Prázsmár.

Prázsmárt németül Tartlaunak nevezik, oláhul Presmer-nek, mi nem más, magyar neve elferditésénél. Régi okmányokban leginkább magyar és német nevének különböző változataival találkozunk. Igy Béla királynak 1240-ben kiadott azon rendeletében, melylyel a Barczaság némely faluinak egyházi főnökségét a cistercita szerzetre ruházta át, Prázsmárt is, mind odasorozott községet, Tartilleri néven találhatjuk föl.*Közli Fejér Cod. Dipl. IV. 3, 530, lásd ez okmányt bővebben ezen kötetben Földvár leirásánál. Lajos király 1377-ki adománylevelében Tortaleu néven fordul elő*Teutch valamely régi dák szótól, Benkő Tortel folyótól származtatja nevét. Magyar nevének eredetéről mi adatunk sincsen.. Zsigmond 1395-ki okmányában Prásmár néven. Prázsmárnak első nagy birtokosaként Teel Pétert ismerjük, ki bodolai Claudus fiaival, László és Miklóssal perlekedvén, 1360-ban febr. 18-án Dénes erdélyi vajda a fehérvári káptalant rendeli ki, hogy a feleket maga elébe hivatva, az ügyet igazságosan ellássa*Lásd Kemény App. Dipl. Trans. II., 1449. decz. 8-án pedig Jakab vajda rendeli el a prázsmáriak határának kijáratását, minek megtörténtéről a brassai birák és esküdtek bizonyitványt adtak ki*Ezt átirta II. Lajos 1525-ben Budán, Bethlen Gábor 1628. febr. 15-én Fogarasban, ennek a prázsmári levéltárban levő eredetijéről vett hiteles másolata meg van az erd. gub. levélt. 5326/785.. Hogy Prázsmár mikor emeltetett városi rangra, nem tudjuk, de hogy 1454-ben már mint ilyen szerepel, kitünik tarkői Rikalf György és Bonislaus erdélyi alvajdák ez év május hó végével a kápolnai országgyülésről kiadott rendeletéből, melyben előadják, hogy nyiéni (de Neen) Miklósnak fia, Thilman fiai György, Péter, János és László, és leányai Erzsébet és Katalin nevében egyfelől, Nagy János és Krispus Lőrincz Prázsmár királyi város (oppidum regale) lakói az egész község nevében másfelől, előttük megjelenvén kijelenték, hogy a prázsmáriak a Thartula folyónál töltéseket emelvén, azok miatt a viz a Thilman által birtokolt nyiéni területre csapott át, mi miatt egy, egészen a vajdákig felhatolt hosszas per keletkezett; most azonban mint jó szomszédok azon egyezmény által enyésztették el a perpatvart, hogy a prázsmáriak Thilmannak kártérités fejében 100 aranyfrtot fizetnek, s mig rendszeres határjeleket emelhetnek, a folyam jeleni medre fogja a határt jelölni, szabad lévén a prázsmáriaknak határuk védelmére ezután is bárminemű védgátokat és töltéseket emelni. Köték ez egyességet 50 ezüst márka kötpénz terhe alatt, melyet az ujból pert kezdőn a másik fél azonnal felránthat stb.*Ezt László király is 1457-ben megerősiti, valamint II. Lajos 1525. II. János (Medgyesről) 1361. márcz. 15-én. Eredetije a prázsmári levélt., másolat az erd. gub. levélt. Priv. civit. G. 28. 5326/785. Közli Kemény Józs. App. Dipl. Tr. VI. 54.

Város (oppidum) néven jön elő Prázsmár Mátyás királynak 1471. márcz. 10-én Budáról prázsmári, akkor azonban Medgyesen lakott, Kovács Márton közbenjárására kiadott azon adománylevelében is, mely szerint a Barcza szélén az erdélyi havasok közt levő Bosau szigetet*Ez alkalmasint a két Bodza folyása közti félszigetszerű terület lehet, hol a prázsmáriak, a mint Bodza leirásánál előadandjuk most is birnak., melyet nevezett város már régi időktől fogva birt ugyan, de aziránti birtokjogukat támogató okmányaik elégvén a székelyek, oláhok és bolgárok juh- és ökörnyájaikkal önhatalmilag erőszakkal legeltetik, miért nevezett Bosau szigetet, azon uj adománylevél erejénél fogva, minden királyi joggal, hasznaival, erdeivel, vizeivel, kaszálóival stb. Prázsmár városának adományozta örökre és visszavonhatlanul. Azért a székelyek fő és alispánja, valamint Eczeli Thabiási seyki (de scheuki) királybirónak és Pethky Jánosnak megrendelte, hogy Prázsmár városát nevezett birtokban megtartsák, s mindenki ellen védjék*Ezt átirja 1509-ben Tordán a vajda és II. János király 1561. jun. 16-án a szentmihálykövi kolostorból kiadott átiratában. Ered. prázsmári levélt., másolat erd. gub. levélt. 5336/785. Közli Kemény Józs. App. Dipl. Tr. VI. 245..

1484-ben egy per támadt Prázsmár és Tatrang közt, mely végmegoldást az ez évben Brassóban több nemesekkel vajdai széket tartott Báthori István Erdély akkori vajdája előtt nyert. Az erre vonatkozó vajdai itéletben sok oly érdekes foglaltatik, miszerint a hosszadalmas itéletet legalább rövid kivonatban ismertetnem kell. A per igaz elitélése a helyszinelést szükségessé tevén, nevezett vajda a brassai birák, több esküdttel, nemesekkel, előkelő székelyekkel, valamint a prázsmári biró és esküdtekkel kiszállt a helyszinére. Itt a prázsmáriak a tatrangi lakosok jelenlétében előmutatták Kussalyi Jaksz, Mihály és János székelyek ispánjainak 1427-ben kiadott okmányát, melyben átiratott Zsigmond király azon engedélye, melynek értelmében prázsmári Kőmives Fülöpnek megengedtetett, hogy a Tatrangnak bármely Prázsmár határát érintő részén maga és utódai részére malmot épithessen. Másfelől a tatrangiak, mint Törcsvár jobbágyai szintén felmutatták Fahidi János és Locz Demeter törcsvári várnagyok, valamint magának Báthori Istvánnak 1480-ban febr. 29-én Brassóból kiadott engedélyokmányát és örök adománylevelét, melyben tatrangi Nagy Balázs és utódainak megengedtetik a Tatrang folyón való malomépités. A helyszinre történt kiszállás azonban azon eredményt deritette fel, hogy Hermány királyi falunál (villa regalis) a Tatrang most is régi medrében folyik; de fennebb a tatrangiak a patakot régi medréből malmukhoz vezetvén, ez által azt nemcsak a prázsmáriak malmától, hanem a városba való folyástól is elfogták, miért itéletileg kimondatott, hogy a tatrangiak malmukat akkori helyéről a Tatrang régi medréhez vigyék vissza, s ugy állitsák fel, hogy a prázsmáriak malmának kárt ne tegyenek. Ez által a folyó régi medrébe tereltetve, ujból Prázsmárnak veendi útját; azonban a tatrangiaknak is megengedtetik, hogy falujokba oly kisebb vizeret vezessenek, a mely barmaik itatására elégséges vizet adhat*Ezt átirta Ulászló 1490-ben oct. 21-én és János Zsigmond Brassóban 1568. febr. 12-én. Ennek eredetije a prázsmári levélt., másol. erd. gub. levélt. 5326/785. Közli Kemény Józs. App. Dipl. Tran. VII. 106. és Székely oklevéltár 244–249. lap.. Ez okmányból nemcsak az tünik ki, hogy Prázsmár már akkortájt város számban volt, hanem az is, hogy a most is nagyon szeszélyes s medrét gyakran valtoztató Tatrang azon időben egészen más irányban folyt, nevezetesen Prázsmáron és Hermányon átfutva szakadt az Oltba, mig most egészen más irányban foly, s Dobolló táján szakad a Feketeügybe.

A prázsmáriaknak még egy másik nevezetes pere is volt a bikfalvi községgel a Doborló (igy) vagy Fekete erdő felett, melyben Zápolya János vajda a 1519. jul. 4-én Tordán „per non venit” a prázsmáriaknak igen előnyös itéletet mondott*Átirta és helybenhagyta II. Lajos Budán 1521. (feria 4 pr. a. f b. Thomae apost.) valamint Bethlen Gáb. Fogarasból 1628. febr. 25. Ered. a prázs. levélt., más. erd. gub. levélt. Priv. civit. G. 28 5326/785., mit János Zsigmond 1561. márczius 15-én Medgyesről kiadott adománylevelében nemcsak hogy helyben hagyott, hanem a Doborló erdőben lehető minden királyi jogot a prázsmáriaknak engedett át, sőt azok tényleges birtokába az évi pünkösd utáni hatodnapon Geréb Kelemen fejéregyházi tiszt és Sárpataki Márton által be is iktattatta*Ered. ugyanott, más. ugyanott 5326/785.. – A beiktatást vezetőknek a fejedelemhez intézett jelentésében több érdekes részlet fordulván elő, azt itt röviden érinteni szükségesnek hiszem. Nevezett kiküldöttek mondják ugyanis, hogy egybehiván a szomszédokat, nevezetesen Luka Pál hermányi birót, Schmid István, Schelling Farkas, Kliátz Márton esküdteket, Barthalamei Gy. szt-péteri birót, Osanne Lőrincz és Klein Kristián esküdteket, továbbá Dos Mártont bácsfalvi esküdtet, Gyorkó András türkösi birót és Laczkó Mihály türkösi jegyzőt, Jánossi Mih. szt-mihályfalvi (csernátfalvi) birót, Brethalmi Jakab esküdtet, Gubás Bertalan hosszufalvi birót és Thumus János esküdtet, tatrangi biró Vajda Györgyöt, Székely Pál, Jankó Balázs esküdteket, pürkeréczi biró Czirmes Balázst; Paizs Bálint és György István esküdteket a Máthé János, Török Jakab zajzoni esküdteket, mind ő felsége Barczán lakó szolgáit (jobbagyiones suae Mattis), kiknek jelenlétében minden ellenmondás nélkül nevezett doborlói erdőbe beiktattuk Prázsmár városának közönségét. 1561. (fer. 6, pr. a. fest pentec) mit János Zs. Szent-Mihály hegyén ez év jun. 29-én helybenhagy és megerősit*Ugyanott egész terj..

1525-ben dec. 5-én Jakab erdélyi vajda Prázsmár város és Brassó közt határjárást tartott, mit következő év máj. 8-án Budáról kiadott confirmationalisa által Lajos király is helyben hagyott*Ezt átirja Bethlen Gábor 1628. febr. 25-én Fogarasban, ered. a prázsmári levélt., hiteles más gubern. levélt. Priv. Civ. G. 28. 5326/785..

Prázsmár e szerint már a 15. században jelentékeny város volt, de sem azt, hogy mikor lett várossá, sem azt, hogy vásárait mikor nyerte, biztosan meghatározni nem tudom, csak sejtem, hogy ezen kedvezményeit, a polgári elem fejlődését elősegitő, a Barczaságon sokat mulatott, sőt Prázsmáron is megfordult Zsigmond királytól nyerte. Benkő mondja*Spec. Tran. Terra Sax., hogy Prázsmár már a 15. században 5 senátor és 10 esküdtből álló tanácscsal birt, mely élet-halál felett is itélt, csak hogy ily esetben a brassai magistratusból mindenkor jelen kellett, mintegy ellenőrként, valakinek lenni. Prázsmár nemcsak felhozott előjogai, hanem művelődési előhaladottsága által is kitünt, mert a XV. században már virágzó iskolája volt*Toldi Ferencz „Magy. nemz. irodalmi Tört.” 21. lap..

Prázsmárnak, mint a szászok minden városainak, volt régi helyi alkotmánya s az önkormányzat határait és módozatait megszabó rendszabálya. Régibb ily Domestica constitutiojit nem ismerem, de II. József uralma idejéből, a midőn minden kiváltságolt helység ily kiváltságai és rendszabályainak fölterjesztésére szigoruan reá szorittatott, Prázsmár is bemutatta helyi alkotmányát. Ez Prázsmár belkormányzatára nézve oly sok érdekest tartalmaz, hogy azt, ha csak kivonatilag is, ismertetni kötelességemnek tartom. – 1785-ről a háromszéki continua táblának találjuk egy érdekes munkálatát*Megvan ezen Ennyeter András a háromszéki cont. tábla elnöke által aláirt és pecsétje alatt kiadott munkálat eredetiben a gub. levélt. Priv. Civ. G. 28. 5574/785, persze latinul, melyből kivonatozva adom., mely a barczasági négy mezőváros Prázsmár, Rozsnyó, Feketehalom és Földvár belkormányzatának jogkörét irja körül s melyben a többek közt ez áll: A politikai szervezést illetőleg nevezett négy mezőváros legrégibb időktől fogva ugy a polgári mint bűnügyi kérdésekben jurisdictióval volt felruházva; de a bűnügyek tárgyalásánál a brassai törvényszék két tagja mindig jelen kellett hogy legyen, kik végrehajtás előtt az ügyet revidiálták. Földvár és Rosnyó az uj rendszer (József császár prov.) előtt előbb 3, később 2 község polgári ügyeit vizsgálta felül, nevezett két városét pedig a brassai magistratus. Az uj átalakitás következtében az egész Barczaság Háromszékbe olvadván be, az ottani városok és faluknak ugy polgári, mint bűnügyei a háromszéki tábla hatósága alá mentek át. Földváron 6, Rosnyón, Feketehalomban, Prázsmáron 10–10 esküdt állt az ügyek élén; ezek az uj rendezéskor is meghagyattak, a birókat minden évben választák a falu öregei, az esküdteket éltükre a közönség (communitás); fizetésüket a községek allodialis pénztárából vették és veszik most is, miután ez intézményt a felség is meghagyatni rendelte. Minden kisebb horderejű polgári ügy a községek előljárosága által itéltetett el és a háromszéki táblára történt a felebbezés. A felsőbb rendeletek kihirdetése, a naturalék behajtása, mit addig a községi előljárók gondoztak, a Józsefi uj szervezéskor a nemesek alkirálybirájának jutott teendői közé. Minden polgári ügyek sommás uton a községi törvények, hol ilyenek nincsenek, a szász forumok szabványai szerint láttattak el s minden kifogások és menedékek kizárásával gyorsan hajtattak végre. Mindenik mezővárosnak saját allodialis pénztárából kellett előljáróinak fizetését s minden belszükségleteit fedezni, a mely pénztár betételei és kiadásairól minden évben számadás volt vezetendő. Az economiát érdeklő kérdésekben az öregek tanácsa határozott, az adót a biró és jegyző szedte be Rosnyón és Feketehalomban, Prázsmáron hat erre kirendelt esküdt. Ezen mezővárosokban a brassói tanács által engedélyezett czéhek állottak fenn, takács czéh mind a négyben, Rosnyón asztalos és esztergályos, Prázsmáron kovács, Feketehalomban asztalos, kádár és kovács czéh, ezek szabadon gyárthattak és kereskedhettek.

A szilárd kőépületek emelése czéljából a Seebergiana constitutió értelmében azon czélszerű intézkedés állott fenn, hogy minden épittető az allodialis cassából 15 mftot kapott segélyképen, a mely intézkedést József császár azutánra is érvényben hagyott. Ez volt a község autonomiájának kerete, önkormányzata határainak kiterjedése.

Volt még Prázsmárnak ezen kivül egy 1790-ben fölterjesztett községi szabályzata*Meg van a gub. levélt. Priv. Civ. G. 25 189/790. Keletezése Prázsmár 8. nov. 1789, aláirva Joh. Jüngling Stuhlrichter., mely szintén sok érdekest tartalmaz e mezőváros beléletére vonatkozólag s minthogy jogtörténelmünk az ily szabályzatok egybegyüjtésére még nem igen látszik gondot fordítni, jónak látom ezt is pár vonásban ismertetni.

Az István király (Báthori) által megerősitett ős szász községi törvények*Ezen itt hivatolt községi törvénynek sehol se tudtam nyomába akadni, ez alkalmasint a Báthori István által 1585-ben megerősitett szász statutum lesz. képezik alapját és főbb körvonalait az összes szász helyhatósági statutumok és jogi szokásoknak. A mi eltérés itt-ott felmerült, az a helyi specialis körülményekben leli indokát. Az 1790-ik évi szabályzat szerint Prázsmáron a lakosok beosztását, alkalmazását illetőleg emlékezetet haladó időktől fogva következő szabályzat volt használatban.

1. A szász lakosok 4 negyedre oszolnak, ezek mindenikének élén, az esküdtek közül választott negyedpolgár (quartalsburger) áll, kinek kötelessége a rovatalokat s más hasonlókat felgyüjteni, a rendeleteket közzétenni és naturalékat felhajtani, prestatiót, adót fölszedni, az utczák, kürtők tisztaságára felügyelni. A negyedlakók temetéseknél tömegesen egybegyülnek, ugy tüzeseteknél is tartoznak oltószereikkel gyorsan ott lenni; valamint út- és hidcsinálást, vagy a malomhoz vezető patak kitisztitása s más közmunkákra megjelenni.

2. Prázsmáron van 4 takács, 2 szabó, ezek czéhesek s több század óta a brassai tanácstól nyert czéhszabálylyal élnek.

3. Prázsmáron a főéletmód és foglalkozás a mezei gazdaságban van, a határ őrzését a hadnagy (hann) határpásztorokra bizza, kik a vetésekre ügyelnek s kártékony marha behajtásáért 1 kr. hajtópénzt kapnak. Aratás alkalmával a fiscalis tizedesek ügyelnek. Itt a marhatenyésztés kis mérvben üzetik.

4. Az előljáróság, az ugynevezett altschaft, 50 tagból áll, melynek elnöke a szószóló (orator), régen a biró jelölte, de mivel ez állás most nagyobb felelősséggel jár, az előljáróság ajánl 3 tagot a communitásból a tanácsnak. Az előljáróság kötelessége a hivatalnokok, nevezetesen a biró, hann és szószóló számadásait vizsgálni, kéményeket, utakat felügyelni.

5. A helyi tanács 12 tagból áll; a tanács itél minden perekben, kivéve a bünügyi kereseteket, melyek a helybeli hivatalnokok és esküdtek által, de a brassai tanács két küldöttjének jelenlétében itéltetnek el. A tanács kötelessége: a) A biró az adóbehajtással foglalkozik, e mellett hatásköréhez tartozik a pásztor, különösen a botospásztor (igy) fogadása, adószedők kinevezése, a hann választás és tanács kiegészitése, a rendeletek kihirdetése és végrehajtására való felügyelet és a rendőrség. b) A hann és orator kötelesége az előfogat és szállásolás, raktári fa behajtása, a határkeritések és sánczok felügyelése. c) Az esküdtek közül választanak egy gazdát, ki ügyel az allodiális cassára, a kiadás és bevételekről számol, szintén az esküdtek közül nevez a biró négy adógyüjtőt; a többiek a naturalék behajtására s egyéb községi teendőkre használtatnak; a fiatalabb esküdtek a biró és a hann segédeiként működnek.

Ezek az 1790-ki szabályzat röviden összefogott határozatai. Különben Prázsmárnak most is meg van tanácsa körülbelül mult századi szerkezetében és hatáskörével, azon különbséggel, hogy a törvénykezési reformok által az igazságszolgáltatás a tanács hatásköre alól ki lőn véve, s ma csak közigazgatási tekintetben bir valami fontossággal.

Prázsmárnak igen szépen berendezett felsőbb népiskolája van, a templom közelében levő igen szép két épülettel, melyek piaczának fő díszét alkotják, s a lakosok tudományszeretetének és áldozatkészségének dicséretére válnak. Prázsmár egyike a Barczaság legrendezettebb és legnépesebb községeinek; széles, csergedező patakok által átfolyt utczáit rendszeresen sorakozott kőházak szegélyezik, melyek annak városias külsőt adnak, bár lakói a többi szász faluk népétől semmiben sem különböznek.

Czímere hantba vagy gömbbe tüzött kereszt; ezt találjuk 1698-beli pecsétjén is e körirattal: Sigillvm Prásmárensi, mi szintén mutatja, hogy régen e városnak leginkább magyar nevét használták.

E helységet szintén sok viszontagság érte: igy 1351-ben Majláth István bevette templomvárát, azt azonban bizonyos váltságdij lefizetése után ismét visszabocsátotta. Amurát hadjárata s az ezt gyakrabban követett török és tatár beütések ugy látszik gyakran érinték Prázsmárnak erős s határszéli fekvésénél fogva fontos templomvárát, s azt meg is rongálták, minek következtében 1515 táján Zápolya János, Erdély akkori hatalmas vajdája azt kiigazittatta s mint a Barczaság egyik leghatalmasabb védvárát megszállva tartotta, részint azért, hogy a török beütések ellen fedezze az országot, részint azért, hogy a szászokat szemmel tartsa. Ugy látszik, hogy a szászok ez ellen nyiltan felszólalni nem mertek; de alattomos titkos utakon mindent elkövettek az udvarnál, hogy Zápolya hadait onnan eltávolitassák. Ily valamit enged sejtetni László, váradi püspök és udvari korlátnoknak egy 1515. márcz. 2-án Budáról a prázsmáriakhoz intézett levele, melyben a többek közt irja, hogy Szígyártó (Zwgyartó) Kelemen küldöttjük megjelent s minden lehetőt megtett arra, hogy a romladozott prázsmári várkastély kiigazitására királyi segélyt nyerjen; de erre az idő most kedvező nem lévén, elnapolandó; azonban figyelmezteti őket, hogy rövid időn ujból küldjék fel emberüket, s ő mindent megtesz arra, hogy azon erőd, vagy legalább annak része kezeikbe menjen át. A felmerült nehézségeket – ugy mond – nektek is másokkal együtt kell viselnetek, de a viharra jobb napok is következnek. Nevezett Kelemenen mi sem mult s igy a sikertelenséget nem neki, hanem a mostoha körülményeknek kell feltudnotok. Miként Kelementől megérthettétek, Törcsvárra (Castrum Thörch) nézve is a nagyobb veszélyt alig tudtuk elháritani*Ezen igen érdekes okmány eredetije a brassai levélt., kiadta Marienburg Magazin z. Gesch. I. 4, 423. Közli egész terjedelmében Kemény Józs. App Dipl. Tran. IX. 32..

E vár a Zápolya és Ferdinánd közti harczokban is szerepel, igy 1529-ben István vajda ostromolja, a midőn a körülte lévő város leégett.

1529-ben Péter, moldovai vajda vette ostrom alá, s a Ferdinándhoz szító várost felégette*Benkő Special. Trans. Terra Sax..

1552-ben a mig a moldovai vajda Háromszéken pusztitott, német katonaság szállta meg Prázsmárt, de a vajda közeledtére Brassóba huzódott; a vajda ugy Prázsmárt, mint Hermányt ostrom alá vette, de a várkastélyba vonult lakosok oly jól védték magukat, hogy azokat bevenni nem tudta; e feletti haragjában jul. 12-én Prázsmárt, 14-én Hermányt felégetve, zsákmányával elvonult*Lásd Fundgub. Kiadja Kemény Józs. I. kötet..

1556. máj. 14-én és ismét jun. 14-én a bodzai szoroson Izabella segitségére berendelt oláh vajda Petrovich, Prázsmárnál táborozott, s itt fogadta a brassaiak hódolatát. Izabella trónra helyezése után, ez év novemberében a Bodzán kivonuló két oláh vajda ismét Prázsmárnál táborzott s bár barátként jöttek, mégis féktelen népük sok kárt okozott*Lásd Fundgr. II. kötet és Bethlen Farkas I. 594–97. lap..

1599. oct. 20-án a Barczára váratlanul betört Mihály vajda Prázsmár mellett ütötte föl táborát; ide hivta hódolatra Brassó tanácsát, a mely megjelenvén, győzelme esetére igérte azt. Hogy ezen kalandor miként bánt még a jó baráttal is, mutatja az, hogy bár a prázsmáriak Ferdinánd pártiak voltak, s táborát élelemmel s más szükségesekkel ellátták, mégis ugy szétrombolták e várost, hogy egyetlen ház se maradott épen, gabonát, marhát, s minden megfogható értékesebb holmit elvittek magukkal Mihály vajda oláhai*Lásd „Blätter für Geist, Gemüth und Vateri.” 1846. évf. 387. lap..

1602. jul. 21-én a másik jó barát, Basta dulta fel Prázsmárt*Lásd Benkőt u. ott..

1612-ben Prázsmár mellett verték szét a székelyek a brassaiaknak Géczi András által vezényelt zsoldos hadát, s nagy részüknek levágása után elszedték tőlük a Háromszék alsó faluinak kirablásánál szerzett gazdag zsákmányt*Fuchs Chronolog. 262..

1655-ben midőn Rákóczi György a fellázadt semények ellen indult, jun. 18-án Prázsmárra érkezett 62,000 emberből álló táborával, s a prázsmári mezőkön táborzott egészen jun. 29-ig, midőn a Bodzán át ütött be Oláhországba, ama kalandornép szétszórására*Lásd „Blätter für Geist, Gemüth und Vateri” 1840. évf. 214. lap. A Simények egy Simeon nevű rácz kalandortól nyerték nevüket, mindenféle nemzet söpredékéből egybetoborzott kalandorok voltak, az oláh vajda szolgálatában; de fellázadván a vajdákat egymásra ölték le, s tettek másokat, mig Rákóczi szét nem szórta őket..

1661-ben Ali pasa garázdálkodott ott, midőn 80 prázsmári lakost hurczolt el fogságra.

1678-ban jun. 21-én az Apafi támogatására bejött Achmed pasa Prázsmáron táboroz, s innen ir a székelyekhez*Lásd az erdélyi nyelvmívelő társulat Bethlen Lászlónétól kapott levelei közt.. Ez év Boldogasszonyhava 22-én, hihetőleg a Béldi Pál catastropháját megelőzőleg, Prázsmáron gyülnek össze Háromszék rendei, s innen pátenslevelet bocsátnak ki*Mely közölve volt a Nemzeti Társ. 1836. évf. 151–154. lapján..

1690-ben augusztus végén a Zernyestnél fényes győzelmet vívott Tököli Imre több ideig táborzott Prázsmáron, innen küldötte aug. 26-án kiáltványait Csík és a többi székely székek lakóihoz, fölhiván azokat a hozzá való csatlakozásra*Kemény Józs. kéziratgy. Suppl. App. Epist. II. k. 2. lapján meg van a csíkiakhoz intézett kiáltvány, mely annyira érdekes, hogy itt egész terjedelmében közlöm: Emericus Tököli Dei gratis a fulq. Porta Ottomanica declaratus Regni Transilvaniae Princeps, part R. Hung. Dom. et Siculorum comes. Ez előtt is egy néhány rendbeli Kmes parancsolatunk és patensünk által admoneáltuk Kgket, ogy viritim insurgálván mellénk jönni, hűséget prestálni el ne mulassza, és ez nemes hazának az elviselhetlen iga alól való felszabaditásában velünk együtt cooperáljon. Eddig való késedelmeskedésének okát nem tudhatjuk. Itorato is azért et ex superabondanti Kket Cserei János urunk által kegyelmesen intjük, vevén ezen parancsolatunkat, minden késedelem nélkül viritim iusurgeáljon mellénk jönni el ne mulassza stb. Datum ex castris nostris ad Prázsmár positis die 26 aug. 1690. E Tököly mp..

Ekkor a brassai fellegvárban egy Guttenstein nevű német tiszt parancsnokolt; ez mindenféle hős tettekre tüzelte a népet, a melyek rendesen nagy kudarczban végződtek, igy a midőn a badeni herczeg serge elől Tököli visszahuzódva, oct. 12-én ismét Prázsmárnál táborozna, Guttenstein Brassóban nagy ajándékok és szabad préda igéretével egy szabadcsapatot toborzott szászok- és oláhokból s ezekkel oct. 14-én ráütött Tököli táborára; de ott oly fogadásban részesült, hogy két szekér halottal, s nagyszámú sebesülttel csak alig tudott Brassóba visszajutni*Lásd Fundgruben II. 238–279..

1704-ben a kuruczok pusztitották el Prázsmár templomkastélyát, mikor 60 lakost vittek el magukkal*Lásd Benkő Józs. Spec. Tran. Terra Sax..

A holdvilági csata után a császáriak Háromszékre ütnek, s az aldobolyi hidnál a háromszékiek ellentállását egy véres csatában megtörve, Háromszék sok faluját, azok közt Maksát is felégették; visszautjokban a prázsmári várkastélynak estek, s a magyar és székely nemességnek oda betett drágaságait s mindennemű értékes holmit elrabolták*Lásd Apor Pet. Synopsis Mutat. 137., s még ez se volt elég, hanem a Rákóczi forradalom után Mikes Mihály és Imecs Tamásnak azon 2000 frtját, melyet a prázsmáriaknak kölcsönöztek volt, a fiscus mint lázadók követelményét lefoglalta*Lásd Kemény Józs. Misc. Them. 34, 1714..

Tüzvész többször, legnagyobb mérvben 1767. febr. 23-án dult Prázsmáron, mikor 200 ház hamvadt el.

Hogy Prázsmáron a Béldi-család birtokos volt, kitetszik abból, miszerint Apafi 1678-ban Béldi Pálnak prázsmári birtokait és javadalmait, ennek notáztatásával, eladományozta*1678. jul. 6-án Fehérvártt kiadott adománylevelében brassai Hermán Mihály és örököseinek inscribálja 600 tallérért Apafi fejedelem mindazon szántókat, kaszálókat, erdőket és azok tizedét, melyek Prázsmár városában és Fejérmegyében Béldi Pál notáztatásával a fiscusra szálltak. Lásd Kemény József gyűjt. Libr. 2° Reg. Apaf. p. 43. kolozsvári muzeumban. Ezen dézmára nézve 1764-ben a brassaiak folyamodnak, hogy nevezett Hermán-család a brassai harminczadról vehesse ki; de a kincstárnok ezt azon alapon tagadja meg, hogy a dézmák mind be vannak peresitve. Fisc. levélt. 391. T. Kemény Józs. Tran. Poss.. 1848-ban a szabadságharcz esélyei kevéssé érinték Prázsmárt, mert annak lakói eszélyesebbek voltak, s igyekeztek a szomszéd székelyekkel jó viszonyban lenni. Akkor a midőn 1848 végén (decz. 5-én) a háromszéki véderő támadólag lépett fel, Prázsmárt is osztrák sergek tartották megszállva. A támadás két oldalról történt, a kökösi hidtól Nagy Imre vezénylete alatt, 1200 gyalog (azok közt 600 lándzsás), 83 lovas, és két ágyú. Bikfalvától Sárosi vezénylete alatt 900 gyalog, (ezekből 500 lándzsás) és 112 lovas nyomult előre. A kökösi hidtól az osztrák tüzérség rövid tüzelés után valamint a gyalogság is visszahuzódott Prázsmárra, melyhez a midőn a székely sergek közelitenének, két polgár jelent meg azon kijelentéssel, hogy Prázsmár capitulál. A Horváth Ignácz által vezénylett lovasság sebesen vágtatott be Prázsmárra, ugyanakkor a túloldalról Sárosi lovasai is odaértek; de a még sebesebben menekülő osztrákokból csak néhányat tudtak elejteni s vagy 8-at elfogni; az ágyúk egy kis mellékúton észrevétlenül elmenekültek Brassóba. A székely tábor nem is jött be a városba, hanem a mezőn ütött tanyát, a bevonult lovasság őrködött a város biztonsága felett s igy senkinek egy hajszála sem görbült meg, senki javaiban meg nem károsult*Lásd e hadműveletet részletesebben Horváth Ignácz naplójában. A „Magyar Polgár” 1870-ik évi nagy naptára 51–54. lapján.. Ily lovagias, ily nagylelkű volt a székely, még győzelmében is szemben azon néppel, mely hazaárulólag az ellenséggel czimborált s mely az osztrákkal nem tarthatván magát, nem sokára a muszkákat hivta be, a hozzája oly kiméletes székelyek nyakára.

Ennyi, mit Prázsmár multjára vonatkozólag följegyezhetek; ezt örömest egészitettem volna ki gazdag levéltárának átkutatása által, de e levéltár átvizsgálhatásához nem juthatván, még arra sem nyerhettem fölvilágositást, hogy Prázsmár mikor lett várossá, s hogy mikor nyerte vásárjogát. A történet kutforrásai el lévén buvárlatom elől zárva, lássuk a természet fakasztotta forrásokat, melyeknek izlelésétől és bámulatától a szükkeblűség eltiltani nem tud; mert azok éppen a falu között oly nagy mennyiségben és oly rohamosan törnek fel a föld kebléből, hogy mederbe gyüjtött vizök 50 lépéssel alább már malmot hajt s még alább más, a falu közelében lévő források kifolyása által növekedve, a jelentékeny Feketeviz nevű folyóvá növi ki magát*E források oly melegek, hogy télen sohase fagynak be, s valójában meglepő tünemény, télben a midőn a hideg minden tenyészéletet megdermeszt s mindent megfagylal, ezen folyó, a mely nem csak hogy be nem fagy, hanem pár lábnyira partjain a fű a legszebben zöldel a hólepel mellett; a lefolyásuk által alkotott Feketeviz mély, keskeny medrét mindig színig töltik meg; de bármily esős időben is azt túl nem hágják; több lisztelő- és egy papiros-malmot működtetve, rövid pályafutás után a Feketeügybe szakadnak. A források egyike haltenyészdévé van átalakitva, ez szép hasznot hajtván, mindeniknek ily módon való hasznositása bizonynyal be fog következni.. Ezen forrásokat, a természetnek ezen dús adományát, – melyeket ha öntözésre használnának fel, még áldásosabbak lennének – méltán megbámulhatjuk, mint a hazánkbeli források királyát, mert azok minden eddig ismert forrásainkat, még a hévizit is fölülmulják viztartalomra nézve, s kétségtelenül a rövid pályájú Feketeviz eredete olyan, minővel honunk egyik folyama sem büszkélkedhetik. E folyam régi okmányokban Tortillon néven fordul elő, mint ilyen 1211-ben a német lovagok birtokának határvonalául jelöltetik ki András király adománylevelében*Lásd Fejér Codex Dipl. III. 1, 107. lap, hol e folyó a Timissel (Tömös) alkotja a lovagok birtokának északkeleti határvonalát, mely később Kreutzburg (Nyén) és a Bodza vidéke odaengedése által nagyobbodott.; most pedig határvonalt huz Brassó vidék és Háromszék között, s mély medrével 1848-ban leginkább fedezte ellenség ellen Háromszéknek szent területét; ezt előzőleg s ekkor is nem egy csatában vegyült össze hullámaival a területük sérthetlenségét és a szabadságot védő székelyek hősi vére. E folyam tehát inkább székely mint szász, mert bár eredete szász területen van, de folyásában csaknem mindenütt székely területet mos és fedez, s azért a lelkesedés, a melylyel a csodás források e jótékony szülöttjéhez közelitünk, indokolhatónak tekinthető.

A források jótékonysága az emberiségnek mindig hálás elismerésével találkozott; a pogányok áldozati helyül használták, a keresztyénség nem egyszer szentesitette az eldődök kegyeletét, s szent forrásnak nyilvánitá azokat, hol az ősöknek áldozati tüzei lobogtak egykoron. Ilyen szent forrás volt ez a prázsmári is, mely a reformatio előtt Heilige Leichnam nevet viselt, s mivel annak csódás gyógyerőt tulajdonitottak, egy a bodolai várhoz tartozó kápolna épült fölibe, hol évenkint háromszor a vidék népét egybegyüjtő búcsuk tartattak. A reformatio terjedtével e búcsuk megszakadtak, a kápolna leszedetvén, köveiből házakat épitettek a prázsmáriak, de miként Kunits és Bzensky*Lásd e forrásokról és a kápolna történetéről Bzenszky Rudolf Syllogis maea. Trans. Ecclesiae L. V. §. 15. kéziratban a fehérvári Battyáni könyvtárban. Bzenszky e szent forrást Prázsmár és Hermány közé helyezi; de mivel ott semmi jelentékenyebb forrás nincsen, tehát vagy a Prázsmár közti, vagy a falun alól való valamelyik forrásnak kellett lenni a heilige Leichnamnak; mely nevét onnan kaphatta, hogy kápolnája annak lehetett szentelve. elhitetni akarják, e házakban lakni nem tudtak, mert lakóit láthatlan szellemek nyugtalaniták az éjfél rémes óráiban.

Ha e páratlan forrásokban megbámultuk a természetnek csodás és áldásos működését, ne mellőzzük el az emberek műveinek is a méltányosság adóját meghozni, s nézzük meg Prázsmárnak mellékelt képünkben bemutatott templomát (lásd az 59. lapon), mely oly épitészeti műemlék, minőt keveset találhatunk hazánkban; mert ez egy keresztidomú egyház, melynek közép négyzete fölé, a byzanczi főkupot helyettesitő közép-torony van épülve; oly műidom, mely régészeink eddigi észleletei szerint hazánkban nem fordul elő*Lásd Ipolyi Műrégészeti kalauz II. k. 25. lap.. Azért ezen templomot – mely a román basilikáknál szokásos alakot a gót korba is átvitte, s mely az ily műalkotások ritkább példányai közé tartozik – ismertetni nem lesz fölösleges, annál inkább, mert az többszörös kiigazitásai daczára is meglehetősen megtartá eredeti műalakját. Az egyház közepét a négyzet (vierung, croisée) foglalja el, melynek négy szögletén van azon hatalmas négy pillér, melyre a nyolczszögidomú közép torony nehézkedik. Ezen pillérek egyszerűen négyszög idomúak, csakis a négyzetnek forditott szögletei vannak épszögben kivájva. Ezen közép 8 lépés (belvilág) oldalhoszszal biró négyzetből a pillérekkel, egybefolyó négy csúcsíves diadalív nyilik. És pedig egy a keleti hoszszentélybe, másik a nyugoti hosszhajóba, a más kettő a kereszt- vagy áthajókba (querschiffarm, croisillon). A szentély 8 lépés szélességnél 14 lépés hosszú s polygon záródással bir; ilyen az áthajók nagysága és záródása is, sőt igen egy szerkezetű boltozata és ablak berendezése is.

Magasan fellövelő keresztboltozatának épszög tagozatú gerinczei idomtalan gyámkövekre nyugasztvák. A szentély záródáson ott találjuk a symbolitikus három csúcsíves ablakot; egy halhólyag ékitményes nagyobb, és két rövidebb ablakot, s ezek fölött, a román kor visszemlékeit fölelevenitő ablakrózsákat, a boltsüvegek fennfekvő csúcsában. Ily ablakrózsák (kettő mindenik oldalon) voltak a hoszszentély odalfalának felső felén is, ezek azonban most befalaztattak. Tökéletesen ilyen a kereszthajók ablakrendszere is, hol a záródáson szintén nagy csúcsíves ablakot s fenn a boltsüveg alján ablakrózsákat (radfenster, rosace) találunk. A két négyegből alkotott hajó megtartja a szentély szélességét és magasságát, attól csakis 26 lépés hosszasága és egyenes záródása által tér el; ez eredetileg csakis egyhajós volt, mert a most déli oldalán lévő mellékhajó későbbi odatoldás, valamint lapos gyámkövekre nyugasztott szövedék boltozata is későbbi átalakitás műve. Világosságát e hajó két csúcsíves és ugyanennyi kerek ablakon át nyerte.

Kapuja kettő van: a nyugati főkapuzat, mely csúcsíves, két mély horony közé foglalt henger tagozatú bélettel. Mellékkapuja az éjszaki kereszthajó záródásának közép lapján van, mely átszelt lóherívvel záródik, a főportaléhoz hasonlóan tagozott bélettel.

A templom belbutorzata közt figyelmet érdemel egy régi 16-ik századbeli szárnyoltár (Flügelaltar), melynek felső része most kép gyanánt van az északi kereszthajóban felfüggesztve, s melynek közepén müvészi ecset által festve a megfeszitett Krisztus; nyitható és zárható oldalszárnyain pedig a szenvedés jelenetei vannak képekben ábrázolva. Van továbbá a hosszentélyben egy 8 ülésre szánt fából faragott papiszék leereszthető pretellákkal, díszes metszéssel ékitett kartámmal és diszfödéllel ellátva. Régiségét a rajta felfedeztem 1526. évszám mutatja, műbecsét pedig a faragás szabályos és izléses voltáról a szakértő azonnal megismeri. A sekrestyében több még a katholikus korból hátramaradt papi díszöltözet van, némelyiknek dombor varratú alakjai a XIV-ik századra útalnak. Az oltár háta mögött dombor művekkel ékes sirkő van befalazva; közepén czímer paizson patkót tartó kakas, körülötte ékitményül csinos faragású növénydísz közt mindenféle madarak, emberi alakok, s többek közt két szakállas angyal (mi nagyon ritka jelenség) közt a szentlelket képező galamb. A rajta volt körirat lekopott, de a czímer alatti táblán még olvasható a következő tájékoztató felirat-töredék: „Obiit hicq jacet pulv. Rever. D. Jakob. Jekelius pastor pras. Ao 1692. D. 1. may Aetat suo 56.” E sirkőről azt hitték, hogy az a templom épitőjének sirköve volna; azonban ez alaptalannak bizonyul be, mert ez egyház, miként ablakainak halhólyag díszművezete és átszelt lóherívvel záródó oldalkapuja mutatja, a késő gót korban: tehát a XV-ik század első felében épült; alaptalan Philippi*„Die deutschen Ritter im Burzenlande” czímű műve 60–63. l. azon állitása is, hogy e templomot még a német lovagok kezdték épiteni, mi az épitészeti műidomok nem ismeréséből származott téves vélemény, mit nem támogathat a kastély egyik ajtajának vas lemezén levő s tévedésből 1244-nek olvasott évszám, mert az helyes olvasással 1544-et mutat, a második szám az akkortájt szokásos hetes idomú 5-ös helyett olvastatván 2-nek; nem támogathatja a harangon levő képpaizskákból vont következtetés sem, mert éppen ily képpaizskák vannak a földvári harangon is (lásd Földvárnál), mely a XV-ik század végén öntetett.

Ismerjük már ez egyháznak műidomát, de nem ismerjük még jeles szerkezetű tornyát, mely bár meglehetős magasságú és tömör falakkal bir, azért mégis csak négy pilléren nyugszik, s áll rendületlen szilárdul már több évszázadok óta. E torony eredeti feljárata a templom belsejében volt, a déli kereszthajó pillérje mellett a falvastagságba alkalmazott csigagrádicson. E feljárat most be levén falazva, a fedélzet alá csináltak helyette meglehetős alkalmatlan új feljáratot. A torony – miként az a középtornyoknál leginkább az eset – nyolczczögű; első osztályán kerek ablakok vannak négy levélből alakult díszművezettel, felső osztályán csúcsíves ablakok; tető süvegét a nyolcz oldalu gulacsúcs szelvénye alkotja.

Figyelmet érdemelnek harangjai is, melyek közül a második azon régibb harangok közé sorozható, melyeken felirat helyett domborművü képek vannak alkalmazva. Felső karimáján 6 képpaizs van, ezek közt csak is kettőn van szt. Veronikának Krisztus képét tartó domborműve megtestesitve; a többin ellenben mindenféle griffek, sárkányok s más szörnyállatok alakjai mutatkoznak, olyak, minők a földvári régi harangon is előfordulnak.

A kisebbik harangon ferde latin betükkel e körirat olvasható: „Jerge Pavl 1562.” A templomot befoglaló köridomú templomvár még teljes épségében áll; magas lőréses és zuzműves (pechnase) falainak azon sajátsága van, hogy ezeknél a XV-ik század erőditési műveivel ellentétesen nem a fal alsó része van kitolva, hanem ellenkezőleg, a megmászhatlanság és könnyebb védelmezhetés czéljából a védfalak felső része, az ugynevezett cordon vonal, van kifelé hajlítva, minek az az előnye volt, hogy e kiterhelő falak sürű lőrései és zuzműveiből a közelgő ellent teljesen uralogták.

A várkastély bejárata a déli oldalon volt, ez egy kiszökellő sokszögüleg idomitott, tornyos és fogrovatkos elővédmű által volt fedezve, melyhez csak felvonó hidon át lehetett jutni, mint azt a most is meglevő dobogó csigák tanusitják. A várkastélyt falszegélyezte mély sáncz vette körül, melybe a közeli források vize bevehető volt. A felvonóhid ma már eltünt, helyét oszlopcsarnokos folyosó foglalja el, de megvan a testes kapubástya alatt azon alagútszerű sötét folyosó (fedett gang), megvan még most is a folyosó közepe táján a felülről leereszthető védrács (rostélykapu, herse, grilles), mely a régi váraknál oly nagy szerepet játszott, s melynek veszélyes és álnok kelepczébe juttató rendeltetéséről már tettem emlitést. Ezen várkastély jóval régibb korból származhatik az általa védett templomnál, mert a bejáratot fedező védművek polygon oldalán több sorban elhelyezett vakalakitású köríves bemélyedéseket találunk, tökéletesen olyakat, minők a törcsvári váron előfordulnak. ezen tisztán a román épitészet műidomaihoz tartozó díszitmények igazolni látszanak az ott található 1343 évszám által jelölt korszakot, bár maga a felirat falsificatum, mivel az a még ezen korban ismeretlen, vagy a feliratoknál nem használt arab számjegyekkel van oda irva és nem vésve. A mostani várfalakon kivül még egy külső védfal is állott, a melyet alapfalairól most is nyomozni lehet. E kettős védfal tette oly erőssé e templomvárat, hogy az, miként fennebb látók a 15-ik században országos szerepet is játszott; de nem csak ama távol korban birt az fekvésénél és védműveinél fogva kiváló hadászati fontossággal, hanem még a mult században is ugy tekintették Prázsmár templomvárát mint egyikét a jelentékenyebb erődöknek. 1750-ben az Erdélyben parancsnokoló gr. Brown tábornok azt mondotta, hogy Prázsmár várában sokkal biztosabban oltalmazná magát, mint Brassóban. Ekkor azonban még állottak a külső védfalak is, s e mellett maga a város is egy öt kapuval ellátott védfallal volt körülövezve s igy a templomvár belső várát vagy végvisszavonulási helyét képezte a külső nagyobb várnak, a melyet leginkább az tett erőssé, hogy széles sánczaiba a források vize be volt véve. Gondoskodva volt arról is, hogy a belső vár ostrom idején vizben hiányt ne szenvedjen, mely okból a források vize földalatti mesterséges csöveken volt a templomvárba bevezetve oly módon, hogy azt az ellenség föl nem fedezhette. Volt ott egy lóerőre alkalmazott malom is. A várvédelemben kiváló szerep jutott a prázsmári kovács és takács czéhnek, melyeknek külön bástyáik voltak, ezeket ők tartoztak fölfegyverezni s harcz idején oltalmazni*Lásd Unterhalt. Bl. für Gem. und Public. 1837. évf. 158. lap.. Természetes, hogy akkor, midőn Prázsmárt védfal vette körül, az nem birt jelenlegi nagy terjedelmével, hanem összeszorult a templom közelébe már csak azért is, hogy lakói vész idején hamar behuzódhassanak a várba. A várkastélyt körülvevő teres piaczon, főleg felülről a toronyból nézve, még most is föl lehet ismerni a régi lakházak alapfalzatát, fel különösen azt, hogy azok a köridomú várkastélylyal egyenközűleg szintén körbe voltak épülve, s önmagukban is ugyszólva egy külső védvonalát képezték a templomerődnek. De a régi zárkózottságot ma már feleslegessé tette a béke áldása, a város körfalai lebontattak, az azok közé szoritott régi kis házak helyett nagy, kényelmes lakok emelkedtek; a város kibontakozva az eredeti köridom szűk keretéből, minden irányba széles utczákban nyulik el, hol terjedelmes telkek és kertek váltakoznak, szóval mindenütt a béke kényelme mutatkozik, s ama régi korból, mely csak zárkozottságban találta fel biztonságát, nem maradt más mint az ódon templomvár, mely az utódok előtt kőbe vésve tünteti fel a mult idők emlékeit, s azon viszontagságokat, melyeket az ősök átéltek. Tiszteljük és védjük ez emlék-épületeket, mert azok őseink tiszteletére, s ős erényeik elsajátitására tanitanak bennünket.