A tizfalusi oláhok eredetéről.

A midőn a 14-ik század végén a brassai nagy templom épülni kezdett, Keleten s nevezetesen Bulgáriában nagy éhség uralkodván, igen sokan jöttek mint napszámosok Brassóba, valamint a többi szász községekbe is, hol ez időtájban a templom-erődök épitése szintén folyamatban volt. Az ily bejött napszámosoknak jó keresetmódjuk levén s különben is megkedvelvén az itteni szabadabb lételt, letelepedtek Brassó egyik külvárosában, s többen huzódtak főleg az oláh nemzetiségűek közül a szomszédos hétfaluba is*Lásd Marienb. Gesch. Sieb. 178. és Szeli krónikáját.. Azonban 1456 tájat – a mint fennebb – emlitém a hétfalusi schismaticus oláhokat a katholikus papok türelmetlensége elüzte onnan*Lásd László király ezt tanusitó rendeletét Benkő Milk. II. 268. lap. Fennebb részletesen Hétfalu történeténél. s azon időtől e falukat egészen a 17-ik század végéig kizárólag magyarok lakták. Ekkor kezdett Brassó a magyar községektől elfoglalt közhelyekre az ugynevezett Pázsintra oláhokat telepiteni*Az oláhok ekkortájt való idetelepitéséről lásd az 1713-ki conscriptiót az erd. kormányszék levélt. 27/713. D. 17 jegy. A szászok „Helyreigazitás a hajdani törcsvári urad. jogvisz.” czimű röpiratokban azt erőlködtek kimutatni, hogy e faluknak a magyarok nem ős lakói s nem gondolták meg, hogy mennyire hamis álláspontra helyezkedtek éppen Brassó tanácsának 1837. jun. 4-én 1681. szám alatt a főkormányszékhez tett jelentésével szemben, hol a tizfalu népességére vonatkozólag ezt találjuk: Hungari quam inhabitatores primitivi agros respectu popularitatis exiquos ut plurimum posident – Valachi qui… serius ex advicinante Valachia emigrarunt ect., miről a hétfalusi oláhokat most is pázsintosoknak nevezik. Azonban ez időtájt még oly kevesen voltak, hogy csak 1680-ban nyernek a brassai tanácstól engedélyt arra, hogy Türkösön és Hosszúfaluban két kis fakápolnát épithessenek, és lelkészt tarthassanak. 1755-ben pedig arra nyernek engedélyt, hogy Türkösön az eredeti fakápolna helyére kőalapra fektetett faboltozatú templomot emelhessenek; de a hogy ennek emlékét cinteremül bekeritették, a brassai inspectoratus hadnagyot és ispánt küldve ki, azt levágatta*Lásd Szeli krón. 23. §.. E rövid eljárási mód, s a – minden esetre roszalandó – vallási nyomás sem tudta az itten gyökeret vert oláhok felszaporodását meggátolni; mert a szomszéd oláh fejedelemségből részint az itteni szabadabb lét, de még inkább telepitési propaganda által vonzatva, hova-tovább többen telepedtek le, a mit Brassó még elősegitett, miután a közhelyekből kiszakitott telkekért fizetett évi dijakból nagy és uj jövedelme volt a városnak. E betelepedés a mult század végén és e század elején oly nagy mérvüvé lett, hogy az 1680-ki pár száz család helyén ma már több ezer családot, s a két kis fakápolna helyén 9 nagy kőegyházat találunk; s oly népességet, mely ezen őket vendégszeretőleg fogadó hazában nagy jóllétre és gazdaságra tett szert. Itt csak jelezni kivántam e néptöredék eredetét és ide származását, majd alább tüzetesebben fogok velük foglalkozni; most ide melléklem a tizfalu lakosságának létszámát kitüntető táblázatot.