Előszó helyett

A szokásos előszó helyett két írás áll e könyv élén. Az egyiknek Jókai Mór a szerzője:*

 

A honfoglalás első ezredéve bevégződött. Jól végződött be. A magyar nemzet rátalált önmagára. Szíve egyetért a fejével. Harcias erényeit megtartva, kifejtve, mégis a békének őrét látja benne a világ. Mivelhogy hazáját, koronáját híven és önkényt szolgálja, nem fél a rabszolgaságtól többé. Nem harcol az idegen nemzetekkel, hanem versenyez velük: nem ellenségekkel, szövetségesekkel veszi magát körül.

Ámde az új ezredév az új honfoglalás korszaka fog lenni. Amit diadalmas fegyver ezer év előtt meghódított, amit annyi vérhullatás visszahódított, az eggyé lett Magyarország új meghódításra vár, a szellem az ész, a munka teremtő eszközeivel.

Terjeszkedni nem föladata Magyarországnak; de emelkedni igen. Határain túl egy elfoglalni való hant sem vár Magyarországra; de határain belől nagy munka áll előtte.

A jövőnek tükrébe belepillantani nem adatott halandó szemének; de a jövendő feladatait maga előtt láthatja minden elmélkedő lélek.

Erő és szellem, ami egy nemzet életét fenntartja.

Önmaga iránti kötelessége a magyar nemzetnek, hogy erejét minden téren kifejtse.

Örök békét jósolni nem lehet. Minden állam hadigépeket szaporít, hadseregeket növel. De csupán hadigépek és hadtömegek a háborút nem döntik el. Értelmiség, gyakorlottság, hazaszeretet, hősiesség a jövendőben is erős tényezők maradnak.

Azt is szabad hinnünk, hogy hódításvágy, uralkodói szeszély e világrészben háborút nem fog indítani többé. Harc csak a megtámadott igazság és szabadság miatt keletkezhetik, s ebben a megtámadott eszmék táborának győzni kell, s e diadalban az oroszlánrész azé lesz, aki mellettük a leghívebben kitart.

S a hadverés idegzete a rendezett pénzügy, a „nervus belli*.”

Az országnak egészben, a nemzetnek tömegében gyarapodni, gazdagodni a feladata.

Versenyre kell szállni a magyarnak az egész világgal a földművelés, állattenyésztés, kézmű- és gyáripar, kereskedelem, közlekedés, találmányok, tudományok és művészetek minden tartományaiban. Végtelen tér nyílik a hódításra.

Megoldásra várnak a nagy szociális kérdések, amelyek egész Európa alatt (Magyarország alatt is) emelgetik a földet, el kell dőlni a nagytőke s a nagy munkásvilág közötti nehéz kérdésnek. S a magyar nemzetnek ebben a nagy küzdelemben nemcsak Európával, de az óvilággal és az újvilággal is le kell számolni. Ez nehezebb harc lesz, mint a török járom lerázása!

A múltban a nemzettest munkáinál működött a fej, a szív és a kar: ha ez a három ép volt, megéltünk; most beleszól a történetírásba még a gyomor és a nyelv. Ezek követelnek, s követeléseiket nem lehet se agyonütni, se agyonbeszélni; nagy bölcsesség, előrelátó ész, mely az igazságszeretet és a hazaszeretet között megtalálja az olvasztó követ, szükséges ezeknek szerencsés megoldásához. Pedig ez a megoldás a jövő legnehezebb feladata, s egyedül a közérdek útján lehet elérni az egyetértést: a gyomorkérdést és a nyelvkérdést együtt lehet csak megoldani.

Jóslatokat ne tegyünk; de a múltakról következtessünk.

Láttuk hazánk történetében, mily elkeseredett harcok folytak évtizedeken át a hit kérdése fölött, s azok csak részei voltak az egész világrészt feldúló vallásháborúnak: s íme, a jelenben senki sem gondol többé hit miatti harcra. Pedig az emberek most is imádják az Istent, óhajtják az üdvöt, s a mi hazánkban hétféle oltárnál áldoznak az áhítatnak; de mind valamennyinek a hívei találkoznak a humanizmus, a hazaszeretet, a trón iránti hűség közös templomában.

Ha már a szentírások, ha a dogmák és kánonok* fölötti harcokból ki tudtak józanulni a népek, bizonyára a nyelvtanok és szótárak fölötti harcokból is meg fognak térni anélkül, hogy nemzetiségüket megtagadnák, s szintén találkozni fognak az emberszeretet, honszeretet és királyhűség közös templomában.

Ennyit szabad a jövendő rovására mint jogos követelést feljegyeznünk.

S ha egyszer e hazának minden lakója át lesz hatva annak a tudatától, hogy egyedül a közös haza szeretete, a közös haza megtartása, felvirágoztatása a talpköve a szabadságnak, kútforrása a jólétnek, akkor bizonyára be lesz töltve az a feladat, melyet a jövendő elénk szabott: Magyarország újból meghódítása, s létrejött nálunk az írásban ígért „egy akol, egy pásztor”.*

Adja az Isten, hogy ezt a feladatot ugyanaz a kéz vigye tökéletességre, amely kéz megkezdte; áldás és szerencse kísérje a jövendők titokteljes útjaiban nemzetünk koronás vezérét, szeretett királyunkat, Ferenc Józsefet!

(Utószó a magyar nemzet történetéhez. Írta Jókai Mór)

 

A másik egy napilap vezércikke. Írója az (x) jel mögé rejtőzött:

 

Nemzeti ünnep nemzet nélkül, lelkesedés nélkül. Minden jel arra mutat, hogy a millenniumi ünnepségeket e pár szóval fogja a történetíró jellemezni. Második hónapja járunk immár az ezeréves jubileum esztendejében. Két szürke hónap, aminőnél akárhányszor volt szebb, jobb, a közörömben élénkebb hónapja a nemzetnek, akár a közeli múltban is. Sehol semmi emelkedettség, sőt a csüggedés borítja sötét szárnyait a nemzet fölé, mely majdnem a teljes apátiáig jutott el a haza minden ügyével. Hiába volt Apponyi gróf kísérlete, a magyar politika és társadalom kuszáltsága csak nagyobbra nőtt e napokban. A kormány a maga rideg párturalmával egészen lefoglalja pártja számára az ünnepségeket, a hivatalos Magyarország ünnepévé akarja tenni a millenniumot, melyen dáridóznak a végrehajtók, anyakönyvvezetők és az állameszmének hasonló képviselői, de a nemzetet csak néző és fizető közönségnek akarják megfogni.

A nemzeti ünnepet a kiállításra koncentrálják, ennek keretébe illesztik bele az összes ünnepségeket, holott az egész kiállításnak csak egy résznek kellett volna lennie az ünnepből. Kiállítással a nemzet zöme a honalapítás ezeréves jubileumát nem is ünnepelheti. Miféle nemzeti ünnep az, melyre belépőjegyet kell váltania minden ünneplőnek. Bizonyára, ha a honfoglalást akként intézték volna, hogy míg Árpád hadai verekedtek, addig a közönség tribünökről nézhette volna a honfoglalást, a fizető nézőközönségnek nem volna sok jogcíme, hogy magát honfoglalónak nevezhesse. Éppígy az a közönség, mely pénzéért látni, élvezni akar, nem leszen ünneplő, hanem csak mulató közönség, sőt lesznek száz- és százezrek, akiknek nem levén módjukban a fővárosba való utazás, egyszerűen kimaradnak a hazafias ünneplők, hacsak élelmes izraeliták nem alakulnak át millenniumvigéceknek, akik a közörömöt széthordják az országban.

(Magyar Állam)




Kezdőlap Előre