| Esméretlen lévén, kérdezed, ki legyek: |
| S azt pedig társamtól, akivel kimegyek. |
| Hanem magam szóllok, hogy megértettelek, |
| Én tudom magamat, jobban megfelelek. |
| Ami lettem vólna töredék képemből, |
| Inkább azt olvassad szomorú versemből. |
| Ki igen idején, mikor nevelkedni, |
| Csak kezdettem gyengén életre gerjedni, |
| Tárgya lettem a vad kegyetlenkedésnek, |
| S bennem dúló kedve telt az üldözésnek! |
| Mégis érzem, s mikor jut csak eszembe is, |
| A sérelmek után hosszasb időre is, |
| Szakad újra szívem, könyveim hullanak, |
| És engem zokogó jajra fakasztanak. |
| Én kicsinységemet temérdek dolgokkal, |
| Ha egybe vethetem magamat nagyokkal: |
| Képezd, hogy egy jeles épűletet vetnek, |
| Mellyben mesterségek szép munkát követnek: |
| Hanem az ellenség még fél készültében, |
| Azt már dúlni kezdi felforrott mérgében. |
| Tehát az elpusztúlt porba keveredve, |
| Hellyel-közzel a dűlt földből emelkedve |
| Romlott kőmaradvány faltöredékekből, |
| A sűrűen bénőtt szomorú füvekből, |
| Hajdan mi lett vólna, csak azt sohajtani, |
| Búsult hallgatással láttatik mutatni. |
| Vettem Istenemnek bőven kegyességét, |
| Megesmérem, s azért áldom szent felségét: |
| Nincsen az magamtól, nem én dicsőségem, |
| Kútfőre mutatnom szent kötelességem. |
| Szerencsétlen szolga! de én eltévedtem, |
| Az adatott pénzzel nem jól kereskedtem. |
| Ki ád róla számot? én Uram s mindenem! |
| Hogy énrajtam nem múlt, te tudod, Istenem! |
| De csakugyan mégis valamit gyűjtöttem, |
| Az adományt épen földbe nem temettem. |
| Tudok annyit, mivel felebarátomat, |
| Tartozom segítni én szolgatársomat. |
| A közjóban jeles igyekezetimmel, |
| Nagy nevet nem várok cselekedetimmel. |
| Apróság én minden foglalatosságom, |
| S eléggé fizetem ezzel adósságom, |
| Mellyel a szent törvény lekötelez minket, |
| Akik egy hazában szeretjük földinket. |
| Elragadott néha hazám szeretete, |
| Édes képzésemben magasra ültete, |
| S kicsiny erővel is fennyen emelkedtem, |
| De illy hívságomat magam is nevettem. |
| Későn vagyon a’már, elmúlt jobb ideje, |
| S elaludt véremnek tüzesebb ereje. |
| A lélek, ki romlott egy testben lakozik, |
| Nem űzhet olly munkát, szüntelen változik. |
| Felébredez néha, fakad panaszára, |
| Gyengén háborodik setét fogságára; |
| Talál abban, amit útál kényessége, |
| De vidúl, ha tetszik néha kis épsége. |
| Magas szál és karcsú én testem állása, |
| S gyenge erőben is sebes a járása. |
| Ritkúl szőke hajam búsúlt homlokoman, |
| Előre dűl fejem meggörbedt hátaman: |
| De mégis úgy, hogy ha néha felébredek, |
| Én is magam feljebb tartani gerjedek. |
| Hosszas arcám vídúl gyenge pirossággal, |
| Ha néha fellege múlik komorsággal. |
| Tisztán néz kék szemem, árúló hunyorgás, |
| Nincs benne álnokúl szökdöső bal forgás. |
| Egyenes ajakom együtt jár szívemmel, |
| Másból csúfot űzni kegyetlen örömmel |
| Írtózik együgyű lelkem, és tudatlan, |
| Más szégyenén kedvét tölteni szokatlan. |
| Igaz barátságot tellyes bátorsággal |
| Szeretek, s tisztelem azt állandósággal: |
| Engesztelhetetlen vagyok, s nem bízhatom, |
| Ha hívtelenségtől egyszer megcsalatom. |
| Ihol képem, mellyet már előbb is láttál, |
| Itt erkölcsöm véle, itt sorsom, mit vártál. |
| Esmérsz-e már, s hozzám hajlandóságodat, |
| Érzed-e gerjedni jó akaratodat? |
| Hív barátságodba én kicsinységemet |
| Vagy-e eltekéllett fogadni engemet? |
| Feltetted-e egy illy szívet vigasztalni? |
| Ki igazán tisztel, míg meg nem fog halni. |
|
