Sok dolgokat hisznek a keresztyének, melyeket aki tagadna, nemcsak eretnek volna, hanem az egész keresztyéni hitet felbontaná, noha ezek az Írásból meg nem bizonyíttathatnak.
Nem igaz tehát, hogy csak azt kell hinni, ami az Írásban vagyon. Mert legelőször: aki azt nem hinné, hogy valamit a Bibliában olvasunk, az tisztán és igazán Isten igíje, nem emberi tudomány, nyilvánvaló eretnek volna, a keresztyén hitnek fondamentomát és a fondamentommal együtt az egész hitet mind felbontaná. Sohult pedig az Írásban fel nem találjuk, hogy ennek a Bibliának minden cikkelye a Szentlélektűl származott, és épen, változtatás nélkül megmaradott. Következik tehát, hogy kell valamit hinnünk, amit az Írással meg nem bizonyíthatunk.
Hogy e bizonyságnak ereje jobban kinyilatkozzék, azt kell megértenünk, hogy noha a Szentírásnak nem egyebünnen vagyon ereje és méltósága, hanem csak az Istentűl, ki az Írás által szól, és annak okáért, ha senki annak nem hinne is, ugyanannyi ereje és méltósága volna, mint most; mert a gyöngy, ugyan gyöngy, ha azt senki nem böcsüli is. De mindazáltal, hogy mi valamely írást Isten igíje gyanánt bévegyünk:
Először azzal kell bizonyosokká lennünk, hogy aki ezt írta, abban az Istennek lelke volt akkor, mikor ezt írta, és őáltala a Szentlélek szólott. Mert ha ezt bizonyosan nem hisszük, nem ítílhetjük Isten igíjének az ő írását.
Másodszor, nem elég, hogy bizonyosok legyünk, hogy Szent Pál által az Isten szólott; de hogy valamely írást Isten igíjének valljunk lenni, szükség, hogy bizonyosan higgyük, hogy ezt a levelet vagy könyvet nem egyéb írta, Szent Pál nevével, hanem önnönmaga.
Harmadszor, azt is bizonnyal kell hinnünk, hogy oly épen és tisztán maradott ez a levél vagy könyv, amint Szent Pál írta, és hogy senki őutána keze szennyét rajta nem hagyta, vagy hozzáírással, vagy elváltoztatással, vagy egy nyelvrűl másra fordítással; tudván vagy tudatlanul meg nem fertőztette. Mert valamíg mindezekrűl bizonyosok nem vagyunk, mindaddig nem lehetünk bizonyosok, hogy a Bibliában igaz, isteni tudomány foglaltatik. Ezekrűl pedig különben bizonyosok nem lehetünk, hanem csak a római anyaszentegyház tanításából és tradíciójából. Mert noha nem az anyaszentegyház bizonysága ád méltóságot az Írásnak, mindazáltal ő mutatja meg, melyik légyen az Isten igíje. És az Írás ő maga ezt meg nem mutatja, mert hon vagyon megírva, hogy Salamonban, ki annyi bálványozásban leledzett, az Isten lelke volt akkor, mikor az ő könyveit írá? Ugyanezent mondhatjuk arrúl, aki a Királyok könyvé-t, a Paralipomenát írá, kirűl még csak azt sem tudjuk, ki lött légyen. Régenten nemcsak a tizenkét apostol, de Szent Máté és Szent Tamás, sőt Szent Bertalan és Nikodemus nevével is, hamis evangeliumi könyveket szerzettek vala, honnan tudjuk egyebünnen, ha nem az anyaszentegyház eleven tanításából, hogy nem azokat, hanem ezeket, melyeket most olvasunk, a négy evangeliomokat íratta a Szentlélek? Ennek fölötte mutassák meg az Írásban, melyek legyenek szám szerént azok a könyvek, melyekrűl bizonyosan kell hinnünk, hogy apostolok és próféták írási? Hon vagyon az Írásban ezeknek lajstroma és kánonja? Avagy hon vagyon írva, hogy egyik könyvnek is egyik részét is el nem változtatták, hamisra nem térítették avagy a zsidók, avagy azok, kik egy nyelvrűl másra fordították? Amint másutt megmondám, sokan a régi tévelygők közül sok részeit megvetették mind az Ó– s mind az Újtestamentomnak, mert azt ítílték, hogy ezeket megvesztegették a keresztyének. És a zsidókról bizonyosan tudjuk, hogy egy pontnak avagy bötűnek elváltoztatásával gyakran az Írást elváltoztatták. És a mazoreta zsidók (kik a jeruzsálemi templom elpusztulása után 436-ik esztendőben, azaz Urunk születése után 476-ik esztendő táján rendelék a zsidó nyelvnek punctit avagy vocalesit*), nyolcszáz helynél többször igazíták meg az Ótestamentomot, melyet sok helyen elváltoztattak vala, mely változtatásnak nyolc okát adja Raphelingius+. Az újító atyafiakrúl is megmutatám másutt, hogy mikor a Bibliát más nyelvre fordították, számtalanszor elváltoztatták és hamis értelemre térítették az Isten igíjét, úgyannyira, hogy a kálvinisták angliai Bibliájában a londini püspök, Cutbertus Tonstallus kétezer hamis fordításnál többet talála. Akik azért azt akarják, hogy semmit ne higgyünk, valami az Írásban nincsen, mutassák meg, hon vagyon megírva, hogy azok az apostolok és evangelisták írták ezeket a Bibliában foglalt könyveket, akiknek nevek a könyv eleibe íratott? Avagy hogy ezek a könyvek éppen úgy maradtak, amint az apostolok írták. És ha szinte ezt megmutatnák is az Írásnak valamely részéből, afelől az Írás része felől is, mely a több könyvekrűl bizonyságot tenne, méltán azt kérdhetnéjök: honnan tudhatja valaki, hogy az Isten igíje legyen, és nem a Szentíráshoz varrott folt? És mivelhogy egyik Írást véghetetlenül a másikkal meg nem bizonyíthatjuk, oly részére kell jutnunk az Írásnak, melyet más Írással meg nem bizonyíthatunk, hanem csak az anyaszentegyház tanításával.
Erre azt felelik az atyafiak, hogy ezeket nem egyebünnen tanulhatjuk meg, hanem a Szentléleknek belső oktatásából és bizonyságtételéből. De ha ez így vagyon, tehát immár megengedik, hogy valamit bizonyoson és keresztyén hittel hiszünk, ami a Szentírásban nyilván nincs megírva. Mert megvallja az a felelet, hogy nincsenek a fellyül előszámlált dolgok megírva, és mindazáltal tartozunk azokat hinni. Ennek fölötte ő maga, aki ezt a feleletet találá, másutt megvallja, hogy nem egyebünnen, hanem az anyaszentegyháznak kézrűl kézre adott tudományából tudjuk, melyik légyen az apostoli Írás; és erősen kárhoztatja azokat, kik a hit dolgaiban csak az önnön tetszéseket (melyet a Szentlélek tanításának hínak) akarják követni, kik közül némelyek annyira jutottak vala, hogy a Szentírással ugyan semmit nem gondolnak vala, hanem csak az ő tetszéseket követik vala, kiket ő maga Calvinus+ igen szépen megfedd. Mert honnan tudhatom én avagy te, hogy ez a lélek, aki tenéked megsúgta, hogy ezt a levelet Szent Pál írta, hogy éppen ez igazán úgy maradt meg, amint Szent Pál írta: Istennek lelke legyen, és nem a gonosz lélek, mely gyakran eltűnik és álorcát vevén magára, isteni tudománynak tetteti a hamisságot? És ha bizonyoson hiszed, hogy a Szentlélek az, aki téged belől tanít, tehát immár hiszesz valamit, ami nincs az Írásban. Ennek fölötte, miért rendelt az Úristen pásztorokat és doktorokat az ő egyházába, ha efféle belső indulatok bizonyossá tehetnek minket az igazságrul? Honnan esmérjem meg, hogy tégedet a Szentlélek indít arra, hogy Isten igíjének ítíljed a Bibliát, a törököt pedig más gonosz lélek tanítja, hogy az Alkorán igaz? Avagy ha tenéked vagy énnékem ilyen igaz, ítílő Szentlelket ad az Isten, miért ne higgyem, hogy az egész anyaszentegyháznak is ad ilyen lelket?
De azt mondják, hogy az Isten igíjének oly nyilvánvaló fínyessége és méltósága vagyon, hogy mindjárt megismerszik ő magátúl. Én pedig azt kérdem, hon vagyon ez megírva a Szentírásban? És ha ezt a feleletet az Írásban fel nem találják, nyílva hisznek valamit, mi az Írásban nincsen. Ennek fölötte, ha ez így vagyon, csudálom, hogy a török és zsidó meg nem esméri az evangeliomot; csudálom, hogy a keresztyének közt sokszor kételkedés támadt a Szentírásnak némely részeirűl, és most is, Luther+ s Calvinus+ közt nagy különbözés vagyon errűl; csudálom, hogy a régi gyölekezetek ilyen szorgalmatosak voltak az igaz Isten igíjének kiválasztásában; csudálom, hogy mikor szóla az Isten Gedeonnak, Manuenek, Salamonnak, Fáraónak, Szent Pálnak; meg nem esmérék mindjárt szavárúl az Istent, sőt mikor Krisztus Urunk és az apostolok prédikálottak is, csudatételekkel kelle elhitetni, hogy Isten igíje volna az ő tanítások. Ha azért ugyanazon Isten igíjét, mikor élő nyelvvel prédikálák az apostolok, szükség vala erős bizonyságokkal megmutatni, hogy igaz Isten igíje volna; ha a tentátúl és papírostúl nagyobb erőt nem vött a Szentírás, hogysem a Krisztus vagy apostolok nyelvétűl: nyílva, most is szükség, hogy az anyaszentegyháznak megvethetetlen bizonyságával megmutattassék nékünk, melyik legyen az Írás. Mert noha nem az anyaszentegyház tanúbizonysága ad erőt és méltóságot az Isten igíjének, mint az apostolok idejében nem a csudatételek adtak méltóságot az Isten szavának, de mindazáltal minékünk ezek által mutattatik meg, hogy ezek az élő Istennek igéi.