| A fafaragás | TARTALOM | A szőttes |
Bútorművészet
A ház berendezésével kapcsolatban fentebb már szólottunk a legjellegzetesebb bútorféleségekről (l. 148–53. l.), de nem érintettük azok formáját és díszítményeit.
A legegyszerűbb bútorokat a faragáshoz értő parasztember maga is elkészítette, de már a középkortól kezdve tudunk asztaloscéhekről, bár ezek elsősorban nem a parasztok számára dolgoztak. A XVII–XVIII. századi mezővárosokban élő asztalosmesterek nagyobb részben a környékbeli parasztságot látták el, de mindig eleven kapcsolatot tartottak az urak számára dolgozó mesterekkel, sőt segéd korukban gyakran azoknál szolgáltak. A környező országokban tett vándorútjaik során nemcsak az új bútorformákat ismerték meg, hanem díszítménykincsüket is gyarapították.
Baranya m.
Baranya m.
1889 Nógrád m.
A magyar parasztbútorok legrégebbi rétege faragott, ácsolt technikával {H-365.} készült. Ezek elválnak a festett bútoroktól, melyek legkorábbi, kétségtelenül paraszti használatú darabjai a XVIII. századtól ismertek.
Székelyvarság, Udvarhely m. 1930-as évek
Az ácsolt láda, a szekrény készítésének több nagy központját ismerjük. Az egyik a Dunántúl délkeleti szögletében olyan formát fejlesztett ki, melynek szögletes fedele négy sarkán egy-egy szarv emelkedik ki (l. még 214. kép). Díszítményei többnyire körzővel készültek, vagy vonalasak. Ezeket feketével színezték, más színezést csak elvétve, akkor is inkább az újabb darabokon láthatunk. A másik központ a Palócföld északkeleti része, az egykori Gömör megye. Itt már domború a fasarokra épített tető, melyről hiányzik a négy szarv. Díszítése mindig geometrikusán vésett. Néha találunk olyan háromszögletű emberábrázolásokat, melyeket fentebb a lőportartó szarvasagancsokon vagy pásztorfaragásokon figyelhettünk meg. A gömöriek készítményeit az Alföld különböző területeire vándorkereskedők szétszedve szállították. Székelyföldön ugyancsak ácsolták ezt a formát. Ez a legnagyobb múltú bútordarabunk, melynek kapcsolatát egészen az időszámításunk előtti időkig követhetjük.
Magyarország
Nógrád m.
Nógrád m.
Veszprém m.
1838 Tiszafüred, Szolnok m.
Zádor, Baranya m.
Magyarvalkó, egykori Kolozs m., Románia
Komárom
A palócok faragott bútordarabjai már korántsem látszanak ilyen réginek, és első készítőik a múlt század második felében feltehetően pásztorok lehettek. A szék, lóca váza puhafából készült, és abba helyezték el azokat az áttörtén faragott táblákat, melyek különböző jeleneteket ábrázolnak, így akad közöttük olyan, amelyik az erdőben legelésző szarvasokat mutatja, másik vadászjelenetek egész sorát vetíti elénk. A juhász ott tereli a nyáját, s közben dudáját fújja. Szívesen {H-369.} ábrázolják a huszárt, a honvédet, a magyar 1848-49. évi szabadságharc katonáit. Néhány esetben az egymás után következő táblák áradó paraszti epikával egész történeteket mondanak el. Ritkábban a bölcsőket, az asztalok alsó oldalfalát, tányértartókat is díszítették ezen a módon.
Gyirmót, Győr m. XIX. század második fele
A Dunántúlon, különösen Bakonyban keményfából faragták a bútorokat, és legfeljebb egyszerű berakással díszítették azokat. Különösen kis-nemesi falvakban fordultak elő, hogy ezzel is hangsúlyozzák az úri osztályhoz való tartozásukat. Az erdélyi Kalotaszeg bútorai, melyek elkülönülnek környezetüktől, vésett díszítésűek. A díszítmények inkább geometrikus jellegűek, de olyan oldottabb formában, ami különleges jelleget kölcsönöz nekik.
A festett bútorok mintakincse sok esetben a reneszánsz művészetben gyökerezik, így kétségtelen az a hatás, melyet a nagyobbrészt XVIII. századi, csak kisebb részben korábbi, református templomok karzat-, szószék- és mennyezetfestése gyakorolt a paraszt asztalosok művészetére (l. XXII., 41. kép). Ilyenekkel az egész magyar nyelvterületen találkozunk, de a virágos reneszánsz legszebb alkotásai Erdélyben találhatók. Az indák, virágok egy-egy kazettát töltenek meg, és bár a motívumok ismétlődnek, mégis mindegyik önálló alkotás. Kapcsolatukat a paraszti bútorokkal még nyilvánvalóbbá teszi az a tény, hogy a vándorló templomfestők szívesen vállalták egy-egy láda díszítését is, ami így már közvetlen mintául is szolgálhatott a helybeli asztalosok számára.
XIX. század közepe Nógrád m.
A magyar nyelvterületen számos festettbútor-készítő központ alakult ki. Ezek közül érdemes néhány jelentősebbet megemlíteni (l. XXXII. kép). A dunántúliak közül kiemeljük Komáromot, ahol a ládák elejét mélyítéssel faragták, és a központi motívum mellett a kisebb virágok, csokrok is helyet kaptak. Ezeket halvány, visszatartott színekkel {H-370.} festették. A ládák a dunai hajósok révén dél fele messze, sok esetben még a Balkánra is eljutottak. Maguk a komáromi mesterek, mint híres festők, nemcsak a dunántúli, hanem az alföldi templomok mennyezetét, padjait is sokfelé díszítették.
Az alföldi központok közül legjelentősebb és legnagyobb hatású Hódmezővásárhely, melynek motívumkincsét a legtöbb esetben a helyi református templom gazdag, késő reneszánsz jellegű díszítményeiből tudjuk levezetni. A bútorok alapja sötét, legtöbb esetben sötétkék, melyen elsősorban a piros virágok uralkodnak, helyenként halványabb sárga szegélyezéssel, míg a zöld levelek a sötét háttérbe csaknem teljesen beleolvadnak (l. XXXIII. kép). A szomszédos békési bútorok színezése ezeknél élénkebb, de különösen az áttört díszítésű székek, padok különböznek a vásárhelyiektől. A gazdag faragások, áttörések mindig növényi jellegűek, és sok esetben barokk hatást figyelhetünk meg rajtuk.
A Felföldön a miskolci és az egri bútorfestés viszonylag közel áll egymáshoz. Legszínesebb darabjaik a múlt század második felében készültek. A barna vagy gyakrabban vörös alapszínre vörös-zöld-sárgafehér-kék tarka virágcsokor, illetve koszorú került. A virágok között gyakran búzakalászt is találunk, ami elsősorban e központ sajátossága. Az északkeletre fekvő Sátoraljaújhely paraszti bútorainak alapszíne fekete, ezen cserépből, ládából kinövő zöld-sárga-piros-kék csokor a központi motívum, más darabokon ezt fűzés helyettesíti. Itt még a két háború között is készültek festett bútorok.
Borsod-Abaúj-Zemplén m.
{H-371.} Erdély sok asztalosközpontja közül is kiemelkedik a torockói gazdag díszítménykincse. Alapszíne többnyire sötét, elsősorban zöld, ritkábban kék vagy barna. A virágdíszítmények barokk–rokokó mintákat tükröznek, és kék-fehér-barna-vörös-narancssárga színben mindig az alaphoz igazodnak. A kompozíció meglehetősen kötött, és igyekeznek az egész felületet egységesen kitölteni.
A Székelyföld számos festettbútor-központja közül a vargyasi egyike a legrégebbieknek. Az egyik asztaloscsalád történetét sikerült csaknem a XVI. század végéig visszavezetni. A XIX. században gazdag, a reneszánszra emlékeztető piros-kék-sárga korsós csokrokat festettek a bútorokra, de gyakori a koszorú-, a füzér- és a madárábrázolás is. Itt is, akárcsak máshol, központi helyen tüntették fel a készítés évét (l. XXXI. kép). A vargyasi asztalosok még ma is festenek ládákat és más bútordarabokat.
| A fafaragás | TARTALOM | A szőttes |