| Kerti ékesség, kiesen virágzó |
| Rózsa, melly szép vagy feselő korodban: |
| Úgy hasad reggel ragyogó tüzével |
|
| Jaj! de elmúlik neked is mosolygó |
| Színed, és fonnyadt levelid lehullván |
| Gyenge bimbódról, elaszik kis ágod |
|
| Míg tehát kedvet legelő örömmel |
| Villog épséged, leszakasztlak inkább, |
| Hogy nagy hévségtől nehezen lehellő |
|
| Így zokogsz, én méz ajakú Ilonkám! |
| S a piros rózsát kebeledbe fűzvén, |
| Nézed egy végben lesütött szemekkel, |
|
| Csintalan! kedved vagyon azt mutatni, |
| Hogy megint többel szaporítsd csodámat: |
| Akkor is szép vagy, mikor ázik arcád |
|
| Úgye, felleltem? mosolyogsz szavamra: |
| Ó! megínt vidám napomat tekintem |
| Tiszta arcádnak kiderűlt egében, |
|
| Mit nevetsz mégis? Nem hiszed valóban, |
| Hogy tanúságot veszek énekedből? |
| Érzem: úgy múlik fiatal korunknak |
|
|
