A hétfalusiak lakadalmi ünnepélye.

Emlitém fennebb, hogy a hétfalusi magyar mily erősen ragaszkodik nemzetiségéhez, s éppen ezen szivós ragaszkodás, a nyomás és üldözés előidézte ellenhatásnak köszönhetjük, hogy e testvér nép elnyeléssel fenyegető két különböző néptömeg közé szoritva, a százados politikai és vallási alárendeltség terhes igája alatt nyögve, még is megőrzé szent hagyományként nyelvét s hazafias érzelmeit, s rendületlenül ragaszkodik mind ahhoz, mit őseitől szent ereklyeként átvett. Ilyen öltözete is, s ha az kissé oláhos, még is azt mással fölcseréltetni bajos feladat lenne, mert azt ősapáitól öröklé, az ahoz való ragaszkodás oly nagy, hogy ha – a mint már emlitém – székely vagy szász legény innen nősül, kénytelen hétfalusi ruhát ölteni, mert különben itt leányt nem kap, s ilyenkor fennen kérkednek a hétfalusiak, hogy „egy székelyt vagy szászt kiöltöztettek magyarnak”; azonban a midőn a székelylyel örömest jön a hétfalusi ily rokonsági egybeköttetésbe, a szászokkal nagyon ritkán, nem mintha talán néha a szülők ne ohajtanának egy-egy gazdag szász legényt vejül, hanem azért, mert azokban sokkal kevesebb a szeretetreméltóság, hogysem a hétfalusi leányok kegyeit kinyerhetnék, s a hétfalusi leány inkább megy egy szegény hétfalusi legényhez, mint egy gazdag szászhoz, mert azt mondják, mit ér a vagyon, ha mellette éhezni (a szászok nagyon roszul étkeznek) s az egész életen át unatkozni kell.

A hétfalusi magyar leányoknak a szász legényektől való idegenkedését, e szép versekben énekelte meg Hétfalu Petőfije (Zajzoni):

Édes lányom kéri kezed

Szőke legény német;

Mint a sas vad bércztetőket,

Mint galamb buzás mezőket,

Ugy szeret ő téged.

Nem adom én édes anyám

A kezem németnek;

A németek hideg vérrel,

Gyenge szivvel, fontos észszel

Vontatva szeretnek.

Édes lányom, kéri kezed,

Barna piros magyar,

Lelke büszke szive nemes,

Szeme áldó, ajka édes,

Soha se lesz fanyar.

Adom, adom, édes anyám,

Kezem a magyarnak.

Én csak a magyart szeretem,

Mert magyar az én nemzetem

Maradjon is annak stb.

Az oláhokkal való egybeházasodásra sem igen van eset, azért, mert magyar legény nem vesz el oláh leányt, mivel az ő életmódja munkás feleséget kiván; már pedig az oláh leányok az egy fonást kivéve, a ház körüli teendőkről mit se tudnak; másfelől a pofa kifestés is – mi az oláhoknál általános – visszataszitólag hat a hétfalusi magyar legényekre. Oláh hétfalusi magyar leányt csak ugy venne el, ha kikeresztelkednék, már pedig a hétfalusi magyar leányok nemzetiségüket és hitüket többre becsülik, hogy – mint mondani szokták – alábbvalóért elcserélnék, és igy szépen el laknak egymás mellett a nélkül, hogy összevegyülnének.

A hétfalusi magyar legény és leány csak hosszas ösmerkedés után kel egybe. A leány vonzalmát az által jelenti ki, hogy husvétkor választottjának nehány pár iratos piros tojást nyujt, tánczmulatságok alkalmával szép aranypillés virágbokrétát tűz kalapjára, mit a legény ezüstgyürű, zergős guzsaj és díszes szajinkával (selyemkendő) viszonoz. A kölcsönös rokonérzet e jelvényeinek kicserélésével, miután egymást jól megismerték, s miután a szülők beleegyezését is kinyerték, szombaton este vasásnapi díszöltönyeikben megjelennek a helybeli papnál, ki őket elmátkásitja, a legény ezüstgyürűjét a leánynak, a leány szajinkáját a legénynek áldáskivánások közt átadván. Ha az ifjak nem tudják jól Luther kátéját, 80 kr. birságot fizetnek a papnak. Mátkásság után a leány szülői házánál nagy vacsora készül, melyen megjelennek a tanuk, s mind a két félnek legközelebbi rokonai. Ilyenkor az ital kizárólagosan mézespálinka, jelképzendő mintegy a boldog fiatalok édes örömeit. Étkezés után táncz következik, melyet az ifju jegyesek kezdenek meg, azután a szülők is egyenkint belevegyülve s a rokonokat is belevonva, mindig nagyobbodó kedv és derültség közt egész éjfélig folytatják.

A lakadalomra mindig vasárnap délután hivatnak meg a vendégek, két czifrán felbokrétázott és szajinkázott legény, gazdagabb házak menyegzőjénél három lovas legény által. Ha a meghivandó rokon házánál senkit nem találnak, akkor az ajtóhoz emlékeztető jelül előkapható tárgyakat, eszközöket támogatnak. A hivogatók szokásos mondókája ez: „Jó napot adjon Isten kegyelmeteknek! Hogy vannak, mint vannak? Még is halljanak szót kigyelmetek N. N. X. X.-el egyetembe (az örömatyák) mostan keddre akarnák tisztelni, tartani, mint a többi jámbor atyafiakat.” A második hivogató után teszi: „Ez a mi szónk, és kigyelmetek eljőjenek.”

Hétfőn estvére már feltüzetik a legény kapujához egy 4–5 öl hosszú fenyőszál, melynek tetjébe a fenyőágak közé fejsze, csép, kolomp, lőcs s más gazdasági eszközöket aggatnak; ugyan ily fenyőszál állittatik a leány kapujához, melyre szita, rosta, nyüst, kanál, fazék s más gazdasszonyi jelvényeket illesztnek. E fenyősudarak fölemelése nagy ünnepélyességgel, ujjongatással megy végbe, a szomszéd leányok tánczra kerekednek; az udvaron hevenyészett s fenyőágakkal körülrakott tűzhely emelkedik a lakadalmi ünnepélyre levágott s szemlére kitett marha körül, honnan vig dalok közt távoznak, hogy szeretőjük számára a következő napra bokrétát kössenek, melyet ezek nem a kalap baloldalára, mint a székelyek, nem hátuljára, mint a szászok, hanem elől a homlok fölé tüznek fel; s nem is oly szerény virág csokrok ezek mint a Székelyföldön szokásos, hanem egy egész nagy bokor virág, mely arany pillével van felczifrázva, s azért a hétfalusi leányoknak mindig nagy virág készlettel kell ellátva lenniök, mi a kertészetet segiti elő, s a virágok szorgalmatos ápolását eredményezi.

A lakodalmak Hétfaluban mindig kedden ünnepeltetnek. Hétfőn sül a kalács, mézeltetik a pálinka, egy szóval keddig készen vannak mindennel. A vőlegény már hétfőn megkapja a mátkája által sajátkezűleg varrott ingeket, meg a menyasszony is vőlegényétől a csizmát, menyecske pántlikát (szalag), erszényt; az anyóstól pedig ingujjnak való legfinomabb gyolcsot.

Kedden reggel meggyujtja a tüzcsináló férfi, a vőlegény udvarán kaczéron felékitett tüzhelyen a menyegzői tüzet, mely két öles bükkfa cseterből (hasábok) van felrakva, a főzőnők által körülrakott nagy rézfazekakban rotyog a kimaradhatlan káposzta, tárkonyos, árpakása-leves, a gazdagabbaknál sült disznóhus. Ünnepies öltözetben siet mindenki 9 óra felé a két rokon félhez: Ju! Ju! Ju! ujjongások közt, s a két kapu előtt levő menyegzői jelvények által ékitett fenyő sudar alatt tánczra kerekednek az egymásutan felgyülő vendégek. Indulásig a háznál, s azután az úton kézről kézre járnak a mézes pálinkával tölt bugyogósok (zöld cserépkorsók), ezen nagyszámú, s igen gyakran ujra töltött bugyugósok estvére már ugy eltűnnek, hogy bajos lenne egyet is kézre kapni, a szokások megengedvén, hogy azok menyegzői emlékként zsebre rakassanak. A pap sincs elfeledve, mert vagy ekkor, vagy a hétfőn esteli imádkoztatáskor átadnak neki két nagy kalácsot, jó darab kövér marhahúst, két kupa borra való pénzt, és 2 uj forintot. Ez adomány mennyisége és minősége különben majd minden faluban változik. Első harangszóra a falusi gyermekek vizzel telt fokánokat (kártyákat) állitanak sorba a templomajtó elibe s várva várják a násznépet, hogy néhány krajczárt kaphassanak e néma áldáskivánásukért, mit a tiszta kristály viz jelképez itt.

A harangszóra a vőlegény udvarára sereglett vendégek megindulnak; elől mennek a legények, utánuk a házas emberek, közben a vőlegénynyel; azután a leányok és asszonyok szépen sorakozva. A menet élén a zenekar és szószólók haladnak, s vigan ujjongva mennek a menyasszonyhoz, ki már a menyasszonyi csákóval és palásttal feldíszitve várja kikérőit. A szószóló igy kéri ki a leányt vagy leendő menyecskét: „Adjon Isten szerencsés vig napot kegyelmeteknek, megbocsássanak, hogy házokba ily bátran bejöttünk: Melyik kegyelmetek közt az a kiválasztott személy, a ki a mi kivánságunknak megfeleljen. Álljon elő és adjon nekünk választ.” Erre előállván a leány atyja, a szószóló tovább folytatja: „Örvendek az kegyelmetek életeken és egészségeken, hogy a szent ur Isten mindeddig az óráig egészségben megtartotta és ilyen szép sereggel összegyüjtötte. A minden áldásoknak kutfeje, kitől száll alá az adomány és tökéletes ajándék, onnan felül az egekből szállitsa a maga mennyei és földi áldását mindjájon kegyelmetekre, s e mellett a kit az ur Isten kegyelmetek közül egészséggel és békességgel szeretett, ezen atyai irgalmasságát tartsa fenn kegyelmetek iránt továbbra is.

Mi is az urnak kegyelmességéből a kegyelmetek házához bejöttünk, mert ezen becsületes ifju atyánkfia elvégezte magában, hogy ha a Felséges mindenható Istennek akaratja jónak tartja, tehát a kegyelmetek házában felnöveltetett leányzót N. N. elvegye magának jövendőbeli házastársul. Ugy tetszett Isten ő felségének, hogy az atyáknak és anyáknak fiakat és leányokat adjon, kik felnövekedvén, ő sz. fge a szent házasság által összekötné a szeretetnek és hitnek kötelékével, a mely Isten előtt kedves, és az emberek előtt tisztességes. Adott Isten ő sz. fge falunkban lakó N. N. uram ő kelmének egy N. N. nevezetű fiat; jól megfontolván ezen ifju, hogy magányosan nem élhetné, hanem keresne magának társat, a kivel Istennek dicsőitésére, az anyaszentegyháznak épülésére, a maga lelkének üdvösségére élhetne. Hallotta ezen jelenlevő ifju N. N. hogy ő kegyelmének volna egy hajadon leánya X. X. eljövén, megkedvelte; megnézvén, megszerette és becsületes emberek által meg is kérette. Meghatározának ő kegyelmek akkor egy bizonyos napot, azon napon egy bizonyos órát, a melyen ő kegyelmök az egymás között kötött szövetségeket megerősitenék. Melyre nézve most is kéri kteket én általam ezen ifju, hogy ktek is adják által ő knek emlitett X. X. nevezetű leányukat örök házas társul, és e mellett kéretik kmeket én általam az öröm atyák és öröm anyák, hogy ne sajnálják ide adni és elkisérni az Istennek házába, a szent oltár elibe, a hol meg fogják mutatni egymáshoz való hűségeket és hitnek kötelékével egybeköttetnek mint szép arany lánczczal, a melyre segélje a szent Isten őket; ez a mi kivánságunk.” A házi szószóló kötekedik s több kifogást teszen a többek közt azt is, hogy ily szép személyt csak nem adhatnak át egészen ingyen, mikor a vőfély néhány pénzdarabot ad*Ez a pénzadás főleg Pürkereczen van meg, az ekkor kapott pénzt a menyasszony a csizmaszárába szokta bele ereszteni s ha az hamar nem jut talpa alá akkor az az előitéletes hit uralg, hogy a házasság nem lesz szerencsés..

Erre a két násznép zenekara összevegyülve tüzes csárdást huz, s egyet tánczolva, elindul egész násznép a templomba, hol a harangok már megszólaltak. A papi ház elébe érkezve, tánczolni kezdenek, s a papot követve bemennek a templomba, hol az egész buzgó gyülekezet előtt végrehajtja az esketést, mely mindig az egyházban történik és soha sem a háznál. Templomból kijőve krajczárokat rak az uj házas pár az ajtó elibe állított fokánokba a gyermekek nagy örömére. A templom előtt ujból tánczolnak, még pedig csárdást, mi az ifjak nemes tüzzel, s szép testtartással lejtenek. Haza felé vagy Rákóczi vagy marseilesse-féle „már siess hazámba” indulóval mennek daliás mozdulatokkal. Az udvarra érve, itt általános táncz fejlődik ki, hol az idegen, ki öltönyéről e népet oláhnak nézheté, meggyőződhetik, hogy azok derék magyarok. Nem sokára 4–5 szomszédos házba letelepednek a férfiak és a nők külön; az uj menyecske az uj szülői házba most lép be először, hová az asztalfőre magával visz egy nagy kalácsot és 3–4 kupa mézes pálinkával tölt korsót, melyből szülőit, férjét és az ő asztalához letelepedett lány- és menyecske barátnéit megkinálja. A zenészek is az egyes házakhoz feloszlanak és huznak panaszosan kezdődő, de vigra forduló székely vagy oláh nótákat és ez igy tart majd két óráig, az alatt küldözgetnek a férjek feleségeiknek, a legények szeretőiknek, s ezek amazoknak vissza saját villájukra szurt virágokkal felékitett hús, csont és csemege darabokat kis udvarias, néha ingerkedő mondatkákkal, versekkel felfüszerezve, melyet a fenn-állók visznek meg az illetőknek, például: vigye azt a kopasz csontot maga barátom feleségemnek s mondja: annyi rosz akarót mint a mennyi ezen hús falat; vagy a feleség férjének húst küldve: Vért csinál a meleghús, ne légy férjem olyan bús.

Ezután következik az ajándékozás; az udvarra kitett, szönyeggel teritett asztal mellé áll a bokrétás ifju férj és a még mindig palástos és csákós menyasszony. Itt az egész vendégsereg hallatára és láttára, megajándékozzák az öröm atyák és öröm anyák gyermekeiket, azután a rokonok és a többi jóakarók. Az ifju házas ember kap szülőitől házat, kertet, szántóföldet, kaszálót, szekeret, vonó-marhákat; az ifju asszony szántóföldet, kaszálót, tehenet, vásznat, bútorokat, az ágyfa kivételével, melyet hétfaluban mindig a vőlegénynek kell megvenni. A rokonok ládát, melyben a menyecske ruha- és vászonnemüje van rakva, sing vasakat, üsteket, edényeket, mindenki 1–2 forintot, mely pénzt az asztalon lévő két tányérba tesz e szókkal: „Én tőlem sok, Istentől kevés.” Azután bekontyolják az új asszonyt és a menyecske-tánczon comikus árverés utján birtokába veszi férje és csak most nyer az ifju nő asszonyos kinézést. Másnap ujból foly a vigság a legközelebbi rokonok közt.

Következő vasárnapokon megjelenik az ifju házaspár a templomban, a nő fekete palástosan és fehér fejrevalósan, bogláros ezüst tűkkel ékitve. Délután látogatást tesznek a leány szülőinél, hol ismét lakoma tartatik. Mikor ily pohárköszöntéseket mond a szószóló:

Édes diszeséggel tündöklő vendégek!

Ez helyre tapsolni, kik összegyültetek:

Engedjetek szólnom, ha tetszik ti néktek,

A mit most beszélek, ti jól megértsétek.

Elment N. N. X. X.-nek kertjébe,

S ott talált egy rózsát szép X. képébe,

Azt leszakasztani, vala nagy kedvébe,

Le is szakasztotta s ültette kertjébe.

Boldog is a kertész; boldog valójában

A ki ilyen rózsát szorit a markában;

De még a rózsa is boldog ám magában,

A ki ily kertésznek jut meleg ágyában.

N. N. is szert tett e madárkára,

Mert régente (régóta) felvont titkos hálójára,

Önként szállt e madár, s ugy néz vadászára,

Mint még eddig nem volt – most talált párjára.

Szerencsés madarász, a ki szerencsére

Ilyent kap, s vadászni nem megyen messzire;

Kivált ha a madár, kit kerit kezére,

Önként maga rászáll ártatlan létére.

Boldog a madár is, boldog valójában,

A ki szép vadásznak kerül hálójában;

De a madarász is boldog ám magában,

A ki szép madarat zárhat kalitkában.

Tehát, kiket Isten! igy összekötöttél,

Rendelésed szerint egy testté szerzettél,

Adjad, jól éljenek, és hogy szomoru tél

Sorsokat ne érje, se egyébb rosz veszély.

Egyesitsd szivöket igaz szeretetben,

Nőjön s virágozzék házasság kertében,

Sok magzat, szerencse tartsad egésségben

Miglen el beveszed az örök életben!”

Itt még megjegyzendő, hogy számos babona lévén e vidéken, ha a templom előtt mig az esküvésről kijövők tánczolnak, szekér menne át az úton, azt az asszonyok megállitják, s gyermekek által oda helyezett fokán vizzel kerekeit leöntik, nehogy az elfutó szekérrel az áldás is elfusson az uj házaspártól.