XXXI. A Bethlehemesek.

Minthogy már a székely népszokások ismertetésében vagyunk, helyén látjuk és szükségesnek tartjuk itt közzétenni azon mysteriumot, mely Bethlehemesek nevezet alatt a római katholikus székelyek között mai napig szokásban van, s kiadjuk ugy, mint a régi buzgó vallásosságnak egy mindinkább elmosódó emlékét, mint a népköltészetnek egy, a vallásosság törzsén fakadt virágát, s mint egy olyan ódon érdekességet, a minőt eddigelé Erdélyből nem ismertünk. Magyarországon Göcsej vidékéről, Debreczenből és az Alföld egyes helyeiről ismerünk egyes töredékeket az ilyen, hajdan szerzetesek, később s jelenleg is a nép által üzött szindarabokról, de Erdélyből még senki sem tudósitotta ennek létezéséről az irodalmat. Mi örvendünk, hogy népköltészeti irodalmunkat egy ily termékkel is gazdagithatjuk.

De kövessük a Bethlehemesek lépteit, lessük el naiv s éppen ezért kedves bohóságaikat.

E vallásos játék, vagy – mint irodalomtörténészeink helyesen elnevezték – szindarab összes személyzete tiz egyénből áll, a kik a következők: egy huszár, egy király, egy angyal, szent József, Mária és öt pásztor. E személyzet egy három tornyu, fából készitett kis templomot, az ugynevezett Bethlehemet hordja magával, melynek egyik tornyában egy kicsiny csengetyü van.

Öltözetük az ünnepélyhez méltóan van kiállitva. A huszárt szép huszár egyenruha födi, fején csákóval, oldalán karddal és lábain sarkantyus csizmával; a huszáröltönyt kiegészitő köpönyeg is ott van, de ezt a szertartás ideje alatt leveti magáról. A király ruhája a huszáréval megegyező, azzal a különbséggel, hogy a zsinórzat aranyos és csákó helyett aranyos papirból készitett korona van fején. Az angyal a ministrans gyermekek öltözetéhez hasonló, egészen fehér ruhában van; fején aranyos jóféle gyöngygyel és szalagokkal felékitett korona, derekát tenyérnyi szélességü szalag övezi, kezein fehér keztyü s jobbjában egy pálcza van, melynek felső feléhez aranygomb van erősitve; markolatához pedig szalag-csokor köttetik. A sz. József külső öltönye földig érő, testhez álló fekete köpönyeg, melyet egy barát-korda szorít derekához; kezében egy horgas pálcza s fején egy közönséges kalap van, melyet még a szertartás alatt is föntart. Márián kékszinü uri köntös van, fején kék keszkedő, kezein fehér keztyü és jobbjában fehér zsebkendő. A pásztorok nyakában közönséges nagyszőrü pásztor-szür vagy guba lógg, fejükön nagy báránybőr kucsma, kezökben juhászbot, derekukon kötél s arczukon álarcz van azon szempontból, hogy ismerős helyeken fel ne ismerjék őket.

Miután a társaság már megalakult és a leirt módon felöltözött, megkezdi körutját a vidék róm. katholikus és gyakran református falvaiban is Karácsony éjszakáján és jár az ujév első napjáig, de azon tul nem szabad, vagy legalább szokásellenes.

A társaság a falvakban csak azon házaknál produkálja magát, a melyeknél előleges bekéredzés után megengedik. A bekéredzés ily módon történik. Azon háztól, a melyben össze vannak gyülve, a huszárt elküldik a legelőször meglátogatni szándékozott családhoz engedély és szálláskérés végett; megérkezvén a huszár, a kölcsönös „jó nap” és „fogadj isten” után igy szól: „Kedves házi gazdánk, Krisztus urunk születése példáját követők vagyunk, a melyet házi gazdánk jó akaratjából, ha terhére nem lennénk, el akarnók folytatni azt, hogy mely szegény állapotban és hogyan született Krisztus Bethlehemben.” Erre a házi gazda azt feleli, hogy „tessék, jó szivvel látom”, vagy ha nem akarja, akkor valami akadályt hoz fel, p. o. szoros a hajléka, vagy betege van stb. Ezután a huszár megviszi a választ, s ha valahol szivesen látott vendégek lesznek, ott megkezdődik a cerimonia ily renddel:

Az egész társaság megindul a kijelölt ház felé, elől megy két pásztor a Bethlehemmel, melyet a házba beérkezésök után az asztalra helyeznek s ott azonnal mellé áll az angyal és a király, mig József és Mária az ajtó megett állanak meg, valamint a pásztorok is ott, csakhogy az ajtó tulsó oldalán, s miután még a huszár a szoba közepére kilép: ily elhelyezésben a következő verset éneklik:

„Bethlehemben eljutván,

Jézust ott megtalálván,

Város mellett pajtában,

Annak romlott jászolában,

Essünk térdre előtte,

Boruljunk le a földre,

Ugy tekintsünk pajtába,

Annak romlott jászolába.”

Az éneklés bevégeztével a huszár kivont karddal sétál föl s alá a szobában, miközben e verseket mondja:

„Hálát adunk neked mü teremtő Atyánk,

Hogy meg adtad érnünk Krisztus születése napját,

Ti is ezen háznak virágzó népei,

Született Jézusnak legyetek tagjai.

Ezen Tekintetes háznak szép népei,

Isteni formának eleven képei,

Kikért Jézus Krisztus könyvező szemei

Árad e napra, mint gyöngyök szépei.

Legyen békességes e bejövetelünk,

Ez uri szép háznál kevés ittlételünk,

Miglen Krisztus Jézus születése velünk

Előmutattatik, a melyről beszélünk,

Legyen békességük a juhpásztoroknak,

Mint szelid, együgyü, csendes jámboroknak,

Kik a Jézuskához először járulnak,

Buzgó szeretettel lábához borulnak.

Rövid szóval legyen minden békességben,

Testi-lelki csendes figyelmetességben,

Miglen csekély munkánk szép gyönyörüségben

Véghez megyen buzgó örvendetességben.

Mert nem tréfaságnak okáért küldettünk,

Avagy hogy világi muzsikát hirdessünk,

Hanem megtérésre hogy példát mutassunk,

Boldog mennyországban együtt vigadhassunk.”

Ennek elmondása után a huszár félreáll s helyet enged a királynak, ki sétálva szavalja el az itteni verseket:

„Retteg a természet az okos lélekkel,

Sőt az emlékezet ily nagy erejével,

Megtompul az elme együtt értelmével,

Az emberi nyelv is megtompul ezekkel,

Mert a természetnek nagyon van ellene,

Szűzön, tiszta szűztől Krisztus születése,

Az emberi elme megtompul ezekre.

A nagy emlékezet fel nem érhet ide.

Forditsd gondolatát habozó elmédnek,

Tekintsd állapotát egész életednek,

Vizsgáld meg oh! ember rejtekét szivednek,

Mely nagy hál'adással tartozol Istennek.

Ime hozzánk való buzgó szeretete,

Az örökkévaló Istent mire vitte,

Hogy Ádám atyánknak vétkeit nem nézte,

Hanem megváltásra szent fiát küldötte.

Hát én bünös lélek erről mit szólhatok,

Kinek okossági nem nagyok s fontosok,

Segitséget csak attól várhatok,

Ki váltságunkra jött s neki áldást mondok.

Melyről buzgó szivvel mostan azért szólunk,

Két három szép példát előtökbe adunk.

Jézus látására hogy felindittassunk,

Figyelmetességet tőletek kivánunk.”

Ekkor ujra a huszár lép elő s a királynak imigyen köszön:

„Szerencsés jó napot,

Kivánt vig órákat,

Kivánok jó Uramnak.

Akarom s mind látom

Épségét szép házának,”

mire a király ekkép válaszol:

„Az Ur isten hozott,

Házamhoz juttatott,

Szerelmes jó barátom,

Hogy házamhoz jöttél

S engem felkerestél,

Szivem szerint akarom.”

Huszár:

„Megszállnék uramnál,

Mulatnék házánál,

Ha konyhája terjedne;

A bőv étel-italért

Adnék ezüst tallért,

Csak kedvem szerint lenne.”

Király:

„A bőv étel-ital,

Minden füszerszámokkal

Ezennel készen leszen,

Mert érzem magamban,

Hogy a mulatáshoz

Ma nekem is kedvem leszen.”

Ezután sz. József a következő szavakkal kér szállást a királytól:

„A mennybéli Isten,

Kit magasztal minden,

Áldja meg kegyelmedet,

Isteni kedveért,

Drága szent neveért

Hallgassa meg kérésemet.”

A király erre haragosan feleli:

„Mit akarsz én velem,

Nem vagy te én félém

Beszéld hamar bajodat,

Sokat szót ne folytass,

Tőlem ez a válasz,

Beszéld hamar bajodat.”

Ekkor sz. József veszi a dolgot s e szókkal kéredzik be:

„Uram az Istenért

Drága szent neveért,

Hadd háljunk itt az éjjel.

A kemény hideggel

Szörnyü fergeteggel

Ne háljunk meg ez éjjel.”

Most ujra a király fogja fel a szót ímigyen:

„Szerelmes barátom

Szoros a hajlékom,

Nincs mód a szállásban,

Próbálj abban.

Forogj elébb is.”

De sz. József nem tágit s ismételve kéredzik e szavakkal:

„Uram, az Uristen

Megáld mindenekben,

Csak fogadj be ez éjre.

Ne kellessék mennünk,

Éppen kirekednünk

A nagy erős hidegre.”

Erre a király igy szól:

„Menj istálj.

Többet ne prosmitálj.

Mert itt bizony meg nem hálsz,

Próbálj elébb, itt nálamnál

Több embert is találsz.”

Sz. József még erre sem indul meg, hanem tovább kéredzik:

„Uram, a városon majd minden háznál jártunk,

De vannak sok vendégek, szállást nem találtunk,

Hideggel kell meghalnunk,

Ha nem könyörülsz rajtunk.”

A király ujra elutasitja e szavakkal:

„Csak menj tovább innen,

Mert érted vendégemet

Meg nem szorithatom.

Mert pénzes zacskódat,

Aranyos táskádat

Oldaladon nem látom.”

Most Máriához fordul szent József s igy bátoritja őt:

„Oh menybeli Isten

Mégis ne hagyj minket,

Ime szűz Mária

Induljunk el utra.

Csendesedjünk elménkben,

Talán az Úristen,

Kit hordasz méhedben,

Nem hagy el szükségünkben.”

Erre Mária feleli:

„Jaj mint elbágyadtam, szerelmes jegyesem,

Fel nem gondolhatom, mit kelljen mivelnem,

Már a lábaimon csak alig léphetem,

E hideg éjszakán jaj lészen énnekem.

Semmi bizodalmam nincsen életemhez,

E hideg éjszakán mert jutok végemhez.

Nem gondoltam volna Bethlehem népétől,

Ily idegen legyen az ő Istenéhez.”

Panaszkodása után igy biztatja Máriát József:

„Szerelmes jegyesem, ne sirj s ne bánkódjál,

Mert itt nem hagy el az Ur, hogy ártson a halál,

Semmi dér és hideg e helyen nem talál,

Ha személye szerint Krisztus közinkbe száll.

Azért csak szálljunk be ezen istálóban,

Számot mivel ehhez senki a városban

Nem tart s maradhatunk csendes bátorságban,

Inkább is lesz módunk a szent imádságban.”

Most az angyal odaáll Mária mellé és igy szól:

„Üdvözlégy Mária,

Oh Istennek anyja.

Látod jelenlétem,

Parancsolj, mert mennyből

Hozzájad*Te hozzád, te feléd. küldettem.”

Erre Mária ezt feleli az angyalnak:

„Sietséggel szolgálj a te szent Uradnak,

Adj hirt a nyáj mellett levő pásztoroknak,

Kik imádására jöjjenek Krisztusnak,

Mert megváltásaért született világnak.”

Az angyal szót fogad, fel s alá járkál a szobában, mi közben a földön aluvó pásztorok lábát meglöki s a következő éneket énekeli:

„Gloria in excelsis Deo.

Dicsőség mennyben Istennek,

Békesség földi népeknek,

Jó akaratu hiveknek,

Kik Istenben örvendeznek.

Keljetek fel juhpásztorok,

Mert született uj királytok,

Keljetek fel, meglátjátok,

Térden állva imádjátok.

Ez lesz nektek a jegy róla:

Ime fekszik a jászolba.

Szent szűz nagy jót cselekedtél,

Hogy Istennek anyja lettél.”

Ekkor félbehagyja az angyal az éneklést s im ezen verset mondja:

„Vigyázó pásztorok mostan felkeljetek,

Készüljetek bátran, semmit se féljetek.

Mily örvendetes uj hirt mondok ti nektek,

Melyben gyönyörködni fog a ti szivetek.”

E versre felkel az első pásztor – kit Bukurónak neveznek – és e szavakkal kelti a többieket: „Szqualecz mintyennás pakulari.”*Keljetek fel rögtön pásztorok. A Barbulé nevü második pásztor kérdőleg mondja: „cse?” Bukuró*Mi az? – Bukuró, mi itt keresztnév, de különben Vigat jelent. erre ujra megszólal: „Serkenjetek fel hamar, csak a derék táti, álmomban mit láték, dáré ám szpusz*Hiszen megmondám. , hogy a Krisztus születék, Kriszi máj fortátyé!”*Krisztuska született, pajtás! A második pásztor, Barbulé, feleli: „Ba nu Krisztosz numaj kokosu o kikirit.”*Nem született Krisztus, csak a kakas kukorikolt.

Most a harmadik pásztor, Todoré veszi fel a szót s mondja:

„De én azon nem töröm az eszemet,

Inkább a füttőbe dugom a fejemet.”

Erre az első pásztor felkel, s e szavakkal keresi az angyalt:

„Talám itt is jár vala,

Mert arany betüket hány vala;”

ekkor meglátja az angyalt s elijedve kiáltja:

„Dare tucz moi aicse*Tehát ti mindnyájan, kik itt vagytok.

Keljetek fel fortátye*Pajtások.

Mert itt hallánk nótát,

Melynek nem hallottuk,

Soha több formáját.

Itt még jelen látjuk

Az Isten angyalát,

Ne hallgassuk el annak

Nagy sok szép mondását.”

A második pásztor most az elsőhöz fordulva, igy szól:

„Bizony nem tréfa ez, a mint tapasztalám,

Mert még álmomban is azt az angyalt látám,

Annak szép énekét mind végig hallgatám,

De hogy fel ne keljek, tovább nem állhatám.”

Ezután a negyedik pásztor, Nyikuláj kelti fel a nagyon öreg Mosulé*Dédős. nevü ötödik pásztort e szavakkal: „Skale moj fortatye, skalé moj vén ungyiás, kiáltá lukru jeszte, dutye, álá lok”*Kelj fel pajtás, kelj fel vén körmös, fontos esemény történt, eredj oda.

Az öreg kérdezőleg mondja: „Cse?”, mire a negyedik pásztor ezt mondja:

„Kelj fel sietséggel, emeld fel szemedet,

Nyisd fel süketséggel megtölt füleidet.

Halld meg azt a drága mennyei éneket,

Melyet az itt levő angyal mostan itt éneklett.”

Erre az öreg pásztor felel: „Ázsáé fie si káj laszsza a duka moj.”*Ugy legyen és hozass lovakat.

E szavakra a másik négy pásztor botját az öreg alá dugja és lábaira emeli, midőn már felemelték, akkor az angyal elibök áll s ekként szaval:

„Jertek sietséggel menjünk a városban,

Mert Krisztus értetek romlott istálóban

Született s tétetett a hideg jászolban,

Ottan takartatott a kórós szénában.

Kerubim angyalok felséges királya,

Boldog mennyországnak tündöklő kristálya,

Te rólad kiáltja az egek tábora:

Szent, szent, szent az isten, seregeknek ura.”

Ez után a pásztorok a kis templom vagy Bethlehem elé térdelnek s ezt éneklik:

„Serkentsd fel Jézust, szent fiadat nekünk,

A szent angyaloktól hozzája küldettünk,

Hozzája küldettünk.”

Erre Mária hasonlókép énekelve felel:

„Serkenj fel én fijam, pásztorok eljöttek,

Szent angyalaidtól hozzájad küldettek,

Hozzájad küldettek.”

Még mindig térdelve énekelnek tovább a pásztorok:

„Üdvöz légy Jézus pásztorok pásztora,

Mennynek és a földnek teremtő szent ura,

Teremtő szent ura.

Ha nem utálsz meg, te szolgáid vagyunk,

És mü azért jöttünk, hogy téged imádjunk,

Hogy téged imádjunk.”

Ekkor az éneklést félbehagyva, az első pásztor igy szól a többiekhez:

„Valjon jó fortátye hol találjuk okát,

Hogy az Isten fia nem uri palotát

Választott magának, barmok istálóját,

Ugy megutálta a nagyurai pompát?”

Második pásztor:

„Azért miérettünk megalázta magát,

Hogy mü is kövessük szentséges példáját,

Azért választotta barmok istálóját.”

Most az első pásztor szent Józsefhez fordul és kérdezi:

„Miért óh szent József, nem benn a városban,

Valamely tetszetes uri palotában,

Hanem csak alacsony barmok jászolában,

Szállottatok majdan romlott istálóban?”

Szent József feleli:

„Nagy kegyetlensége a városiaknak,

Szegénységünk miatt ugy megutáltanak,

Isten neveért is szállást nem adtanak.”

A pásztor erre igy szól:

„Ugy van bizonyára, mert a városiak

Tele erszényü vendégeken kapnak,

Azok ott kedvesek, kik tallért mutatnak,

De a szegényekkel keveset gondolnak.”

Ennek elmondása után az öreg pásztort a többiek botjaikra fektetve a Bethlehem elé viszik, a hol az öreg imígyen szól:

„Hát ezt érdemletted ég, föld teremtője,

A városon néki nem adatott helye?

Szállni kényszerittetett ide a mezőbe,

De várjatok még, mert megfizettek érte.”

Ezután az első pásztor odafordul a többihez e szavakkal:

„Nosza jó fortátyim, adjunk ajándékot,

A kicsi Jézusnak, a kitől mit lehet,

Adjunk szegénynek, kiki mit hozott,

Mü tudjuk, mindenektől elhagyattatott.”

A második pásztor azonnal rákezdi:

„Igenis szegénynek adjunk, a mit lehet,

Mert őt tudjuk, hogy a dézsából*Dézsa valójában döbönkét, turót tartalmazó edényt jelent. nem vehet,

De még ha felnőhet s nagy emberkort érhet,

Egy kis ajándékért száz annyi jót tehet.”

Ekkor az első pásztor saját ajándékát a következő szavak kiséretében nyujtja át:

„Én édes Jézusom egy szép bárányt hoztam,

Legelső fajzatnak ezt az egyet tudtam,

Azt is a Jézustól meg nem sajnállottam,

Mivel a többit is Jézus által kaptam.”

Midőn az ajándékot viszi, az angyal a tornyocskában levő csengetyüt megcsenditi, mely hangra a pásztor leborul s ezt mondja: „Oh domne szfuntulé*Oh szent Ur., drága mennyei harangszó” s e szavakat mindegyik pásztor ismétli az átadáskor, valamint a következő párbeszéd is – a nevek kicserélésével – mindegyik pásztornál ismétlődik: Első pásztor a másodikhoz: „Hajde la Bethlehem Bárbulé.”*Menj Bethlehembe Barbulé. Második pásztor feleli: „Cse, ei depárte.”*Mi a? nagyon messze van. Első pásztor: „Nu depárte, nu ma ajicse.”*Nincs messze, csak itt van. Erre kérdezi a hivott: „Kit zile potz merem?”*Hány nap alatt érhetünk oda? Első pásztor: „Do zile si zsumátáté,”*Két és fél nap. mire a második ezt mondva: „No binye, binye,”*Jól van. Jól van. megindul s az ajándékot benyujtja.

A második pásztor ily szavakat használ ajándéka beadásakor:

„Ihon én is hoztam egy szép őszi sajtot,

Mert e most mindenütt szük, bizonynyal jól tudom,

Ezt is a kicsi Jézusnak ajándékban adom,

Piritva apránként eszik belőle, én tudom.”

Következik a harmadik pásztor, ki igy hallatja magát:

„Én is hoztam egy báránybőröcskét,

Örömestebb adnék juhot avagy kecskét,

De mivelhogy tartok feles cselédecskét*Cselédnek Székelyföldön a családtagokat nevezik. ,

Eladtam a juhot s vettem egy kis költségecskét”.*Költségecske = turó s egyéb enni való.

A negyedik pásztor e szavakkal nyujtja be ajándékát:

„Én édes Jézusom igen szegény vagyok,

Mivel kilencz apró gyermekeket tartok,

Azért én egyebet néked nem adhatok

Egy falás málénál*Málé = kukoricza-lisztből készült lepény, mit az oláhok kenyér helyett használnak. ,

Ezt is adták elébb a más háznál.”

Most az öreg pásztort emelik fel botjaikon, ki is e szavakkal adja be ajándékát:

„Én édes Jézusom, igen öreg vagyok,

A füleimmel is immár alig hallok,

A juhok után is alig szaladhatok,

Mind el is hordották immár a farkasok.

Azért turót, ordát néked nem adhatok,

Mert én magamnak is egy falást sem kapok,

De bogláros szijat ugyan szépet adok,

Nékem nem kell, mert én immár öreg vagyok.”

Ez után Mária megköszöni a pásztorok ajándékát e szavakkal:

„Köszönöm pásztorok szép ajándéktokat,

Szent fiamhoz való nagy jó voltotokat,

Az Isten s ember is tü jutalmatokat,

Megfizeti mennyben tü fáradságtokat.

Most az első pásztor odafordul a többihez s igy szól:

„Nosza jó fortátyim, hogy ide jutottunk,

Csudák felett való szörnyü csudát láttunk,

Jézus látásában éppen megujultunk,

Azért egy szép zsukátát (oláh táncz) édes furulásunk,

A Jézus nevében. Szufle jó fortátye, szufle, szine moj.”*Fujjad pajtás nélkülem.

Ekkor a második pásztor előveszi furulyáját s elkezd furulyálni, melyre a többiek – közből vevén az öreget – tánczra kerekednek, macsukájokat (bunkós bot) fejök felett összeütögetik s táncz közben gyakran mondogatják; „Huppa zsuká zsicsé Todoricze, se Rukure, se Macsuke. Huppa hup.”*Huppa huppa, a zene szól Todoricza, örvendjünk, vigadjunk. Huppa hupp.

Az öreg végignézi a tánczot s végeztével haragosan mondja nekik: „Ezt biz' eljárátok, de nem igen jól járátok.” E szóra az egyik megfogja s elérántja: „Eredj, járd meg jobban vén szipa” szavakkal, mire az öreg csakugyan felhevül s odakiált a furulyáshoz: „Szufle szine moj”; a zenész megfuvintja egy kissé a furulyát, de azonnal félbenhagyja, mit a süket öreg nem vesz észre s minden erejéből tánczol, mignem egyik pásztor nyakon ragadva, megrázza s igy szól hozzá: „Nu szufle*Nem fujja. vén szipa.” Ekkor az öreg ujra odakiáltja: „Szufle szine moj”, s ismétlődik az előbbi jelenet s az öreg egész az elbággyadásig tánczol, a midőn aztán odakiált: „desztul” (elég), mire a furulyás visszakiáltja, hogy nem is fujta, s erre aztán jót kaczagnak a rászedett öregen.

E bohókás jelenet után a négy pásztor kört képez, melynek közepén az öreg áll s igy énekelnek:

„A szüz egy fiat szült,

Kiért mennyben öröm gyült

Pásztorok, pásztorok, örvendjetek, örvendjetek,

Szabaditó földre szállott, örüljetek, örüljetek.”

Most a király kivont karddal megindul, mire a pásztorok félrevonulnak és a következő verset mondja:

„Hallottuk rendszerint e rövid példában,

Miként Krisztus Jézus romlott istálóban,

Született s tétetett a hideg jászolban,

Ottan takartatott a kórós szénában,

Ez is mindnyájunknak lőn ma látására,

Miként a pásztorok az angyal szavára,

Menének Krisztusnak látogatására,

Miként gyuladának fel a vigasságra.

Ah! nem is ok nélkül, méltán vigadhatnak,

Mert ma tölt be szava a szent prófétáknak,

Ma lett nagy örömük a megholt atyáknak,

Mivel megnyittatott kapuja limbusnak.

Vigadj méltán te is ime bünös világ,

Mert Áron vesszején nyilt ma egy szép virág,

Ki által megnyilik a bezárt mennyország,

Megszégyenül pokol ördögi sokaság.

Tü is hát mindnyájan, kik itt jelen vadtok (vagytok),

Egy csekély munkánkat, a mint láttátok,

A kicsi Jézusnak tü felajánlátok,

Hogy szállása legyen mindenkor nálatok.

Nemes házigazda maradj békességben,

Megbocsásd vétségünk csekély verseinkben,

Szép házi népeddel maradj egészségben,

Holtod után mehess az örök életben.

Dicsőség, dicséret a kicsi Jézusnak,

Ki terhit felvette széles e világnak,

Áldás szent Józseffel a szűz Máriának,

Kik gondját viselték a világ urának.”

Ezután az első pásztor azt mondja az öregnek: „Haj de aics moj Mosulé”*Jer innen öreg. , az öreg feleli: „cse”*Mi a. , mire egy másik pásztor igy szól:

„Hallám panaszkodál vala, mely lapos a táskád,

Próbáld meg a gazdát, ha valamit kapnál.”

Erre az öreg megmutatja az üres tarisznyát, a második pásztor pedig mondja a gazdának.

„Ennek a gazdának bácsa*Juhásza. én voltam tavaly is,

Hej jó gazdám volt nekem akkor is,

Ha kétszer kértem, nem adott egyszer is,

De most megtölti még a gulugánkat*Guluga = kápa. is.”

Ezután a harmadik pásztor áll elő, mondván:

„Ennek a gazdának a kecskéjit én őriztem,

De bizonynyal a gazdát meg sem emlitettem,

De a gazdasszonynyal jól egyetértettem,

Azért kolbászt, májast*Májból készült kolbász, mert a kolbász csak kizárólag husból készültre alkalmaztatik. eleget is ettem.”

A negyedik pásztor igy folytatja:

„De itt mü még most is hijában nem jártunk,

Mert megmosolyodék a mü gazdasszonyunk,

Lészen itten nékünk kolbászunk, májasunk,

Csak azt várják itt, hogy tarisznyát mutassunk.”

Az öreg a többi pásztornak panaszkodva áll előtt:

„De tü magatoknak mindenütt csak kaptok,

Néktek adnak, mivel hogy ifjabbak vadtok,

De én hogy süket is vagyok, jól nem is hallok,

Ha kinálnak is, azt gondolom, szidnak, pirongatnak,

Kifelé fartatok.”*Kifelé huzódom, kifelé hátrálok.

A negyedik pásztor e szavakkal vigasztalja az öreget:

„Kérlek vén ungyiás ne panaszolkodjál,

Mert én sem ettem ma egyebet egy falás málénál,

Azt is adták elébb (odább) a más háznál.”

Ekkor az egész társaság összeáll és igy énekel:

„Immár münköt (minket) jó gazda elküldesz utunkra,

Kicsi Jézus áldása maradjon házadra, ra, ra, ra, ra, ra

Maradjon házadra.”

Az utolsó szakasz példálózásai odairányulnak, hogy a gazda őket vendégelje meg, a mi rendesen meg is szokott történni, sőt a tehetősebbek még pénzbeli ajándékban is részesitik a Bethlehemeseket, kik ily módon szép összegre tesznek szert, melyen hazaérkeztükkor egyenlően elosztoznak.

E vallásos szinjáték minden évben meg van tartva a római katholikusok közt, de a más vallásuak is szivesen szokták e quasi szintársulatot fogadni.

Az oláh szavakra nézve meg kell jegyeznünk, hogy azokat azért adják a pásztorok szájába, mivel Székelyföldön a pakulárok (pásztorok) általában mind oláhok, s e tekintetből minél hűbb pásztoralakokat igyekeznek felmutatni.

Im itt van a Bethlehemes-mysteriumnak hű, egyszerü szépségében bemutatott leirása, melyből tisztelt olvasóm, a nélkül hogy én kijelölném, bizonynyal ki fogja szemelni mindazon költészeti gyöngyöket, mindazon egészséges humort, mind pedig azon nyelvészeti kincseket, melyek az egészben oly pazarul vannak szétszórva, s melyek azt a nép vallásos költészetének egyik remekévé méltó joggal inaugurálják.