Sziveket ujító bokréta*

V-DIK

Ideje bujdosásomnak,
Eljött már távozásomnak,
Szomoru változásomnak,
Sok okai vadnak annak.
Angyalodat én Istenem,
Küldjed, hogy őrizzen engem,
Utaimban vezéreljen,
Minden gonosztól megmentsen.
Mert ím látom, a legénynek
Nincs becsületi szegénynek,
És itthon inkább kedveznek
Jövevénynek, mint ilyennek.
Oly helyet azért keresek,
Ahol becsületbe lészek,
A tengereken túl megyek,
S jó hirt s nevet ottan szerzek.
Csak egy sem fogja azt tudni,
Szegény fejem él-é? hal-é?
Életben vagyok, mondja-é?
Az Isten gondom viseli.
Az egész földkerekségén,
Erdőn, hegyen, földön, vizen,
Ellenség s tábor közepén
Félelem nélkül elviszen.
Nem félek, ha megbetegszem,
Mert meggyógyít én Istenem,
Aki minden sebeimben,
Orvoslóm testben, lélekben.
De hogyha rabságban esem,
Ott is vagyon reménységem,
Hogy szabaditóm énnékem
Te vagy, kegyelmes Istenem.
Mikor eszem, avagy iszom,
Azért hozzád fohászkodom.
Éneklek vagy imádkozom,
Te légy úti kalauzom.
Szerelmes atyámfiai,
Nemzetem kedves felei,
Szivemnek vigasztalói,
Akik vagytok orvoslói.
Isten hozzátok barátim,
Vélem felnőtt jó pajtásim,
Kikkel sokszor vigadásim
Voltak és szép mulatásim.
Vélem ami jót tettetek,
Isten fizesse meg néktek,
Hosszabbitsa életetek,
Hogy őtet tisztelhessétek.
Az idegen földre mégyek,
Többé nem lészek véletek,
Talám nem is lát szemetek,
Rollam ne felejtkezzetek.
Lábam akarmerre megyen,
Rollatok nem felejtkezem,
Minden járásom-kelésem,
Áldjon meg az Én Istenem.

VI-DIK

Jaj, hogy kezdjem bucsuzásom?
Hogy lehessen elválásom
Az én szép szerelmemtől,
Egyetlenegy kincsemtől?
Hogy hagyjam el gyémántomat,
Télben is zöld virágomat?
Nem lesz, ki öntözéssel,
Tartsa nedvesitéssel.
Nem reméltem szándékomat,
Hogy kövessem most utamat,
De hirtelen érkezett
Posta s Márs nem kedvezett.
El kell mennem, szép violám,
Narancsfán nőtt aranyalmám,
Nem lehet már mulatnom,
Nem lehet véled szólnom.
Elébb hogy véled beszéltem,
Esmeretséget vetettem,
Oly sebessen meglőttél,
Szivembe nagy kárt töttél.
Mert éjjel is én ágyamban,
Nappal gondolkodásomban,
Szivem el nem felejthet,
Titkából ki sem vethet.
Nálad való mulatásom,
Volt folyton szabad szállásom.
Mikor véled mulattam,
Szivesen, szivem, szóltam.
De még többször is reméntem,
Szivem titkát is beszéltem
Néked, édes reményem,
Mindennél drágább kincsem.
Jut eszembe kockázásom,
Véled való kártyázásom.
Sokszor gyürüd elnyertem,
Csókért vissza engedtem.
Többször is csak lehetne bár
Körülettünk oly ékes vár,
Hol vigan mulathatnánk,
Szerelmünkről szólhatnánk.
Szomos partján rozmarintág,
Neveltetett drága virág,
Sokáig virágozzál,
Bokrétámmá változzál.
Hogyha volna oly ládácskám,
Belső részen érc záracskám,
Abba helyheztetnélek,
Szivemben elvinnélek.
Már édesem, maradsz árván,
Magam is csak járok sirván,
Mig szembe nem juthatok,
Véled nem sétálhatok.
Hogyha pedig nem láthatlak,
Levelemmel tudósitlak,
Csakhogy végyed kedvesen,
Mert köszöntlek szivesen.
Maradj el már békességben,
Légy állandó egészségben.
Isten légyen paizsod,
Dolgaidban kormányod.

IX-DIK

Jaj szivemtől szakadt gyenge rózsám, Máris,
Elepedt bús szivem te éretted már is.
Bizony nem is csuda, mert régolta vár is,
Hogy így gyötrettetem csak éretted, Máris.
Ragyognak szemeid, mint fekete kláris,
Tüzet gerjeszt bennem s lángja belől jár is,
Melynek nagy próbája szerelmünktől zár is,
De hív szivem tőled még nehezen vál is.
Nem hajol el szivem s elmém tőled Máris
Fosztatunk egymástól, bizony nem kis kár is.
Ohajtlak gyakorta, mint Hélénát Páris,
Mert szerelmed tüze hervaszt engem s jár is.
Termeted s derekad egyenes, sugár is,
Nem nevelt szebb rózsát még a kedves nyár is,
Ékeskedik az út, az holott ez jár is
Nem tartott szebb személyt híres Murányvár is.
Gyenge szép virágszál kedvén tartott Máris,
Nem mocskol bé téged a fekete sár is.
Nem szebb tenáladnál akármely határ is,
Ritkán találkozik az ilyenhez Pán is.
Két egyenlő szivnek nehéz elválnok is,
Egymástól ilyenek nem könnyen válnak is,
Akiknél nem kedvesb a rozmarintág is,
Nem szebb orcájoknál a szép szegfüszál is.


Hátra Kezdőlap Előre