| Lesse, kinek tetszik, a szerencse nyomát |
| S fényes udvarokban bámúlja templomát: |
| Én az aranybékók zörgésétől futok, |
| Mint a szomjú szarvas, még oly völgybe jutok, |
| Hol tiszta forrásból igaz boldogságot |
| Merítek, felejtvén világi hívságot. |
| Ott, hol sem arannyal fedett esztelenek, |
| Sem irígység mérges nyila nem sértenek; |
| Éltem a bölcsesség számára szentelem, |
| S fő jóm halhatatlan lelkemben föllelem. |
| S mikor lefoly éltem patakja egészen, |
| Ijesztő váz nálam a halál sem lészen. |
| Bár késő világra nem jutok híremmel: |
| Elég, ha rejtekben használtam, éltemmel. |
| Hadd szórják a szelek szerteszélt poromat, |
| Felszedi az, aki kimérte sorsomat. |
|
