Képeslap |
Szász Endrének
most tél van itt nálunk nagy hó békebeli
a föld szintjét jó fél öllel megemeli
az éjszakák megannyi mammuthallgatás
az ember mást se tesz napokig csöndet ás
befagyott magányunk jégpáncélja alatt
dédelgetünk egy-egy piros szemű halat
kaparja kitartóan a tájat a tél
hatalmas zsilettje a szél
míg bruegheli tökéllyel zúzmarát
virágzik olt mentén a fűzfaág
és átüt mindenen mint tépésen a vér
a hófehér
1973
Majd |
nyelv nélküli
nagy harang
lesz a csönd
s valaki lassan
leborít vele
1974
Prométheusz |
Latinovits Zoltánnak
nem a lánc
nem az óraműpontossággal
visszajáró sas
csőre karma
az árulás füstje fáj
a fuldoklás szégyene
miért kellett körém
gyújtanotok az erdőt
1974
Hallomásból |
és kalandok sem voltak
egyszer talán a helybéli
tisztelendő vagy a tiszteletes
amikor még nőtlen volt
meg a tornatanár is
egyik május elsején
vagy szilveszterkor talán
mikor a lámpákat el szoktuk
oltani meg akart vagy talán
meg is csókolt
felnőttek
a
gyerekek istennek hála
mind az öt férjhez is
mentek tisztességgel már
unokák is kezdenek jövögetni
nem volt könnyű még ebben a
mai világban sem öt leányt
ötöt férjhez adni
eltelik
lassan ami még hátravan
de valahogy nem voltak
ünnepek s nem voltak igazán
hétköznapok sem
1973
Festmény |
egy lány a napsütésben
egy barna lány
kezében szál virág
egy szál sárga virág
csak áll a fényben
árnyék és háttér nélkül
áll és mosolyog
árnyék és háttér nélkül
1974
Fa |
hirtelen támadt
ítéletidőben
mindenüket eldobó
ijedt kapások
hátukba süvítő
nyílakkal
meg-megcsúszva
orra bukva
sárba lapulva
amikor dörren
csattan az ég
futottam én is
de félelmem
gyökeret vert
villámok bénítottak
maradásra
fussatok
meneküljetek tovább
menedéket alattam
ne keressetek
1974
Vágy |
az esti folyó illatát
aratás idején
a küküllő esti illatát
aratás idején
s egy marék vizet
hogy arcom visszamosdjam
1974
Mikor szülőföldje határát megpillantja |
a szívem kolumbusz árbockosárból
kiáltó matróza mikor
idáig érkezem
minden más táj csak óceán
ez itt a föld
a föld nekem
1975
Változatlan változat |
bár a mennydörgés tovagördült
s a villámok elsisteregtek
állok esténként mégis őszült
fejjel is félő kisgyereknek
be az odvas hajdani fába
ahogyan hatévesen álltam
s egy hosszú éjen át hiába
daloltam sírtam kiabáltam
1976
Négyszemközt estefelé |
miként a szokásból lassan kivesző
házasember-nótát járják olykor
az illedelmes falumbéliek
tűzzel még de hejehuja nélkül
s inkább az emlékek mint a muzsika
melegétől el-elbotló hangon
mondanak ezt-azt mondanék én is
fel-felparázsló szemedbe nézve
mondanám amit a kéz a vállon
s a csípőn öröktől fogva
el szokott mondani amikor
csak ketten vagyunk a földön
1976
Halott delfin |
fejét már lerágták a part
vagy a víz dögevői
három nap óta nem tud
eltemetődni
sirályok
vijjognak
fölötte
körötte
szemfényvesztősdit játszik
a chaplin-mozgású idő
bukfencet vet a víz s a
lerágott fej kinő
szirének
dizőzök
müezzin
imára szólít az imám
mitológiák buzogánya döng
a láthatár érckapuján
gördül és dördül
hullámra hullám
emberfejet
láttat a képzelet
a már
szederjes hullám
vadul a tenger kis homok-
várainkat egytől-egyig elönti
leskelnek már a part
meg a mély dögevői
gyászinduló
jajdul talán a víz alól
eldobott papírcsákó
biceg talán az
örökkévalóság felé
s kihull
a nap
a müezzin karjaiból
1972
Öregek |
ülnek a kopárló fák alatt
mint valami színdarabban
vagy festményen
térdeik között egy-egy pálca
(sose lesz többé bot belőlük
legfönnebb egy ronda kutya
vagy komisz kölyök felé
suhannak már amitől
a kutya még dühösebb
a kölyök még komiszabb lesz
szamárfület mutatva s röhögve
hajlik el - apróka kopogások
pörölnek fogatlan motyogással
aztán újra a padok valamelyikére
nyugszik a trottyos nadrág s a
térdek közé a bot mintha ki se
mozdultak volna a képből)
mintha örökkön-örökké
nagy messze fönn a kopárló fák fölött
sugárhajtású gép íveli át a
visszhangos eget s mire a fejek
lassan a hang irányába törnének
már csak a hosszú csóva mutatja
merre tűnt
más járat indul most a félig csukott
pillák alól fénynél sebesebben oda
ahol egy lustán szénát szálalgató
szürke szamár volt az ősz
és a favágó gép s a kés-alá-hízott
süldők visításával kélt a szelíd
mészárosképű hajnal
1972
Pehely |
most már bizonyos hogy örökre
elmarad abban az álombéli
menedékházban az álmodott
csodálatos téli éjszaka
azzal a lánnyal aki
az első pillámra-hulló
hópehellyel mindig
megkísértett
1975
Volna még |
pedig volna még
volna még valami
mondanivalóm
a nyíló nárcisz-
mezőkről például
az alkonyi szélben
riadtan lobogó
hegyi füvekről
a hegyekről a folyókról
égről és földről
a tengerekről
az óceánok alatt
vergődő tűzhányókról
a szerelem végtelen
napéjegyenlőségeiről
amikor az idő is
ellankad mint a patak
ha szomját oltja
benne a szarvas
egyszóval kettőnk
dolgáról az emberiség
nevében volna még
talán volna még
1976
Folytonosság |
áldozóhely volt szentély
pogány templom később keresztény
mutatja még egy-két mohos darab
a hajdani falat
most csak hely fű fa és bokor
tenyészget csöndjében élni akar
lábod ősi ösvényre ismer
akármikor jössz itthon van az isten.
1974
Egy csokor orgona mellé |
Jékely Zoltánnak szeretettel
orgonaszó orgonaillat
ónkarikás ablaktányérok
lépesméz-ízű zsoltár
életem pünkösd-évszaka
lelkem pünkösdi itala
máig zsongító óborom
nyelvem petőfi sándora
albertus molnár
ledőlt a cinterem fala
kövei földbe vástak
védtelen áll a dombon
maholnap egyesegyedül
istené lesz a templom
csupán egy ajkon szól már
paptalan marosszentimrén
haldoklik szenczi molnár
hoztam egy csokor orgonát
ülök őbenne bízón
ülök hol várja jézusát
a házsongárdi síron
1975
Noé bárkája felé |
a Nagy Imre-festmény hátára
Be kell hordanunk, hajtanunk mindent.
A szavakat is. Egyetlen szó,
egy tájszó se maradjon kint.
Semmi sem fölösleges.
Zuhoghat akár negyvenezer nap
és negyvenezer éjjel, ha egy
buboréknyi lelkiismeret-
furdalás sem követi a bárkát.
Mert leapad majd a víz.
És fölszárad majd a sár.
És akkor majd a megőrzött,
a meglévő szóból újra-
teremthetjük magát
az első búzaszemet
ha már igével élnünk
tovább nem lehet.
1973
Ahogy a labda |
ahogy a labda olykor
a magasított
drótháló-kerítés fölött
szállnék naponta
és vesznék inkább
szulákkal benőtt
szemét közé
rejtőzném jámbor
keserűlapuk alá ahonnan
majd előrúgdalhat
egy boldogan rámtalált
kölyök
1973
Ló és lovas |
föl-fölhorkan a ló
cimpája ina reszket
vadszagot érez
félve lép mint a vak
meg-meghajlik a föld alatta
zsombékos süppedékes
se kantár se sarkantyú
csak egy sovány kötőfék
s két elszántan szorító térd
a zubogó patakot hallod-e
vagy ereidben
a vért
ugratni kéne
ha volna túlsó part
1973
Nomádok |
szakállas fiatalember nyakában erre-
arra nézdelő pufók legényke kétfülű
mózeskosár tart ringó hidat a nagyokat
öltő farmeres-facipős apa s a mellette
szaporázó farmeres-facipős szép ifjú
anya között szatyor és táska degeszre
tömve hőpalack csecsemőtápszeres dobozok
dudorodnak tartja a két biztos csukló a
hidat alszik a kicsike akár az anyaméhben
suhan suhan alatta az aszfalt minden
szemetével s a púpos hátizsákzsebből
messze-fehérlik a boldog béke útlevele
egy köteg papírpelenka
1975
Arany Jánosra gondolva |
kenyerem javát már megettem
útjaim nagyját már megjártam
útfélen fekszem őszi fának
egyre gyérülő árnyékában
fogam között egy szál vadrozzsal
szememben a tündöklő éggel
kévém-bekötni majd az isten
mellemre térdel
1976
Szürkület |
beállt a szürkület a röptér
fölött az ég akár egy földetért
seszínű ejtőernyő
elvirágzott rakétarózsák
szagát hozza-viszi a szél
elégiákba landolnak az ódák
1976
Sóhajtás |
kútnak lenni volna jó
utas-itatónak
diófának vagy a fán
füttyentő rigónak
rigófüttynek volna jó
lenni bár egy hangnak
jönni-menni volna jó
akárcsak a harmat
1974
Félszeg ballada |
A föl nem szállt repülőgépről
Balázs Imrének
pedig roppant ügyes kezű fiú volt
mondotta a festő mentegetőzve
repülőgépet is fabrikált igazi
nagy repülőgépet fából
egy nyáron át fúrta-faragta
mi segítettünk megtolni
mi az utcabeli srácok
nem szállt föl persze
de fölszállhatott volna
későbben bizonyosan
tizenöt tizennégy éves
se volt még akkor hogy vissza-
felé számoljak én is mint a startoló
rakétákat vezénylő személyzet
emlékszel még a repülőgépre
kérdezte a festő
emlékszel-e még
csak egy féldecit kapjunk be
csak egy-egy felet és mehetsz
máris fontos dolgaidra
emlékszel még a repülőgépre
emlékszel-e még
csak egy-egy felet becsszó
csak egy felet hogy legyen kerek
kereken kettő és fél hihihi
hová sietsz mindig
emlékszel még a repülőgépre
emlékszel-e még
emlékszem hogy a múltkor is siettél
hogy siettél pedig te rendes kisfiú
voltál valamikor amikor még nem
siettél ennyire na pá neked
és önnek is uram tiszteletem
elkerült valahová
valahová elkerült
bekerült valahová
valahová bekerítették
régóta nem tervez már
szerszámot se vesz kézbe
pedig mondom még repülőgépet is
milyen gyönyörű repülőgépet
a képek a képeim nem falra valók
szólalt meg újra három utcányi
hallgatás után a festő
derűset derűsebbet akar
ha akar egyáltalán
a versekkel te tudod
miképpen állnak a dolgok
a versekkel ó persze
magamnak kellene tudnom
az a repülőgép ha fölszállhatott volna
nem mondtuk csak gondoltuk
mind a ketten
1977
Versek a vers körül |
Bori Imrének
riszálják magukat tetszetős
interjúkban riszálják magukat
európa boldog költői egymással
versenyeznek a beállás
különböző pózaiban alkotási
nyavalyáikkal traktálják
aki még traktálható
beszélnek beszélnek
egymásnak beszélnek
szárnyas csikaik megannyi
kérődző barom
nekem pedig savanyú a szöllő
Egy zarándok naplójából
megcsodáltam a nagyvilág
csodálnivalóan szép
katedrálisait
de imádkozni csak itthon
gyermekkorom öreg
templomában tudnék
ha tudnék
vers-szolgabírák
sürögnek-forognak
ügyködnek
úgy tesznek
módját adják
úgy járják
tenyérbe-szegett tarkóval
barkóval
unos-untig húzatják
nyirettyűvel nyúzatják
asztalra-bukó fővel
se gesztusuk se gusztusuk
hiába tűznek nájlon
seörtét a kalapjukba
jedan smer
egyirányú
jedan smer
egyirányú
soha
átal is
vissza is
oldalra
körbe is
ha falhoz lapulva
ha falhoz lapítva
de szembe is
portyán előörsön felderítőben igazi
szuronyt tűzünk igazi puskára igazi
gránátot akasztunk a derékszíjra és
még a nyomjelző lövedékünk is éles
mert az avantgarde lényege mindig a töltés
(anarchista közbekiáltás:)
meg kell szüntetni az egyes szám első személyt
vesszenek a közérzet nélküli szavak!
hátra a dobbal majd a parádén
szóljon bár ott se erősen
Petőfi: A farkasok dala
hosszú tél ne dideregtess
ne vacogtass
üvöltene de csak nyüszít
sír a farkas
ki megfagyott ki megfutott
hol a horda
ül a farkas magányosan
le a hóra
azt se bánná már ha vadász
vetne véget
aj mivé lett a nyári szép
farkas élet
csonttá fagyott a szabadság
ehetetlen
társa sincs hogy belemarna
tehetetlen
már annyi minden költészet e földön
házak hidak gépek és röpterek
hogy lassacskán azon kell eltűnődnöm
miért is írunk pajtás verseket
s van-e vajon költészet még a versben
vagy már régen elinalt megszökött
nem ül a rímek bilincsébe verten
s a versek kongó cellák börtönök
hová csak jámbor múzeumi nézők
tekintgetnek be egy-egy ünnepen
ójjégatni a sárarany s a mélyzöld
rozsdával díszes üres rímeken
míg a költészet ezer más alakban
éli világát tudósok mérnökök
mívelik már számokban vonalakban
jelenti már magát ég és föld között
már annyi minden költészet e földön
házak hidak gépek és röpterek
hovatovább azon kell eltűnődnöm
írunk-e még valaha verseket
de hát a múzsák és mi mind a költők! -
alkalmazottak valamennyien
a múzsák tisztes jegyszedőnők
s a költőkre nem figyel senki sem
rajtad is áll hogy a verseim
szirmokká nyílnak-e vagy
jól időzítve repeszdarabokká
1974-77
Vezényelt eskü |
hogy vérünk
s életünk árán is
hogy vérünk
s életünk árán is
mind egy szálig
mind egy szálig
játszunk
katonásdit
játszunk
felnőtt fejjel
aztán a sebesültek
igazi sebesültek
a halottak
igazi halottak
1978
Halottak napja Bécsben |
Befonnak egyszer téged
is
valami pompás koszorúba
idegen lesz majd és hideg
minden akár e bécsi utca
elgurulsz mint egy villamos
utánad felgörbül a vágány
kutyatej páfrány
tör át a járdán
kit érdekel hogy erre jártál
Oszlopnak vetett
háttal
hallgattam az ágoston-rendiek
fehérre meszelt templomában
hallgattam a rekviemet
Mert a legárvább
akinek
még halottai sincsenek
bora ecet könnye torma
gyertyájának is csak korma
álldogálhat egymagában
kezében egy szál virággal
mert a legárvább akinek
még halottai sincsenek
Mondják hogy
ítéletidő tombolt
összeért a temető s a mennybolt
vízszintben állt ösvénnyel az árok
egymást se látták a gyászhuszárok
toccsantak térdig tövig derékig
senki se látta mégis beszélik
és a sírok is mint a leláncolt bárkák
táncoló farukat föl-le-föl dobálták
volt minden egérlyuk gurgulázó korsó
s hogy elúszott volna akkor a koporsó
dunából tengerbe
ki az óceánra
dunából tengerbe
ki az óceánra
úszik a koporsó
zene a vitorla
úszik a koporsó
zene a vitorla
Menjen innen kis
vörös gömböc
rúgott felé a fitos kis kóristalány
és wolfgang amadeus mozart
a megszégyenítéstől még vörösebben
kioldalgott az öltözőből
a gnädige frau nem győzte várni
a kocsi nemsokára visszajön
hajolt földig a cseh portás
és wolfgang amadeus mozart
kilépett az utcára
föltekintett a csillagokra
a csillagok épp akkor kezdtek
fürödni a fölérkezett muzsikában
és wolfgang amadeus mozart
megtörülgette homlokát
és nekivágott gyalog
dunából tengerbe
ki az óceánra
úszik a koporsó
zene a vitorla
Mit szólhat isten
amikor
heréltek zengik az ő dicsőségét
csupa semleges hang neutrum
neutrum neutru-u-um
Mondják sőt írja az
histoire de la musique
encyclopédie de la pléiade egyébként
kolozsvárott a vasile alecsandri tíz szám alatt
lakó dr schuller rudi barátom bárkinek aki
franciául nem értené szívesen magyarra né-
metre vagy románra fordítja azt a részt
hogy a nagy utazók les grands voyageurs állítása
szerint a legistenhátamögöttibb les plus lointaines
civilizációk bennszülöttei akik a szomszédos
törzs tamtamja iránt is teljesen közömbösek valának
egyedül mozart zenéje hallatán kezdték
hegyezni a fülük
Fehér templomokban
fehér imádságot
hej regő rejtem
fekete templomban
fekete imát
hej regő rejtem
fehér templomokban
fekete imát
hej regő rejtem
fekete templomban
fehér imádságot
hej regő rejtem
azt is megadhatja
az a nagy úristen
Gágogó ludakkal
hápogó récékkel
tetves csirkékkel
varas malaccal egy-
közös tenyérnyi udvarról
alkoholmámorban fogant
koszos kis kölykök
serege bámul
a hangnál sebesebben
tovaívelő gépek egére
szállj le világ
állj meg világ
sohase érünk utol
Oszlopnak vetett
háttal
hallgattam az ágoston-rendiek
fehérre meszelt templomában
hallgattam a rekviemet
Dies irae dies illa
szórhat szikrát a favilla
festve divat a szempilla
megásni tűz elföldelni
megásni tűz elföldelni
megásni tűz elföldelni
az a nap ha mégis eljő
lobbot vet égnek a felhő
lábon lángol minden erdő
tüzet immár sokat láttunk
égő várost is csodáltunk
poklok poklára is szálltunk
megásni tűz elföldelni
megásni tűz elföldelni
megásni tűz elföldelni
csak a bíró késett eddig
bűn bűn alól új bűnt vedlik
s nem tudhatjuk vajon meddig
tartatunk ítélet nélkül
s mint bűnhődtünk azt is végül
nem róják-e vissza vétkül
megásni tűz elföldelni
megásni tűz elföldelni
megásni tűz elföldelni
lám a kétség belénk dobban
hihetünk-e vajon abban
mi sem marad megtorlatlan
Ezerkilencszáznegyvennégy
június másodikán
nagyvárad szőnyegbombázásakor egy anyának
négy szép gyermeke maradt a romok alatt
kettő négy hat nyolc
éves korukban ölték meg őket
mondja el minden esztendőben a feleségem
amikor idáig és a naptár-igazítással
ez az ő békeverse
poklot miattuk ki reszket
aki győzött aki vesztett?
bűn a vég és bűn a kezdet
Kezdem megszokni hogy a
kéz
nehezen moccan kézfogásra
elmarad vidám parolája
s a tekintet semmibe néz
még szelídnek indul a szó
de már a mondat enyhén karcos
és sejteti a riadót
mely mindnyájunkra annyi bajt hoz
jó volna kezet rázni ismét
s a vállat átölelni testvér
mielőtt bután el nem esnék
mielőtt bután el nem esnél
Én királyom nagy
királyom
ki születtél kolozsváron
gyertyámat most érted gyújtom
szál virágom néked nyújtom
mennyben s pokolban szószóló
légy érettünk közbenjáró
Fölséges uram kend
hogyha férkőzése
volna közelébe
kérje meg odafent
hogy vetne már véget
a nagy protokollnak
dolgaink romolnak
s bizony hogy avégett
s lenne védelmünkre
hogy ne kéne nyelvünk
féltünkben lenyelnünk
s önnön szégyenünkre
Küküllő-angara
maros-mississippi
küküllő-angara
maros-mississippi
hazamegyek haza
már maga se hiszi
hazamegyek haza
már maga se hiszi
szóródik folyton porlódik
él pedig folyton porlódik
szabófalvától san franciscóig
szabófalvától san franciscóig
Uram ki vagy s ki
mégse vagy
magunkra azért mégse hagyj
ajtódon félve kaparász
kis szárnyával e kis fohász
gyermeki hangon gügyöget
dícsértessék a te neved
Aj miféle népek
volnánk
szégyentől mért ég az orcánk
mivel vétettünk mi többet
mint akár a legkülönbek
vén zsidók ószövetségi
nyelvével kéne most élni
de hallgatunk senki sem mer
feleselni az istennel
verjed bartók verd a dobot
frakkod szárnya tüzet fogott
ég a kunyhó ropog a nád
tüzet fogott ég a világ
Harmincnyolc éves
voltam amikor
krisztina a majdnemhogy meztelen
szép stájer lány egy pohár whiskyre
hívott engem a singerstrasse sarkán
szegény vagyok szívecském s idegen
macht nichts mondta halottak napja van
megittunk aztán kétszer két felet
az zsuzsanna az szép német leány
bécsben lakik tiefengrab utcáján
was für ein gedicht
vier jahrhunderte alt
piros rózsa tündöklik orcáján
szép kaláris tetszik az ajakán
kit sok vitéz kíván
szép voltát csudálván
de csak heában szeretik sokan
lennék ma néked ingyen a zsuzsannád
de gyász a gyász halottak napja van
többet szólnom dolgunkról nem szükség
csókot adott kedvesen cuppanósat
s intett elég ha két schillinget
hagyok a ruhatárnál
Hallgattam hát
oszlopnak vetett háttal
az ágoston-rendiek
fehérre meszelt templomában
hallgattam a rekviemet
Volt egy kevéske
földünk-kertünk
isten előtt se térdepeltünk
üggyel-bajjal de megvalánk
panaszra nem nyílott a szánk
fohászra is inkább szokásból
s hogy őrizne meg a kaszástól
Rólam is majd
emlékezzél
megvizült hátamon az ing
mint a bujdosó kossuth lajosén
mikor a törökhöz folyamodott
megvizült hátamon az ing
olyan egy beszédet vágtam ki én is
rossz lábom a kapunyílásba vetve
nehogy becsaphassa az orrom előtt
mert akkor oda az egész virrasztás
égen volt még a
hajnalcsillag amikor
odaültem a kapujába
nehogy elszalasszam ma is
megvizült hátamon az ing
akár a szegény kossuth lajosén
fél kezemmel a kapukilincsen a másikkal
botomat szorongattam mint a torkomat
a visszanyelt szavak
finomnak kellett lennem
különben nem érek célt
s ott rothad a kicsi rossz szénám
akárcsak a tavaly a kicsi rossz
szénám amit a tagútban kaszáltam
a tagútban s harmadában amit régebben
nagyidő elleni harangozás fejében
a minden háztól kijáró kupa
búza mellé ingyen jussolt a
falutól a harangozó
megvizült hátamon az ing
amíg kértem a mérnök urat
adna egy fogatot
arat a nép
mindenki a mezőn
áll az iga
ingyen eszik a ló
közérdek is hogy az a kicsi rossz
széna födél alá kerüljön
a harmada csak az enyém
a harmada
majd meglátjuk úgy dél felé
hé-te-hé hé-te-hé
suhintotta felém a szót
úgy dél felé
hogy suhant volna válaszul a bot
de akkor oda a cél a kicsi
rossz szénám hé-te-hé csavarni
lehetett volna az inget a hátamon
mint a szegény bújdosó kossuth lajosén
ott égje el a tűz
vagy ott rothadjon ítéletnapig
s már nem is a lába
a botja hozza
az én hetvenen túli
földig alázott
édesapámat
Róla is majd
emlékezzél
akiért a földre jöttél
jézus meg ne feledkezzél
adjad hogy jó véget érjen
de szándékod felől kérdezd meg
mielőtt harsonáid megfúvatnád
Rikitó rézpetúniák
szirmain gyémánt harmat
fürdőző pufók angyalok
tomporára rápall a karnagy
mise és mese csörgedez
eltrillázgat a szoprán
és földöntúli édeni
nyugalmat balzsamoz rám
párától glóriás
puliszka-óriás
susog a tej
surrog a tej
csobog a tej
a bársonyos
az édes
csak ennyi kell
csak enni kell
csak ennyi kell
az esti
üdvösséghez
mise és mese csörgedez
köcsögök cserépfazekak
messzi beszéde hallszik
kérődző kedves bivalyokra
gondol a tej
s megalszik
Tu esti vapaie fara
grai
de dincolo de matca mumii
te vagy a láng a szótalan
az áldott anyaméhen túli
világvégét érintő angyalok
szárnyaitól szoktál kigyúlni
ó itt maradnom adj erőt
örökre itt legyek megáldott
hol sötéten enyésznek el
gyilkos hiábavalóságok
nem tudhatja század se szem
oly mélyre nem lát olyan távol
hová fészkemre menekít
egy tűzpillangó a halálból
Befonnak egyszer téged
is
valami pompás koszorúba
idegen lesz majd és hideg
minden akár e bécsi utca
wie die glocken ihren schall verloren
felejted hamar minden örömöd
Akarva nem akarva
itt meg kell állanunk
valami eltakarta
vezérlő csillagunk
pedig sehol egy felhő
nincs egy tenyérnyi folt
más csillag sincs ha feljő
egymaga lesz a hold
ormok és tornyok dőlnek
egymásra hangtalan
minden ránca a földnek
kisímul boldogan
ki elkezdett bevégez
nincs gondunk ezután
talpunk alatt a csöndes
gömbölyű óceán
Ahogy a harangok a
harangszót
felejtem hamar minden örömöm
bort ide angyalkák az ajtóm elibe
világból válni akarok
szabadok közé szállni
Utána már semmi sem
következhet
csak a lebegés olyan szegényen
akár egy hidrogénatom
de megkísérthet még a félsz
ha netán eszükbe jutna
elvenni az egyetlen megmaradt
elektronunkat is
így legalább
megvolna még a remény a tíz-húsz
milliárd évnyi jövendőbe vethető
hit a feltámadásra
vagy valami ahhoz hasonlóra
1978