Szent Pál apostol szólván azokrúl, kik megismervén az Istent hamissággal behálólák és megtömlöcözék* az igazságot, azt mondja felőlök, hogy méltán az Istennek igaz ítíleti szerént, elmélkedésekben hiúságosokká váltak, megsetétedett az ő esztelen szívök, és bölcseknek alítván magokat, bolondokká löttek.
Ugyanezen büntetést az Istennek csudálatos, de igaz és kemény ítíleti szerént kezünkkel megtapasztaljuk a mostani új hitfaragó tanítókban is, kik minekutána az igaz és meggyökerezett keresztyéni tudományt, az ő kicsiny elméjekkel akarván fontolni, sok esztelen hamisságokkal kezdék béboronálni: oly megvakult értelemben és ítílet nélkül való elmélkedésben köteledzének, hogy aki józan fővel ezeket megtekinti, nyilván eszébe veheti, hogy őrólok mondhatjuk, amit Izsaiás által monda az Isten Egyiptusrúl: az Úr, úgymond, közikbe elegyítette a szédítő lelket, és úgy tántorognak s csavarognak minden munkájokban, mint egy okádó, részeg ember járásában.
Ezt jóllehet közönségesen az újítókrúl nyilván megmutatám Az új tudományok hamisságárúl írt könyvben; de rész szerént is igen könnyű megtapasztalni és szemlátomást megmutatni, akármely új tanító írását kezünkbe vegyük is, kiváltképpen pedig a Gyarmathi Miklós írásában, melyben (hogy az ő maga szép, ékes mondásit, ő maga szavaival, az önnön fejére térítsük) pirulatlan és szemtelen orcával, hamis és csavargó értelemmel marcongja és rútítja a keresztyén doktorok írásit; rágalmazza az élemetes, régi jámborok tetszésit; álnakul és csalárdul ki akarja tekerni markunkból, sok csavargások és hamis magyarázatok által, a Szentírásból vött éles tőröket, melyekkel megszaggattatik az hitetlenség; agyafúrt embernek tévelygő gondolatival avagy inkább antalkodásival akarja meghomályosítani, behálólni és eltitkolni az igazságot; sok undok és nyilvánvaló hazugságokkal gyűlölségessé akarja tenni a mi tekéletes vallásunkat, s azon mesterkedik, hogy a mi győzhetetlen ellenvetésinknek köteliből vagy egyképpen, vagy másképpen ki láttassék feselni.
Ezt azért a Gyarmathi írását; barátim intéséből, kezdém rostálgatni ez elmúlt napokban, és noha csak könnyű kézzel s igen ritka rostával pallám* ezt az ötvennégy árkus papirosra nyomtatott abajdócot*; de mégis annyi gaza esék és hulladékja, hogy a maradékával száz pínz ára borsót bé nem takarhatnánk; azaz, ha mind kiszaggatnók a Gyarmathi könyvéből, ahol hazugságok, mód nélkül való csavargások, szitkok, káromlások, ahol a mi vallásunknak gonosz, és a mi értelmünk ellen való magyarázati vannak: két árkus papiros meg nem maradna az egész könyvben.
De minthogy ezt ő magoktúl eszekbe nem vehetik a megkötött szemű és megveszett szájízű atyafiak, felvőm ezt a fáradságot, hogy röviden meghányogatnám írásomban a Gyarmathi okoskodásit; kire majd ugyan a kételenség is vín, mivelhogy a boldog emlékezetű veszprémi püspek, Monoszlói András Uram, e világból kimúlván, véghez nem vihette a feleletre való eltekéllett szándékát.
Hogy pedig írásomnak célját, és elvégezett szándékomat megértsed, Keresztyén Olvasó, legelőször, nincs szándékomban, hogy a Gyarmathi mocskos, rút és (amint ő maga szól) embertelen szidalmira, gyalázatira, rágalmazásira, káromkodásira, melyekkel orcátlan pennájával szurkálja a pápát, Monoszlait és közönségesen a régi keresztyéneket, rend szerént megfeleljek, fantom-fanttal fizessek*; mert ez nem fér emberségemhez. És itt ugyan nem is akarok apológiát, oltalmazó írást szerzeni, melyben vagy Monoszlói uramat és az ő írásit, avagy bizonyságit, vagy egyéb embert oltalmazzak (az ő magok írási elégségesen megoltalmazzák minden rágalmazó nyelvnek mardosási ellen); hanem csak a római anyaszentegyháznak a szentekrűl való közönséges tudományát akarom ótalmazni, és rövideden megbizonyítani.
Ennek fölötte, noha sok helyen okot adna Gyarmathi, hogy nemcsak a szentekrűl; hanem a mi hitünknek egyéb cikkelyirűl is szólanánk; de mindazáltal ez írásocskában nem akarom, a derék dolognak célját elugrani, és egyéb idegen dolgokat egybeelegyíteni. Annak okáért sem a mi jó cselekedetinknek érdemérűl, melyet gyakran piszkál Gyarmathi; sem a képek tiszteletirűl, sem egyéb efféle másuvá tartozó, és a szentek tiszteletit nem illető articulusokrúl, nem vetekedem. Hanem mentül rövidebben és kerekb szóval lehet, csak a szentek böcsületirűl való vetekedéshez kötelezem e könyvecskét. Mert ugyanis gyakran a dolog kívül kellene spaciálnunk*, ha egyéb idegen dolgokat is akarnánk ebbe az vetekedésbe elegyíteni.