| | Achilles! ki Isten vagy sok érdemedbe |
| Hogy él még vén atyád, ó jusson eszedbe |
| Ki mint szinte én is megélvén napjait |
| A sírnak készíti elbágyadt tagjait. |
| De boldogabb mint én, mert él Achillese |
| Van, ki holt örömét mivel élesztgesse, |
| S hervadó szívének ez egy gondolatja, |
| Hogy még kedves fiát élvén megláthatja, |
| Önt egy oly enyhítő balzsamot sebére, |
| Hogy megelégedve néz temetőjére. |
|
| | De én szegény! magam ó kivel biztassam? |
| Hol találok gyámolt melyen megnyughassam? |
| Én, akinek ötven magzatjai között |
| Kikkel bánatomra az ég gyümölcsözött, |
| Csak egy is előttem nem maradt életbe |
| Miolta görögök jöttek e szigetbe. |
| Az én Hektorom is az én szerelmesem |
| Kinek hideg testét most nálad keresem |
| Midőn nagy lélekkel elszánná életét, |
| Betöltvén a fátum örök végezetét, |
| Győzedelmeskedő néped közepette |
| Szerencsétlen lelkét Styxnek eresztette. |
|
| | Ha most hervadt testem erőltetésével, |
| Száraz térdeimnek lassú lépésével |
| Kijöttem, s borúlok őérte székedhez, |
| Hívén hogy irgalmad hívségemnek kedvez: |
| Ó kérlek, engedd meg szent indulatomnak |
| Hogy temethessem el testét Hektoromnak! |
| Kérlek élemedett atyád ősz fejére, |
| Az igaz Jupiter s Márs tiszteletére! |
| Az én szerencsémnek meggondolására, |
| Mely azon kívül is megöl nemsokára! |
| Ó ne vond meg tőlem e hideg tetemet, |
| Achilles! ó szánd meg szent szeretetemet! |
|
| | Boldogtalan öreg! Istenek lássátok: |
| Ím Priamus, kit oly szépen megáldátok, |
| A földre borulva csókolja a fegyvert, |
| Mely ötven fiait szeme előtt levert. |
|
|
