{921.} Rákosi Viktor

A Zala megyei Ukkon született, 1860-ban. Szülei tönkrement birtokosok. Előbb Erdélyben, Gyergyóditrón él orvos-bátyjával, majd a pesti piaristáknál tanul. Rákosi Jenő öccse előtt természetesen megnyíltak a lapok is. A Nemzeti Hirlap, a Pesti Hirlap közli írásait, 1881-től bátyja lapjának, a Budapesti Hirlapnak belső munkatársa lesz. 1894-től a Kakas Márton című élclapot szerkeszti. 1911-ben súlyos betegséget kap, mely a haláláig, 1929-ig ágyhoz köti.

Egymaga népszerűbb humorista volt, mint valamennyi vicclap munkatársai együttvéve. A Sipulusz-tárcák sikerével csak a Göre-levelek vetekedhettek. Ez körülbelül jelzi a színvonalat is, a közönség ízlését is. Sipulusz azonban nemcsak a sekélyes kordivatnak hódolt humoreszkjeivel, hanem fiatalos jókedvének is. Szubjektív nevettető. Nem annyira szatirikus, mint Mikszáth, de humora sokkal városiasabb. Mindketten a középosztály írói, de Rákosi a kishivatalokba, az újságírókenyérre jutó úriember kifejezője és szórakoztatója, Mikszáth pedig a még szerepet játszó dzsentriről beszél. Rákosi Viktor társasága, szemlélete nem a városi polgári értelmiséghez kapcsolódott, még csak nem is a dzsentriből szorgalommal és akarattal entellektüellé váló kevesekhez, hanem, az egyelőre kényszerből, értelmiségi foglalkozást űző deklasszáltakhoz, címereken és ősökön elálmodozó "proletárokhoz". A "száműzötteket" megillető részvéttel, rokonszenvvel vette őket körül. Volt ebben már valami a vagyonilag tönkrement ember iránt érzett sajnálkozásból, a "ma te, holnap én" együttérző polgári félelemből. Ezért tartozik elválaszthatatlanul össze ezzel a humorral a líra is.

A humorista Sipulusz egyik leglíraibb romantikus prózaírónk; Reviczkynél a humor mély és tragikus megértést feltételez, a palóc-novellák Mikszáthjánál és Az én falum Gárdonyijánál ünnepi meghatódottságot. Rákosi Viktor humorában egy sallangos, cifra szegénység fintorog önmagára és csap át már-már érzelgősségnek is nevezhető vallomásos lírába. Figurái csak a mesében, és egyszer, valamikor a távoli múltban lehettek hősök, amikor rájuk volt bízva a nemzet sorsa, 48-ban. A nagy dolgokat mások vitték végbe, de ők adták hozzá a legtöbbet, legdrágábbat, a vért, az életet. A kicsiknek, az elfeledett senkiknek állított emléket a Korhadt fakeresztekben (1899). Ez a múlt és ez a jelen villantotta fel egy-egy pillanatra a hovátartozás tudatát. A nemesi nacionalista ábrándok azonban oda fogták be őt is, a régi ország szekere elé.

A "népnemzeti" irodalom megpróbált valahogyan kikerülni a válságból. Természetesen úgy, hogy védekezés helyett támadott. A jelennel foglalkozó, többségükben naturalisztikus társadalmi regényekkel szemben a történelmi regényre irányította a figyelmet. Beöthyék hirdették meg az Akadémia történelmi tárgyú szépirodalmi pályázatát minden műfajban. A millennium apropójából szedték elő újra a nemzeti múltat, de az irodalmi konzervativizmus a "népnemzeti" megingott egyensúlyát akarta ezzel visszaállítani, illetve a népivel szemben a nemzetinek (nemesinek) nagyobb érvényt szerezni. Az eredmény kevés. Elszórt próbálkozások és azok sem egyértelműek. Rákosi Viktort például éppen történelmi "emlékgyűjtése" hozta közelebb a néphez, s bár keveset látott meg szociális nyomorúságából, ez a felfedezés is előzménye lett a paraszt- és munkástömegek harcát és a népélet valóságát tudományos {922.} igazsággal tükrözni kívánó irodalomnak. Rákosi Viktor népies stílusa, helyesebben modora, ez a mesterkélten "naiv", jellegzetesen epigon stílus is mutatja, milyen kevés tehetsége volt ahhoz, hogy megszabaduljon az iskola konvencióitól.