|
| Te Dienes terepély bikfának alatta hevervén, |
| Nádsípon mezei dallal rövidíted idődet: |
| Mink futjuk édes honnyunknak sírva megyéit, |
| Mink szaladunk, te pedig kies árnyékodba danolgatsz |
| S ott gyönyörű Katidat kinevetni tanítod az erdőt. |
|
| Oh Kelemen, mindezt egyedűl Isten cselekedte: |
| Mert ugyanis lesz ő mindenkor Istenem és szent |
| Oltárit gyakran vérzi nyájambeli bárány. |
| Hogy tehenim legelőre viszem s hogy játszani verssel |
| Van, mint látod, időm, mind néki köszönhetem én azt. |
|
| | Nem irígylem ugyan sorsod, Dienes: de csudálom |
| Inkább amikoron mink mind prédára jutottunk. |
| Ím lásd, mely nehezen vezetem kecskéimet; ezt is |
| Csak alig hajtom, minthogy kettőt ma fiadzott, |
| Óh, de szép fiait kőszirton hagyta veszőbe. |
| E tetemes romlást, ha reá lett volna figyelmünk, |
| A mennykővel ütött cserfák régen kijelenték |
| S a varjak balról mind csak kárt! kárt! kiabáltak. |
| De mondd meg: ki legyen az az Isten, akit imádol? |
|
| | Én, Kelemen, ez előtt Buda várát a mi helyünkkel, |
| Amelyben fiatalb juhainkat szoktuk eladni, |
| Esztelen! egy becsben tettem s azt véltem, egyenlők. |
| Így láttam a kecske fiút s a kölyköket ütni |
| Anyjokra: nagyokat így szabtam öszve kicsinnyel: |
| Most látom, Buda már oly fennyen emelte fejét fel, |
| Mint mikor a nagy tölgy alacsonyb berkekbe kitetszik. |
|
| S vajjon mely nagy okod lehetett látni Buda várát? |
|
| A szabados maradás: s noha későbbecske jutottam |
| Ahhoz, mert kezd már lassan szürkűlni bajúszom: |
| De csakugyan mégis végét érem sok időre. |
| S ez Katicám dolga; mert, mint tudod, elhagya Dorkó: |
| Nem tagadom, valamíg a büszke Dorottya vezérlett, |
| Nemcsak ezen célom ment füstbe, de mindenem is |
| Felhagytam s noha sok tehenim hajtottam eladni |
| E városkánkba, s sok zsíros sajtom is ették |
| Ottan meg, csak üres erszényt hoztam haza mégis. |
|
| | Éppen nem csuda már; Kati, nálam min pityeregtél |
| És kinek őrzötted a fán almáidat, imé |
| Nem volt ott Dienes! Hidd el, Dienes, ez az erdő |
| S e forrásos bérc s minden völgy zenge neveddel. |
|
| Mit tudtam tenni? Itten csendes maradáshoz |
| Bíznom nem lehetett, nem lévén semmi segédim |
| És könyörűlőim, de amott gyámolra találtam, |
| Aki is így felele esdeklésimre: legeltesd |
| Mint azelőtt tehenid s válassz közikbe bikákat. |
| Két hete, hogy mindég füstöl oltárom azólta |
| S ezt esztendőnként így megújítani célom. |
|
| Oh te, boldog öreg! hát a te saját örököcskéd |
| Mind számodra marad? s mezeid, noha míg idegen kéz |
| Mívelte, valami keveset megparlagosodtak, |
| De csakugyan borjas tehenid jó pástra bocsáthatd |
| S nem félsz, hogy nyavalyát a szomszéd barma behozzon. |
| | Oh te, boldog Öreg; te csergedező patakidnak |
| Árnyékos forrásainál hívesbe heverhetsz: |
| Itten eme fűzes, mely kettévágja határid, |
| S ágain a sohasem henye méhek dongva legelnek, |
| Szenderedést s álmot javasol kedves susogással. |
| Ott a nyesegető pásztor örömödre danolgat, |
| Itt ismét a berki galamb nyögdécseli társát, |
| Vagy hű párja körül a nyájas gerlice búkol. |
|
| | Ez okon a szarvas hamarább legel a levegőben, |
| A halak is pástra költöznek ki vizeikből, |
| Sőt hamarább szerecsen földén fog a Duna folyni, |
| S a nálok fakadott Nílus vizesíti hazánkat, |
| Mintsem mellyemből soha is jótéte kifolyjon. |
|
| | Mink azalatt idegen földön sínlődve nyomorgunk |
| S némely rész ismét Tanaist választja hazának, |
| Más rész vándorlván tudakozza, hol van Egyiptom, |
| S ha valaha netalán honnyomba visszavetődöm, |
| Annyi sok esztendők folyván el, míg odajárék, |
| Pusztúlt földeimet, tudom azt, könnyezve csudálom. |
| Hát ily szép mezeim trágár katonáknak adódtak? |
| S e gyönyörű földek hajdúké? Nézd, mire vitte |
| A rút visszavonás dolgunk. Oltsál nosza körvélyt |
| Most Kelemen s ültess szőlőt, kinek, oh! idegennek. |
| | Oh, ezelőtt boldog nyájam! ballagjatok innen; |
| Én titeket, kecskék, zöld barlangban heverészve |
| Nem látlak többé kőszirton függni ezentúl. |
| Megszűn énekem is, s tőlem legelőre vezérlve |
| Nem rágtok ezután se zanótot, sem keserű fűzt. |
|
| Úgyde ezen éjt még nálam töltöd te, reménylem. |
| Lesz zöld gally ágynak, lesz válogatott piros almám, |
| Van lágy gesztenye is, s éppen csak most kinyomott sajt. |
| Nézd! nézd! mely tova van legszomszédb tanya füsti is! |
| S a hegyek is már most feketés árnyékot eresztnek. |
|
|
