| Szerencse mért üldözsz engem? mért üldöztél akkor is, |
| Mikor világot sem láttam megmutatod azzal is, |
| Hogy agyarkodsz, mert Atyámtól még akkor megfosztottál, |
| Anyám méhében lévén, már árvaságra juttattál. |
| Mostoha kezek közt történt csekély neveltetésem, |
| De onnét megszabadított, első férjhez menésem, |
| Egynehány víg esztendőt hív férjemmel eltöltöttem, |
| Hogy én is híve maradok, azt magamban feltettem, |
| De a párkák kik is élte fonalát elszaggatták, |
| Élte legszebb virágában Cháronnak általadták, |
| Huszonkét esztendős valék, mikor kivetkőztetett, |
| A halál színes ruhámból és gyászban öltöztetett. |
| Hív társamért keseregtem, mert őt igen szerettem, |
| De minthogy fiatal voltam, könnyebben elfeledtem: |
| Maradott egy jó testvére, kit ő méltán szeretett, |
| És halála az álmomban elejbém is vezetett: |
| Mondván ne keseregj értem, im itt vagyon testvérem, |
| Ezzel tudom boldog leszel, amennyire esmérem, |
| Úgy is lett, mert a hetedik Pius pápa szentsége, |
| Megengedte, kit áldjon meg Isten ő szent felsége: |
| Hogy öszvekelhettem vele, megadták azt az Egek, |
| Tiszta szerelmünkre nem is jöttek semmi fellegek, |
| S imé, mikor élhettünk már egymásnak örömére, |
| Akkor került a kegyetlen halál mérges körmére: |
| A tizenegy esztendőt én csak úgy elszalasztottam, |
| Tizenkettődikben tőle megint elszakasztottam. |
| Szerencse karjai között, méltán kecsegtethetél, |
| Bánatot pedig szivemre nagyobbat nem vethettél. |
| Őérette szerettem és becsültem e világot, |
| Ővéle el is vesztettem már azt az olajágot, |
| Mely csendes békességemet, nyugalmamat szerzette. |
| Mellette semmi bú és baj, szívemet nem vérzette. |
| Édes volt minden keserű, veled angyali lélek, |
| El nem felejthetlek téged, míg e világon élek, |
| Szerencse ha nékem adtad, mért ragadád el tőlem, |
| Midőn nem is remélylettem, eltakarád előlem, |
| Látod, mennyi panaszom van ellened s te mégsem szánsz, |
| Mit véthettem, hogy így s ilyen mostoha módon te bánsz? – |
| Lásd: töltsed rajtam bosszúdat, mint tetszik velem úgy tégy, |
| Tőled nem is reménylhetem, hogy oltalmad alá végy, |
| Bár bujdosom is előtted, mindenütt reám találsz, |
| Kegyetlen ostromaiddal, akárhol ellenem állsz. – |
| Nincs tehetség ereimben, hogy magam védelmezzem, |
| Nyomsz, szorongatsz, akarod hogy kezed súlyát érezzem. |
| Szerencse, a kerekedre igaz hogy fel nem vettél; |
| De Faetonnak módjára ugyan le is vetettél: |
| Már ezután, ne is kísérts, többet néked nem hiszek, |
| Megvonom kis barlangomban magamat, s csak itt leszek, |
| Békesség istenasszonya jöjj hozzám lakjál velem, |
| Szabadság, te is, mi együtt megférünk ám, van helyem: |
| A szerencsét ne keressük húzzuk meg mi magunkat, |
| Kétséges igájának ne vessük alá nyakunkat: |
| Mit használ egy kis ideig érezni édességét, |
| Azután meg nagy kortyokkal nyelni keserűségét. |
| – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – |
|
|
