| Egyszer egy nyulacska éjjeli fektében, |
| | Boldogtalan sorsát forgatta eszében |
| Mely nagy gonosz úgymond a félénk természet! |
| | Sem a fényes hajnal sem a napenyészet |
| Nem adhat énnékem semmi nyúgodalmat, |
| | Minden órán várnom kell új viadalmat. |
| Ha alszom is, nyitva tartom szemem héját, |
| | Vigyázom a vadászt, a sast és a héját, |
| Mely boldogtalanok azok, kik így élnek! |
| | Minden zördüléstől rettegnek és félnek. |
| Mindazáltal látom hogyha szólni merek, |
| | Hogy majd szintúgy mint én félnek az emberek. |
| Azonban egy vadász egész erejéből, |
| | Ordít s a szegény nyúl kiugrik fektéből. |
| Futtában csakhamar jut egy tó partjára |
| | Ahová a békák kiültek tanyára. |
| Kit is látván ezek mindjárt nyakra-főre |
| | Ugrottak a tóba, kiki jóelőre. |
| Örömmel szemlélte a nyúl ugrásokat; |
| | Én is ijesztek hát azt mondja másokat, |
| Én vagyok ezeknek félelmek királya, |
| | Nincs hát ki magának mássát ne találja. |
|
