| Vastag homály fedé a mély kaoszt, |
| S nem volt szemünk hová függeszteni, |
| S nem láthatánk semmit lábunk előtt. – |
|
| Feltetszik egy csillag! Nagyon kicsiny, |
| S homályos a csillag; de mindazáltal |
| Volt már mégis hová tekintenünk, |
| Ez a csillag nekünk Vezér leve, |
| S tapogatva kisértük sugárait, |
| S imádtuk ál-fényét, ámbár gyakorta |
| Meg-megcsapók mellette lábaink. |
|
| | Feltetszik a Hold, – áldott tünemény! |
| S erőt veszen lágy fénye a ködön. |
| Látunk hegyet, völgyet, halmot s gödröt, |
| Látunk mindent, csakhogy homályosan. |
|
| | Feltetszik a Nap is! Fut a setét, |
| Nincsen setét! mert a világos aether |
| Minden ködöt, s homályt elkergete. |
| Látunk, mindent látunk, mindent tudunk, |
| Tisztán, világosan látunk, s tudunk. |
| Nem kell tapintás, mégis érezünk; |
| Nem kell üvegszem, mégis messze látunk; |
| S nem kell hitel, mivel látunk, s tudunk. |
|
| | Dicső Nap! óh bárcsak még a jeges |
| Póluszra is kihatna szent világod, |
| Hogy látnák a szegény szamojedok, |
| A lappok, és az új zemlát lakók: |
| Mi a különbség a Nap, s Hold között! |
|
|
