| Egy éh holló lopott egykor egy darab sajtot, |
| Amellyel egy nagy fára száll. |
| Felettebb éhes volt, s folyt szájából a nyál, |
| Midőn egy vándorló rókát is arra hajtott |
| A szerencse – vagy szerencsétlenség. |
| Ha éh volt a holló, ez is az volt ám még! |
| Hogy szárnya nincs, csak azt bánta, |
| Mindjárt a sajtocskát, mihelyt a fához ért. |
| Hogy azt azért gyomrába csalja bé, minden fortélyt meghány |
| S ily szókra fakad végre ki: |
| E szép madárhoz képest a páva mi? |
| S mi a legfestettb publikány? |
| Ám tartsa szépnek más a zöldet, sárgát, kéket; |
| Ám légyen szép a pontzjon s karmazsin: |
| Csak paraszt-ízlésűk becsűlik a festéket, |
| Az én szemem előtt legszebb a hollószín. |
| Én a hízelkedést nem szoktam: Fénix volnál, |
| Ha még emellett szépen szólnál. – |
| Itt a bolond madár akarta |
| Mutatni gyöngyszavát; de kicsúszék a sajt, |
| S azt csakhamar a róka felkaparta. |
| Az elbámúlt holló nézi s nagyot sohajt. |
| De nem gondolt azzal a róka, hogy sohajtott, |
| Sőt ilyen csúfot űz: Tudd meg azt, jó madár! |
| Hogy a hízelkedés ily jutalommal jár. |
| Úgy-e, hogy csak megért e leckém egy kis sajtot? |
| Az emberek között is be sok van ily csalóka |
|
