Fazekas Mihály
Ki a boldog*

Boldog, ki fákat ültet el
 Ifjú legény korában,
Osztán azokra jól ügyel,
 Hogy nőjjenek bujábban,
 Hernyó, bogár ne bántsa,
 Nyúl, kecske meg ne hántsa.
Kivált, ha nem rójják azért,
 Hogy a kéménye füstöl,
Dézsmát nem ád, se taksabért,
 Nem tarthat a becsüstől,
 Nem korhelyes, se kényes,
 Be boldog egy legény ez.
Amely leányzó nem hever
 Virága szép korában,
De sütni, főzni, varrni szer,
 S nem módiz a ruhában,
 Vidám, serény, eszes, jó,
 Be boldog egy leányzó.
Midőn ez illyen boldogok
 Egymás eránt hevülnek,
Azon az égiek magok
 Előre már örülnek,
 Látván, hogy a teremtés
 Itt is lehet szerencsés.
Tisztán verő jó szíveket
 Egymással egyesítik,
Szeplőtelen hűségeket,
 Áldással ékesítik,
 Úgy-é bizony hogy e’már
 Valóban boldog egy pár!
Ők a világi terheket
 Fogódzva hordogatják,
A homlokon gyűlt cseppeket
 Csókkal leszárogatják,
 Gyűl a gyerek, de nő is,
 Gyűl a segítgető is.
Már a fiú az ölyvöket
 Riasztja a csibéktől,
Csergetve a gyümölcsöket
 Megőrzi a verébtől,
 A fára már fel is mász,
 Anyjának ért epert ráz.
A kisleány már enni hint
 A tyúknak és rucának,
De csakhamar bé-bétekint
 S nagyot visít anyjának:
 Jöjjön ki: a kakassa
 A tyúkot eltapossa.
Mindennemű szükségeket
 A szorgalom beszerzi,
Rakásra gyűlt élelmeket
 A gondos ész megőrzi.
 Szintúgy dologho’ nyúlnak
 A gyermekek s tanúlnak.
A jó szülői nyomdokon
 Hogy ékesen nyitának,
A jól nevelt leányokon
 Minden szemek kapának.
 Elhordta a szerencse,
 Már mindenik menyecske.
Már négy fiok kinőtt, eme
 Törvénytudó, ama’ pap,
Egynek vitézi érdeme
 Véres jutalmakon kap,
 Csak egy maradt a háznál,
 Az ősi gazdaságnál.
Jó kisegítő is került
 Menyül a jó anyának,
Hordozni a nagyobbra gyűlt
 Terhét a ház bajának,
 Gondos, serény, eszes, jó,
 Napához oly hasonló.
Gyakorta a két öszveült
 Szépen megért öregnek
Körülte már a kertbe gyűlt
 Másod rajok csevegnek,
 Egyik csapat cicázik,
 Egy báboz, egy cocózik.
Némely’k após combjára ül,
 Némely’k alatta bujkál,
Egy lyány kereng anyós körül,
 Egy a fején babirkál,
 Így mulat olykor-olykor
 A kétszeres gyerekkor.
Egy kis legény a fára mász,
 Keres gyümölcs puháját
Vagy elterült ponyvára ráz,
 S megrakva inge alját,
 Hogy kedveket találja,
 A véneket kínálja.
Hej, mond após, midőn kezem
 A fákat oltogatta,
Egy vén dudás, emlékezem,
 Bíz erre mondogatta
 Hogy boldog, aki fába
 Olt kis legény korába.


Hátra Kezdőlap Előre