| | Fenn lengő hold! nézd, mint kínlódom, |
| Mondd meg nekem, hol fekszem én? |
| Ágy-é, amellyben hánykolódom, |
| Vagy a koporsó az szintén? – |
| Nem! Csónak ez, melly, jaj, a kétes |
| S az élet és halál setétes |
|
| | Fojtó szirokkóknak hevétől |
| S a kriptáknak fagyos szelétől |
| Borsódznak minden tagjaim. |
| Szívem megett egy láthatatlan |
| S mellyem csontbóltján irgalmatlan |
| Sarkával rúgdos két halál. |
|
| Haj! melly szörnyű hányattatás! |
| Most a cupressusos partokba, |
| Hol rémlet űl s jéghallgatás; |
| Majd a túlsó part lejtőjébe, |
| Hallok a plátánok berkébe, |
| S örömszerszámok hangzatit. |
|
| Pusztás barlangok fojtanak; |
| Amonnan kerti balzsamokkal |
| Hígabb szellők újjítanak. |
| Fúlok, lehellek; fázom, gyúlok, |
| Vagy egy kivégez már, vagy más, |
| Ájúlok, érzek és ocsúlok: |
| Haj! melly szörnyű hányattatás!… |
|
| | Ki vagy te, ki hószín leplekbe |
| Felém mosolygva közelítsz |
| S a partról e szagos berekbe |
| Áldott jobbodon felsegítsz? |
| Te, földi biztossa az égnek, |
| Arany gyógyúlás! Te a nagy |
| És bőlcs teremtő tehetségnek |
|
| | Te illetéd rózsás újjoddal |
| Mellyemnek rokkant bóltjait, |
| S elindítád pillantásoddal |
| Már lelkem új phoenix módjára |
| S gyengűlt újjom pattanására |
| Kis lantom újra zengedez. |
|
| | De te repűlsz? mind tűnnek, – mennek – |
| Minő derűlés ez, nagy ég? |
| Sándorffym űl ágyamnál… s ennek |
| Köszönhetem, hogy élek még? |
| Zendűlj, ekhózz, esti csendesség! |
| Telj bé, kettős szent kötelesség, |
|
|
