| Hol vagy boldogsága jámbor eleinknek, |
| Kik Föld gyümölcsével megelégedtenek, |
| Hívságot, henyélést magoktól űztenek, |
| Együgyű ártatlan időkben éltenek. |
|
| Nem tudtak ők mustot mézzel vegyíteni, |
| Sem a puhább gyapjút méreggel festeni, |
| Kevélységet szülő bogarat nevelni, |
| Messze országokra nyalánkságért futni. |
|
| Ahol vastag tölgyfa terjesztett ágakat, |
| A puha füves gyep nyújtotta álmokat, |
| Csengő víz patakja oltott szomjúságot, |
| Föld s fáknak gyümölcse adott vacsorákot. |
|
| Tengeren nem úszkált hajója senkinek, |
| Nem is volt még híre a kereskedésnek, |
| Hat esztendős útra el nem költöztenek, |
| Hogy idegen művel onnan megtérjenek. |
|
| Trombitaharsogás sohúl nem hallatott, |
| Bosszúállásokra szívet nem indított, |
| Fegyver haragosnak még nem koholtatott, |
| Mellyel idő múlván annyi vér ontatott. |
|
| Mert mi okból kellett volna hadakozni, |
| Egy vérből valóknak egymást lövöldözni, |
| Határról határra társokat üldözni, |
| Nem lévén dicsőség ilyképpen áldozni? |
|
| Bár jöhetne vissza a régi barátság, |
| Igaz szeretettel megőrzött nyájasság! |
| De, mint Etna tüze, úgy terjed rosszaság, |
| Egymást emészteni van bennünk szomjúság. |
|
| Vajon ki volt első, ki föld gyökerében |
| Ásott aranyércet? ki tenger mélyében |
| Elrejtett gyöngyökért szállott örvényében? |
| Ez vólt! a világot ki ejté veszélyben. |
|
|
