XVI. Aranyosszéknek a Keresztesmező felső részén fekvő falui.

Bágyon, sokadalmai, temploma. Kénosi Tözsér János. Uzoni Fosztó István és Kozma Mihály emléke. Váró Mihály. Bágyon a forradalom alatt. Kövend, a kövendi Székely család, Kövend temploma, tatárok elleni védelme, Kövenden tartott lustrák, közgyülések, zsinatok. Fejér Márton emléke. Sinfalva, temploma. Ebrézsháza vagy a régi Obretháza fekhelye. A sinfalvi unit. templom elfoglalása. Az unitáriusok kínzása és üldözése Sinfalván s Aranyosszék más faluiban.

Valamint a Keresztesmező alsó részén, ugy itt is az Aranyosnak kettős völgye van, mert déloldalt a Bogáthtal egybefüggő magasabb lépcsőzete, vagy láza itt is folytatva van. Ezen fensíkon künn, közvetlenül egy falu sem fekszik, hanem az abba szakadó dél-észak irányú völgyecskékbe huzódott be Aranyosszéknek e tájra eső két tekintélyes faluja Bágyon és Kövend, melyeknek ily félrehuzódása, részint földkimélés, részint szél előli rejtőzködés, de leginkább hadászati tekintetből kimagyarázható. Ám lépjünk be az alsó völgyben fekvő Bágyonba.

Bágyon egyike Aranyosszék ős faluinak, melyet az 1291. adománylevélben Bagyun az 1313. confirmationalisban Bagium néven már feltalálhatunk. 1332–35-ben pedig Bakun, Bagin és Bagun néven önálló egyházközségként szerepel*A pápai dézmák regestrumából kitetszőleg, hol ekként találjuk bejegyezve az 1332. év rov. 598. lapon: „Georgius sac. de Bakun solv. 40 den.” Az 1333. év rov. 633. lapon: „Georgius sac. de Bagin solv. 35 den. et 5 lyliatos.” Az 1334. év rov. 663. l.: „Georgius sac. de Bagum solv. 40 den.”, és az 1335. év rov. 703. l.: „Georg. sac. de Bagun solv. 5 gr.”. Neve arra mutat, hogy e falut udvarhelyszéki Bágyról jött gyarmat népesité. Bágyon lakói még Dávid Ferencz idejében mind unitáriusokká lettek*Most kevés számban vannak reformátusok és elszékelyesedett oláhok is. és azóta mindig igen népes, unitárius ecclesia volt itt. A felekezet nem egyszer tartá itt egyházi gyülését. Én négy unitárius zsinat itt tartásáról találtam adatokat, az 1677. jun. 27. igen népes zsinatról*Lásd Hist. Eccl. unit. Trans. II. 614., az 1697. juniusiról, melyen a kolozsvári elégett templom és oskolára 1570 forintot gyüjtöttek*Lásd ugyanott I. 456. lap, II. 85. lap.; továbbá az 1752.*Ugyanott IV. 878. lap. jun. 17., s 1824. jul. 9. itt tartatott zsinatokról.

Bágyon szintén a székely huszár határőrezredhez tartozott, melynek lakóira Bukov 1763-n börtön-terrorismusával erőszakolta fel a fegyvert, s attól fogva az, mint 1-ső századosi lakhely, ezen katonai szervezet központjává lett; de e mellett e helység a politikai kormányzatnak is volt központja, mert Aranyosszék 1651-től 1848-ig 26-szor tartotta közgyüléseit Bágyonban, derékszékei- 1651 és 1652-ben, s azután is gyakran üléseztek, sőt a szék 1844-ben székhelyét Kövendről ide tette át, hol egészen 1849-ig maradt; a Bach-rendszer alatt azonban a szék szélén fekvő Felvincz lett a székhely, pedig Bágyon mint a szék központján fekvő, s különben is legtekintélyesebb helység, sokkal inkább megfelelne az igényeknek, mint a törvényhatóság végpontján fekvő Felvincz. A Bach-rendszer alatt fel is merült a központ Bágyonba, vagy Kövendre való visszahelyezésének szükségessége, s bár ennek valósitására a környéki faluk 5000 frtot fizettek, az akkori országzsebelők – daczára hogy kötlevélileg kötelezték magokat a székhely idehelyezésére – mégis Felvinczre tették azt át.

A közigazgatás itt székelésekor nyerte Bágyon sokadalmait is*Az engedélyezési okmány kelt Bécsben 1839. márcz. 13-án I. Ferdinánd. b. Nopcsa Elek és Szentgyörgyi Imre aláirásával, kiadatott 1084/839 korlátnoki szám alatt s két országos vásárra (jun. 17- és nov. 11-re) szól. Aranyosszéknek Kövenden 1839. nov. 27-én tartott közgyülésén hirdettetett ki. Megvan eredetiben Bágyon községi levéltárában. Hátirata: „Improtocollatum Libro Regio I. classi Tomi 15. pag 204 quod testatum redditur per secr. et regestraturae Directorem Trans. Aul. Antonium Káros mp.”, melyeknek elsője 1840. jun. 17-én nagy ünnepélyességgel tartatott meg, mikor a határőrhuszárok zenével vonultak a piaczra tánczolni, s a vásáron megjelent idegenek megvendégeltettek. Bágyonnak ekként inaugurált vásárai jó darabig tartották magokat, s eleinte igen keresettek voltak; most azonban felhagytak velük.

Bágyont igen szép és erőteljes nép lakja; a férfiak itt Kövenden és a havasalji Rákos és Várfalván magyar szabásu, leginkább kék szinű, posztó ruhát viselnek, olyat, minőt a kisebb székely városok polgársága szokott hordani. Bágyon 1500-on felül való lakosságának tekintélyesebb része unitárius hiten van. Reformátusok, katholikusok és keleti vallásuak is vannak kevesebb számmal*A reformátusok itteni egyházközsége 1600 körül keletkezett, a nagyon kevés számú katholikusok Sinfalvához tartoznak; a keleti vallásuaknak pedig helyben van kis templomuk. A népesség általánosan székely, mert a kevés számú keleti vallásuak is csak magyarul beszélnek, öltözék- és szokásokban is tökéletesen hasonlitnak a székelyekhez.. Temlomai közt a nagyobb számú unitáriusoké a legtekintélyesebb, s csak ez költhet némi figyelmet a régészben; de ennél sem maga az 1746-ban teljesen ujból épült egyház*Pedig itt régi egyház volt, melyet 1595-ben ujitottak ki. Igen szép régi harangjait Basta dúlása idejében földbe ásták el, de azok ugy elsülyedtek, hogy többszörös keresésre sem tudták azután megtalálni, a mint ez a Hist. Eccl. unit. Trans. II. 361. lapján feljegyezve találjuk., hanem annak régi tornya, melynek déli oldalán a nép és hold domborműve alatt ezen kőbe vésett felirat olvasható:

”Turris aedificatum 1677 regnante
Illustrissimo ac celsissimo Mich. Apafio,
Dei gratia principe Regni Trannae. Prov.
XVIII, VX, Turris fortissima nomen Domini
ad ipsum currit justus et exaltabitur – – –
– – – – – – – – – – – – – –
Domini benedictio dici – – –”

Harmadik emeletén köríves pár-ablak van sajátságos idomú kőválasztékkal, melynek képét azért melléklem, mert ily idomú toronyablakok*Ez alkalmasint a sz.-mihályfalvi régi köríves kettős ablaknak akart utánzása lenni. Aranyosszéken többhelyt fordulván elő, provincialis mintaszerüséggel birnak.

Az egyházat egykori magasságából letörpitett védfal környezi, melyet török-tatár is ostromolhatott, bár ily esetekről nem maradt emlékezet; hanem fenmaradt hagyományi emléke egy oly harcznak, melyet e falak alatt a lelekiismeret-szabadságnak megtámadói ellen a legsajátságosabb fegyverekkel vívtak Bágyon amazonjai. Ugyanis a mint Erdélyben, a nemzeti fejedelemség szebb korszaka után, a Habsburgok uralma érvényesült, csakhamar megjelentek a konkolyt hintő jézsuiták is, felforgatni e haza vallásszabadságát; és mint mindenütt, ugy a protestáns Aranyosszéken is, vétkes erőszakoskodással igyekeztek befészkelődni s tért foglalni. Majd alább bővebb leirását közlöm azon eljárásnak, melylyel a sinfalvi unitáriusok templomát elfoglalták. Azzal egy időben Bágyonban is megjelent a vészmadarak serege egy a jézsuiták és számos kámzsás barátokból álló hittéritő sereg alakjában, még pedig katonai fedezet alatt, a végett, hogy az unitáriusok ottani templomát elfoglalja. A bágyoni férfiak, a határőrség szigoru fegyelmének levén alávetve, ellentállani nem mertek; ámde a tüzről pattant székely menyecskék, nyárs és guzsalylyal fegyverzetten a templom körébe gyültek fel, lelkiismeretök szabadságának, s hitök szent egyházának védelmére elszánva, s hatalmasan protestálva, hogy oda közeliteni ne merjenek. A női gyönge szónak foganatos sikere nem mutatkozott; erre egyik leleményes menyecskének eszébe ötlött azon hadi fortély, melylyel a kövendiek egykor a tatárokat megszalasztották, pár percz alatt a papnak szomszédos méhes háza ki lett üritve, s a falakon félelmes projectilekkel fegyverzetten tünt fel az asszonysereg, a kenetteljesen szónokló és füstölő papok fejére méhkasokat röpitvén le; a felbojgatott méhcsoportok gomolyogva lepték el a papokat, kik kegyetlenül egybecsipetve comikusan dagadt pofákkal iramodtak meg s futottak el. Ekként mesélik el Bágyon szemenszedett menyecskéi eldődeiknek templom-mentő leleményességét; hogy mennyi igaz az esetből, nem merném megállapitani; de mindenesetre való az, hogy Bágyon templomának tervelt elfoglalása – lett légyen bár mi az oka – meghiusult, s az máig is az unitáriusok kezén van*Az egyháznak egy igen szép mívezetű, 1604-n készült kehely van birtokában. Van Bágyonban egy más régiség is, egy Baranyai Gábor kapuja előtt levő kő, egykori ajtószemöldnek töredéke, melyen „A. G. 1557” felirat olvasható..

Bágyon unitárium templomával kapcsolatosan meg kell emlékeznem azon számos kitünő lelkészeiről is, kiknek emléke ezen egyházközség benső éltével fűződik egybe, s kik nem csak mint lelkészek, hanem mint irodalmárok is kitünők voltak. Mint ilyet első sorban kell felemlitenem, kénosi Tözsér Jánost, ki 1755-n lett bágyoni pappá*Tözsér János Kénosban született, Kolozsvártt tanulmányait végezve, azon collegiumban osztálytanitó; 1734-ben a tordai iskola rectorává választatott, mely iskolát oda emelte, hogy az odamenetelekor 11 togatus diák száma 107-re szaporodott. 1755-ben bágyoni pap lett, 1756-ban a toroczkói zsinaton kerületi assessorrá, az 1765-ki bágyoni partialison egyházköri jegyzővé választatott. 16 évi bágyoni papsága után 1771-ben Toroczkó-Sz.-Györgyre vitetett, hol 1772. jun. 27-én elhalt; ott van a sz.-györgyi temetőben Koncz Boldizsár mellé eltemetve., s főleg irodalmi munkássága által tünt ki, műveiben emelve magának örökre fenmaradandó emléket.

Művei nagyrészt kéziratban vannak, s igy leginkább csak a történeti buvárok kisebb körében ismeretesek; azért azokat itt megnevezni szükséges és méltányosnak tartom. Ilyen a „tordai gymnasium története”, továbbá „De tipogr. unitariorum in Transilvania” czímű igen érdekes, s méhszorgalommal egybeállitott munkája*Ez Kemény Józs. az erd. muz. levő kézirat-gyüjt. van 24 a) jegy alatt. Tözsér leginkább „Theophilus Monotheita” álnéven irt. Kénosi a kolozsvári reformatióról is irt egy roppant kéziratgyüjteménynyel kapcsolatos munkát, melynek kézirata, özvegye kezébe menvén, elpusztult., továbbá „Bibliotheca Scriptorum Trans. unitariorum”, valamint „Quis tibi est Xnus” iskolai káté és „Brevis relatio reformationis per M. Lutherum tentate.” Legjelesebb és legterjedelmesebb „unitarismus s jelesen az unitáriusok egyházi történelme megirása a legelső keresztyén századoktól kezdve a reformatio korszakán át korunkig” czímű kitünő munkájának csak első részét végezhette be; más két részét folytatta a bágyoni papságban való utódja és adatgyüjteményének hagyományosa*Kinek 1766-ban mint sz.-györgyi papnak megbirálás és folytatás végett maga adta át., Fosztó Uzoni István, Aranyos-egyház-köri jegyző*Fosztó háromszéki Uzonból származott. Kolozsvártt tanult és tanároskodott. 1760-ban Toroczkón felszenteltetvén, T.-Sz.-Györgyre választatott unitárius lelkésznek, honnan Bágyonba ment Tözsért felváltani és művét folytatni. Fosztónak ezen kivül más 10 munkája maradt, többnyire kéziratban; ezek: 1. Contiones. 2. Sz.-Ábrahámi Mih. Eccl. Hist. magyar ford. 3. Egyházi beszédek, papi agendák. 4. Disert. Theol. 5. Kenosi Bibl. Unit. megbővitve. 6. Apla ad inst. C. Wolf Kemény (nyomtatva). 7. Jesus K.-ról való tollozások. 8. Istennek magyar igéje. 9. Az első keresztyének értelme. 10. Chr. novi Test.; ezt 1777-ben felváltotta, s a megkezdett művet befejezte Kozma Mihály esperes és ecclesiai orátor*Ki 47 évig volt sz.-gericzei és ny.-sz.-lászlói unit. lelkész., kinek végrendelete értelmében fiai Gergely és János*Gergely sz.-gericzei unit. lelkész, János előbb szabédi, később csókfalvi lelkész, atyjuk 1798-ban nov. 3-án halt el Sz.-Gericzén. Méltó fiai atyjuk művét folytatva és kiegészitve adták be a kolozsvári unit. collegium könyvtárába. a nagybecsű munkát a kolozsvári unitarium collegium levéltárába tették le, hol most is van*A nagy történelmi apparatussal készült s 6 ívrétű nagy kötetet tevő jeles munka kéziratban várja közrebocsáttatását, mire annál méltóbb lenne, mert az nemcsak egyház, hanem hazánk történelmével is tüzetesen és okmányi közlésekkel foglalkozik.. Bágyonnak emlitett három papja egyaránt jeles történetbuvár volt*Láss többet Erd. Tört. adatok IV. kötet. 160–161. lap., s emléküknek a kegyeletadójával annyival inkább tartozunk, mert itt, hol jótékony életük lefolyt, hol a hazai történelem fejlesztésén, oly egymástól örökölt buzgalom és ügyszeretettel munkáltak, alig maradt fel látható emlékök. Egyedül Uzoni Fosztónak találtam meg a templom keritésében levő kőkoporsóját, melynek – sokáig lépcsőnek használtatván – egyik fele letöredezett, felirata pedig annyira lekopott, hogy csak részben kibetüzhető; a mennyit kiolvashattam, im ide iktatom:

A kőkoporsó egyik lapján ez van:

Uzoni jacet hoc pa… Fosztó…
Bagyoniensis erat popul… Ara…
Angelus et sacri Mi… A Fori…
Circiter hic denos quator et sex vixerat annos
Moliter hic jaceat fare viator humo.

Túlsó lapján: „1788, 22 jan.”

Bágyon, jeles papjai mellett, még egy más irót is mutat fel Váró Mihályban, ki igen kitünő ügyvéd volt, s a törvénytudományt néhány jeles munkával gazdagitá. Ő irta az „Idea actionum Juridicarum” és „Argumentandi” czímű műveket; fenmaradt egy Jó Mihály felett tartott emlékbeszéde is a „veni, vidi et vici” themára*Váró M. irodalmi működéséről láss többet kénosi Tözsér János „De tipogr. Unitar. in Tran.” czímü fenn idézett munkája II. rész, 44. lapján.. Nevezett Mihályon kivül a Váró-családból kitünt még Váró Gábor, ki 1753-ban Aranyosszék országgyülési képviselője, 1790-ben pénztárnoka volt. Váró János, ki 1791-ben, Váró Mózes, ki 1842-ben volt országgyülési képviselő; végre Váró Antal, ki 1843-ban választatott Aranyosszék alkirálybirájává.

E jelesek mellett, Bágyon Gárda Antalban (1568) és Csegezi Mihályban (1642) két főkapitányt, Balog Tamásban (1610) egy főkirálybirót adott Aranyosszéknek. De nem csak jeles lelkész-irói, kitünő törvénytudósára s jeles hadvezetőire lehet büszke Bágyon, hanem hivatkozhatik hős harczosaira is, kik a szabadság védelmében dicsőséget aratva, magasra emelék szülőfalujoknak nevét; kik a nemzeti előrehaladást biztositó eszme és szellem vívmányait, mi csak a szabadságban lelheti fel életelemét, az önfeláldozás nemes harczaiban igyekeztek biztositani. Fennebb érintém, hogy a Bukow nyomán járó Siskovics tábornok 1768-ban Bágyon lakóira is ráerőszakolta a fegyvert, s igy találta 1848 fegyverben annak népét. E helység értelmes, derék székely határőrei fegyvereiket – daczára a reactio minden fondorlatainak – a haza szent ügyének s alkotmányos szabadságának védelmére használták; sőt éppen Bágyon volt azon központ, honnan a hazafias lelkesedésnek szent lángja tovább terjedt. Bágyon forradalmi szerepének ismertetésére tehát szükséges az eseményeknek rövid átnézetét adnunk.

Bágyon volt a székely huszárezred második őrnagyi osztálya egyik századának főállomási helye, hol annak első századosa lakott; e falu népe állitá ki a 3. szakasz 32 huszárját. A katonai kormány, melynek hagyományos politikája Magyarország lenyügözése volt, mindent elkövetett arra, hogy a fegyver alá vont székelységnél a polgári elem gyülöletét kifejtse, s ez által azok lelkéből a hazaszeretetet, annak közügyei iránt minden érdeklődést kiirtson; a gépies engedelmesség oly vak eszközeinek tartotta azokat, hogy az 1848-ki mozgalmak kezdetekor a gen.-commando körében hitték, miszerint e véderőt hazaellenes czéljaikra felhasználniok sikerülend. Azonban csalódtak számitásaikban, mert ha a tisztekből a katonai rideg neveltetés által ki tudták is a haza iránti lelkesedést ölni, vagy legalább a jobbakat is közönyössé tenni, az altisztek- és legénységből, kik az anyatejjel és léggel szivták magokba a hon szerelmét, semminemű terrorizmussal ki nem lehetett pálczázni e nemesebb érzelmeket, sőt talán éppen a nagyon is bőkezüleg osztogatott 25-ök által tartották azokat fájdalmas éberségben. – Az aranyosszéki határőrök első századosa b. Jósika János volt, ki a mozgalmak jelentkezésekor azonnal Bécsbe rándult fel útasitások végett; de mig ő oda volt, a haza ellen szőtt hálót tanulmányozni, azalatt Aranyosszéken nagy átalakulás történt, mert a határőrök lelkesebbjei, a tüzlelkű fiatal őrmester Szentgyörgyi József kezdeményezése folytán, Bágyonban olvasókört alakitottak, melynek részesévé lett a vidék polgári értelmisége is; itt a hirlapokat olvasva, egymással tásalogva, egymást kölcsönösen felvilágositva, megteremték azon kapcsolatot, mely a katonát a polgárral testvériesité, s mindnyáját a haza szent ügyéhez csatolá; itt jött létre azon szent frigy, mely az ébredő nemzeti szellem varázsát kiterjeszté a katonákra is, s mely a soldateska rideg kötelékét széttépve, azok szivében a polgári kötelesség azon fönséges érzetét ébreszté fel, melyet többé semmi csel elfojtani nem tudott, s mely a vész perczeiben egész nagyságában lángolt fel, teremtve azokból, kiket szabadságellenesen neveltek, hont védő legdicsőbb hősöket.

Jósika épp akkor tért meg a reactio bécsi műhelyéből hozott sötét terveivel, midőn az aranyosszéki század tavaszi gyakorlatra volt Bágyonban egybevonva; beköszöntő beszédében hangsúlyozta, hogy a székelység csak Bécsből várhat mindent, hogy az unióból soha sem lesz semmi, hogy a Magyar kormányzat csak komédia, s végre, hogy az ámitó hirlapokat ne merjék olvasni s azoknak hitelt ne adjanak stb. Azonban a „hazaárulás” szótárából szedett e szavai terméketlen talajra estek, mert volt, ki a hazaszeretet elvetett s kicsirázott magvainak életképessége felett őrködjék. Ez Szentgyörgyi volt, ki szakasza 32 huszárát maga elibe híva, egyenként szólitá fel, hogy képesek lennének-e a reactio e rút hálójába bevonatni magukat s a haza közszabadsága ellen küzdeni? A 32 bágyoni huszár egyhangulag kimondá, hogy „soha”, s e lelkes véto a megmentésnek lett palladiumává. Jósika titkos futárok által kapta útasitásait, mig a magyar kormány kiáltványait, átiratait a postán felfogta; de a hazafiak sem aludtak, hanem a bágyoni huszárságot a hazafias szellem áthatotta véderő magvának tekintve, a körül csoportositák Aranyosszék harczképes fiatalságát, s Szentgyörgyi, Gál Miklós, Fodor Gábor, Faragó József és Szász Mózes kiszállva Bágyonban és a szomszéd Kövend, Várfalva, Rákos, Csegez és Kercseden, szervezék a nemzetőrséget; ezt tették az alsó kerületben Fosztó Károly, Zudor Károly, Konya István s mások, s mivel a széknek Kövenden jun. 14-én tartott közgyülése kimondotta: hogy Aranyosszék minden 18–55 éves férfia a nemzetőrségbe belépni tartozik, rövid időn a rendes huszárokon kivül 1500 nemzetőr volt zászló alatt*Szépen hímzett zászlójukat adta Zudor Károlyné, Antal Klára.. Azonban fegyverben nagy hiányt szenvedtek, mert mindössze is csak Fehérvárról kapott 300 szuronyos és a szék területén begyült 200 vadászfegyver volt rendelkezésre; az ezekkel felfegyverzettek képeztek egy 6 századból álló nemzetőrzászlóaljat, melynek Benő Ist. őrnagya*Segéde kocsárdi Demeter Zsigmond volt., Gál Mik., Magyari Pál, Szarvadi L., Fosztó Kár., Koronka Laj., b. Jósika Pál századosai voltak; a többi csak lándzsával levén ellátva, részint otthon őrködött, részint elszéledett s közülök sokan, valamint a Zudor Kár. által követválasztás (jun. 27.) alkalmával toborzott 80 önkéntes nagy része is Kolozsvárra ment s beállott a honvédek és ottani önkéntesek közé*Lásd „Közlöny” 92. számát..

Jósika az oláhok mozgalma, Urbán és Riebel felléptével mind merészebb lett; az olvasókör lételéről értesülve, katonáinak egyenesen megtiltá az oda való belépést, s ujból felfogta Nyári Pálnak a reformok tárgyában Aranyosszékhez intézett felszólitását. Szentgyörgyi eljöttnek itélte az időt erélyesebb közbeszólásra, miért egy vasárnapon a huszárságot, nemzetőrséget és a vidék értelmiségét a gyakorló térre egybehiván, előadta a galád játékot, melyet kapitányuk üz, s felhivta az erélyes nyilatkozatra. Ez elhatároztatván, az egész csapat roham-kérvénynyel ment Jósikához, kijelentvén, hogy ha köztük békében és biztonságban akar maradni, viselje ugy magát, mint becsületes magyar emberhez illő, mert különben fognak módot találni megbüntetésére.

A megszeppent kapitány ur némi igéretet hebegett; de átlátva, hogy itt leginkább Szentgyörgyi a jónak kovásza, minden követ megmozditott eltávolitására; s mivel Szentgyörgyi a háromszéki zászlóaljnak Tordára menetelekor Jósika ellenrendelete daczára az egész aranyosszéki századot teljes díszben vezette el Ar.-Polyánba a székely testvérek üdvözletére, ez indokból kivitte Szentgyörgyi Dobrára való áttételét; de Szentgyörgyi Kolozsvárra berándulva, ott több országgyülési követ közbejárása által Puchnernél kieszközölte, hogy az akkor alakult Mátyás (Kossuth)-huszárokhoz tétetett át*Őrmestertársa, Kenderesi Istvánnal, hol mindkettő csakhamar tisztté lett. s igy nem ő, hanem Jósika, a rosznak e kovásza távozott, mert átlátván az aranyosszékiek hazafisságával szemben helyzete tarthatatlanságát, egy éjjel megszökött Bágyonból, s átment az ellenhez, hogy később egyikévé legyen azon muszka vezetőknek, kiknek emléke már is az utókor és a történelem utálatával találkozik*Jósika János vezette a tömösi szorosnál betört Lüders hadtestét; midőn e szorosnak Leonidása, a 15 sebből vérző Kis Sándor félholtan muszka fogságba esett, Jósika köszönté, de Kis egybeszedve minden erejét, rárivalt: „Vissza hazaáruló, jelenléteddel ne szentségtelenitsd a hazafi végperczeit.”.

Távoztával a hazafi szellem azonnal felszabadult bilincseiből, a század parancsnokságát Baumgartem József másod százados vette át, s ő valamint többi tiszttársai: mint b. Bánffi János*Bánffi János nemsokára a 11. honvéd zászlóaljhoz tétetett át, s egyikévé lett a haza legkiválóbb hőseinek. és Csulak Dávid főhadnagyok, Zonda Lajos alhadnagy, határozottan a magyar ügy mellett nyilatkoztak. E percztől fogva Aranyosszék huszárai ott voltak mindenütt a haza harczaiban, s mind végig résztvettek annak vészes, de annál dicsteljesebb védelmében.

Midőn Berzenczei a belszékelyföld népét Agyagfalva classicus terére egybehivni, s a minden oldalról megtámadott haza védelmére felszólitani leindult, Kolozsvárt, Szentgyörgyit bizta meg, hogy Aranyosszéket a részvételre felszólitsa. Jakab Elek, Urházy György, s még két más Kossuth-huszárral ment Bágyonba e megbizatását végrehajtandó, hol nem volt szükség lelkesitő nagy szónoklatokra, mert Aranyosszék hazafias népe kész volt tömegesen megjelenni a testvéresülés és honvédelem e nagyszerű frigyünnepén; de ezalatt okt. és nov.-ben felemerülvén az oláhok által fenyegetett Enyed veszedelmeztetése, Aranyosszéknek szervezett védereje, a rendes huszárok, a 3. 4., 5. nemzetőrszázadok Szarvadi L., b. Jósika P. és Gál Miklós alatt és Gyéres-Egerbegy nemzetőrsége odasietett a legközelebbi vész helyére; s igy Szentgyörgyiékkel csak küldötteik mentek el a nemzetgyülésre. – Radnóth leirásánál (e kötet 47–48. lapján), már tárgyaltam a hősiesség azon csodás műveleteit, midőn a küldöttséget fedező 12 huszár egy egész oláh táboron át nyitott útat Aranyosszék készségének a nemzet szine előtti kijelentésére.

Mig ezek ezer vész közt megvitték a hazafiság frigyéhez való csatlakozás hirét, addig Aranyosszék védereje már foganatositá az ebből eredő kötelezettségeket, s a csombordi, n.-laki, csesztvei, sz.-királyi és krakkói csatákban felvették a hőssé avatásnak vérkeresztségét*Az aranyosszéki huszárok főleg a szentkirályi csatában nagyon kitüntették magokat.. A vásárhelyi csatavesztés hirére Enyed feladása Kolozsvártt kimondatván, az ar.-széki huszárok és a gyéres-egerbegyi véderő Kolozsvárra rendeltetett, mikor Aranyosszék nemzetőrségének egy része is önkéntesen csatlakozott, mig mások*Ekkor lépett át a honvédekhez a nemzetőrök közül Magyari Pál, Kovács Kár., Szarvadi Lajos, Létai Lajos, Balla Domokos s sok mások. a honvédekhez léptek át, s ugy ezek, mint az aranyosszéki huszár század, résztvettek a szamos-ujvári és szamosfalvi csatákban; Kolozsvár feladása után pedig Csúcsára vonultak, s azok közt harczoltak, kik Bem vezénylete alatt, épp oly gyorsan visszahóditák Erdélyt, mint a hogy azt a korábbi vezénylők, képtelenségök miatt, feladták volt. Ezen nagyszerű, s eredményeiben bámulatos hadjárat vészeiben és dicsőségében nem kis része van az aranyosszéki nemzetőrök és huszároknak, az utóbbiak főleg a börvény-nagyalmási csatában tüntették ki magokat, hol hős vezérük, a már előbb őrnagygyá, ekkor ezredessé lett Baumgarten J., huszárainak fényes rohama közt látva, hogy egy ujoncz honvédzászlóalj bomladozik, lováról leszállva, élükre állott, s azokat győzelemre vezette; de ő maga egy lövés által lábán megsebesülve, szolgálatképtelenné lett s igy huszárait azután Csulak Dávid vezényelte s vezette Bemnek Erdélyt megtisztitó s azután az orosz invasióval szemben folytatott példátlanul nagyszerű küzdelmeiben*Ki kell itt emelnem Moján kapitányt, ki bár nemzetiségére nézve oláh volt, azért a haza vészében s szabadságának oltalmazásában a leglelkesebben vett részt, s egyike volt a magyar hadsereg legkitünőbb hőseinek..

Aranyosszék védereje tehát távol harcztéreken aratott babérokat, s igy a szék védtelen volt akkor, midőn Grätze Felvincz feldúlása után (1848. nov. 13-án) a létomvölgyi Körtvélyesnél ütött tábort s egész Aranyosszéket Felvincz sorsával fenyegette, ha rögtön meg nem hódol. A helyzet nagyon válságos volt, mert Aranyosszéket nemcsak Grätze 10,000 oláha, hanem a havas felől még egy másik nagyobb tábor, az Enyed felől nyomuló Losenau és a Vásárhely felől előtörő Gedeon is fenyegette; azért Dindár Antal, Aranyosszék főkirálybirája, Kövenden egybehiván a szék közgyülését s előterjesztvén a széket minden oldalról fenyegető veszélyt, a kinyert felhatalmazás alapján Grätzevel, Jánk és Mogával pacificált oly feltételek alatt, hogy Aranyosszék a fegyvereket kiszolgáltassa; ellenben azok eskü alatt biztositák, hogy a szék területén senkinek sem személye, sem vagyona érintve nem lesz. De itt is – mint Erdélyben mindenütt – megtörtént a gyávák hitszegésének azon undok vétke, hogy a mint a fegyverek ki lettek szolgáltatva, s többé az ellentállástól nem féltek, a kölcsönös szerződés azonnal meg lett szegve, s éppen Grätzenek a tordai berekben táborzó hadserge volt az, a mely a két Szent-Mihályfalvát megrohanta, kirabolta s sokak legyilkolása után felgyujtotta. Innen az oláhok Sinfalvára mentek, s mintha a békét kötő Dindár könnyenhivőségét kigúnyolni akarták volna, udvarát kirabolták, felgyujtották s önmaga és családja is csak gyors menekülés által menthette meg magát*Dindár Antal, ki Aranyosszék főkirálybiróságát 15 esztendeig folytatta, nem volt ugyan forradalmár, de azért jó indulattal viseltetett a haza ügye iránt, s megtett mindent, mit csak tehetett. Erdélynek Bem általi visszahóditásakor a Grätzevel kötött pacificatióért vádolva volt, sőt Eglofstein tordai parancsnok el is fogatta s kérdőre vonta; de a vizsgálatból jó indulata kitünvén, – bár hivatala alól felmentve – csakhamar szabad lábra tétetett. Ekkor ugyan visszavonult a közügyektől, de folytonosan élénk érdekkel, mondhatnám lelkesedéssel kisérte a magyar nemzet nagyszerű küzdelmeit s elvhűségét annyira megőrizte, hogy forradalom után, bár eleget kinálták, semminemű hivatalt nem vállalt.. E sors érte volna Aranyosszék felvidékének többi faluit is, ha azoknak bátor férfiai a megtartott kevés fegyver- és baltákkal elibök nem állnak. Alig voltak ezek néhány százan, mert a harczképes fiatalság nagy része a táborban volt, s mégis az oláhok 10 ezernyi tömege megfutott előlük, s igy Aranyosszék felső része ellenségtől érintetlenül megtartá mindvégig szeplőtlenségét; mert nemsokára a német és oláh sergek eszeveszetten huzódtak el Bemnek győzelmesen előnyomuló hadserge elől.

A hogy felszabadult Aranyosszék, azonnal véderejének rendezésére gondolt; az ez iráni intézkedést és fegyvert kérő küldöttséget Fosztó Károly vezette Beöthy Ödön kormánybiztoshoz Kolozsvárra, kiben Beöthy a szükségelt erélyt és tevékenységet felismervén, mint igazgató alispánt a szék közigazgatása élére állitotta*Ugron István tordavármegyei kormánybiztos hatásköre Aranyosszékre is kiterjedt, de mivel ott Fosztó mindenütt kielégitőleg igazitott, beavatkozására soha szükség nem volt. s a többek közt Aranyosszék nemzetőrségének szervezésével is megbizta; mit oly erélylyel foganatositott, hogy rövid időn egy 60 önkéntes lovasból álló félszázadot*Ezek Gál Miklós vezénylete alatt előbb Kocsárdon, később Akszentye táborának Czecz közeledtekor való szétfutásakor M.-Ujváron állomásoztak, hol Gált – ki Ugron István kormánybiztos segédévé neveztetett – Fodor Gábor váltotta fel. és egy 5 századból álló zászlóalj nemzetőrséget szervezett, melynek őrnagya Benő, századosai Gyarmathi Samu, b. Jósika Pál, Gyarmathi Dén., Egei Ján., Horváth Gy. voltak. (Később Benő egy honvédezred alakitásával bizatván meg, Demeter Zs. segédével együtt kilépett, helyébe őrn. Gyarmathi S. lett.) Ezen ujonnan szervezett zászlóalj, miután Aranyosszék minden megtámadás ellen biztositva volt, a toroczkói és járai völgyben helyeztetett el s fedezte és védte a havasra vonult oláhok támadása ellen a havas közt levő magyarságnak ezen veszélyeztetett gyarmatát. Ott voltak mindvégig, osztakozva a havasi hadviselet naponta megujuló veszélyeiben; s a fegyvert, melyet a haza szabadságának védelmére ragadtak, csak akkor tették le, midőn a muszkák győzelmei a további küzdelmet észszerüleg lehetetlenné tették.

Im röviden elő van itt adva nemzeti ujjászületésünk e nagy korszakának nagyszerű küzdelmeiben való részvéte Aranyosszéknek; ki van mutatva a dicsőségnek e széket megillető osztályrésze, meg van adva a méltányos elismerés e törvényhatóságnak, mely minden kicsinysége mellett is nagy tudott lenni az áldozatkészség és honfi-kötelmek teljesitésének e válságos, de emlékeiben és eredményeiben nagyszerű korszakában. És most, miután Clio számára felsoroltuk a tényeket, melyekre mindig büszkén hivatkozhatik e szék, most itteni megállapodásunknak vessünk véget, s folytassuk kutató és fürkésző útazásunkat tovább Aranyosszéknek legfelső részében.

Bágyonon felül egy másik kis csermely lázra nyiló torkolatjában fekszik Kövend, Aranyosszék azon egyetlen faluja, hol egy nemzetiség: a székely és egy vallás: az unitárius van képviselve. Kövend is egyike Aranyosszék ős faluinak, melyet ugy az 1291-ki mint az 1313-ki adománylevélben Kuend, ezt előzőleg egy 1219. határjárási okmányban*Lásd fennebb Felvincznél a 90. lapon. Kövend nevét talán a marosszéki Kövesddel lehetne kapcsolatba hozni, honnan ős lakói származhattak. Kuen néven találjuk fel. Kövend ős családai közül a Székely család tünt leginkább ki, melyből Jakab Mátyás király korában szerepel, s 1472-ben ezen uralkodótól Száván, Bogáthon, Markházán és Sz.-Jakabon nyer jószágot. 1474-ben Mátyás király mint hű komornikát a Csupor Miklós kihaltával koronára szállt Gyéres, Tohát, Örke és Tordalakával ajándékozza meg. Ez a Jakab az 1480. Fridrich császár elleni hadjáratkor a Stájerországba beütött sereg egyik vezére*Lásd Kővári László Erdély Története II. kötet. 117. lap.. 1482-ben pedig Rákospurga város kapitánya*Lásd gub. levélt. Trans. conv. T. VIII. 60., s mint ilyennek hadi érdemeiért, valamint Balázs, Miklós, Benedek és János testvéreinek adományozza Mátyás király a Nagylaki Márton kihaltával koronára szállt Nagylakot. Az itt testvéreként felemlitett Miklós szintén nagyon tekintélyes ember volt; egyike azoknak, kik az 1505-ki országgyülés azon határozatát: hogy ha Ulászló fimagzat nélkül halna el, többé a magyar trónra idegent nem választanak, aláirta*Lásd Pray Annales Rer. IV. 313. Ezen nevezetes sarkokmányt Erdély részéről csak kövendi Székely Miklós, Péter vajda és Thurzó Zsig. püspök irták alá, mint országos megbizottak.. Még felemlitem kövendi Berkeszi, másként Rigó Pétert, kit s általa mostoha testvéreit Szabó Bálintot és Istvánt, Bocskai 1605. oct. 29-én Szikszó várából nemesit*Lásd gub. levélt. Trans. Conv. T. VIII. 60..

Kövenden régészeti tekintetben az unitáriusok egyháza nagyon érdekes régi épület lehetett; de abból csakis a hajó hátulsó része tartatott meg; nevezetesen a toronycsarnokból templomba nyiló főkapuzat egyike a csúcsíves épitészet szebb alkotásainak. A kapubélletet két mély horony közé fogott három testes henger tagozza, melyek oszlopgyürüs nyolczszög talapzatra nyugasztvák, mig felül három megtöréssel idomitott, szintén nyolczszög fejezetek diszitik. Maga az ajtónyilat átszelt lóherívvel, mig a béllet csúcsívvel záródik, a kettő közti ívmezőn (tympanum) dombormű díszlett, minek ugyan már ma semmi nyoma sincs; de létezésére az öregebbek még emlékeznek. Mind ezt összevéve, késő gót korból származó kapuzatunkat a 15-ik század elején készültnek kell tartanom. Egy hasonló modorban készült mellékkapu is volt a hajó déli oldalán, ennek azonban most csak befalazott fele része látszik, jelölvén, hogy a régi egyházból csak az ezen hátul eső rész tartatott meg. A négyszög-torony is csak részben a régi, mert felső osztálya ujabb, mint azt ezen ott levő felirat mondja:

„In honorem unius veri Dei Patris et filii ejus Jesu Christi, sub regno Gubernio, superintendente Unitariorum clarissimo Domino Michaele Almási pia industria et sumptibus Eclesiae Unitariae Kövendiensis erigabatur tempore editium Joan. Nagy, Petri Czép”*Az évszám 1701, mint az uzoni Fosztó Hist. Eccl. unit. Trans. II. 365. lapján is be van jegyezve..

Ezen kőbe vésett felirat felett ott van a nap és hold közt egy négy levélfonat alkotta csinos czifrázat és az 1701. évszám. Az ecclesiának van egy Gyulai Márton által ajándékozott 1628-ból származó igen szép áldozó-pohara. Az egyházat most nyolczszögben idomitott lőréses védfal környezi, melyen kivül egy köridomú terjedtebb és régibb erőditvénynek látszanak alapfalai; ezek azt mutatják, hogy Kövend egyháza régi korban véderőde is volt a lakosoknak. A szájhagyomány fentartotta, s az egyház régi jegyzőkönyvében is van nyoma annak, hogy a kövendiek valamely tatárjárás alkalmával templom-kastélyukba vonulva hősileg oltalmazták magokat, de lőporuk fogytával, a tatárok már az eltorlaszolt kapu bevágásához kezdettek, midőn egy Bardoczné nevű menyecske a papnak templomkörében levő méhkasaiból egyet felragadva, az ostromlók fejére zuditá, ezt mások is követték, s a kitódult méhek serge által összecsipdesett s megriasztott tatárok elmenekültek. Emlitett jegyzőkönyvben az is be van jegyezve, hogy Ali pasha járásakor 1661-ben a tatárok ismét ostromolták, bevették és fel is perzselték Kövend védtemplomát. 1703-ban pedig a tatároknak barbarkodásban nem sokat engedő labanczok égették fel a falut és templomát. Alig épülték ki veszteségüket Kövend sokat sanyargatott lakói, hogy 1709. májusában egy csapat rákóczianus Erdélybe érkezett; ezeket nagy számú laboncz vette üzőbe, s Kövendnél beérve, az erdőbe menekültek lovait elfogták, a falut pedig, azért, mert az üldözöttek esetlegesen arra felé menekültek, kirabolták.

Kövend mint központi hely legtöbbször és legtöbb ideig volt Aranyosszék közigazgatási központja, s bár a szék közgyüléseinek jegyzőkönyvei nagyon hiányosak, mindazonáltal 1652–1848 közt 94 Kövenden tartott közgyülést találunk bejegyezve. A derékszék 1652-ki jegyzőkönyve Kövendet, mint a törvényszék szokott székhelyét emliti, azonban a miként e szék közgyülései, ugy törvényszékei sem birtak állandó helylyel, hanem ide-oda vándoroltak – bár mégis legtöbbször Kövenden üléseztek*A mint ez kitetszik e kötet előismertetésében levő közgyülések rovatából.. De nemcsak politikailag, hanem hadászatilag is Kövend volt Aranyosszék központja, amennyiben a szék hadszemléi (lustrái) is, leginkább a kövendi mezőn tartattak, ugy hogy biztosan áll, miszerint az ismeretes 15 hadszemléből 6 Kövenden tartatott; valamint a helymegnevezésnélkülieket is ide tehetjük annálinkább, mert az 1707. lustralis könyben a kövendi mező, mint a hadiszemlék szokott helye emlittetik*Ugyanott a lustrák rovatából..

A szék háza 1810-től 1844-ig állandólag Kövenden volt, most is megvan a falu alsó végén az egykori tekintélyét rombadülten gyászoló roskatag épület.

De nemcsak politikai és hadi, hanem vallási központja is volt Kövend e széknek, mert a területén legnagyobb számban levő unitáriusok gyakran tartották itt zsinataikat; igy 1671-ben szentháromság vasárnapját követő napokon gyült itt egybe azon zsinat, a melyen a püspök és jelen volt papok 44 frtot irtak alá a tordai tanoda felsegélésére*Lásd Uzoni Hist. unit. in Tran. I. kötet 377–378. lap.. 1688-ban ismét zsinatja van Kövenden az unitáriusoknak, mely alkalommal az aranyos-egyházköri unitárius papok számára segélyt gyüjtenek „mivel azokat a minden tatárnál kegyetlenebbül gazdálkodó német katonák mindenükből kifosztották”*Ugyanott 428–435. lap. Ekkor a németek által leégetett tordai nagy templomra is gyüjtést rendeztek.. 1712-ben Kövenden egybejött zsinaton hasonló eset orvoslásáról intézkednek*Ugyanott II. k. 618.. 1737. aug. 24-én azon zsinat tartatik Kövenden, melyen szentábrahámi Mihály püspöknek választatott. 1755. és 1781. jun. 16-án ujból zsinatot tartottak itt az unitáriusok*Ugyanott III. k. 708. lap.. Emlitetlenül nem hagyhatom Kövend lakóinak azon áldozatkészségét, mely szerint a kolozsvári unitár. collegium fölsegélésére 2000 frton felül adakoztak, valamint nem szabad megfeledkeznünk jelesebb férfiairól is; ezek közt fel emlitem kövendi Nagy Mihályt, ki 1691–92-n volt az erdélyi unitáriusoknak püspöke; kövendi Bardocz Tamás 1792-ben volt Aranyosszék országgyülési követe. Kövendről ered s onnan is irja magát a Gál család; ebből József 1753-n országgyülési képviselő, 1767-ben alkirálybiró; Zsigmond 1822-ben alkirálybiró, 1833–35-ben dirigens főkirálybiró. Fia Miklós, az 1848-ki szabadságharczban nemzetőr-százados, később aljegyző, 1861-ben alkirálybiró s most Aranyosszék harmadszor megválasztott országgyülési képviselője. Kövend szülöttjei közül az ujabb időben leginkább Fejér Márton vált ki, egy szép jellemű férfi, azon fajtából, melynek egyéneiről mondá Tacitus, hogy: „Ugy vannak születve, hogy a társaságnak, melyben élnek, jó és rosz sorsát önmagukénak tekintik.” Illő és méltányos azért, hogy emlékének itt pár sort szenteljünk. Fejér Márton 1812. szept. 30-án született Kövenden*Atyja Fejér Mihály, anyja Ádámosi Klára volt., tanulmányait Tordán kezdte, Kolozsvártt kitünően végezte. A kolozsvári unitarium collegium ifjusága mindig hálásan fogja nevét emliteni, mert az ő kezdeményezése folytán alapult meg 1832-ben – minden tanintézeteink közt legelsőbben – a fiatalság olvasóegylete, melynek ő sokáig jegyzője és lelke volt. A beszédtárban be vannak jegyezve az egylet gyülésein tartott beszédei, s azok egyaránt kora fejlettségéről, emelkedett szelleméről, nemes buzgalomról s a hazafias kötelmek oly felfogásáról tanuskodnak, melyeket nemcsak maga érzett, hanem tanulótársainak lelkébe átplántálni igyekezett. Ekkortájt alakult meg „Remény” czímen egy kézirati közlöny, melybe a társulat tagjainak jobb munkálatai beirattak; igy szónoklat és irály egyaránt fejlődött a társulat körében. „Egy uj korszak kezdete volt fiatalságunkra nézve e társulat, frigykötés volt az fiatalságunk és az ébredő nemzeti szellem közt, szakitás a mult idők skolastikai rendszerével, a jó és szép termőmagvának beoltása az ifjuság szivébe – irja Jakab Elek Fejér életrajzában*Lásd Keresztyén Magvető 1867. évf, hol Fejér arczképe is megjelent.; – e társulatban tanulta meg fiatalságunk szeretni a hazát, mívelni nyelvét, gyarapitani irodalmát; ez ébreszté fel s tartja ébren bennök az önmunkásságot, az önbecsérzetet; s e társaságban fejlett ki több igen jeles iró, tanár és lelkész tehetségének első csirája, mely azután áldásthozólag nőtte ki magát, s igy Fejér e társulatban oly emléket hagyott, mely hova-tovább, higyjük, örök időkre, fogja fiatalságunk szebb erényeit fejleszteni, a tehetségek első meleg bölcsőjét alkotni.”

Fejér az iskolából kilépve, 1836-ban aranyosszéki táblabiró, még ez évben kir. táblai irnok lett. Következő évben az unitárius státus külföldi egyetemekre határozta küldeni, hogy visszatértével tanár legyen; de ő, mert beteges volt, nehogy a státusnak gyümölcstelen költségeket okozzon, visszaútasitá s ügyvédi vizsgát téve, az ügyvédi pályára lépett. 1842-ben közügyigazgatósági irnok, 1843-ban dézsaknai kamarai ügyvéddé lett. 1847-ben az udvari agensi, 1848-ban a hitel- és váltótörvényi vizsgát tette le. Ekkor vette nőül Gyergyai Rózát s nemsokára Aranyosszék képviselőjévé választatott; mint ilyen a hongyülésen szabadelvüségének s emelkedett gondolkozásának többször adta tanujelét.

1849. márcziusban Debreczenből Csányi erdélyi kormánybiztos mellé rendeltetett, s mint az ottani viszonyokkal ismeretes, sok jónak inditója, sok rosznak elhárintója volt. A világosi catastrofakor Nagyváradról az erdélyi sóaknatárak megvizsgálására küldetett le, de Kolozsvárt aug. 27-én elfogatott, s félév mulva hivatali nem-alkalmazhatás terhe alatt bocsáttatott el, sőt ügyvédi foglalatosságaitól is eltiltatott, ugy hogy csakis 1852-ben nyerhetett annak gyakorolhatására engedélyt; éppen akkortájt, midőn a kolozsvári unitárium collegiumot, a szabadelvű míveltség ez áldásos ápoldáját, a megsemmisülés vésze fenyegette, midőn az Entwurf szerinti átalakitás vagy a bezáratás alternativája merült fel. Fejér tevékenysége itt tág és nemes versenytért talált; érezte ő, miként érezte Erdély 40,000 unitáriusának mindenike, hogy a létel kérdése forog fen, s csakis ily emelkedett nézpont teszi megérthetővé előttünk azon nagyszerű áldozatok lehetőségét, mely szerint ezen csekély számú szegény nép rövid időn 132,000 forintot tudott közadakozásból egybegyüjteni a végett, hogy vészfenyegette főtanintézetét megmentse, s nevelésügyét a kor kivánalmainak magaslatára emelje. Fejér nemcsak maga áldozott*Ekkortájt elhalt fia emlékére szegény fiuk felsegélésére 1000 frt alapitványt tett, s a kövendi unit. egyházközséget is gazdagon ajándékozta meg. s lelkesen közrehatott a gyüjtésre, hanem a tanoda és az unitárius státus jogügyeit dijtalanul vezette. Egészsége azonban hova-tovább gyengült, tüdőbaja nagyobbodott; de ez nem gátlá abban, hogy az ébredő haza közügyeit figyelemmel kisérje; a szebeni conventiculumra 1862-n Aranyosszékről megválasztatván: oda, az alkotmánytisztelőknek erős phalanxával tartva, be nem ment, s midőn azon gyülésen a szászok Aranyosszéknek más törvényhatóságba való olvasztását szóba hozták, az ellen nyilvánosan s szokásos erélyével szólalt fel*„Kolozsvári Közlöny” 1863. évf. 22., 23. szám.; midőn ezt követőleg az ügyvédi kar bureaucraticus szellemben tervelt átalakitása felmerült, ez ellen ismét sorompóba lépett*„Kol. Közl.” 1865. évf. 17, 18. és 19. szám., de nemcsak a szó hatalmával védte nemzete jogait, hanem közintézeteinek felsegélésére 2150 forintot áldozott, s ezt vagyoni állásához mérten méltán nagy áldozatnak vehetjük; mert ő ősi vagyonát testvéreinek engedte át, s mi csekélylyel birt, nem örökölte, azt önszorgalma álal szerezte, miért áldozatainak erkölcsi becse még nagyobb nyomatékkal kell hogy birjon.

1865. dec. 31-én Aranyosszék harmadszor választotta meg országgyülési képviselőnek; de életereje már hanyatlóban volt, a szorgalmatosan látogatott üléseken meghülvén, 1866 tavaszán meghalt. Temetése nagy részvét- és pompával történt, sirja felett Kriza János unitárius püspök és Zeyk József követtársa tartott emlékbeszédet. Szép lelkének porhüvelye a kolozsvári temetőben (1859-ben elhalt Ödön fia mellé) helyeztetett el. Élete áldásos volt, emléke sokáig élni fog közöttünk.

Még pár szót kell szentelnem Kövend forradalom alatti unitárius lelkésze, a már koros, de fiatal lánglelkű Kozma Gergelynek, ki Kazinczyval volt egykorú, s irodalmunk e nagy reformátorával levelezésben állott. Ő volt Aranyosszéken a forradalmi eszmék leglelkesebb apostola, ki, ha már öreg volt a haza megtámadott alkotmányát védni, szónoki tehetségét használta arra, hogy hallgatóinak lelkébe öntse át lelkesültségét s azokból a hazának hősöket teremtsen. Nem is élte túl a haza megaláztatását, mert azon napon halt el, midőn az oroszok vad csordái Aranyosszék határaira léptek; utolsó szavával is irtóharczra buzditá környezőit a szabadság megfojtására hazánkra csőditett e barbarok ellen.

Kövenden felül az Aranyos harmadlagos képződésű mélyebb völgyét délről fensík szegélyezi, mely éles hegyfokot képezve nyomul előre, mintegy előfutójaként a hamar következő havasoknak; előfutó pedig az nemcsak jelképileg, hanem képződésileg is, minthogy e hegyfokon már mutatkoznak az augit porfir sziklái*A Keresztesmező harmadlagos képződményű talaj. Sinfalvánál az emlitett hegyfok augit porfir, s ez áthat a túlpartra is, érintkezve a Tordahasadék mészkő, és a mészkő-szindtáji nagy alabástrom és gypsztömzszsel. előőrseként jelenve meg e kőzet Székelykő alján (Várfalvánál) elhuzódó nagy tömegének; e hegyfok az Aranyos völgyét annyira elzárja, hogy csak a folyónak és országútnak marad szűken kimért hely. Ezen szoros határolja felülről a Keresztesmezőt; rajta túl az Aranyos ismét kitáguló völgyének alsó szögletében fekszik Sinfalva, melynek regényesen elhelyezett egyik temploma az emlitett hegyfok tetőormát koronázza, messziről tudtul adva az útasnak, hogy közelében a hegyfok által elfedett falu van.

Sinfalva is azon helységek közé tartozik, melynek nevét Aranyosszék 1291. és 1313-ki adományleveleiben feltalálni nem tudjuk; de hogy azután csakhamar keletkezett, azt a pápai dézmák regestrumából láthatjuk, melynek 1332–1336. évi rovataiban Senifalva, Szemháza, Zenháza, Sinfalva és Semfalva néven, illetőleg eredeti Senifalva nevének ily változataival fordul elő, még pedig tekintélyes önálló egyházközségként*És pedig az 1332. év rov. 598. lapon ekként: „Georgius sac. de Senifalva solv. 60 den” Az 1333. év rov. 633. l., „Georg. sac. de Szemháza solv. 40 den.” az 1334. év rov. 633. l.: „Georg. sac. de Zenhaza solv. 40 den.” Az 1335. év rov. 705. l.: „Paulus sac. de Sinfalva solv. 40 den.” Végre az 1336. év rov. 721. l.: „Paulus sac. de Semfalva solv. 30 den.” Mátyás királynak 1484-ki confirmationalisában Seenfalva, az 1642-i lustrában Senfalva néven fordul elő.. A névváltozataiban kétszer előforduló háza végzet kérdésessé teszi, ha valjon Sinfalva ős apja nem azon Obrotháza, vagy Obrethaaza-e, mely a szék egyik ős falujaként az 1291. és 1313-ki adománylevelekben előfordul? s melynek fekhelyét, vagy csak végzetében is hasonló helynevet ezenkivül egész Aranyosszéken nem tudunk találni. És e feltevés némi okadatolást talál a Sinfalva felső végénél lefolyó Csegezi patak (itt Rákos patak) baloldali azon lapályos előfokában, melyet ma is Ebrézsnek hivnak. Öreg emberek emlékeznek a most szántás alatt levő helyen nagy mennyiségben előfordult épületnyomokról; vastag cserép- s téglatöredékek most is nagy mennyiségben boritják e helyet, igazolva a hagyományt, hogy ottan régen Ebrézsháza nevű falu feküdt, mely feldúlatván, lakói részint Sinfalvára, részint Várfalvára és Rákosra huzódtak, sőt a hátrább fekvő Kistemplom nevű helyben ezen megsemmisült helység egyházának emlékét hihetjük fentartottnak, annál inkább, mert itt és a közeli Középláb nevű helyen tégla és épületnyom mutatkozik. Az Ebrézsen az előitéletes néphit most is szellemek által őrzött kincset vél elrejtve, s mondják, hogy ezen kincsőrök az éjjel arra járókat meg szokták tánczoltatni. Tudjuk azt, hogy az ily kincset feltételező népregék mindig régi lakhelyekhez fűződnek, s igy ennek jelmutatása a mutatkozó épületnyomok, de főleg az Ebrézsháza név igen valószinüvé teszi azt, hogy az Aranyosszéki kiváltságlevelekben emlitett Obretháza e helyen feküdt, s hogy az volt ősatyja az akkortájt még nem létezett Sinfalvának, mely, mint fennebb látók, ennek viszemlékül a háza utóragot is jó darabig megtartotta.

Abból, hogy 1642. lustrába Felseo Senfalva jön elő, azt kell következtetnünk, hogy két Sinfalva, alsó és felső is létezett, melyek később egy helyre huzódtak. A nép még most is mutatja Sinfalva és Szentmihályfalva közt a Vizesvölgy pataka beszakadásánál azon pinczehelyeket, melyek Alsó-Sinfalva fekhelyét jelölik, mig a hagyomány Felső-Sinfalvát régen a templomdombon feküdtnek állitja. Sőt Alsó-Sinfalva lételéről s elpusztultáról okmányi adatunk is van, nevezetesen a várfalvi unitárius ecclesia levelei közt (22. szám alatt) van egy 1688. oct. 13-an kelt oklevél, melynélfogva várfalvi Nagy Miklós és társai, mint várfalvi megbizottak megvásárolták Dénesi Istvánnak Alsó-Synfalván a Vizesvölgy patakával határos puszta házhely örökségét, mint a vásárokmány mondja „Dénesi István uramnak a pogányok kezéből, rabságából kiváltságaért, feje váltságába kellete eladni az alsó-symfalvi (igy) határon levő pusztaházhely örökségét és adá várfalvi uraméknak 20 fl.” – E szerint már ekkor Alsó-Sinfalva el volt pusztulva; valószinüleg ugyanazon tatárjárás pusztitá el, a mely Dénesi uramat rabságra juttatta; vagy talán egy korábbi, mert Várfalván meg van azon hagyomány, hogy Rákos 1652-ben azért vált el Várfalvától, s lett önálló egyházközséggé, mert mindkét helység lakói a feldúlt Alsó-Sinfalva egykori lakóinak odatelepülte által nagy népességi gyarapodást nyert; e szerint az elpusztult falu lakói a szomszédos három községben oszlottak szét. Alsó-Sinfalva elpusztulta után is a megmaradt másik még jó darabig megtartá a megkülönböztető felső előnevet, mint az 1642. lustra tanusitja. Sinfalván is tartotta Aranyosszék közgyülését kétszer (1743 és 1747-ben), s két főkirálybirót adott e széknek seenfalvi Thathár Kelement (1484) és Dindár Antalt (1834–1849).

A Keresztesmező bámulatos forrásgazdagsága egészen idáig, annak véghatárához kiterjed, s mintha a természet áldásaiban mindvégig következetes akarna lenni, itt is Dindár József kertjében két csodás forrás buzog fel, oly vizbőséggel, hogy lefolyásuk tekintélyes csermelyt alkot; a nyárban is mindig 7 R. fokon álló forrás közelében nem rég terjedelmes épitkezések alapfalaira bukkantak, melyek és a közelében felmerült római érmek arra látszanak mutatni, hogy a rómaiaknak várfalvi telepe egész idáig hatott, s hogy ezen – forrást tisztelő és nagyrabecsülő – népnek itten valamely épülete, talán fürdője állott. De ama távol kor bizonytalan homályából térjünk át Sinfalva közel multjára, s vizsgáljuk történelmi hűséggel az itt történteket, még akkor is, ha azok fájó visszaemlékeket ébresztenének; mert a történelmi igazságnak leplezetlen feltárása kötelessége a történetbuvárnak, annálinkább, hogy a mult vétkeinek ismerete gyakran, s többnyire mindig oly tanuságot nyujt, mely a jövő megjobbulás útait jelöli meg; mert az erkölcsi betegségek gyógyitására is szükséges néha a keserű gyógyszerek alkalmazása… De beszéljenek a tények.

Midőn az európai nagyhatalmak közt fénylő Magyarország nagyságán, szomszédainak birvágya csorbát ejtett; midőn Mohács vérmezején a keresztyénség érdekében elvérzett nemzet egyik részét azon hatalom, mely legközvetlenebbül élvezte a magyar nemzet önfeláldozásának gyümölcsét, segitség helyett, melyre hivatva vala, lenyügözni igyekezett: az anyahon kettészakadt; a kis Erdély külön alkotmányos álammá lett, hogy legyen az eltiprani tervelt nemzetnek erős, megdönthetlen fellegvára; hogy legyen a szabadságnak archimedesi pontja, honnan a hazára nehézkedő idegen zsarnokságot zabolázni, s sarkából kivetni lehessen. És ha multunkat a történelem ragyogó szövetnekével világitjuk be, látnunk kell, hogy ama kis ország védte meg az elbukástól nagy Magyarországot; hogy az nemcsak a politikai, hanem a vallási szabadságnak is palladiuma volt; valamint önzetlen előharczos volt azon európai nagy küzdelmekben, melyek a hit és lelkiismeret függetlenségét biztositották, s a középkor türelmetlenségének és butaságának vasbékóit letördelék az eddig lelkileg lenyügözött népek kezeiről.

Azon országban, mely kifelé ily nemes irányban hatott, benn az emberiségnek e legdrágább kincsei védve, biztositva voltak; a vallási reform, mely az emberiség kiemelkedésének és nemesbülésének volt előhirnöke, ott mély, kiirthatlan gyökeret vert; és elvitázhatlan történelmi igazság az, hogy Erdély szabad és minden kicsinsége mellett is világbefolyást gyakorló csak azért lehetett, mert protestáns volt. Azonban mihelyt Erdély függetlensége megszüntével – a nemzetünket minden módon eltiporni és beolvasztani törekedett – osztrák kormányzat alá került, első gondja volt annak, a szabadság és nemzetiség leghatalmasabb támaszának, mondhatjuk szilárd talapzatának: a protestantismusnak elnyomása, szétbontása.

E munkájához a jézsuiták szövetségével kezdett; kecsegtetés, rábeszélés, lélekvásárlás, czímek, rendjelek és hivatalok osztása volt a fegyver, melylyel a hittéritők e fekete serege ellátva volt; hol ez nem segitett, ott a fegyveres erő, tehát az ököljog is minden tétovázás nélkül alkalmazásba hozatott: az inquisitio – mely Spanyolországban és Németalföldön e tekintetben czélravezetőnek bizonyult – itt is, bár szeliditett kiadásban, alkalmazásba vétetett, s ha a főczél – a szabadságérzetnek kiirtása – elérve nem lett is, de eredményeiben a protestantismusnak sokhelyt való kiirtásában megtermé keserű gyümölcseit. Mert a Rómához és a külellenséghez támaszkodó, tehát támpontját a hazán kivül kereső, katholicismus fagyos lehellete igen sokhelyt elhervasztá nemzetiségünknek egykor viritó és életerős gyökszálait, s ha a germanisatio nem is, de igen sok helységnek, mondhatjuk egész vidékeknek eloláhositása lett az ily lelkiismeret- és törvényellenes eljárásnak gyászos következménye.

A fennebb felhozottak igen szembeötlő illustratiójául szolgál a sinfalvi templomfoglalás; ugyanis a János Zsigmond korában egész Erdélyben uralgólag elterjedt, de azután, Bethlen Gábor idejében, a calvinismus által túlszárnyalt unitárius hit, a reformatiónak ezen legtisztultabb kiadása, Aranyosszék havasalji részében, valamint a szomszédos Toroczkó és Jára vidékén erőteljesen tartá magát fenn. A felvilágosodás előharczosainak, a szabadság védőinek ez erős phalanxát megbontani tervbe vétetett; s miután a szétbarangoló missionariusok szó, rábeszélés és jutalom-igéretekkel mitsem tudtak elérni, az erőszakhoz folyamodtak. Valláscsinjük helyéül Sinfalvát nézték ki, melynek régi – a reformatio előtt katholikusok által birhatott – temploma némi látszólagos beleakadhatási ürügyet szolgáltatott; s hol e mellett a bécsi kormány, és ennek satellesei, a jézsuitákkal czimboráló alkirálybiró Dindár Dávidban és a szomszéd Szent-Mihályfalván lakó b. Miske Imre főkirálybiróban méltó szövetségesekre találtak.

Dindárnál a missionariusok gyakori vendégek voltak s sikerült is nekik néhány sinfalvi unitárius családot – pénzzel megvásárolva – az áttérésre birni; ezek számát a fő- és alkirálybiró akként szaporitá, hogy bűntényekért elitélteket katholizálás feltétele alatt szabadon bocsátottak. De lélekvásár és törvénytelenség ily alkalmazása nem sokra vitte számát az áttérteknek, ugy hogy azok alig tették a lakosság 20-ad részét; mindazonáltal a missionariusok ezt elég erős pedum positiónak tekintették arra, hogy kenetteljes munkájukhoz hozzáfogjanak, s a sötétből, melynek leple alatt eddig működtek, nyiltan kilépjenek. 1772. nov. 30-án Mihálcz István nevű jézsuita több társával főkirálybiró b. Miske Imre kiséretében megérkezett Sinfalvára, mint mondák, az uralkodó azon rendeletével, hogy a korábban katholikusok által épitett sinfalvi unitárius egyházat elfoglalják. Ekkortájt a Keresztesmezőn tartott hadgyakorlatokra egybevont katonaság volt Aranyosszék több faluiban, valamint Sinfalván is elszállásolva. A hittéritők megérkeztének reggelén a Sinfalván állomásozó csapat fel volt állitva, egy másik csapat Várfalváról Viltsik zászlótartó és Bernáld nevű jézsuitától vezettetve, huzódott lefelé, mig Rohácz főhadnagy, hidászok által megelőzött, Gyulai-ezredből való hadosztályával Bágyonból nyomult Sinfalva felé. A három csapat iszonyú orditozás és lövöldözés közt rohanta meg a templom bérczét s magát a templom-keritést is, melynek kapuját hidászok által bezúzatván, az ott lakó két őrt agyba-főbe verték, s e hős tettök után a templom körül letelepedtek.

Ugyanekkor a Dindár-udvarban beszállásolt főkirálybiró 24 frt büntetés terhe alatt rendelte maga elébe a sinfalvi előljáróságot és a falu tekintélyesebb lakóit, hol a folytonos lövöldözésektől rémültek előtt egy iratot vont elő, mint az uralkodónak a templom katholikus kézre való átbocsátása iránti rendeletét; abból pár sort elő is olvasott; de midőn az előljáróság azt közelről akarta látni s meggyőződni, hogy valójában uralkodói rendelet-e, a főkirálybiró azt mondotta, hogy: „ahhoz ti nem értetek”. Erre az előljáróság az udvarhoz való felfolyamodásra időhaladékot kérve, távozott. Innen a főkirálybiró jézsuitával és a tisztikarral katonai fedezet alatt ment a sinfalvi unitárius lelkész, Huszár Józsefhez; a katonák megrohanva lakását, megmászták s tetejére keresztet szegeztek; a főkirálybiró pedig – a felség nevében – a templom kulcsát kérte, s megrendelte, hogy három nap alatt a lelkészi lakból kiköltözzék. Huszár az önkény e vad fölhivásával szemben férfiasan viselte magát, s kijelentette, hogy mindaddig sem a kulcsokat átadni, sem kiköltözni nem fog, mig az uralkodónak ily értelmű rendeletét meg nem mutatják. Ezalatt azonban a mesteri lakot rohanta és keresztezte meg a féktelen katonaság, s a puskatussal ide-oda lökdösött mestertől a templomkulcsokat erőszakkal elvevén, felvonultak a hegyen levő egyházhoz, azt kinyitották, megfüstölték, körüljárták s tetejére keresztet helyezve, birtokukba vették.

De az erőszakosan elfoglalt templomhoz annak járulékait is el kellett ragadni; azért Huszárt, az unitárius lelkészt, fegyverek közt hurczolták Dindár udvarába, hol a parochia és mesteri lak átengedési okmányának Dindár előmondása szerint megirására a legdurvább módon és kínzásokkal szoriták rá; maga az alkirálybiró karon ragadva, erővel nyomta le egy székre, satellesei körülállták, csipték, öklözték s a határozott jellemű, bátor férfi ugyis háromszor dobta el a tollat s ellentmondott a méltatlan erőszakoskodásnak. Erre Mihálcz jezsuita öklével fenyegetve, tajtékzó ajakkal rivallá. „Addig kend innen el nem megy, mig nem végzi, hogy ha szépen nem, majd másként leszen.” A mindenre kész poroszlók már-már fegyvereiket emelték, midőn Huszár elvégre a kényszernek engedve, egy utolsó ellenmondással aláirta az átengedési okmányt.

A templomuktól megfosztott, a katonák önkényének odadobott szegény sinfalvi unitáriusoknak igen is szükségük volt az isteni kegyelemhez való fordulásra, melyet az emberek és törvény egyaránt megtagadtak tőlök, s azért a templomfoglalást követett vasárnapon Thoroczkay udvarában gyültek egybe istenitiszteletre. A felbátoritott jezsuiták behelyezkedésüket nem elégelve meg, az unitáriusok imáját is eltiltani akarták, miért Bernáld nevű rendtársuk vadul kiabálva tört be a Thoroczkay-udvar imaházul szolgáló ebédlőjébe; itt azonban kellemetlen kelepczébe esett, mert a megbotránkozott székely menyecskék körmei csakhamar hozzá láttak, s Thoroczkay közbeléptének lehete köszönni, hogy megtépett hajjal s foszlányokra szaggatott reverendájával komolyabb baj nélkül elmenekülhetett. E kudarcz boszuval tölté el a fanatikus papokat, s azt százak ártatlan vérével tervelték lemosni, mindent elkövetve arra, hogy a katonaság és nép között egybeütközést idézzenek elő; e czélból a vérszomjasok mindenfelé beszélték, hogy nemcsak a sinfalvi, hanem Aranyosszék minden unitárius templomát el fogják foglalni, mi főleg a szék havasalji faluiban nagy izgatottságot idézett elő.

Ezalatt Csegezben az unitárius püspök partialis gyülést tartott, honnan az egyházköri jegyzőt, Uzoni Fosztót oly útasitással küldötték Sinfalvára, hogy a missionariusokat a templom és lelkészi lak átadását rendelő királyi parancslevél előmutatására kérje fel, s ha ilyen valójában létezik, a papi lakot adja át. Alig érkezett meg Fosztó, hogy Horváth nevű jezsuita nagy kisérettel rontott a papi lak udvarára, s midőn Fosztó a királyi rendelet előmutatására hivatalosan felszólitá, botjával fenyegetődzve a házra szegzett keresztre mutatott, mondván, hogy ott van a királyi rendelet, s ha ki nem költöznek, katonákkal fogja kihányatni. Néhány a malomból jövő várfalvi s más szomszéd falusi asszony látva ezen fenyegetőzést, otthon ugy adta elő, hogy szeretett egyházi főjegyzőjüket bántalmazzák a barátok, mire Várfalváról, Bágyonból, valamint a szomszéd Sz.-Mihályfalváról és Kövendről másnapra több ezerre menő nép sereglett egybe; de ezen elkeseredett s a kitörés végletéig vitt nép az oda siető Miske főkirálybiró azon biztositására, hogy több templomfoglalás nem lesz, s főleg Fosztó békitő és rendreutasitó beszédére a legnagyobb rendben haza oszlott. Daczára ennek, Miske ugy jelentette fel a kormányszékhez ez esetet, mint forradalmi kisérletet; minek következtében két század Gyulai-gyalogság küldetett Sz.-Mihályfalvára és Sinfalvára executióba. Ezek fellépésüket azzal kezdék, hogy a sz.-mihályfalvi unitárius lelkészt, Tordátfalvi Györgyöt és mesterét a templomból – hol éppen istenitiszteleten voltak – erőszakosan kivonszolva, a szintén elfogott s erősen egybekötözött bágyoni iskolamesterrel együtt Sinfalvára hurczolták s Dindár sötét pinczéibe elzárva, étlen és szomjan három napig fogva tartották; Huszárt, a sinfalvi unitárius papot pedig a parochiából kivonszolták, fegyverek közt a falu határáig vitték s onnan agyonlövés fenyegetése közt kergették el, mig hátramaradt minden javait, pénzét, ruháit, butorait, gabonáját és borát elrabolták. Ugyanekkor elvitték az unitáriusok minden urasztali ezüst készletét, harangját s lefoglalták az egyházközségnek pénzen vett erdeit, szántóit és három zsellér-telkét.

Volt már temploma, papi lakja, s birtoka a jézsuitáknak, de hiányoztak a hivek; ezeket is, miként az előbbieket a legdurvább erőszakkal szerezték meg; mert minden unitárius gazdára 5–6 katonát raktak, ezek kapott útasitás következtében akként bántak és kegyetlenkedtek a szegény néppel, hogy sokan megtébolyodtak*A beszállásolt katonák minden élelmöket felették, az asztalra kirakták töltényeiket, mutogatva a golyókat, melyek nemsokára a pogány unitáriusok szivébe fognak furódni., mások a perczenkint kiállott szenvedések, ijesztések és a naponta kilátásba helyezett halállal szemben elveszték lelkük szilárdságát, s az egyedüli megmenekülhetés alternativáját elfogadva, katholizáltak*Az áttértek száma 140 lélekre ment; ezekről levették a katonákat, de mivel a katholikus templomba menni nem akartak, a missionáriusok feladására Dindár, hivatalával visszaélve, börtönbe hurczoltatta és kínozta, mig aztán a harangszóra mindenik eszeveszetten rohant a templomba, nem imádkozni, hanem titkon átkozódni kínzóik ellen.; de ennél jóval nagyobb számban a hit vértanuinak hősies kitartásával és elszántságával mindennel daczoltak, lelkük meggyőződésének nemes áldozataiként mindent eltűrtek. Ezeket aztán évhosszant tömeges katonai beszállásolásokkal gyötörték, s annyira kiélték és kifosztották mindenükből, hogy a földmívelésre teljesen képtelenné váltak*Ugyanekkor Kövendre és Bágyonra is katonai executiót tettek.. Számtalanszor jajdultak fel ily gyalázatos gyötörtetésük miatt, folyamodtak a székhez*Ekkor Miske uralkodott a széken, s igy onnan mi jót sem várhattak. Miske vakmerősége annyira ment, hogy azon törvényes táblabirákat is, kiket a sinfalviak törvényes megintéssel hozzája küldöttek, elfogatni és bebörtönöztetni akarta., kir. táblához, igen a kormányszékhez, az udvarhoz, mig elvégre 1774. nov. 23-án 9419. szám alatt kiadott rendeltével a kormányszék egy investigáló bizottságot küldött ki; lett egy hosszasan tartó feleltetés, melyből kitünt a legiszonyatosabb hatalmaskodásnak minden undoksága, s ezen szegény népnek legvérlázitóbb gyötörtetése; a roppant halmazra menő feleltetés most is ott hever a kormányszéki levéltár poros aktái közt, de az tárgyalás és elintézés alá sohasem jött*Ott vannak becsomagolva, de közre vannak téve egész terjedelmökben kénosi Tözsér János és Uzoni Fosztó István „Historia Unitarium in Trannia” czímű, kéziratban levő nagyszerű munkájok III. kötete 401–590. lapjain. Az én történethű adataim a sinfalviak mellékelt folyamodványai és az investigatio okmányaiból vannak megitve.; igazságot, védelmet a szegény büntetlenül tiport nép sehol és sohasem talált*Sőt igazságtétel helyett a sinfalvi unitáriusokat perelték be, s e per még 1792-ben is folyamatban volt, mely évben Gál József országos director a templom foglaláskor perbe fogott sinfalvi unitáriusok kiadatását kérte, de az ez év febr. 13-án Kercseden tartott közgyülése Aranyosszéknek kimondta: „Hogy ezen hosszas és szégyenletes pernek megszüntetését ajánlja annál is inkább, mert a bepereltek már nem is élnek.”, s mert az igazság irányokban nemcsak vak, hanem néma is volt, illő, hogy legalább a történelem igazsága legyen nekik utólagosan kiszolgáltatva, s feltüntetve azon szenvedések, azon sebző tövisek, melyeknek szúrása alatt, az erény útján lépdelők oly ártatlanul, s oly nemesen vérzettek, miként a megváltó a kereszten; hogy fel legyenek tüntetve az atyáknak a meggyőződés tiszteletének szent oltárán hozott azon áldozatai, melyekre méltán büszkék lehetnek utódaik is.

Ezek voltak indokaink e szomoru események részletes közlésére. De fel kell jegyeznünk e részleteket azért is, hogy fel legyen tüntetve erkölcsileg mélyen elsüllyedt álláspontja azoknak, kik Isten szent nevével gúnyt üzve, annak nevében hajták végre e galád tetteket; kik a béke, testvéries egyetértés és felebaráti szeretet hirdetésére valának kiküldve, de a kik e szép hivatást felfogni képesek nem voltak, s nevökre csak szennyet, mocskot és szégyent hozva, azt örökre átkos emlékezetüvé tették. – A „kereszt”, a legnemesebb szenvedés, a legdicsőbb vértanuság e nagyszerű jelvénye; a szabadság győzelmének e legmagasztosabb palladiuma, az eszme mindenhatóságának e dicső jelképe vitetett elől, s tétetett az isteni és emberi törvények lábbal tiprásával kivitt rút merényletnek, a lelki meggyőződés embertelen elnémitásának lealacsonyitott zászlójává. Az inquisitio iszonyainak felujitásával ekként alapiták meg a jézsuiták Sinfalva katholikus egyházközségét, szurony és börtönnel erőszakosan toborzott hivekből. Valójában alig hiszem, hogy ily meg nem engedett fegyverekkel vívott győzelmökre büszkék lehetnének; még kevésbé hiszem, hogy a vérig gyötrött nép könyözöne közt elénekelt „Tedeum laudamus” kedves lett volna Isten előtt.

A sinfalvi unitáriusokra ennyi vészt, ennyi szenvedést hozott egyház ugyanaz, mely az emlitett hegyfokon fekszik. Elfoglaltatásakor igen érdekes régi műemlék volt; de 1774-ben uj tulajdonosai lerombolták, helyére s anyagjának felhasználásával ujat épitettek; hogy pedig a lebontott a mostaninál tekintélyesebb épület volt, azt a jelenin kivül eső alapfalai, két oldaltámtalapzata s a sekrestyéhez támasztva megmaradt régi faldarab tanusitja. A lebontott egyház nemcsak régi, hanem erőditvényi templom is volt, melyet 180 lépés kerületű köridomu védfal övezett; e falnak 1 és 1/2 ölnyire törpitett alsó része jelenleg is meg van, s minden irányba nyiló sürű lőrései mutatják, hogy az védelmi czélból emeltetett. A körfalakon kivül sok épületnyom s mély üregek tünnek fel*Jelen év tavaszán terjedelmes falakra akadtak a templom-közeli hegytetőn. azon hagyományt igazolók, hogy Sinfalva kezdetlegesen itt fenn, a nagy védképességgel biró hegyfokon feküdt. Tatárok dúlták fel a feletti dühökben, hogy a hősileg védett templom kastélyt bevenni nem tudták – mond a hagyomány – s ugy épiték azt fel a kastélyban megmaradt lakosok a hegyalján levő mostani kényelmesebb fekhelyén*Sinfalvának mostani katholikus lelkésze Kolozsi János, a szabadságharczunkban oly szép szerepet vitt, s azután üldözést és börtönt szenvedett derék hazafi, ki ma is a lelkiatyák példányképeül tekinthető..

A templomdombról gyönyörű kilátás tárul fel. Az Aranyos melléke a sinfalvi völgyszorulaton felül ismét azon köridomu térséggé tágul, melynek túlfelén a büszke fekvésű Várfalva és az azzal egybeépült Rákos alkot egy tarka mozaikszerű koszorút a büszke Székelykő alján, melynek égremeredő csúcsai ily közelből részletszépségeiknek egész nagyszerüségében tünnek fel. A magaslaton oly regényesen, oly festőileg fekvő falu-pár északi végénél kezdődik a havasok közé betévedő Aranyosnak elragadóan szép völgyszorosa, melynek torkolatánál azon zöld gúlaidomzatu sziklahegy tünik fel, melyet a rómaiak Markodávája, fennebb egy másik, melyet a magyarok Turdavára koronázott egykoron. Ezek alkotják előterét a hátul felmagasuló havasok legszebb csoportjának, honnan hófehér s biborveres mészkőcsúcsok lövelnek fel, merész élzetüket zöldelő bérczek és azur égen festve le; idább minden oldalról merészen emelkedő sziklafalak emelkednek fel, melyek a tájt teljesen elzárni látszanak; s valójában az ember ezek nagy részétől el van tiltva, ő csak egyes szűk völgyekben tudott megfészkelődni, s a körülte levő roppant sziklahalmaz kivül esik az ő hatáskörén, azok a természet titokteljesen áldásos működésének helyei, esőgyártó, folyamtápláló műhelyei, melyeknek közvetitett áldásait elvégre is az alján meghuzódott parányi ember veszi igénybe, földeinek termékenyitése, s a hegyek rejtett kincseiből elsodort aranypor felszedésével. De ideje már, hogy a tekintetünk szerezte gyönyörtől eltelve, siessünk az átpillantott táj hidegebb észlelésére; miért leszállva a hegyfokról, Aranyosszék havasalji végfalui felé intézzük lépteinket; nem tartóztatva fel a Sinfalvával átellenben levő Bábavár alján beszakadó Hesdád patakának szikla-ékességgel magához vonzó völgye által sem, mely talán legszebb és legkényelmesebb útja a csodás Torda-hasadéknak; nem, mert mi ezúttal ezen fél oldalával Aranyosszékhez tartozó bűvös helyet meghagyjuk Tordának, melyhez neve által csatolva van, s azt azzal kapcsolatosan majd csak később fogjuk tárgyalni.