Hoc facite, ezt cselekedjétek: nem kötelez mindeneket a két szín vételére. Mert ezt a szót az evangelisták közül egyedül Szent Lukács említi: a több evangelisták elő sem hozzák. Szent Lukács pedig csak a kenyér színnek adása után írja, hogy Krisztus ezeket a szókat mondotta, a pohár-adás után nem említi.
Szent Pál ezen szókat előhozza a kenyér szín adás után: de a pohár után sokkal különb formán szabja a közönséges sokasághoz a Krisztus szavait. Nem mondja azért általjában: Hoc facite, ezt cselekedjétek: hanem Hoc facite quotiescumque bibetis in meam commemorationem: Ezt míveljétek, valamennyiszer isszátok, az én emlékezetemre. Mely mondással nem parancsolja a pohár vételét: hanem csak módját mutatja, mint vegyük mikor vesszük. Szinte, mint mikor valakinek azt mondjuk: valamennyiszer bort iszol, mértékletesen igyál; nem parancsoljuk a boritalt, hanem módját mutatjuk, mint kell innya, ha bort akar innya.
Végezetre: Mikor Krisztus az apostoloknak azt parancsolja, hogy azt míveljék, amit ő mívele: Hoc facite; arra kötelezé, hogy ők is vegyék, megáldják, egyebeknek osztogassák az úrvacsorát. És amint a Tridentomi Conciliom mondja, ezekkel a szókkal papokká szentelé az apostolokat: hatalmat adván nékik, hogy mindazokat cselekedjék, amit ő cselekvék. Krisztus pedig vevé, megáldá, osztogatá az úrvacsorát. Tehát az apostoloknak is mindezekre ada hatalmat, mikor azt mondá: Hoc facite. Ugyanis, ha ezek a szók által Krisztus hatalmat nem adott, sőt parancsolattal nem kötelezte az apostolokat és utánok következő egyházi rendeket, hogy megáldják és osztogassák az úrvacsoráját: másutt nem olvassuk, hogy hatalmat adott és kötelességet rendelt annak gyakorlására, amit ő cselekedett a végvacsorán. Az is pedig igen bizonyos, hogy Krisztus nem parancsolta mindeneknek, hogy azt míveljék, amit ő mívelt a végvacsorán, hanem csak az egyházi szolgáknak, kiket illeti az Úr Testének szentelése és osztogatása. Vagy ha azt mondják az ellenkezők, hogy minden férfinak és asszonyembernek parancsolta Krisztus, hogy azt mívelje, amit ő mívelt a végvacsorán: engedjék meg, hogy minden asszonyember és szekérvezető vegye, áldja, osztogassa az Úr Testét. Ha ezt meg nem engedik: higgyék el, hogy Krisztus nem mondotta mindeneknek, hogy azt mívelék, amit ő mívelt a végvacsorán.
Kitetszik ezekből, hogy sem a Krisztus példája, sem parancsolatja nem kötelez minden embert a két szín vételre. Azért nem kellene az ellenkezőknek arra kényszeríteni mindeneket, amire Krisztus nem kötelezett. És hogy azt is el ne titkoljam: mindnyájan a Luther+ és Calvinus+ követői azt vítatják, hogy mi az Isten parancsolatit meg nem tarthatjuk, hanem azokat miérettünk megtartotta Krisztus, és az ő engedelmessége elég nékünk. Mindazáltal az egyházi emberek házasulásárúl és az úrvacsorának két színben vételérül parancsolatot álmodnak, és nemcsak megtartják, de azoknak megtartását üdvösségre szükségesnek mondják. Noha több parancsolatok teljesítése nélkül üdvösséget ígérnek.
Több okaim voltak, melyek a lutherista és kálvinista vallástúl búcsúztattak: de most azoknak számlálásával nem akarlak terhelni. Hanem azon Istent, mely engem az iszonyú setétségből és veszedelemnek útjából az ő csudálatos és gyönyörűséges világosságára hozott, alázatos buzgósággal kérem, hogy elvegye a hályogot szemeidrűl, és hozzon az örök boldogságnak ingyenes útjára. Amen.