| NYILVÁNOSSÁG, TÁRSAS ÉLET, KÖZÉLET | TARTALOM | AZ EGYHÁZI ÉV ÜNNEPEIHEZ KAPCSOLÓDÓ SZOKÁSOK KÖZÉLETI ELEMEI |
{8-822.} A KÖZIGAZGATÁS ÉS AZ EGYESÜLETEK SZEREPE
A KÖZÉLETBEN
A bíró-, a képviselő- és az elöljáró-választás fontos eseménye volt a falunak. A néprajzi kutatás a falusi közigazgatás különböző szintű tisztségviselőinek részletekbe menő ismertetése mellett azonban kevés figyelmet fordított magának az eseménysornak, a hozzá kapcsolódó szokásoknak a rögzítésére, így részletesen csak egy településről, Átányból (Heves m.) ismerjük a lefolyását. Minden választott tisztségre három jelöltet állítottak, akik között erőteljes vetélkedés folyt, amit korteszolásnak neveztek. A jelöltek listáját a képviselő-testület jelölőbizottsága állította össze, de a szolgabíró hagyta jóvá. A jelölt kiválasztódása, megfigyelése már az iskola befejezésével megkezdődött, amelyre a templomban tartott nyilvános vizsga nyújtott lehetőséget. Ezt követően a legény a legénybandákban mutathatta meg a falu számára vezetői képességeit, majd meg kellett házasodnia, és amikor elérte a 30–35 éves kort, akkor már szóba kerülhetett a kipróbálása.
A rendszerint szüret után, novemberben tartott választás idejét néhány nappal korábban a kisbíró dobolta ki a piacon. Már hónapokkal a választás előtt megkezdődött a vetélkedés, amelynek fontos része volt a szavazásra jogosultak itatása, illetve ezáltal a közösség kisebb csoportjaiban meghatározó súlyú vezető személyiségek megnyerése. Az ital elfogadása nem jelentett elkötelezettséget a választó számára, több jelölt kínálását is elfogadhatta. Az italfizetés lényegében hagyományosan elfogadott nevezési díj volt, amit a választók minden jelölttől elvárhattak. Aki másféle kínálással – például étellel – próbálkozott, a korrumpálás szándékának gyanújába keveredett.
A jelöltek megjelenése kötelező volt a nyilvános szavazáson, ahol a jegyző egyenként kikiáltotta a jelöltek nevét. Az elfogadás vagy elutasítás helyeslést, igenlést vagy nemtetszést kifejező közfelkiáltással történt. Ha ez nem volt egyértelmű, a szavazásra jogosultak kézfeltartással fejezték ki választásukat. A számlálást a választást vezető jegyző folytatta le. A választás után az új testület áldomást ivott a kocsmában (Fél E.–Hofer T. 1969b: 330–333).
Az elöljáróság megválasztását a községi személyzet, éjjeliőrök, pásztorok, csőszök megválasztása követte. Ezen feladatkörök ellátói a község szegényebb, földdel nem rendelkező lakosai közül kerültek ki. A nagyobb lélekszámú falvak, mezővárosok további kisebb egységekre, városrészekre, tizedekre, utcákra tagolódtak, amelyeknek szintén megvolt a maguk önigazgatása. Erről a településen belüli alsóbb szintű önigazgatásról Szék községben (Doboka m.) sikerült a legrészletesebb képet megragadnia a néprajzi kutatásnak. A területi alapon – utca – létrejött igazgatási szerv maga az utcagyűlés volt, amely az utca közvagyona felől rendelkezett. Ilyen gyűléseket az év bizonyos jeles napjaihoz közeli vasárnapokon tartottak. Az utcagazdát (fertálykapitányt, utcaelnököt) Szent György-nap táján választották, megbízatása 3 évre szólt. Nála állott az utcakassza, amelyben az utcának járó bérekből származó bevételeket őrizte, az utca alkalmazottait – 2 polgár vagy utcaszolga, 2 bakter – fizette stb. Szék község mindhárom utcája még tovább oszlott két-két tizedre (alsó- és felsőtized), amelynek élén az önként jelentkezőkből választott tizedesek álltak. A tizedesek {8-823.} osztották szét a tizedre eső közmunkát a lakosok között, de a temetésekre szóló meghívás is tízesek szerint történt. A temetési táblát mindig a tizedes indította el, és az megfelelő szöveggel kísérve házról házra járt, majd a végén a tizedeshez érkezett vissza (Kós K. 1980: 465–469).
Elsősorban a homogén vagy túlnyomóan református vallású falvakra, mezővárosokra volt jellemző a 18. század végéig, hogy – mivel a település lakói és a református egyházközség tagjai és választói ugyanazok voltak – a városi tanácsot és az eklézsia konzisztóriumát jobbára ugyanazok a személyek alkották.
1 = a dobolás hagyományos helyei, 2 = az első világháború után rendszeresített helyek
{8-824.} A községi elöljáróságéhoz hasonló módon zajlott le a község lakosságának másmás részét felölelő autonóm gazdasági közösségek vezetőinek megválasztása. (A gazdasági társulásokról, testületekről hosszabb tanulmány szól a jelen kötetben.) Ezekben a választási ceremóniákban azonban nagy szerepet kapott a közös étkezés, az úgynevezett gazdasági evés, amely rendszeres ismétlődésével a gazdatársakat érzelmi közösséggé is formálta. A gazdasági evés ilyen szerepe a tsz zárszámadó közgyűlések lakomáiban, vadásztársaságok, horgászegyesületek közgyűléseiben is tovább élt (Földes L. 1962: 55; Varga Gy. 1976: 168; Tagányi Z. 1978: 373).
A 19. század utolsó évtizedétől a köz- és társasági élet szervezésében egyre nagyobb szerephez jutottak a különféle polgári, társas- és olvasókörök, illetve egyletek. Legtöbbjük rendelkezett valamilyen saját vagy bérelt helyiséggel az összejövetelek céljára, rendszerint közösen járattak újságot, nemegyszer kisebb saját könyvtáruk is volt. Feladatuknak tekintették bálok, műsoros estek szervezését is.
| NYILVÁNOSSÁG, TÁRSAS ÉLET, KÖZÉLET | TARTALOM | AZ EGYHÁZI ÉV ÜNNEPEIHEZ KAPCSOLÓDÓ SZOKÁSOK KÖZÉLETI ELEMEI |