Ányos Pál
Hív barátnak hívétől fájdalmas elválása*

1.

Szivem! jön már szerelmünknek,
 Boldog szerelmünknek,
 Elválásnak órája;
Próbaköve hívségünknek,
 Eskütt hívségünknek,
 Szenvedésnek pályája.
Bátran csüggtem ajakidról,
 S eddig veled mulattam;
Ragad a sors karjaidról,
 Gyenge karjaidról;
 Búra kárhoztattattam,
 Elhagyattam, elhagyattam!

2.

Nyúlj mellemre kezeiddel,
 Drága kezeiddel,
 Érezd elholt szivemet:
De ne sírj; mert könnyeiddel,
 Igaz könnyeiddel,
 Kettőzteted sebemet.
Oh ég! mért adtál oly szivet,
 Mely annyit érezhessen,
Vagy miért esmértem oly hívet,
 Imádandó hívet,
 Kiért szivem éghessen,
 Esdekhessen, esdekhessen.

3.

Nem szegezem a végzések,
 Örök szent végzések
 Ellenébe magamat.
Eltitkolom szenvedések,
 Kinos szenvedések
 Tengerébe bajomat.
Eltávozom személyedtől,
 Szivedtől nem távozom; –
Miként válhatnék el ettől,
 S nemes hívségedtől?
 Oh! ettől nem távozom,
 Nem távozom, nem távozom!

4.

Látlak én messzeségemben
 Nagy messzeségemben,
 S lelkeddel beszélgetek;
Csókjaidra képzésemben,
 Édes képzésemben,
 Csókokkal felelgetek.
Estvéli gyenge szellőktől
 Kérdezd hollétemet,
Megmondják ők; s nyögésektől,
 Csendes nyögésektől
 Tanuld ki szerelmemet,
 Hívségemet, hívségemet.

5.

Emlékezz meg imádódról,
 Igaz imádódról,
 Te is, szivem reménye!
Gondolkodjál barátodról,
 Esküdt barátodról;
 Ez szerelem törvénye.
Számot tartok hívségedre,
 Félvilágért nem adom;
Emlékezz esküdt hívedre,
 Ó esküdt hívedre,
 Lásd, én immár bujdosom,
 Már bujdosom, már bujdosom!


Hátra Kezdőlap Előre