| Rettenetes hadakat, s egy lelkes szkíta vitéznek |
| Tetteit énekelem, ki vadon honjának öléből, |
| Intetvén az Egek titkos végzéseik által, |
| E nemes országnak boldog mezejére verődött. |
| Tudta, hogy őseinek szép birtoka volna, hogy őtet |
| Illetné birodalma ezen nagy földnek egészen. |
| Ámde sok és szörnyű akadályok tűntek elejbe, |
| Amellyek bátorkodtak rettenteni szívét, |
| És, ha lehetne, tüzének eloltani bajnoki lángját: |
| Bújdosván valamerre magát terjeszti világunk. |
| Győzött, s isteneit, népét elvégre letette |
| Attila pusztáin vert sátoriban, hol üdővel |
| Egy Istent több templomban tisztelne, s imádna |
| A később maradék; és bátor fegyvere mellett |
| Őrt állván szemesen, hív jámborsága gyümölcsét |
| Vidámúl szedné, s élné még hamva után is. |
| | Oh, Te dicső honnyunk jó Angyala! mostan is, a’ki |
| Édes atyáinkhoz, noha szent paizsának alatta |
| Nem tudták magokat még akkor lenni, s hatalmas |
| Karjaid által ezer meg ezer veszedelmeik ellen |
| Védettetni kegyes voltál! jer, Hunnia boldog |
| Angyala! légy Múzsám kalauzza, s ha kedves előtted |
| E’ nemzet, ha vitézségén mindeddig örűltél, |
| Kérlek, légy ezután is az ő védője, barátja! |
| – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – |
|
