Rákosi Mátyás: Beszéd a budapesti pártaktíván

1953. július 11.


Elvtársak!

Összehívtuk a Magyar Dolgozók Pártja budapesti szervezetének pártaktíváját, hogy ismertessük azokat a kérdéseket, amelyekre vonatkozólag pártunk Központi Vezetőségének június 27-én és 28-án megtartott teljes ülése határozatokat hozott. Ezek a határozatok foglalkoztak pártunk és népi demokráciánk legfontosabb kérdéseivel, külön részletesen foglalkoztak azokkal a hibákkal, amelyek pártunk munkájában és népi deokráciánk gazdasági területein mutatkoztak. A Központi Vezetőség kodolgozta a hibák kijavítására vonatkozó rendszabályokat is.

Pártunk, a Magyar Dolgozók Pártja a felszabadulás óta eltelt időben igen komoly eredményeket és sikereket ért el. A mi pártunk vezette ki a magyar nemzetet abból a szinte reménytelen helyzetből, amelyet a háború pusztításai okoztak. A mi pártunk vezette az újjáépítést, és a mi pártunk vitte győzelemre a harcot a régi rend, a tőkések és nagybirtokosok ellen, s a mi pártunk vezetésével kezdte meg dolgozó népünk lerakni jobb, szocialista jövőjének alapjait a városban és a falun egyaránt. S ami az eredményekben a legfontosabb: a dolgozók életszínvonala, munkásoké és parasztoké egyaránt olyan fokot ért el, amilyenre soha a Horthy-időben még megközelítőleg sem volt példa. Minden párttagunk, minden elvtársunk, az egész dolgozó magyar nép joggal büszke azokra az eredményekre, amelyeket ezekben a nehéz időkben elértünk. S hozzátehetem, elértük őket azért, mert segített, támogatott bennünket minden téren felszabadítónk és barátunk, a hatalmas Szovjetunió.(Hosszantartó, lelkes taps.)

Központi Vezetőségünk azonban megállapította, hogy pártunk és különösen pártvezetésünk munkája közben súlyos hibákat is követett el. E hibák egy része pártvezetésünk helytelen módszereiből folyt. Központi Vezetőségünk ülése kidolgozta a rendszabályokat, amelyek a jövőben biztosítják a valóban kollektív vezetést, érvényre juttatják a vezetésben a pártdemokráciát, egészséges fejlődésünknek az elengedhetetlen biztosítékát, valamint a kommunista kritika és önkritika szellemét. Most gondoskodnunk kell róla, hogy a pártdemokrácia, az egészséges kritika és önkritika érvényesüljön az egész pártéletben, a központi vezetéstől le egészen az alapszervezetekig, és segítse megerősíteni, megszilárdítani pártunk kapcsolatait a dolgozó tömegekkel. A pártmunka megjavítására kidolgozott rendszabályokat azóta már pártunk tagsága elé vittük, s ezekből az elvtársak meggyőződhettek róla, hogy el vagyunk szánva a hibák gyors kijavítására és kiküszöbölésére.

Én ezen az aktíván elsősorban azokkal az intézkedésekkel kívánok foglalkozni, melyeket Központi Vezetőságünk gazdasági kérdésekben dolgozott ki. Kezdem mindjárt a szocialista iparosítás kérdésével. Mióta befejeztük a háború romjainak eltakarítását, az újjáépítést, és miután a politikai harcban megvertük a régi kizsákmányoló osztályokat és rátértünk a szocializmus építésére, dolgozó népünk áldozatkészsége, hazaszeretete és szorgalma olyan műveket hozott létre, olyan teljesítményeket mutatott fel, amilyenekről a régi kapitalista időkben szó sem lehetett. Minden munkás, minden értelmiségi, pártunk minden tagja, de az egész dolgozó nép méltán büszke az olyan alkotásokra, mint Sztálinváros, mint Inota, Komló és sok más. Munkásosztályunk ez évek alatt valóban nagyot alkotott, és joggal hivatkozhat e téren a szocialista építés komoly sikereire.

Ugyanakkor azonban meg kell állapítanunk, hogy az alkotó munka hevében komoly hibákat is követtünk el. Hibát követtünk el elsősorban azzal, hogy nehéziparunk és a termelőeszközöket gyártó iparok fejlesztésében túl gyors iramra tértünk át, és a tervezés munkájában gyakran figyelmen kívül hagytuk hazánk gazdasági erőforrásait, reális lehetőségeit. Figyelmen kívül hagytuk nemegyszer azokat a nagy lehetőségeket, melyek a Szovjetunióval és a népi demokráciákkal való együttműködés jobb kiépítésében rejlettek. A legkomolyabb hibát azonban ott követtük el, amikor 1951 februárjában túlságosan megemeltük első ötéves tervünk ipari célkitűzéseit. Hároméves tervünk eredményeinek, valamint az ötéves tervünk első évének jó teljesítményei alapján akkor megállapítottuk, hogy gazdasági lehetőségeink nagyobbak, mint ahogy ezt eredetileg gondoltuk, és további tervünkbe több beruházást vehetünk fel. Ennek megfelelően a beruházás összegét 51 milliárdról 80 milliárd forintra emeltük fel. És itt történt a hiba. Emelni lehetett, és emelnünk kellett a tervet, de a 30 milliárdos emelés túl sok volt. Kevesebbet kellett volna emelnünk.

Természetesen ezzel az emeléssel párhuzamosan azt is elhatároztuk, hogy megfelelően emelni fogjuk a dolgozó nép életszínvonalát. A tervünk szerint öt év alatt az életszínvonalnak 50 százalékkal kellett volna emelkednie, és 220 000 lakást akartunk ez idő alatt építeni. De, ismétlem, megemelt tervünkbe már a kezdetén olyan hibák csúsztak be, amelyek eleve lehetetlenné tették az életszínvonal ilyen irányú emelkedését. A megemelt terv ugyanis tízszer annyi beruházást írt elő a nehéz- és gépipar számára, mint a könnyű- és élelmiszeripar számára. Kevés volt a mezőgazdasági beruházásokra szánt összeg is. Márpedig a könnyű- és élelmiszeripar, valamint a mezőgazdaság termelése lett volna hivatva jelentékeny részben biztosítani az életszínvonal emelését.

Amikor kezdett mutatkozni, hogy a túlságosan felemelt ipari tervek miatt nem marad elég erőnk arra, hogy egyidejűleg növeljük nehéziparunkat és a dolgozó nép életszínvonalát is, akkor is változatlanul folytattuk túlzott iparfejlesztésünk iramát. Amiből viszont az következett, hogy egyre kevesebb beruházás jutott a dolgozó tömegek, különösen az ipari munkások életszínvonalának emelésére. A gyárak építése miatt kevesebb lett a lakásépítés, és mint látni fogjuk, a mezőgazdaság beruházásai is viszonylag csökkentek a túlzott iparosítás következtében.

Ezeket a hibákat még tetézte a tavalyi rossz termés. A kettő együttvéve oda vezetett, hogy az ipari munkásság életszínvonala az utolsó esztendőben már nem emelkedett, hanem csökkent. Megsértettük a szocializmus építésének azt az alaptörvényét, hogy az építéssel párhuzamosan szakadatlanul emelkednie kell a dolgozó tömegek, és különösen az ipari munkásság életszínvonalának. Azok a gazdasági rendszabályok, amelyeket pártunk Központi Vezetősége most kidolgozott, ennek a komoly hibának kijavítására irányulnak. Minden elvtársunk, egész dolgozó népünk értse meg, hogy a mi javaslataink a szocializmus változatlan továbbépítését jelentik(Nagy taps), de olyan módon, hogy kijavítjuk azokat a hibákat, amelyeket az ipar fejlesztése közben azzal követtünk el, hogy nem gondoskodtunk a dolgozók jólétének megfelelő emeléséről. Ha az utolsó két évben háttérbe szorult a dolgozó nép, az ipari munkásság életszínvonalának emelkedése, most ezen változtatunk. Hibáinkon okulva, most úgy kívánjuk folytatni a szocializmus építését, hogy a munka közben egy pillanatra se veszítsük el szem elől dolgozó népünk és elsősorban ipari munkásságunk életszínvonalának, jólétének, kulturális és szociális szükségletei kielégítésének szakadatlan emelését. Ebben áll Központi Vezetőségünk gazdasági határozatainak lényege.

A dolgozó tömegek életszínvonalának állandó emelkedését biztosító rendszabályok lényege az, hogy összes beruházásainkat, jövendő terveinket felülvizsgáljuk, s átcsoportosítjuk abból a célból, hogy minél többet tudjunk fordítani a dolgozó nép, az ipari munkásság életszínvonalának emelésére, s ugyanakkor, ha lassabb iramban is, de folytatjuk szocialista építésünket, és benne természetesen nehéziparunk fejlesztését is. Egyben többet fogunk költeni a munkásság szociális céljaira, a munkavédelemre, a minimumra csökkentjük a túlórázást, biztosítjuk a szabadnapot, eltöröljük a helytelen pénzbírságot és így tovább.

Mindjárt megemlítem, hogy e rendszabályok nyilvánosságra hozatalánál nem követtük azt a régi szokásunkat, hogy javaslatainkat először pártunk nevében ismertessük. Az elmúlt néhány nap tapasztalata meggyőzött bennünket arról, hogy helyesebb lett volna ezúttal is a tennivalókat először pártunk nevében közölni.

Megállapíthatom, hogy dolgozó népünk, de különösen ipari munkásságunk lelkes helyesléssel vette tudomásul ezeket a javaslatokat. A magyar dolgozó nép újra meggyőződhetett róla, hogy pártunk a kellő pillanatban meg tudja tenni a kellő lépéseket, és ha felismeri az elkövetett hibákat, azokat bátran feltárja és megteszi a kijavításukra szükséges rendszabályokat. Ez történik most is. Biztosak vagyunk benne, hogy e hibák kijavítása népi demokráciánk további erősödéséhez, dolgozó népünk életszínvonalának további emeléséhez vezet.

Tudja ezt az ellenség is, és ezért igyekszik megzavarni ezeket az intézkedéseket. Azt hirdeti, hogy most már nem érvényes a terv, hogy most már nem kell tartani a normákat, hogy most már nincs szükség munkafegyelemre. Abból a tényből például, hogy megszüntettük a pénzbírságot, azt a következtetést vonják le, hogy most már mindenki azt csinálhatja az üzemben, amit akar.

Nekünk élesen szembe kell szállnunk és vissza kell vernünk az ellenségnek azt a demagóg kísérletét, mellyel dolgozó népünk és ipari munkásságunk életszínvonalának, jólétének emelését akarja meggátolni. Minden öntudatos munkás és értelmiségi előtt világos, hogy életszínvonalunkat nem lehet emelni akkor, ha termelésünk csökken. Mi át fogjuk állítani és át fogjuk szervezni iparunkat úgy, hogy belőle szocialista építésünk továbbfolytatása mellett a dolgozók életszínvonalának emelésére a lehető legtöbb jusson. De mindenki előtt világos, hogy nem emelhetjük az életszínvonalat akkor, ha a termelés - és mindjárt hozátehetem: a termelékenység - nem emelkedik, ha az önköltség nem csökken. Ahhoz, hogy több lakóház, ahhoz, hogy több lakás, több kerékpár, több ruha, több cipő, több cukor, több élelem legyen, több szén is kell, amely egész iparunkat fűti, több vas és acél is kell, amely nélkül nincsen gépgyártás és nem lehetséges a dolgozó nép jólétének emelése. Mi tehát jövőre is több szenet és több acélt akarunk termelni, mint az idén, és többet is kell termelnünk, mert csak így tudjuk népünk életszínvonalát emelni. A különbség az eddigi állapothoz képest az lesz, hogy a vas-, az acél-, a széntermelést kisebb mértékben fogjuk emelni, mint eddig, és ugyanakkor meggyorsítjuk a fogyasztási cikkek termelését.

Ebből viszont az következik, hogy minden öntudatos munkás változatlanul teljesítse a mostani tervét, változatlanul tartson fegyelmet. Takarékoskodjon az anyaggal, vigyázzon a minőségre és ne tűrje a selejtgyártást. Világos, hogy mindezek a tényezők alapjai és elengedhetetlen előfeltételei saját jóléte növekedésének és az egész dolgozó nép életszínvonala emelkedésének. Aki ebben a helyzetben azt javasolja, hogy most már engedjünk a munkatempóból, hogy lazítsuk a normákat, hogy most már nem fontos a terv teljesítése, aki azt hirdeti, hogy pazarolhatunk az anyaggal, gyárthatjuk a selejtet, az lényegében az ellenség kezére játszik. Az a régi jelszavunk: "termelj többet, jobban élsz", most is változatlanul érvényes, sőt, most érvényes csak igazán. És változatlanul érvényes az a jelszó is, hogy "a munka nálunk becsület és dicsőség dolga".

Ennek megfelelően változatlan eréllyel fel kell lépni a fegyelemsértőkkel, különösen a terv-fegyelem megsértőivel szemben, a lazaságokkal szemben, az igazolatlan hiányzásokkal szemben, a selejtgyártókkal szemben. Erre annál is inkább szükség van, mert már hallatszanak olyan hangok - és kétségkívül az ellenség hangjai -, melyek azon az alpon, hogy a pénzbírság helytelen rendszerét megszüntettük, azt hirdetik, hogy most már senkit nem lehet büntetni, hogy aki hanyagságból vagy tudatosan selejtet gyárt, attól nem lehet kártalanítást követelni, hogy nem lehet felelősségre vonni azt, aki fegyelmezetlenségével, igazolatlan kimaradásával zavarja szocialista termelésünket, kárt okoz és megnehezíti dolgozó népünk jólétének emelését.

Az ilyen nézetekkel erélyesen szembe kell szállni. Fel kell világosítani a jóhiszeműeket, hogy éppen mert termelésünk most arra vesz irányt, hogy ipari munkásságunk és dolgozó népünk jólétét és életszínvonalát emeljük, gondosabban kell ügyelni a fegyelemre és erőteljesebben kell fellépni azokkal szemben, akik szocialista termelésünket egyik vagy másik módon zavarják, dezorganizálják. Beruházásaink átcsoportosítását, jövő terveink olyan átállítását, mely népjólétünk leggyorsabb és legjelentékenyebb emelését eredményezi, az Országos Tervhivatal és az illetékes minisztériumok végzik. Nem áll az, hogy a mi terveink általában túlfeszítettek; ezt igazolják az idei első félév számai, melyekből kiderül, hogy féléves termelési tervünket, a januári és februári komoly lemaradások dacára, túlteljesítettük. A hiba ott van, hogy ezekben a teljesíthető tervekben túl nagy a nehézipar beruházása, és túl kevés az, amit a dolgozó nép életszínvonalának közvetlen emelésére szántunk. Éppen ezt a hibát akarjuk most kiküszöbölni. Ha azonban a már végrehajtás alatt levő terveket nem teljesítjük, vagy önkényesen, egész népgazdaságunk érdekeire és a termelés továbbra is elengedhetetlen koordinációjára, egybehangolására való tekintet nélkül változtatunk a terven, változtatnak a terven az egyes üzemek, úgy ebből nem a nép jólétének emelése, hanem zűrzavar, dezorganizáció keletkezik.

Ezt értse meg minden elvtársunk, minden öntudatos munkás, minden igazgató, minden minisztérium, és együtt gondoskodjunk arról, hogy ezek a helytelen, sőt ellenséges hangok elnémuljanak. Mindent meg kell tennünk arra, hogy a terv-fegyelem, a munkafegyelem, a munkalendület, a szocialista munkaverseny erősödjék és segítse dolgozó népünk jólétének emelését minél gyorsabban végrehajtani. Biztos vagyok benne, hogy ebben a célkitűzésünkben támogat bennünket öntudatos ipari munkásságunk, értelmiségünk, az egész dolgozó nép.

Ismétlem: hadat kell üzenni azoknak az ellenséges üzelmeknek, amelyek dolgozó népünk javát szolgáló rendszabályaink végrehajtását fegyelmezetlenséggel, zavarkeltéssel, helyes intézkedéseink túlhajtásával vagy félremagyarázásával meg akarják akadályozni.

Külön kívánok szólni ezzel kapcsolatban a mi derék bányászainkhoz, akik a felszabadulás óta annyiszor megmutatták, hogy tudatában vannak a fontos szerepnek, melyet gazdasági életünkben, szocialista hazánk építésében betöltenek, és ennek megfelelően, áldozatot nem kímélve, mindig biztosították gazdasági életünk alapanyagát, iparunk kenyerét, a szenet. Ugyancsak szólni kívánok külön Ózd, Diósgyőr, az R[ákosi] M[átyás] Művek kohászaihoz, akiknek további jó, fegyelmezett munkájától és tervteljesítésétől függ jórészben, hogy milyen iramban tudjuk emelni dolgozó népünk és benne az ipari munkásság életszínvonalát. Bányászaink, kohászaink álljanak az élre, mutassanak példát fegyelemben, tervteljesítésben az egész ipari munkásságnak, az egész dolgozó népnek, és biztosítsák nemzetgazdaságunknak a széles tömegek életszínvonalának emeléséhez elengedhetetlenül szükséges alapanyagokat.

Bizonyosak vagyunk abban is, hogy dolgozó népünk életszínvonalának és jóléte emelésének terveit helyesli és támogatja az a hazafias értelmiség is, amely a felszabadulás óta egyre fokozódó mértékben mutatta meg, hogy nyugodtan támaszkodhatunk együttműködésére, odaadó munkájára és szaktudására országunk összes fontos kérdésének megoldásánál.

Minden ipari munkás, minden, a termelésben dolgozó értelmiségi legyen tudatában annak, hogy elsősorban az ő öntudatos, fegyelmezett, jó munkájától függ, hogy milyen iramban tudjuk a dolgozók jólétét emelni. Minden kommunista, pártunk minden tagja, népnevelőink, agitátoraink, a DISZ ifjúságának százezrei, a szakszervezetek másfél milliót számláló dolgozói lépjenek sorompóba, végezzenek jó felvilágosító munkát, leplezzék le, szigeteljék el az ellenséget, s példamutatásukkal biztosítsák új célkitűzéseink teljes sikerét! (Nagy taps.)

Az elmúlt napok alatt mindannyian meggyőződhettünk, hogy az ipari munkásság, a műszaki értelmiség zöme lelkes helyesléssel fogadta azokat a rendszabályokat, amelyeket pártunk az életszínvonal megjavítására kidolgozott. Sok munkás azzal válaszolt javaslatainkra, hogy többtermelésre tett felajánlást. Gondoskodnunk kell arról, hogy most, amikor irányt vettünk a munkásosztály, a dolgozó nép életszínvonalának erőteljes emelésére, a szocialista munkaverseny és szocialista építésünk minden egyéb módszere új lendületet kapjon, és segítsen meggyorsítani népünk jólétének emelését szolgáló célkitűzéseinket. Ez egyben a legjobb válasz az ellenségnek arra a tervére, amellyel alá akarja ásni a munkafegyelmet, terveink teljesítését és mindazokat a rendszabályokat, melyek szocialista építésünk folytatását és dolgozó népünk felemelkedését szolgálják.

Ki kell térnem itt azokra a nézetekre, amelyeket gyakran az ellenség, de még a jóhiszeműek is hangoztatnak, s amelyek szerint rendszabályaink rendkívül rövid idő alatt és gyors iramban javítják meg dolgozó népünk életszínvonalát. Vigyáznunk kell e téren, hogy a várakozásokat fel ne csigázzuk. Mint minden alapos munkához, a népjólét emeléséhez is többek között idő kell. A jó aratás lehetővé teszi, hogy hétről hétre bővebb legyen, és hozzáteszem, olcsóbb is legyen egy sor élelmiszernél, különösen a zöldségféléknél, a gyümölcsnél, a burgonyánál az ellátás. Ezen a téren éppen az utolsó hetekben komoly javulás, és hozzátehetem, komoly áresés is van, amint az elvtársak erről meggyőződhettek. Néhány héten belül, ha a begyűjtés fegyelmezetten és szervezetten folyik, a 4 forint 60 filléres liszt is országszerte kapható lesz. A cukorrépatermés jónak ígérkezik, és minden jel szerint októberben már bőségesen áll majd rendelkezésünkre országszerte a kristálycukor. Egy sor textilárunál és lábbelinél már komoly árcsökkentést hajtottunk végre. Más rendszabályok lehetővé teszik, hogy jóminőségű textiláru, lábbeli a legközelebbi hónapokban már nagyobb mennyiségben álljon a dolgozók rendelkezésére. De ugyanakkor mindenki megérti, hogy például abból a kukoricából, amit októberben fogunk letörni, az ősszel még nem lesz disznóhús, és hogy életszínvonalunk általános emelése hosszabb idő munkáját veszi igénybe. Hosszú és gondos munkát követel beruházásaink átütemezése is abba az irányba, hogy a nehézipari beruházások egy részét a könnyűiparba és a mezőgazdaságba vezessük át. Az életszínvonal javítását szolgáló nyersanyagok, amilyen a gyapot, a gyapjú, a bőr, jelentékeny részben külföldről, import útján kerülnek hozzánk, és ez már magában véve megnehezíti, hogy ezen a téren gyors ütemű, vagy hirtelen növekedést tudjunk elérni. Mindjárt hozzáteszem azonban, hogy nem lebecsülendő az a juttatás, amelyet az utolsó hetekben foganatosított rendszabályok már eddig is eredményeznek. A ruhaneműek, a cipő, az idénycikkek árának eddigi csökkentése egy évre kivetítve egymilliárd 200 millió forint megtakarítást jelent a fogyasztóknak. A tatarozást például Budapesten már az ősszel nagy arányban megkezdjük. A lakásépítés fokozására, benne a budapesti lakásépítések fokozására jövőre 800 millió forinttal többet költünk, mint az idén. A budapesti utcai közlekedés megjavítása is nemsokára jótékonyan fogja éreztetni hatását. Maga az a tény, hogy gazdaságpolitikánk most irányt vett a dolgozó nép és különösen az ipari munkásság életszínvonalának megjavítására, kezesség arra, hogy lassan, de biztosan megvalósítjuk ezt a célkitűzésünket.

Rátérek most a mezőgazdaság kérdéseire. Szóltam arról, hogy a túlzott iparosítás következtében az utolsó esztendőkben a mezőgazdaságra jutó beruházások aránya esett. Ez már magában véve hiba, mert a mezőgazdaság termeli az élelmiszereket, melyek az életszínvonal emelésénél jelentékeny szerepet játszanak. Emellett azonban külön elkövettük még azt a hibát is, hogy a termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok gyors fejlesztése érdekében elhanyagoltuk az egyénileg dolgozó parasztság, tehát a mezőgazdaságban dolgozók többségének érdekeit. A műtrágyát, a mezőgazdasági gépeket szinte kizárólag az állami gazdaságoknak és a szövetkezeteknek juttattuk, s elsősorban nekik dolgoztak a gépállomások is. A szövetkezetek és állami gazdaságok gyors fejlesztésének egyik velejárója volt a tagosítás, amelynél sokszor megszegték az önkéntesség elvét, s ami az egyénileg dolgozó parasztok gyakori zaklatásával járt. Vannak olyan községek, ahol az utolsó évek folyamán kétszer, sőt háromszor tagosítottak, és ezzel kapcsolatban kétszer vagy háromszor cserélték, vették el az egyéni gazda földjét, és adtak helyette másikat. Sok egyénileg dolgozó paraszt emiatt elégedetlenkedett, és nem érezte a jogbiztonságot, a birtoklás biztonságát. Begyűjtési rendszerünk olyan volt, hogy évről évre változott, és megnehezítette a dolgozó parasztok számára, hogy esztendőkre előre ismerjék az állammal szemben fennálló kötelezettségeiket. A termelési szerződéseket gyakran az önkéntesség megsértésével kötötték, és azokkal szemben, akik önként nem voltak hajlandók szerződni, nemegyszer nyomást, adminisztratív rendszabályokat alkalmaztak, mint ahogy általában sűrűn alkalmaztak az egyéni parasztokkal szemben is meggyőzés helyett adminisztratív rendszabályokat, büntetéseket. Azok az egyénileg dolgozó parasztok, akik még nem hívei a termelőszövetkezeteknek, állandóan nyugtalankodtak amiatt, hogy őket esetleg előbb vagy utóbb termelőszövetkezetbe kényszerítik. Mindezek a tények együttvéve oda vezettek, hogy dolgozó parasztságunk jelentékeny része bizonytalanná vált, nem egy esetben otthagyta földjét, s elment az iparba vagy az állami gazdaságokba dolgozni.

Pártunk e ténynek felismerésében határozta el, hogy ezen a téren is ki kell javítani az elkövetett hibákat. Már egy sor komoly rendszabályt foganatosítottunk; hogy csak egyet említsek: 600 millió forinttal csökkentettük már eddig is a mezőgazdaság kötelezettségeit. Terveink átdolgozásának egyik célja, hogy az eddiginél sokkal többet tudjunk beruházni a mezőgazdaságba. Külön meg kell nyugtatnunk az egyénileg dolgozó parasztságot, meg kell nyugtatni minden téren. Gazdaságilag erőteljesen támogatnunk kell, hogy kapjon műtrágyát, igénybe vehesse a gépállomások segítségét, hogy a beadás teljesítése után szabadon, tetszése szerint értékesíthesse termelvényeit. Gyors, konkrét, kézzelfogható rendszabályokkal kell biztosítani azt, hogy nyugodtan termeljen földjén, hogy a mi új rendszabályaink következtében ne csak termelési kedve nőjön meg, de nőjön meg jövedelme, és ezzel együtt életszínvonala csakúgy, mint az ipari munkásságé. Meg vagyunk győződve róla, hogy azok a rendszabályok, melyeket pártunk Központi Vezetősége kidolgozott, végeredményükben nemcsak megnyugtatják az egyénileg dolgozó parasztokat, de emelik életszínvonalukat, s egyben újra megszilárdítják a munkás-paraszt szövetséget is. Az egyénileg dolgozó parasztok, akik mezőgazdasági népességünk többségét teszik ki, ezeknek az általunk javasolt rendszabályoknak alapján megértik, hogy pártunk és államunk felismerte bajaikat és gondjaikat, melyek eddig nyugtalanították őket, és gyorsan, erőteljesen akar segíteni rajtuk. Amikor azonban mi segítjük az egyénileg dolgozó parasztokat, ezzel nem változik meg az a politikánk, hogy a termelőszövetkezeteket még inkább segítjük.(Taps.)

Ki kell mondanunk világosan és félreérthetetlenül, hogy pártunk és népi demokráciánk változatlanul a termelőszövetkezetekben látja a falu szocialista építésének útját, és ennek megfelelően, a jövőben is mindent megad a termelőszövetkezetek erősítésére és fejlesztésére.(Nagy taps.) Ebben a tekintetben nincs változás. A mi rendszabályaink a szövetkezetekkel kapcsolatban változatlanul azt célozzák, hogy a szövetkezetek erősítsék meg az eddig elért eredményeiket, javítsák meg szervezetüket, sajátítsák el a legjobb termelési módszereket, emeljék termelési eredményeiket, és ezen keresztül emeljék a szövetkezeti tagság jövedelmét, jólétét, életszínvonalát.

Ennek megfelelően a népi demokrácia változatlanul fenntartja, sőt növeli mindazokat a kedvezményeket, amelyeket a termelőszövetkezetek fejlesztésével kapcsolatban eddig biztosított. De tovább is megyünk. Tekintettel arra, hogy különösen az új, nemrég alakult termelőszövetkezetek tagjainak sok nehézséggel kell megküzdeniök, drága tandíjat kell fizetniök, amíg elsajátítják a nagyüzemi mezőgazdasági termelés tudományát, javasoltuk a kormánynak, hogy az idén a termelőszövetkezeteknek, nemcsak a III. típusúaknak, de az I. és II. típusúaknak is, amennyiben a termelési év befejezése után tovább is szövetkezeti formában dolgoznak, az összes begyűjtési cikkeknél adjunk az eddigieken felül még 10 százalék engedményt.(Taps.) A kormány e javaslatunkat elfogadta, s holnap nyilvánosságra hozza. Ebből mindenki világosan meg fogja érteni, hogy mi változatlan erővel támogatjuk a termelőszövetkezeteket.

A mi javaslataink célja, hogy kijavítsuk azokat a hibákat, amelyek a termelőszövetkezetek fejlesztése terén eddig történtek. Mi változatlanul valljuk a termelőszövetkezeti termelés fölényét, valljuk azt, hogy a dolgozó parasztság gazdasági és kulturális felemelkedésének egyedül járható útja a termelőszövetkezet. Ezért felszólítjuk a termelőszövetkezet híveit, a termelőszövetkezetek százezres tagságát is, akik az utolsó esztendőkben annyi áldozattal, és hozzátehetem, annyi eredménnyel építették szövetkezeteiket, hogy fogjanak össze, és védjék meg termelőszövetkezetüket. Külön fordulunk a termelőszövetkezetek kommunistáihoz, pártszervezeteihez, a traktoristákhoz, kombájnvezetőkhöz, hogy álljanak a szövetkezetek megvédéséért, megerősítéséért vívott harc élére. Legyenek mindenütt az első sorban, bátran, keményen leplezzék le, verjék vissza az ellenség minden megnyilvánulását, minden támadását! Ne engedjenek a csüggedésnek, ne engedjenek az ellenséges propagandának, amely a mi helyes intézkedéseink túlhajtásával most megkísérli az egész szövetkezeti mozgalom ellen a támadást. A termelőszövetkezetek tagjai és hívei legyenek biztosak afelől, hogy támogatja őket pártunk, hogy mögöttük áll népi demokráciánk egész ereje. (Hosszantartó taps.) Nem fogjuk tétlenül tűrni, hogy a falu szocialista építésének eddigi eredményeit az ellenség most megpróbálja aláásni. Nem fogunk tűrni szövetkezetellenes agitációt sem, mint ahogy nem tűrünk agitációt szocialista építésünk ellen sem. (Nagy taps.)

Ezzel kapcsolatban fel kell lépni azok ellen, akik most, az aratás kellős közepén azzal zavarják a termelőszövetkezetek munkáját, hogy rögtön, azonnal ki akarnak lépni, vagy a szövetkezet rögtöni feloszlatását követelik. A javaslat, amely az országgyűlésen a termelőszövetkezetekből való kilépésre vonatkozóan elhangzott, úgy szól, hogy a kilépést csak a termelési év végén, tehát ez év októberében lehet megengedni. Azoknak a jóindulatú termelőszövetkezeti tagoknak, akik most a legnagyobb munkaidő közepette akarják elhagyni a szövetkezeteket, vagy éppen a szövetkezetek felosztását követelik, türelmes felvilágosító munkával meg kell magyarázni, hogy még ha nem is az ellenség tanácsát követik, ezzel a követelésükkel lényegében szétzilálják, dezorganizálják a szövetkezetek munkáját, mégpedig éppen most, ezekben a döntő napokban és hetekben zavarják a munkát, amikor az egész esztendő termését akarjuk begyűjteni. Az ilyen türelmetlenekkel meg kell értetni, hogy most ne zavarják az aratást, ne zavarják a begyűjtés munkáját, ne zavarják a termésbetakarítást, hanem várjanak nyugodtan a termelési év végéig, s ha a szövetkezetből ki akarnak lépni, akkor ezt megtehetik úgy, ahogy ezt javasoltuk, a termelési év végén, október hó folyamán, azaz három hónap múlva.

Ezt annál inkább alá kell húzni, mert egyre-másra tapasztaljuk, hogy a termelőszövetkezetekből kizárt ellenséges elemek és különösen a kulákok most általános támadásra indulnak a szövetkezetek ellen. Pártszervezeteinknek, tanácsainknak, de elsősorban magunknak a termelőszövetkezetek régi tagjainak és híveinek egyesült erővel és keményen vissza kell verni azt a támadást. Nekünk változatlanul nincs kifogásunk az ellen, hogy azok a tagok, akik ki akarnak lépni a termelőszövetkezetekből, ezt a gazdasági év végén megtegyék. De mert mi a szövetkezetek megerősödését, felvirágzását és gazdagodását akarjuk, nem fogjuk megengedni, hogy akár türelmetlenség, akár ellenséges agitáció ezeket a rendszabályokat a szövetkezetek ellen fordítsa. A jó termés lehetővé teszi, hogy a szövetkezetek éppen az idén meg tudják végre mutatni fölényüket. Ezért mindent meg kell tenni arra, hogy a szövetkezetek szervezetten, zavartalanul végezhessék az aratást, nyugodtan végezhessék a betakarítást, és pontosan teljesíthessék a beadást is. Ennek megfelelően, ismétlem, nem szabad megengedni, hogy a termelőszövetkezetek aratási munkáját és további fejlődését akár türelmetlenségből, akár ellenséges szándékkal bárki is megzavarja.

Különösen fel kell lépni azokkal a kulákokkal szemben, akik dolgozó népünk életszínvonalának emelésére irányuló rendszabályainkat gyengeségnek magyarázzák. Abból a tényből, hogy javasoltuk a kuláklista megszüntetését, a falu e kizsákmányoló elemei arra a következtetésre jutottak, hogy most már eljött az ő idejük. Gondoskodnunk kell róla, hogy ebből a tévhitükből gyorsan kijózanodjanak. (Hosszantartó taps.)

Mi azért javasoltuk a kuláklista megszüntetését, mert rengeteg visszaélésre és fölösleges zaklatásra adott okot. Rájöttünk arra, hogy sok kulák okkal-móddal keresztül tudta vinni, hogy lekerült a listáról, viszont nemegyszer dolgozó középparasztok kerültek erre a listára, és utána őket ugyanúgy korlátozásoknak, sőt zaklatásnak vetették alá, mint a kulákokat. Ezért szüntettük meg a kuláklistát. De a kulák kulák maradt, listával vagy lista nélkül. (Nagy derültség, taps.) Akinek efelől valami kétsége lett volna, az tapasztalhatta most az utóbbi napokban, amikor megnőtt a kulákok szarva. A mi dolgunk most, hogy letörjük a megnőtt szarvukat. (Derültség, taps.)

Ismétlem: az, hogy lenyessük és kijavítjuk azokat a hibákat, melyek kulákpolitikánkban előállottak, és amelyek a kulákok korlátok közé szorítása helyett nemegyszer a kulákok általános zaklatásába vagy kisajátításába mentek át, nem jelenti azt, hogy most a kulák számára szabad a vásár, hogy a kulákok korlátozását célzó politikánkban változás állott be.

Ezért hatóságaink helyesen jártak el, amikor őrizetbe vették azokat a kulákokat, akik megjelentek a szövetkezeti földön és ott aratni kezdtek, vagy azokat a kulákokat, akik abban a hiszemben, hogy eljött az idejük, áthágták a népi demokrácia törvényeit. Az utolsó napok tapasztalatai a kulákokkal kapcsolatban újra azt mutatják, hogy kutyából nem lesz szalonna.(Derültség, taps.) Ezért mi ugyanakkor, amikor pontosan, saját rendelkezéseink betartásával érvényt szerzünk a kulákokat korlátozó rendszabályoknak, nem fogjuk tűrni, hogy a kulákok zavarják szocialista építésünket a falun, hogy visszaköveteljék a szövetkezetbe vagy állami gazdaságba tagosított földjeiket, támadják a szövetkezeteket és kárt okozzanak nekik, vagy éppen népi demokráciánk ellen izgassanak. Ezt nyíltan és világosan meg kell mondani. Párttagjaink, szervezeteink, tanácsaink, hatóságaink ehhez tartsák magukat. Biztos vagyok benne, hogy a falu dolgozó népe és különösen a termelőszövetkezeti parasztság zöme lelkes helyesléssel támogatja ezt a politikánkat.(Nagy taps.)

A mezőgazdaságra vonatkozó javaslataink között szerepel, hogy azok, akik földjeiket felajánlották vagy elhagyták, a tartalékföldekből - ismétlem, a tartalékföldekből - földet kaphatnak, ha arra igényt tartanak, és támogatni fogjuk őket vetőmaggal és egyébbel, hogy a földet az ősszel már meg is tudják művelni. De erre a randszabályunkra is vonatkozik, hogy csak a mezőgazdasági év befejezésével hajthatjuk végre. Mindenki megérti, hogy most, az aratás kellős közepén nem lehet ezeket a megművelt tartalékföldeket kiosztani, és hogy erre csak a rajta levő termés begyűjtése után kerülhet sor. Azok tehát, akik ilyen földeket kívánnak igénybe venni, legyenek türelemmel, mert világos, hogy kérésük most, az aratás idején még nem valósítható meg.

Külön fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy a mezőgazdaság központi, döntő kérdése, amelyre minden figyelmünket és minden erőnket összpontosítani kell ezekben a napokban, az aratás és a begyűjtés jó, veszteségmentes, gyors elvégzése. Az idei termés a legjobb, amit a felszabadulás óta elértünk, és gondos, szervezett betakarítása egy csapásra megjavíthatja közellátásunk legtöbb területét. Ezért mindent el kell most kerülnünk, ami az aratás, a begyűjtés menetét a legcsekélyebb mértékben is zavarná.

Központi Vezetőségünk határozatának megfelelően irányt veszünk arra, hogy államapparátusunk, a tanácsok, a rendőrség, tartsák be pontosan a szabályokat, ügyeljenek a törvényességre, ne zaklassák a lakosságot, ne legyenek ridegek, érdesek munkájuk közben. Mi javasoltuk az amnesztiát, az internálások rendszerének felszámolását is. E rendszabályok azonban nem jelenthetik azt, hogy elfelejtkezünk róla, hogy az ellenség nem alszik. Hiszen éppen ezekben a napokban tapasztaljuk, hogy hibáink kijavításával kapcsolatban az osztályellenség az országon belül és az országon kívül elevenebb lett, aktivizálódik és megpróbálja a helyes, a dolgozó nép életszínvonalát és jólétét emelő rendszabályainkat az ellenkezőjére fordítani. Azt is látjuk, hogy ezzel kapcsolatban minden módon támadja népi demokráciánkat, szocialista építésünket. Ezért most fokozott éberségre és harckészségre van szükség úgy a pártban, mint a munkásosztályban, mint az egész dolgozó népben. Amikor az e téren elkövetett hibákat kijavítjuk, ugyanakkor fel kell hívni a figyelmet arra, hogy az éberség most szükségesebb, mint valaha, és hogy pártunk szálljon szembe minden olyan kísérlettel, amely kapitulál, amely az éberséget el akarja altatni, és szálljon szembe minden olyan kísérlettel is, amellyel helyes rendszabályainkat az ellenség a maga céjaira akarja használni.

Az általunk javasolt rendszabályok között szerepel az is, hogy hatóságaink ott, ahol arra szükség van, a kisiparosoknak adjanak iparengedélyt. Mindjárt hozzátehetem, hogy ez nem új rendszabály, erre eddig is volt lehetőség, csak hatóságaink rendkívül szűkmarkúan éltek vele. Elvtársaink egy része most is attól fél, hogy ez a rendszabály oda vezet, hogy a kisipar hirtelen virágzásnak indul és újratermeli a tőkés rendszert.

Megnyugtathatom az elvtársakat, hogy nem erről van szó. A szocialista ipar szívó hatása, no meg nemegyszer saját hibáink következtében sok kisiparos elhagyta a falut és elment ipari munkásnak. Így állott elő az, hogy most sok faluban nincs borbély, nincs kovács, nincs cipész, és ahhoz, hogy egy lovat meg lehessen patkolni vagy egy cipőt meg lehessen talpalni, nemegyszer a harmadik faluba vagy a járási központba kell menni. Természetes, hogy a falu lakossága emiatt mérgelődik. De sajnos, a városokban is nemegyszer hasonló a helyzet.

Ha mi most megengedjük, hogy a falvakban - és ahol szükséges, a városokban is - újra dolgozzon a kisiparos, a kovács, a borbély, az üveges, a szerelő vagy a cipész, az még nem veszélyezteti a mi szocialista építésünket, és nem félünk attól a kapitalizmustól, ami ebből termelődik.(Derültség, taps.) Viszont az a körülmény, hogy a lakosság elemi szükségleteit ezek a kisiparosok ott helyben, különösebb utánjárás nélkül kielégítik, ugyancsak része az életszínvonalnak, és egyben mutatója annak, hogy népi demokráciánk a lakosság minden, még olyan aprónak látszó kérdésével is töródik, és segít e kérdések megoldásában.

Mindazon intézkedések legtöbbjére vonatkozólag egyébként, amelyek megtételét pártunk javasolta, még e hó folyamán a Minisztertanács vagy az illetékes minisztériumok meghozzák a megfelelő állami határozatokat.

Foglalkozni kívánok azzal a kérdéssel is, amit pártunk tagjai központi vezetőségi ülésünk óta gyakran fölvetettek, hogy miért volt szükség azokra a szervezeti átalakításokra, amelyek pártunk vezetésében és a Minisztertanácsban történtek. A mi pártunk politikai vezetése bonyolult volt. A Központi Vezetőség mellett még volt a Politikai Bizottság, Ttitkárság és Szervező Bizottság is, melyek mind foglalkoztak politikai kérdésekkel. Ezt most leegyszerűsítettük. A Központi Vezetőség két ülése közti időben a politikai határozatokat most egyedül a Politikai Bizottság hozza. A háromtagú Titkárság munkája pedig elsősorban abban áll, hogy gondoskodik a határozatok végrehajtásáról. Ez az átszervezés egységesebbé, gyorsabbá teszi a párt politikai munkáját. Új, fiatal erőket von be a vezetésbe, s elősegíti, hogy ez a vezetés valóban kollektív, egységes legyen.

A Minisztertanáccsal kapcsolatban azt tapasztaltuk, hogy a nagyszámú minisztérium és fölötte a Minisztertanács elnökhelyetteseiből álló elnökség nem gyorsította, hanem lassította a munkát, az ügyek intézését. Ezeknek a tapasztalatoknak alapján határoztuk el a minisztériumok összevonását. Ami azt a rendszabályt illeti, hogy a párt Központi Vezetőségének titkári teendőjét és a Minisztertanács elnökének teendőit most más-más elvtárs látja el, ennek oka az, hogy ezek a munkakörök külön-külön olyan nagyok, hogy ellátásuk egy elvtárs teljes munkaerejét veszik igénybe.

Az ellenség természetesen mindezeket a helyes rendszabályokat különböző hírverésre és zavarkeltésre igyekszik felhasználni. Ezzel kapcsolatban közölhetem az elvtársakkal, hogy a régi Politikai Bizottság azon tagjai, akik most nincsenek benne az új Politikai Bizottságban, valamint a régi Minisztertanács tagjai, akik most nem miniszterek, valamennyien, kivétel nélkül megfelelő munkakörben dolgoznak tovább pártunk és a népi demokrácia különböző területein. Aki ebben a kérdésben bedőlt az ellenség hazug híreszteléseinek, az most újra, csakúgy, mint ezelőtt annyiszor, meggyőződhet róla, hogy becsapták.

Összefoglalva, az elvtársak az elmondottakból megértik, hogy azok a rendszabályok, amelyeket pártunk javasol, változatlanul a szocializmus építését tűzik ki célul. De a szocializmus építését az elkövetett hibák tanulságai alapján most jobban, a reális lehetőségekkel többet törődve, a dolgozó nép szükségleteinek, életszínvonalának fokozott növelésével folytatjuk. Az elmúlt két esztendőben kissé szem elől tévesztettük azt a fontos kommunista megállapítást, hogy a legfőbb érték az ember. Most ezt kijavítjuk, és szocialista építésünket úgy folytatjuk, hogy vele kapcsolatban, vele egyidőben állandóan nőjön dolgozó népünk és benne külön ipari munkásságunk életszínvonala, jóléte, kultúrája. Ez az általunk javasolt változások lényege.

Pártunk most a dolgozók életszínvonalának erőteljes emelésére vesz irányt. Tudja ezt az ellenség is. Azt is tudja, hogy a dolgozó nép életszínvonalának emelése erősíti, szilárdítja a munkás-paraszt összefogást, erősíti, szilárdítja népi demokráciánkat. Ezért a maga részéről mindent meg fog tenni, hogy tervünket megzavarja és keresztezze.

A belső ellenséget támogatják minden erővel az imperialista háborús gyújtogatók. Az imperialista tábort egyre jobban idegesítik a Szovjetunió sikerei a kommunizmus építése terén, a népi demokráciák, a Kínai Népköztársaság kulturális és gazdasági föllendülése. Nyugtalanítja őket egy sor kapitalista ország kommunista- és munkásmozgalmának, a gyarmati és függő országok felszabadító harcának erőteljes fejlődése. A béketábor eredményeivel szemben az imperialista táborban nőnek a gazdasági bajok, kiéleződnek az ellentétek az Egyesült Államok és csatlósai között.

Ebben a helyzetben az imperialisták lázas aktivitást fejtenek ki, igyekeznek növelni nyomásukat a béketáborra, irányt vesznek olyan provokációkra, mint amilyeneknek Berlinben vagy Koreában voltunk tanúi. Sokszázmillió dollárt fordítanak a provokációk, szabotázsok szervezésére, s aktivizálják ügynökeiket, kémeiket, provokátoraikat. A nemzetközi imperializmus egy ilyen ügynökét leplezték le most a Szovjetunióban Berija személyében. A mi pártunk helyesli azt az erélyt, határozottságot, melyet a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága ebben a kérdésben tanúsított. A magunk számára levonjuk belőle a tanulságot, hogy szakadatlanul éberen kell őrködnünk, hogy őrizzük, mint szemünk világát, pártunk egységét, kollektív vezetését és szilárd marxista-leninista ideológiai alapját. (Hosszantartó taps.)

Nem kétséges, hogy az imperialisták és ügynökök itthon, nálunk is meg fognak próbálni mindent, hogy zavarják szocialista építésünket, dolgozó népünk életszínvonalának emelését. Ebben a helyzetben fontosabb, mint bármikor, hogy mindenki világosan lássa: pártunk és vezetése egységesebb, összeforrottabb, mint valaha.(Hosszantartó, lelkes taps.) Ennek az egységnek, összekovácsoltságnak szilárd és megingathatatlan alapját azok az eszmék és tanítások képezik, melyeket Marx, Engels, Lenin, Sztálin dolgoztak ki, s amelyek, mint a múltban, úgy a jövőben is, változatlanul megvilágítják előttünk a szocializmushoz vezető utat.

Erőnket és egységünket növeli egyre mélyülő baráti viszonyunk a népi demokráciákhoz és felszabadítónkhoz, a hatalmas Szovjetunióhoz, valamint a sokszázmilliós béketáborhoz.

A mi erős és egységes pártunk a felszabadulás óta megoldott minden feladatot, ami elé a történelem állította. Dolgozó népünk üdvére és felvirágzására megoldja zokat a célokat is, amelyeket most tűztünk ki magunk elé. De ehhez az kell, hogy pártunk minden tagja, minden kommunista, népi demokráciánk minden őszinte híve álljon csatasorba, menjen ellentámadásba.(Hosszantartó taps.) Újra mozgósítanunk kell mindazt, aminek annyi sikerünket köszönhetjük: a türelmes meggyőzést csakúgy, mint a bátor helytállást, az áldozni tudást, a közérdek önzetlen szolgálatát. Lássa az egész ország, hogy pártunk egységes, összekovácsolt, hogy minden tagja, minden szervezete, minden agitátora és népnevelője helyesli célkitűzéseinket, hogy el van szánva arra, hogy leleplezi, visszaveri és szétzúzza az ellenség minden támadását, mely dolgozó népünk életszínvonalának, jólétének emelkedését meg akarja gátolni.(Lelkes taps.) Dolgozzunk bátran, magabiztosan, jó ügyünk igazába és helyességébe vetett hittel, és a siker, a győzelem, mint annyiszor, újra a mienk!(Percekig tartó, lelkes taps. A hallgatók felállva kiáltják: "Éljen a párt!")


(Megjelent: Rákosi Mátyás: Válogatott beszédek és cikkek. 4. bőv. kiad. Budapest, Szikra, 1955.)